Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-06 / 14. szám
„Az egykori határőr-település evangélikus egyházközségének egynegyede (!) jött el »bemutatkozni« az anyaország fővárosába." Oltszakadáti szórványest !► 5. oldal „Reformátusként a kelenföldi evangélikus templomban volt a konfirmációm evangélikus nővéremmel együtt: ugyanott, ahol 1942-ben Ordass Lajos, a nagynevű későbbi püspök eskette a szüléimét.” Beszélgetés Gárdonyi Zsolt orgonaművésszel *• 7. oldal „Kétségkívül az evangélikus egyházat érte a legnagyobb kár e tekintetben, hisz 1950 óta nincs olyan intézmény, amely a világiak számára az evangélikus egyházjog oktatásával foglalkozna.” Zsedényi Béla és Bruckner Győző emlékezete )► 13. oldal Isten élő Lelke, jöjj! !► 2. oldal A koporsótól a bölcsőig !► 3. oldal Interjú egy tamil misszionáriussal !► 4. oldal Orgonaszentelés Kővágóörsön ► 5. oldal Nagyhét zenéje !► 7. oldal A Föld órája - évente hatvan perc? W- 15. oldal Deák téri gimnáziumunk egy 1896-ban készült festményen !► Neves evangélikusokról, akik a Deák téri iskolát választották, írásunk a 8. oldalon A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) közleménye a választásokkal kapcsolatban Hálásak vagyunk a történelem Urának, hogy immár negyed évszázada szabadságban élhetünk hazánkban. Ennek egyik fontos ajándéka, hogy szabadon választhatjuk meg vezetőinket, akik befolyásolják hazánk, közösségeink, gyermekeink, unokáink jövőjét. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége bátorítja egyházunk népét, hogy április 6-án mindenki felelősen éljen választói jogával. Alaposan tájékozódva, lelkiismeretesen vizsgáljuk meg, hogy melyik pártra, egyéni jelöltre adjuk szavazatunkat. Politikai kampánynak nincs helye templomainkban. Isten ajándékozzon bölcsességet választott vezetőinknek, hogy a kapott hatalommal alázatosan szolgáljanak egész népünk javára! „Isten, áldd meg a magyart... mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség.” Erős vár a mi Istenünk! ■ A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége Közteológia „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5,16) ■ Béres Tamás A meggyújtott és lámpatartóra helyezett mécses, a hegyen épült város és az ízét megtartó só - az idetartozó kortörténeti ismeretek segítségével - Jézus legközvetlenebbül érthető példázatai közé tartozik. A hozzájuk fűzött magyarázat még világosabbá teszi, hogy Jézus követése nyilvános esemény. Lehetnek és vannak is mindig átmeneti életszakaszok, türelmi idők és a rejtekben kifejlődő igazságok minden ember és közösség életében, de ezek a kifejezések a különleges, rendkívüli állapot azonosítására szolgálnak. A Jézus-szeretet erejét, szabadságát és feladatát senki sem zárhatja be egyetlen könyvbe, szívbe, mozgalomba, templomba vagy szervezetbe sem. Ez él és élni akar, ahogy az élet maga is. Amióta Heinrich Bedford-Strohm bambergi rendszeresteológia-tanár bajor püspök lett, az általa szorgalmazott „öffentliche Theologie” („közteológia”) programja is lámpatartóra került a német egyházi életben és az ezen tájékozódó evangélikusok számára szerte a világon. A püspök megnyitó igehirdetést tart zsinatokon, ökumenikus istentiszteleteken vesz részt társegyházak vezetőivel, és az érdeklődő egyháztagok idén is készülhetnek nagypénteki igehirdetésére a müncheni Máté-templomban. Egyházi tevékenységének szerves részeként azonban a katedra utáni éveiben továbbra is közvetlen derűvel, igényesen és közérthetően beszél a német bevándorláspolitika humánus kidolgozásáról, az igazságosságot előtérbe helyező gazdaságetika érvényre juttatásáról és a jövőképes környezetvédelmi szemlélet elterjedésének elkerülhetetlen voltáról. Munkája, megnyilatkozásai nyomán minden érdeklődő számára világossá válhat, hogy az evangélikus egyháznak vannak megalapozottan kifejthető szempontjai a közéleti kérdésekben, még azokat is ideértve, amelyek társadalmi jelentősége eléri a kormányzati aktuálpolitika szintjét. Püspökük példáját látva pedig az egyház tagjai nemcsak összetartóbbak, hanem egyre bátrabbak is társadalmi és kulturális környezetük aktív alakításában. Legalábbis Németországban. De vajon mennyiben német kiváltság a keresztények szükség szerint bátorító vagy konfrontációt vállaló, helyénvaló megnyilvánulása a társadalom kisebb-nagyobb, égető kérdéseiben? Létezik-e viruló zöld mező vagy legalább egy darab visszahódítható és bevethető termőterület a joggal védett magánélet és a mindenkori kormánypártok politikai manővereinek világa között más országokban is? Tipikus hazai válasz erre a kérdésre nyilvánvalóan nem adható. Tipikusnak mondható evangélikus vélemények, az egyházunk belső kommunikációjának elmúlt pár évnyi tapasztalata alapján annál inkább. E vélemények egyszerű felsorolásával most nem sokra mennénk, mert ezek az aktív pártpolitikai szerep sürgetésétől a gyakorlatilag minden közügyre kiterjedő rezignált és apatikus hozzáállásig terjednek. Nem volna haszontalan viszont végigkérdezni és -elemezni ezeket a véleményeket, közvetlen hitbeli kapcsolatuk szempontjából, arra a kérdésre keresve a választ, hogy mi, evangélikusok itthon általában mennyire látjuk meg és fogadjuk el aktív kultúraalakító szerepünket. A remélt jövőbeli felmérések eredményeinek megszületéséig is valószínűnek tűnik, hogy a társadalom általános politikai polarizálódását követve egyházunkban is elterjedt felfogás az, amely a magánélet és a nyilvánvalónak vélt pártpolitikai eszmények és célok közt nem lát jelentős teret a közéleti kérdések nyilvános és aktív megvitatása számára. Olyan véleménnyel pedig, amely egyéb személyes, családi vagy külső indítóok nélkül is egyenesen a vallási identitásban jelölné meg a vállalt közéleti felelősség gyakorlásának eredetét, vélhetően nagyon kis számban találkoznánk. Mielőtt elmerülnénk és szokás szerint el is vesznénk az okok keresgélésében (amely más tekintetben persze rendkívül hasznos is lehet), érdemes szembesülni az említett példázat üzenetével. Lehetetlen nem észrevenni, hogy Jézus nem a speciálisan vallási (mai kifejezéssel: egyházi) tevékenység nyilvános képviseletéről beszél. Nem az ige hirdetésére, a szentségek helyes kiszolgáltatására, a lelkek megmentésére, a produktív gyülekezeti munkára vagy az egyházi taglétszám növelésére buzdít. Ezeket a lelkiismereti-dogmatikai-egyháztörténeti-intézményi feladatokat úgyis - akarva, nem akarva - húzzukgörgetjük magunkkal évszázadok óta és tovább. Ezek helyett itt az evangélium látható jeleiről és következményeiről beszél az emberek életében: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat’.’ (Mt 5,16) Az evangélium kiteljesedése az emberi életben a tevékenységek indítóoka, ereje és jutalma is egyben. Az itt elhangzó szavak arra utalnak, hogy az evangélium szabadságában minden ember felszabadul saját önző, szűk látókörű céljainak kényszerszolgálata alól. Ezzel pedig fokozott mértékben válik képessé a jó és rossz közti döntésre és az ennek megfelelő cselekvésre. Sok mindenről nem esik itt szó természetesen, amiről egy-egy konkrét döntés esetében beszélni kellene: például megbízható információkról, morális háttérközösségről, normákról és a mérlegelés technikáiról. De a jó és rossz közötti helyes választást elvileg is lehetetlenné tevő, mindenki lelkében élő „szériális” önzés és számítás leküzdéséről az evangélium szabadságának erőterében: igen! Ez az oka annak, hogy nem bízhatjuk kizárólag másra a fontos döntések meghozatalát. A teremtett világnak szüksége van azokra (Róm 8,19), akiket a teremtés Ura ilyen - kellemetlen? előnyös? nehéz? kényszer-? - helyzetbe hoz. A „közteológia” ebből a felismerésből indul ki. A keresztények feladata és felelőssége elvitathatatlan a mindenkori társadalom alakításában. Napjainkban még mindig kigyógyulófélben vagyunk abból az állapotból, amelyet a neves (evangélikus) vallásszociológus, Peter L. Berger „az egyházak - szocializmus alatt tanúsított - fedezékbe vonulásaként” jelölt meg. A rendszerváltozás óta eltelt évek egyelőre kevésnek bizonyultak arra, hogy erős vagy legalább jól működő (vagy legalább működő) civil társadalmi aktivitás jöjjön létre, amelynek hivatása lenne a magánélet és a professzionalista nagypolitika közti mezsgye kiszélesítése. Pedig ezt a mezsgyét azután be is kell még lakni, és virágzó harmadik kultúrát is létre kell még rajta hozni. Egészen addig, amíg ez ki nem alakul, vagy mi magunk neki nem kezdünk a kialakításának és felvirágoztatásának, nekünk, evangélikusoknak sem marad más választásunk, mint bármilyen ránk váró társadalmi felelősség esetén farkast (azaz politikát) kiáltani és ezzel nem csupán elodázni, hanem ismét megcsúfolni a keresztények kiváltságos felelősséggyakorlásának tisztjét és tisztességét. Püspökeink már adták látható jelét ebbéli elköteleződésüknek. Ők is emberek: szükségük van a bátorításra. Ne hagyjuk őket magukra! A szerző evangélikus lelkész, egyetemi tanár, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője GOLGOTAVIRÁG ÉS VIRÁGZÓ KULTÚRA Dies Academicus az EHE-n ► „Jézus, te égi szép” - zendült fel a jól ismert dallam március 27- én, az idei Dies Academicuson az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) dísztermében. A hangolásnak megfelelően valóban az égi szép nyomainak kutatásába fogtak a meghívott előadók az Ami szép, az jó is? -Az esztétika igénye a kortárs teológiai gondolkodásban című konferencián. Áhítatában dr. Szabó Lajos rektor Isten megvilágító erejű szépségét hívta segítségül, hogy a tudományos nap résztvevői mélyebben megérthessék a mottóul választott igét: „Az igazaknak pedig szép jutalmuk lesz.” (Péld 13,21) Átesztétizált világunkban a szépség alaposan elveszítette eredeti, „égi” karakterét. Hogy a Luthertől tanult „megkülönböztetés művészetét” a hétköznapokban is alkalmazni tudjuk, fontos ismernünk a teológia esztétikai oldalát is. Isten a legszembetűnőbben ugyanis a teremtett világ szépségeiben mutatja meg magát. Hogy ennél a meglehetősen egyszerű alapvetésnél a szép sokkal összetettebb, rejtőzködéstől, rúttól, látszólagos ellentmondástól sem mentes kategória, arra elsőként dr. Békési Sándor rajzfilmrendező és református lelkész, a Pannónia Filmstúdió egykori munkatársa, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense világított rá. Folytatás a 9. oldalon
