Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-20 / 16. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. április 20. » 3 Koncert a mennyben - Kiskőrösön ► „Legyen egy koncert a mennyben, / Csillagos égi teremben, / Ahol egy elfelejtett dal / Csak arról szól, mit elhittél. // Ott fenn a fények, / Te tudod, éppen addig élnek, / Amíg a dal arról szól, / Mit neked ígért.” - A zene az örök élet előjátéka, tartja a régi latin mondás. És valóban, a zenehallgató ember belekóstolhat a mennyország előízébe, amikor a muzsika Istennek szól. Ezt élhették át az egybegyűltek április 12-én, szombaton este a kiskőrösi evangélikus templomban az Omega együttes Oratórium koncertjén. És ebben nincs semmiféle túlzás. A rockzene is szólhat Isten dicsőségére. Örömüzenet dzsesszben ► Az egyházi esztendő legsűrűbb időszakában kínált az eddigiektől is eltérő módon különleges lelki élményt a budapest-fasori evangélikus gyülekezet legutóbbi dzsesszistentisztelete. A megelőző napokban Sefcsik Zoltán evangélizációs sorozatán a boldogmondások végiggondolásával minden érdeklődő Jézus nyomában indulhatott el. Ez az út április 13-án, vasárnap este a jeruzsálemi bevonulás történetének felidézésével a passiótörténet kezdetéhez vezetett. Maga a zenei anyag egy váratlan felkérés nyomán állt össze. A bátaszéki katolikus templom tornyát vissza kellett bontani, s az együttest jótékonysági koncertre kérték föl. A tizennégy dal mind az Ómega-életmű része 1970-től (Ballada a fegyverkovács fiáról; Az éjszakai országúton) egészen 2006-ig (Egy új nap a teremtésben; Szállj le hozzánk, angyal; Koncert a mennyben). A dalokat áthangszerelték szimfonikus zenekarra, orgonára és vegyes karra. De beépült a dalokba két korái is, valamint a Himnusz és a Szózat egy-egy motívuma. Tavaly decemberben a négy adventi vasárnapon Szegeden a fogadalmi templomban, Debrecenben a Nagytemplomban, Székesfehérvárott a Prohászka-emléktemplomban és a soproni evangélikus templomban szólalt meg az Oratórium. Most tavasszal kisebb városok nagyméretű templomait kereste meg az együttes, így került sor Mezőtúr után a kiskőrösi koncertre. A dolog szépsége, hogy az együttes helyi kórusoknak adja a kísérő vokál feladatát. Kiskőrösön a Gospel Sasok énekegyüttes minden egyebet félretéve, intenzív próbákkal tanulta meg a kórusanyagot. És nem akármilyen élmény volt az a színpadon eltöltött két óra, életre szóló emlékként éltük meg... Március elején a koncertet előkészítő sajtótájékoztató után átjöttünk megnézni a majdani helyszínt, a templomot. Az oltár előtt állva megkérdeztem Kóbor Jánost és Trunkos Andrást, a produkció menedzserét, a bátaszéki történet mellett motiváltae még őket valami. A válasz rövid, de annál izgalmasabb volt. „Megöregedtünk” - mondta Trunkos András. Az Omega 2012-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját. A két alapító tag, Kóbor János és Benkő László mindvégig kitartott. A harmadik legrégibb tag, a Laux József kiválása után belépett Debreczeni Ferenc sem sokkal fiatalabb. Igen, ha elmúlik a fiatalság, az ember hamarabb elgondolkodik a nagy kérdésen: mi lesz azután...? Az együttes a régi dalokat most más dimenzióban és más stílusban mutatja be. „A koncert érzelmekre ható, és az Omega eddig nem látott arcát mutatja be” - nyilatkozta Gazdag László, az „Alfától Omegáig - Zenével a hitért” mozgalom szóvivője. Kóbor János szerint az élő istenhit adhat tartást az embernek, és ők abban szeretnének segíteni, hogy a magyar emberek hitükben erősödjenek meg. „Mert e hit nélkül élni nem érdemes” - mondta a méltán híres énekes a koncert után. A kiskőrösi koncert pedig erről szólt. Az oratórium - szó szerint az „imádság helye” -, a templom ugyan kissé átalakult. De a színpadról a fények, a lézer- és hangtechnika számunkra szokatlan alkalmazása mellett is a dalok az Istenhez fordulásról szóltak. A teli templom együtt énekelte: „Szállj le hozzánk, angyal, / Tégy velünk csodát, / Jöjj hát, az ördög árkán / Segíts minket át! // Támadnak mindig újra / A múltnak szellemei, / Lelkünket mérgezik / A sátán seregei. // Adj erőt most, angyal, / Vár egy új világ, / Érzem, a múltba zárva / Nem élhetünk tovább.” ■ Lupták György evangélikus esperes (Kiskőrös) Két és fél éve lehet a fasori templomban dzsesszistentiszteletet hallgatni. A szervezők és a közreműködő zenészek minden alkalommal újabb és újabb, az Evangélikus énekeskönyvben található énekeket dolgoznak fel. Az improvizáció elengedhetetlen összetevője ennek a zenei műfajnak, nincs kétszer ugyanúgy elhangzó mű, sőt itt még két hasonlót is csak ritkán hallani. A pillanat inspirációja ezúttal böjti énekeink (Jézus, világ megváltója; Ó, Krisztus-fő, sok sebbel meggyötrött...; Ó, drága Jézus, vajon mit vétettél) feldolgozásaiban adott mélyre ható élményeket a jelenlévőknek. Minden ismert ének új köntösbe került. Jézus jeruzsálemi bevonulása magasságokba röpít, a Jézus körüli tömeg hullámzásával viszi a szamárháton ülő Mestert a városba. Ebből a magasságból azonban az ünnep elmúltával pillanatok alatt mélységbe zuhan a történetet hallgató ember: Jézus szenvedéstörténete során egyre magányosabb lesz, egyre kevesebben értik, és állnak mellette. A húsvét örömének magassága azonban csak e mélység végigjárásával lesz több mint a virágvasárnapi érzés, és csak ezen az úton válik szilárddá, stabillá. Izgalmas észrevennünk, hogy a Jézust bevonulásakor köszöntő tömeg nem feltéüenül dicsőítő sokaság: a hosia-na voltaképpen segítségkérő felkiáltás: „Ments meg!” A 118. zsoltár verseiben éppen ilyen értelemben hangzik a Jézus bevonulásából ismert szöveg: „Ó, Uram, segíts meg! (...) Áldott, aki az Úr nevében jön!” így hangzik ma is az egyház felkiáltása: „Úr Jézus, ments meg minket is!” Nagy János billentyűs hangszereken, Szirtes Edina Mókus hegedűn és énekkel szolgált az istentiszteleten. A böjti énekek között felcsendült előadásukban az a húsvéti örömüzenetet hordozó szám is (Kora reggel ama napon), mely a Luther Kiadónál megjelent lemezükön is hallható. A dzsesszistentiszteletek tehát többszörösen is eszközei lehetnek a missziónak: nemcsak úgy, hogy a dzsessz világát ismerőket hívják a templomba, a templomot és az evangélikus korálkincset jól ismerőket gazdagítva újszerű zenei élményekkel, hanem úgy is, hogy evangélikus énekeink feldolgozásai időnként koncerttermekben is felcsendülve hirdetik az evangéliumot. Templomi istentiszteleten pedig időről időre megszólítják a fasori templomba érkezőket, ahogy az idei böjti időszakban is megszólította mindazokat, akik eljöttek. ■ Pelikán András Egy barátság „feltámadása” Talán stílszerű, hogy a húsvéti Égtájolóban éppen a feltámadás csodáját leginkább centrumba állító keresztény közösségnek, az ortodox egyháznak egy jeles vezetőjéről, Ambrosius metropolitáról (képünkön középen), a helsinki egyházmegye főpásztoráról írok. Az idén immár lassan negyvenöt esztendeje lesz, hogy megismertük egymást. Eredeti nevén Risto Jääskeláinen röviddel ordinációja után, 1969 őszén került ösztöndíjasként az Evangélikus Teológiai Akadémiára, ahol éppen kezdő „bagolyként” indultam a lelkészi szolgálat felé. Hamar összebarátkoztunk, a karácsonyi szünetben el is látogatott hozzánk, Nyíregyházára. Azóta is féltve őrzött kincsünk a tőle kapott finn üvegváza... Risto igazi nyelvzseni volt, hihetetlen tempóban sajátította el nyelvünket. Négy hónap múltán már igét hirdetett Kecskeméten! Sok-sok közös élmény után, 1970-ben tért vissza hazájába, és sajnos egy időre „elaludt” a kapcsolatunk. Majd jóval később váratlan telefonhívást kaptam: „Ambrosius metropolita” keres! Azt hittem, téves kapcsolás, de hamarosan egy régen hallott, ismerős hang köszöntött rám magyarul: „Risto vagyok...” Hogyan lett az ifjú evangélikus lelkészből a finn ortodox egyház tekintélyes vezetője?! Risto/Ambrosius többek között erre az izgalmas kérdésre is őszinte választ adott a budapesti Finnagora - finn kulturális, tudományos és gazdasági központ - rendezvénysorozata keretében április 2-án a finn nagykövetség könyvtárában tartott előadásában, melynek már a címe is sokat sejtető: A kisebbségi egyház áldás és teher. Talán nemigen gondoltunk még arra, hogy milyen izgalmas párhuzamok fedezhetők fel a magyar evangélikus és a finn ortodox egyház között. Ambrosius metropolita erre hívta fel a figyelmünket ékes magyarsággal indított, majd finnül folytatott előadása bevezetésében. Mindkettő kisebbségi egyház, a lakosság mintegy két százaléka a tagjuk, de országos jelentőségük, lelki, szellemi kisugárzásuk méretüknél lényegesen nagyobb. S ez így volt már a hatvanas évek végén, a magyarországi kommunista diktatúra idején is. Valójában ez ragadta meg a kényelmes, biztonságos, többségi államegyházból ideérkezett finn ösztöndíjast. Mit jelent, hogyan lehetséges kisebbségi helyzetben, „ellenszélben” bátran megőrizni protestáns identitásunkat?! Ami talán nekünk természetes, szinte formaság - például hogy „Erős vár a mi Istenünk” köszöntéssel üdvözöljük a lelkészt -, számára imponáló hitvallást jelentett. Elmondása szerint éppen ezek a kisebbségi léttel kapcsolatos magyarországi pozitív élmények erősítették fel benne a vágyat az ortodox egyház értékei iránt, amelyeket gyermekkorától közelről ismert, hiszen Karéliából származott, ahol erősebb az ortodox jelenlét. így találta meg saját, különleges spirituális útját a finn evangélikus egyházból a finn ortodox egyházba, amelynek immár több mint huszonöt éve püspöke. Ugyanakkor Risto/Ambrosius soha nem tagadta meg lutheránus gyökereit... Előadásában is ortodox egyházi vezetőktől ritkán hallható komoly elkötelezettséggel szólt a reformáció, az egyház állandó megújulásának - „ecclesia semper reformanda” - szükségességéről és az ökumenikus együtt munkálkodás fontosságáról. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi egyházak életében az identitás megőrzése mellett létkérdés a nyitottság, mert különben fenyeget a beszűkülés, a „gettósodás” kísértése. A másik érték, amelyet kiemelt: a minőség, amely jó esetben jellemzi a kisebbségi egyházak szolgálatát, hiszen csak így maradhatnak egészséges versenyben a nagyobb közösségekkel. Ebben az összefüggésben Ambrosius metropolita elismerőleg szólt egyházunk szolgálatáról, többek között az Evangélikus Életről is, melynek hosszú évek óta hűséges olvasója. Értékelte a lap gazdag egyháztörténeti, liturgikai, tanító jellegű cikkeit. Mindezt önkritikusan szembeállította a finn ortodox egyház újságjával, amelynél inkább az olvasmányosság, az eladhatóságot segítő képanyag dominál. Tegyük hozzá mi is önkritikusan, hogy azért az eladhatóság, az olvasmányosság sem hátrány egy sajtóterméknél... Talán itt is igaz, hogy mindig a szomszéd rétje - azaz lapja - a zöldebb? Mindenképpen hasznos szembesülni azzal, ahogyan mások látnak minket. Kisebbségi létünkből fakadóan megkísérthet egyfajta kisebbrendűségi komplexus: lebecsüljük mindazt, amink van, amit elértünk. Kicsinek, kevésnek látjuk mindazt, amit Isten ránk bízott, hogy másokat is gazdagítsunk vele. Ezzel szemben szinte feltűnő volt, hogy finn barátunk inkább csak a kisebbségi lét előnyeiről, áldásairól szólt, és alig kerültek elő a címben jelzett terhek, nehézségek. Minket talán éppen az jellemez, hogy főleg a hiányainkat panaszoljuk, és valós gondjaink gyakran eltakarják valós értékeinket. Szükségünk van arra a pozitív látásra, amely átragyogott Risto barátom szavain. Hozzászólásomban meg is köszöntem neki ezt a gyógyító látást, amely többek között abból fakad, hogy őszintén szeret minket, az egész országot, az egyházat. Régi tapasztalat, hogy akit az ember szeret, azt szépnek látja. Olykor talán ÉGTÁJOLÓ szebbnek is, mint a zord valóság. De hát éppen ezt a csodát ünnepeljük húsvétkor: hogy Isten szeretete, a legnagyobb Valóság győz a zord tények, a halál sötét valósága felett. Erről zeng a feltámadási himnusz: „Az élet győz, a mord halál / A prédát visszaadta már, / Nagy úrságának vége lett, / Mert Krisztus hoz új életet. / Halleluja!” (EÉ 217,3) Húsvét fényében gyógyulhatnak, újulhatnak igazán emberi kapcsolataink is. Ezért vagyok hálás Istennek Ristóhoz fűződő „alvó” barátságom „felébresztéséért”. Jó reménységgel várom az újabb gazdagító személyes találkozásokat, többek között majd június 13-án, a teológia évzáróján. Évfolyamunk vele együtt kezdte tanulmányait 1969-ben, így Risto örök tiszteletbeli évfolyam- és szolgatársunk! Külön ajándék, hogy ígérete szerint ordinációnk negyvenedik évfordulójára vele együtt emlékezhetünk majd hálás és örvendező szívvel... Mert: Krisztus feltámadt! Krisztus valóban feltámadt! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
