Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-02 / 9. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2014. március 2. » 7 Tikverés és dörej árás Az ötödik MEGiNT ► Újra csujogatással és dobogó cipellőkkel telt meg február 21-22- én a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium díszterme a magyarországi evangélikus gimnáziumok ötödik népművészeti találkozója, a MEGiNT alkalmával. A jeles eseményt a népművészet szerelmesei neves vendégekkel ünnepelhették: a farsangi szokásokról Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató tartott előadást (alsó képünkön), a résztvevők nótáját pedig a Buda Folk Band húzta el - az állandó talpalávaló-adó budakeszi Rojtos zenekar mellett. A MEGiNT ifjú, ám kapcsolatépítésben és -ápolásban igen leleményes főszervezője, az egykori fasori diák, Barcsay Zsombor - a MEGiNT-pólókban masírozó fasorisokkal együtt -, mondhatjuk, mostanra már hagyománnyá tette ezt a hagyományőrző találkozót, ahová idén kilenc evangélikus iskola néptáncos diákjai érkeztek a szélrózsa minden irányából. A Kis Bihari néptáncegyüttes nyitotta meg az eseményt (felső képünkön). Szálltak a szép fonatok, ide-oda jártak a ruharedők. A csepp legények meglepően hetykén ütötték csizmaszáruk, feladva ezzel a leckét a parketten utánuk következőknek. Az üdvözlők sorából nem hagyhatjuk ki a büszke iskolaigazgatót, Hajdó Ákost, Radosné Lengyel Annát, egyházunk Déli Egyházkerületének felügyelőjét, a találkozó fővédnökét és RónaszékL- né Keresztes Mónikát. A VII. kerület alpolgármestere elmondása szerint egykor maga is nagy tételben font hajat, vasalt szoknyát, gyermekei ugyanis lelkes néptáncosok voltak. Hogy mi fán terem a bakfazékdobás, a tikverés, a dőrejárás és a rabvágás, arról az egykor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is oktató Tátrai Zsuzsanna evangélikus néprajzkutató számolt be, aki több szállal is kötődik a MEGiNT-hez. Egyrészt édesapja, Tátrai Vilmos Kossuthdíjas hegedűművész szintén fasori diák volt, másrészt fia, Fülöp Attila evangélikus lelkész. A résztvevők megkoszorúzták a tavaly leleplezett Martin Györgyemlékművet - a neves néprajzkutató ugyancsak az iskola padjait koptatta egykor. A találkozóval az ő emlékének is áldoznak évről évre a Fasorban összegyűlő folklórozók. ■ Kinyik Anita Kettős győzelem A lányok és a fiúk kategóriájában is a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium (ERSZK) csapata diadalmaskodott Debrecenben, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) második teremlabdarúgó-tornáján, így jövőre a szabolcsi megyeszékhely ad otthont a megmérettetésnek. Az eddigi címvédő, a református Wáli István Református Cigány Szakkollégium meghívását - evangélikus intézményünk mellett - elfogadta a budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium is. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorlógimnáziumának tornacsarnokában február 22-én rendezett bajnokságon összesen hét szakkollégiumi csapat indult, valamint a Debreceni Református Egyházmegye lelkészcsapata próbálta ki magát. A csapatokat Bölcskei Gusztáv református püspök és Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus megyés püspök is köszöntötte. A lányok 4 : o-s gólaránnyal, a fiúk 12 : 5-tel, vesztes meccs nélkül arattak diadalt. Jéri János szociálismunkás-hallgató és Posváncz József mérnökhallgató öt-öt góllal vette ki részét a sikerből. A nyíregyházi szurkolók különítményét Molnár Erzsébet lelkész, az ERSZK vezetője fogta össze (képünkön a fiúcsapattal). ■ Barcza János felvételei Amikor borul minden - és jó A fasori Comenius-projekttalálkozó margójára „Tanárnő, hiányzik a litvánom!” - hallottam a diákjaimtól, amikor az egyhetes itt tartózkodás végeztével hazament a huszonhárom tanár és harminchat diák Európa hét különböző országába. A február 10-én kezdődött ötödik nemzetközi Comenius-találkozó végeztével (tudósításunk múlt heti lapszámunk 15. oldalán Mi folyik itt? címmel - a szerk.) harminc fogadó család, egy projektvezető, hétfős kollégacsapat, valamint két igazgatóhelyettes és egy igazgató, no meg persze egy egész iskola pihenhette ki a fáradalmakat. A vendéglátás, a logisztika, az idegen nyelven beszélés, a tolmácsolás, a huszonnégy órás készenléti állapot, a technikai szervezkedés, a számlakiállítás, az adatgyűjtés, az információszolgáltatás fáradalmait - ahogyan az egy rendes nemzetközi projekttel jár. Nehéz volt? Nehéz. Elfáradtunk? Majd meghaltunk. Megérte? Meg. De miért? - tettem fel diákjaimnak, kollégáimnak és magamnak a kérdést. Megérte, mert noha tanítani jó, néha mégis jólesik kilépni a „Melyik terembe is megyek? Hol is tartunk? ígértem mára röpdolgozatot? Kit is feleltessek?” hétfőtől péntekig, szeptembertől júniusig tartó körforgásából. Megérte, mert noha a jól szervezett, rendszeres élet biztonságot ad - hiszen biztosan számíthatok rá, hogy hétfőn a 12.-esekkel vesszük az érettségi témaköröket, kedd délután szolfézsről várom haza a kisfiámat, szerdán a 217-es teremben várnak a nyolcadikosok, csütörtök este pedig megyek énekkarra -, néha mégis jólesik, hogy borul minden. Hétfőn négy köszöntés (kettőt tolmácsolni); néptáncbemutató; előadás magáról Comeniusról (diákunk az előadó); az első négy prezentáció a víz témakörében (svédek, olaszok, portugálok, németek); iskolai és templomi séta két nyelven (diákjaink vezetésével); kétbuszos városnézés; este tanároknak vendéglátás. Keddtől pedig a folytatás: Gellért gyógyfürdő (a föld alatti rész is!), Gellérthegy, vásárcsarnok, hidakon át séta, fürdés, korcsolyázás, további prezentációk (franciák, litvánok, törökök, magyarok - a legnagyobb sikerrel, akik még a „Tavaszi szél...” kezdetű dalt is megtanították a soknyelvű közönségnek). Végül az esztergomi Duna Múzeum, a Mária Valéria híd, vízvizsgálat a laborokban, vízkóstoló, Parlament, záró lakoma, totó és - táncház. Esténként pedig a tanárok kényeztetése operával, hajókázással, borkóstolóval. De nem csak ezért érte meg. Ez se rossz, főleg, ha még az anyagiakat is biztosítják hozzá. Persze a délutáni és esti közösségi programokat lebonyolító magyar diákok lelkesedése, a fogadó családok odaadó áldozatkészsége vagy a segítő magyar tanárok háttérmunkája nem az anyagiaknak volt köszönhető, hiszen ilyen értelemben nincs bevétele senkinek sem. A program színvonalát azonban természetesen emelte, hogy az EU-s költségvetésből volt keret operajegyre, múzeumpedagógusra és sofőrre. De még csak nem is ezért érte meg. Hanem mert egy ilyen hét után mindannyian többek lettünk. Megszerettük például hazánkat és fővárosunkat! Van, aki, újra, van, aki most először: a vendégekkel fedeztük fel, hogy milyen csodálatos is Budapest - a házak, a fürdők, a hidak, az épületek, a villamosok, a terek, a szobrok. A nyolcadikostól az igazgatóig mindenki dagadt a büszkeségtől: hát igen, ezek vagyunk mi! De megszerettük egymást is: igen, így össze tudunk fogni diákok, tanárok, szülők! Volt, aki szállított, volt, aki mappát szerzett, volt, aki tolmácsolt, volt, aki fényképezett, volt, aki mosogatott, volt, aki vágott-ragasztott, és sokan voltak, akik egyszerűen csak ott voltak, és jelenlétükkel vállalták a támogatást. Nagyszerű érzés volt! És hát újra megszerettük egyházunkat is, hiszen külön ki kellett találni, hogyan vagyunk jelen egy nem egyházi rendezvényen egyházi vendéglátóként. Fabiny Katalin tanárnő, projektvezető „püspöknél” otthoni vendéglátása meleg vendégszeretetről tanúskodott; Gáncs Péter püspöki nyitóköszöntése közvetlennek és természetesnek hatott (angolul!); és a záróesten jó szívvel tudtuk elmondani a Prédikátor könyvéből: „Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának” (3,5) - hozzátéve, hogy a Biblia, amelyből az idézet jön, fontos nekünk, fasoriaknak. A hét lógójával gravírozott kavics és a hozzá adott igés lap sokak táskájában ott lapul azóta is. ■ Ittzés Szilvia, a fasori gimnázium angoltanára
