Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-18 / 20. szám
2 -m 2014. május 18. FORRÁS Evangélikus Élet HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) - LK 19,37-40 Betiltott dicsőítés Oratio oecumenica Szerető mennyei Atyánk! Dicsérünk és áldunk téged szavainkkal, énekünkkel és lelkünk csendjével is, mert önmagadat adtad nekünk Jézus Krisztusban. Hallgass meg minket, amikor kéréseinket tárjuk eléd. Könyörgünk, Urunk, az egész világért. Segíts, hogy szereteted bizonyossága, Krisztus halálának és feltámadásának evangéliuma eljusson a világ minden tájára, hogy egy szívvel és lélekkel imádjon téged minden nyelv és minden nép. Könyörgünk egyházadért. Segíts, hogy közösséged által Jézus Krisztus képmására formálódjunk, hogy istenszeretetünk és testvérszeretetünk másokat is neved dicséretére indítson. Add, hogy gyülekezeteinkben egység és békesség legyen. Könyörgünk a szolgálattevőkért. Segíts, hogy teljes életükkel rólad tegyenek tanúbizonyságot. Hálát adunk a kántorokért és énekkarosokért, akik a zene által indítanak bennünket igaz istentiszteletre. Áldd meg, Urunk, őket és munkájukat. És segíts nekünk, hogy egyházi dallamaink ne csak a fülünkig jussanak, hanem Szentlelked erejével felemeljék szívünket tehozzád. Könyörgünk a diákokért, akik az év végi bizonyítványukért vagy az érettségijük eredményéért izgulnak, és azokért a hallgatókért, akik a vizsgaidőszakra készülnek, hogy a benned való hitben megerősödve reád tudják bízni magukat és tudásukat. Könyörgünk jelenlegi és jövendő hittanosainkért és szüléikért. Segíts, hogy az iskolákban a hit- és erkölcstan tárgy választásánál a szülők merjenek hitük és reménységük szerint dönteni. Könyörgünk, Urunk, mindazokért, akik sírva kiáltanak hozzád, és akik némán könnyeznek a lelkűkben. Hallgasd meg sóhajukat, és kérünk, adj gyógyulást a betegeknek, vigasztalást a szomorkodóknak, megnyugvást a szorongóknak és minden értelmet meghaladó békességedet gyermekeidnek. Hallgass meg minket, Atyánk, és teljesítsd kéréseinket akaratod szerint a mi feltámadott és élő Urunkért, Jézus Krisztusért. Ámen. SEMPER REFORMANDA „A zsoltár nemcsak a szentek köznapi beszédeiről szól, hanem elmondja a szentek Istennel folytatott legbensőbb, felséges beszélgetéseit. Teljes gazdagsággal elénk tárul, hogy mit éreztek, s mit beszéltek Istennel, emberrel. Az emberi szív olyan, mint vad tengeren a hajó, melyet mindenfelől viharszelek űznek. Az ilyen viharok azonban megtanítanak komolyan szólni; a szívet kitárni s tartalmát fenekestül kiönteni. Mert aki szükségben és félelemben ül, az egészen másképp beszél a szenvedésről, mint aki örömben lejt - s viszont. Nem szívből jön az, mikor a szomorkodó nevet, vagy az ujjongó sír. Az ilyen szív nem az igazi tartalmát önti ki.” H Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó Józseffordítása) FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! A történet húsvét előtti: a virágvasárnapi bevonulás Lukács elbeszéléséből elénk táruló részlete. A Jeruzsálembe érkező Jézus kíséretét alkotó tömeget Lukács - az evangélisták közt egyedülálló módon - a tanítványok sokaságának nevezi. Lukács szerint nem a város népe siet Jézus elé, hogy hozsannával köszöntse, hanem a tanítványok serege kezdi énekelni: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!” Azokról van szó, akik a Galileából Jeruzsálembe vezető útja során csatlakoztak Jézushoz. Akik nemcsak a tanítását hallották, hanem a csodáit is látták, és ez győzte meg őket, hogy Jézus az Úr nevében érkező király, a Messiás. Tapasztalták, hogy szavára nemcsak a betegségek démonai távoznak, hanem még a halál is meghátrál. Szembeötlő, hogy amíg Lukács karácsonyi történetében az angyalok éneke így szól: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség.. ’.’ (Lk 2,14), addig a Jézust kísérő tanítványok énekében mennyei békességről van szó: „A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!” A szeleknek és a tenger hullámainak, a betegség démonainak és a halálnak is parancsoló Jézus érkezése a.mennyei békességről tanúskodik. Mert Jézus - mint az erősebb - legyőzte a sátánt (Lk 11,14-23), és - miként csodái tanúsítják - szabadon bocsátotta foglyait (Lk 4,19). A sátán pedig mint villám esett le a mennyből (Lk 10,10), és többé nem vádolhatja az embert Isten színe előtt (lásd Jel 12,10). Ezért van békesség a mennyben. A farizeusok azonban nem olyan Messiást vártak, aki a mennyben te-Mikor hallottam vagy mondtam el az első imádságot? Lehet választ adni erre a kérdésre? Nem könnyen... Bár van, aki hallatlanul precíz. Dátumát is számon tartja, hogy először akkor szakadt föl belőle az őszinte segélykiáltás Istenhez, mikor nagy mélységbe jutott. Megrendítő azoknak az útja, akiknek élete új fordulatot vett, mikor gyülekezetük vagy családjuk kitartóan imádkozott értük. De nem kevesen vagyunk, akik nem rögzíthetnek pontos dátumokat. Miért? Egyszerű és nagyszerű magyarázat van erre. Láthatatlan biztonsági háló, az imádság hordoz bennünket. Világra jöttünk előtt s azóta is. Az orvostudomány igazolta, hogy már magzatként, érzékszerveink kialakulásával ingerek, hangok jutnak el hozzánk. Hozzátartozóink hangja, érintése ezért olyan megnyugtató és védettséget ajándékozó születésünk után. Az első imádságot, amelyet hallottam, mások mondták el értem. Szülők, keresztszülők a gyülekezettel együtt az Úrtól tanult imádság szavaival fohászkodtak helyettem a keresztség szent pillanatában. Családi otthonunkban is énekeltünk és imádkoztunk. A kísérő gondoskodás hangzatos szavak nélkül éreztette: a kegyelmes Istentől jön minden áldás, erő. O a szeretet forrása. Ezért a családban nem magukhoz láncoltak, hanem lépteinket megváltó Urunk felé irányították. Jó ilyen lelki munícióval indulni, látni, hogy hiteles élet áll mind e mögött. Ma betegség, szenvedés, belső lelki erőket megpróbáló helyzetek megoldókulcsául sokan a pozitív gondolkodást ajánlják. Valóban nagyon fontos a jót felfedezni, értékelni. Könnyebb túljutni holtpontokon, ha nem keserremt békét. A farizeusok olyan királyt támogattak volna, aki nem a sátán szellemi hatalma, hanem a rómaiak nagyon is kézzelfogható, fegyvereken nyugvó hatalma ellen fúj harci riadót. Úgy gondolták, hogy Isten népének nem szellemi hatalmasságokkal van küzdelme, hanem a római császár légiói által megtestesített földi hatalommal. De mivel tudták, hogy a betegekből démonok légióit kiűző Jézustól a római légiók kiűzését nem várhatják, zavarta őket, hogy a tanítványok serege a Jeruzsálembe bevonuló Mestert királyként ünnepli. Ezért szólították fel Jézust, hogy némítsa el őket. A látszat az volt, hogy a farizeusok a rómaiak megtorlásától féltik a népet és az országot. Mintha attól tartottak volna, hogy Jézus bevonulását látva a rómaiak lázadást gyanítanak, és rögtön bevetik a légiókat. Valójában a farizeusok tudták, hogy ilyen veszély nem fenyeget. Tudták, hogy egy szellemi hatalmasságok ellen harcot hirdető „királyban” a rómaiak nem látnak a császár hatalmát fenyegető trónkövetelőt. Tudták, hogy a helytartó meg tudja különböztetni ezt a vallásos jellegű, békés processziót a politikai követeléseket hangoztató tömeg csöppet sem békés felvonulásától. Mégis bosszantotta őket a tanítványok éneke: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!" A farizeusok - bár magukat rendkívül kegyes, istenfélő embernek tartották - úgy gondolták, hogy mindkét lábukkal a realitás talaján állnak. Úgy vélték, hogy a római légiókban megtestesülő gonosz ellen nem szelgés, borúlátó bénaság tölti be gondolatainkat. Önerőből helytállni a küzdelmek között mégsem lehet. Merő önáltatás, hogy mindig és minden helyzetet kezelni tudunk, s ez csak megfelelő hozzáállás kérdése. Nagyon értékes a tapintatos segítőkészség, szakértelem, tudás, az önfeláldozó szeretet ereje. Előfordul, hogy végül zöld ágra vergődünk, ha együttérzést, segítséget kapunk. Ember voltunk korlátáival azonban még így is szembesülünk. Érzékeljük magunk és mások esendőségét, tehetetlenségét. Ezzel reálisan számolnunk kell. Van mégis kiút? S mi az? Első helyen Isten hatalmával, lehetőségeivel számoljunk! Ha Jézus értünk való szenvedését megismerjük, az ő bűn és halál feletti győzelmére tekintünk, akkor napjainkra, kínjainkra új fény ragyog az örökkévalóság felől. Pál apostollal együtt kiáltunk föl: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” De a köszönetmondásig is eljuthatunk: „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus’.’ (Róm 7,24.25) Legdrágább imádságaim, a tanult, kötött és ajándékul kapott könyörgések közé tartozik az, amellyel konfirmandustársaimmal együtt indultam a tudatos keresztyén életútra. Öröm volt átadni a rám bízottaknak Csöngén, Paton, Sandon, Nagykanizsán. Boldoggá tesz, hogy ezt tehetem e cikk sorain keresztül is. Óra előtt és után együtt hangzott ez a két ima. Lelkészünk biztosan a templomban és otthon is imádkozott értünk, de akkor mégsem azt várta, hogy aznapi személyes, lelki rezdüléseire figyeljünk. Együtt Istenhez fordultunk, róla tanultunk. így könyörögtünk együtt: „Menynyei Atyánk, eléd jöttünk, és kélemi, lelki fegyverekkel kell küzdeni. Sokkal inkább a törvény „Szemet szemért, fogat fogért!” eÍvének érvényt szerezve képzelték el a gonosz legyőzését. A kard okozta sérelmet karddal akarták orvosolni. Viszont megértették, hogy Jézus más utat hirdet. Jézus nem a megtorlásban látja a bűn okozta kár orvoslását, hanem a megbocsátásban és a gonosz jóval való legyőzésében. Ezt a farizeusok nemcsak a törvény megrontásának tartották, hanem úgy gondolták, nem áll a realitás talaján, aki azt hiszi, hogy a gonosz jóval is legyőzhető. Ennek a felfogásuknak látták igazolását nagypénteken, amikor Jézus teljesen kiszolgáltatva állt szemben a szerintük reális hatalommal. Ezért is gúnyolódtak a keresztje alatt. Úgy vélték, itt a legjobb alkalom, hogy Jézus az egész világnak bemutatót tartson a gonosz jóval való legyőzéséből. így kiáltoztak: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne!” (Mt 27,42) . Jézus azonban meghalt. A farizeusok pedig halálában annak bizonyítékát nyugtázták, hogy nekik van igazuk: a gonosz jóval nem győzhető le, a bűn megbocsátással nem orvosolható. Ma sem téveszthetjük szem elől, hogy a húsvét utáni vasárnapok témái eredetileg az üldözést szenvedett első keresztények küzdelmének kívántak emléket állítani. Az első századok vértanúi, akik a tíz nagy üldözési hullám idején ezrével adták életüket a hitükért, abból a felismerésből merítettek erőt, hogy húsvét Isten válasza volt a kereszt alatt gúnyolódó farizeurünk, légy jelen közöttünk! Taníts szeretni, félni Téged és befogadni szent igédet, hogy Fiad vére, bűnünk ára egyikünkön se vesszen kárba! Szent vallástételre készülünk, egy se tagadjon meg közülünk! Lelked legyen most is vezérünk! Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.” (Óra előtti imádság.) „Mennyei Atyánk, dicsértessél, hogy örök kegyelmedbe vettél. Krisztusban magadhoz fogadtál, és Őbenne mindent megadtál. Köszönjük Néked ezt az órát, és most azért könyörgünk Hozzád: taníts szent igéd útján járni és a hitben végig megállni, hogy szívvel, szájjal Téged valljunk, Néked éljünk, és Néked haljunk, hogy egykor ez a kicsiny sereg mennyben is együtt áldja neved! Ámen.” (Óra utáni imádság.) Ott volt e könyörgésben a múltunk: keresztségünk drága ténye, a jelenünk: konfirmandusközösség voltunk. A közeli jövő: hitvallástételünk nagy napja, de a távoli is, az az idő, mikor teljessé lesz a megváltás a mennyek országában, látássá lesz a hitbeli ismeret. Tagadhatatlan, hogy e veretes mondatokat tizenévesen ólomsúlyúnak éreztem, mi sem bújtuk éjjelnappal a Bibtyát. Olyan is akadt kortársaim között, akit titokban távoli faluba vittek el. Szülei ugyanis kenyérkeresetüket vesztették volna el, ha otthon áll az oltár elé. Remélem, hogy sokunk szívébe beleíródott ennek az imádságnak az üzenete. Tudom, ma már más életérzések, más szóhasználat járja. Van, aki szembeállítja a kötött imádságot a szabad, Istenhez szinte haveri hangnemben forduló beszélgetéssel. Utóbbit a hit értékmérőjének tekinti, az A VASÁRNAP IGÉJE soknak. Mert Jézus inkább meghalt, mint hogy az ellene fizikai erőszakkal fellépő ellenségeinek visszaüssön. Inkább közbenjárt értük, mint hogy átokkal fenyegette volna őket. Inkább engedte, hogy legyőzzék, mint hogy a rendelkezésére álló tizenkét angyallégiót igénybe véve megsemmisítette volna ellenségeit. Húsvétkor azonban Isten az ő győzelmét tette nyilvánvalóvá. Az első századok mártírjai megértették, hogy ha bátran követik Jézus példáját, ha nem ragadnak fegyvert önmaguk védelmére, ha nem állnak ellen, hanem kiszolgáltatják magukat üldözőik kénye-kedvére, akkor látszólag alulmaradnak, sőt az életüket is elveszítik, mégis ők lesznek a győztesek, mert Istentől hervadhatatlan koszorút, el nem múló életet nyernek. Hiszen jóval győzték le a gonoszt, mert nem szálltak szembe az erőszakkal, hanem inkább életüket adták, mint hogy más életében kárt tegyenek. Nem átkot szórtak kínzóikra, hanem énekükkel Krisztust mint királyukat dicsőítették, miközben a legszörnyűbb kínokat szenvedték el. Erre utal Cantate vasárnap introitus zsoltára is: „Cantate Domino canticum novum!” - „Énekeljetek az Úrnak új éneket...” (Zsolt 98,1) Ez az új ének nem más, mint a gonoszt jóval legyőzők mindenkori éneke. Ez az az ének, amelyet a „realitás” talaján álló vallásosság képviselői mindenkor megvetnek, sőt be akarnak tiltani. A mennyben mégis ez az ének zeng, örökkön-örökké. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK előbbit meg leértékeli. „Kánaáni nyelv a biblikus szóhasználat” - mondják gyakran. Anyanyelvűnket, annak szépségét, finomságait, kifejezőképességét, gazdagságát ismerjük jó esetben. Megtanuljuk más népek nyelvét a kapcsolatépítés, a boldogulás érdekében. Miért gyomlálnánk ki hát gondolkodásunkból a hit anyanyelvét? Alig hallja meg valaki a környezetvédők figyelmeztető szavát. Még kevesebb figyelmet kapnak azok, akik a nyelvromlásra mutatnak, annak következményeit feltárják, és óvnak a lelki sivatagosodástól. Küldetésünk: őrizni, újra felfedezni, megérteni, továbbadni a veretes szavakat, amelyek életalakító üzeneteket hordoznak. Minimális, szellemi erőfeszítést sem igénylő felszínesség, durva alpáriság helyett jó belső önfegyelmet és elmélyülést tanulni. E versként csengő imádságokat olvasó Testvéreimet arra kérem szeretettel: vegyék elő Bibliájukat, énekeskönyvüket. Olvassák türelmesen és figyelmesen a felsorolt igehelyeket, énekszövegeket! Tudom, hogy fölfedezik a párhuzamokat, a közös üzenetet. Átérzik, hogy biblikus hitvallás s nem üres fecsegés a konfirmandusok könyörgése. A Szentháromság Istennel való közösség öröme, felelőssége és célja mind benne rejlik. Felnőtt fejjel, akár egy bibliaórán is érdemes együtt mondani. ■ Deméné Smidéliusz Katalin ■ Véghelyi Antal „Néked éljünk, és Néked haljunk”
