Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-04 / 31. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. augusztus 4- 3 Családias hangulatban indult a legkisebb bárány Felszentelték a leendő új bócsa-tázlári lelkészt > Az év egyik legmelegebb napján, július 28-án, vasárnap délután indult útjára László Lajos Gergely a pestszentlőrinci evangélikus templomból egy olyan gyülekezetét építeni, amelyben évtizedek óta nincs helyben lakó lelkész. Különleges grafika díszítette László Lajos Gergely ordinációs meghívóját. Serediuk Péter, a Pilinszky János versesköteteit illusztráló grafikusművész a frissen szentelt lelkipásztor rokonaként ajánlotta fel az égi fényből töltekező szívet formáló művét a választott igéhez: „Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!” (Péld 23,26) Az ordináció szolgálatát végző Gáncs Péter elnök-püspök igehirdetésének középpontjában az öröm állt, ahogy azt a Lajos által választott igét megelőző versben is olvashatjuk: „Örüljön apád és anyád, vigadjon, aki szült téged!” (Péld 23,25) László Lajos Gergellyel szemmel láthatólag együtt örülnek szülei - édesapja kórházi kezelése miatt csak lélekben lehetett jelen - és tágabb családja, küldő gyülekezetei és az őt hívogató kicsiny, de annál lelkesebb fogadó gyülekezetek. Igazán bensőséges hangulatú alkalom volt ez a szinte teljesen megtelt pestszentlőrinci templomban. A püspök Pilinszky Jánosnak Serediuk Péterhez a grafikák láttán írt gondolatait tolmácsolta útravalóul, Lajos nevét behelyettesítve a megszólításba: „Kedves Lajos! Megnyilatkozni, azt hiszem, meghívást jelent. Ahogy beszélni, igazán beszélni hallgatást, meghallgatást. Röviden nyitottságot. Te ismered ezt a beszédet és ezt a hallgatást, amely több, mint mi vagyunk.” Az ordinált lelkészt köszöntötte Győri Gábor esperes, Radosné Lengyel Anna egyházkerületi, Krizsán Zoltán egyházmegyei és Nánási József gyülekezeti felügyelő, Németh Mihály maglódi és Homoki Pál soltvadkerti lelkész, valamint az Evangélikus Hittudományi Egyetem részéről dr. Korányi András docens. Ahogyan Gáncs Péternek az Evangélikus Élet előző számában megjelent írásában olvasható (,,Konzílium” a Puskin utcában, 3. o.), különleges „konzílium” ült össze nemrég a Déli Egyházkerület püspöki hivatalában, hogy a megfelelő módon előkészítse “ ezt a várhatóan nem könnyű utat. A 3 bócsai és a tázlári evangélikusok 1975 LU £ óta tartó lelki fogyókúráj ának vet véget a helyiek elhatározása, hogy újból helyben lakó lelkész gondozza a két kicsiny gyülekezetét. A feladat a frissen ordinált László Lajos Gergelyre - ahogy ő fogalmazott, „a lőrinci oltárkép legkisebb bárányára” - vár. ■ Kiss Tamás Forrás: Evangélikus.hu László Lajos Gergely 1986. október í-jén született Budapesten, evangélikus családban, egyedüli gyermekként. A fasori evangélikus templomban részesült a keresztségben. Tanulmányait a budapesti Julianna Református Általános Iskolában kezdte, majd az ötödik osztálytól a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban folytatta. 2005-ben érettségizett, és a sikeres felvételi után még abban az évben megkezdte tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakán. Az egyetemi évek alatt egy szemesztert Joensuuban (Finnország) töltött. 2012-ben a gyakorlati évét Németh Mihály maglódi lelkész mellett végezte. Diplomáját 2013. június 21-én vehette kézbe. A gyülekezeti életbe már viszonylag korán bekapcsolódott, kezdetben a fasori gyülekezetben - mint kis hittanos -, majd tizenévesként Pestszentlőrincen. Itt konfirmált 2000 pünkösdjén. Későbbi életére nagy hatást gyakorolt mindaz, amit ebben a közösségben lehetősége volt átélni. —aip«m Pusztaföldvári Öröm út Egy éjszaka a százéves templomban & Folytatás az 1. oldalról A pusztaföldvári Búzavirág népdalkor esti áldást és imádságot énekelt. A Zenebarát Felebarátok tagjai - a témához hűen - az örömöt, méghozzá a húsvétot követő örömöt énekelték meg, műsoruk során Öröm utat építettek szimbolikus tárgyakból. Az este nyolc órakor kezdődő istentiszteleten dr. Varga Gyöngyi egyetemi docens tolmácsolta az örömhírt. Igehirdetésében bemutatta: Jézus asztali.hoz telepedve hogyan juthatunk el a tapasztalattól a magaszta/ásig. Egy rövid orgonazenés meditáció a csillagok megteremtésétől a betlehemi csillag csodájáig vezette az este gyülekezetét. Már tíz óra is elmúlt, amikor a templomban filmvetítés kezdődött, míg az épület előtt a Biblia népének táncait ismerhette meg a nyitott templom gyülekezete. Éjfél után a legtovább maradók halk gitárzenével és imádsággal adtak hálát a tartalmas estéért. Mint Lászlóné Házi Magdolnától, a gyülekezet lelkészétől megtudtuk, a programmal már öt évvel ezelőtt is az volt a céljuk, hogy olyanok is megtalálják az utat a templomba, akik nem látogatják a gyülekezet alkalmait. Úgy tűnik, a törekvés ezúttal sem maradt eredmény nélkül: az Öröm úton több új ember is betévedt ezen a péntek estén Isten pusztaföldvári házába, ahonnan aztán senki sem ment haza örömhír nélkül. ■ L. J. Cs. Ha Isten és Jézus intoleráns lenne... Idén, a reformáció és tolerancia évében különösen sok írás jelenik meg a tolerancia témakörében. ízlelgetjük, boncolgatjuk, keressük a szó helyes értelmét. Mert tapasztaljuk, hogy ez a kifejezés egyfelől komoly érték kifejezője, ugyanakkor félreértelmezett formájában helytelen viselkedések takarója, a minden mindegy felfogás ideológiájának egyik kulcsfogalma is lehet. Ez utóbbi veszélyre hívta fel a figyelmet az Evangélikus Élet múlt heti (július 28-i) számának 13. oldalán Szilas Attila nyugalmazott lelkészünk a Tolerancia az egyházban? című cikkében. A cikk nekem annak ellenére nagyon tetszett, hogy bizonyos állításaival nem értek egyet. Tetszett, mert provokatív és elgondolkodtató. Tetszett, mert bátran vitába szállt a könnyed és üres toleranciaszólamokkal, felhívva a figyelmet arra, hogy a tolerancia leple alá nem lehet mindent betolni. Bibliai példákkal mutatott rá arra, hogy sem Isten, sem Jézus nem tolerált mindent, sőt a szerző az utolsó ítéletre utaló igék kapcsán szellemesen a „zéró tolerancia” fogalmát is használta. A jó cikkek dolgoznak az emberben. Szilas Attila cikke dolgozik bennem, amióta elolvastam. Azt hiszem, értem, mit akar mondani azokkal a mondatokkal, hogy „Jahve nem volt toleráns”, hogy „Jézus sem volt toleráns” és hogy „Én sem lehetek toleráns”. .. A bibliai tükörben világosan látszik, hogy volt, ami Jahve és Jézus számára elfogadhatatlan volt. A következtetés is helyes, hogy amit Isten vagy Jézus nem tolerált, azt mi sem helyeselhetjük! Igen, ez rendben van így, ezzel egyet lehet érteni. Szilas Attila állításai ugyanakkor kérdéseket is felvetnek bennem. Cikkében ugyanis a tolerancia szó jelentésének fókuszát máshova helyezte, mint ahogyan azt általánosan használják, és ahogyan én is használom. Ettől lett cikke olyan figyelemfelhívóan provokatív, de véleményem szerint félreértésekre is alapot adó. A probléma akkor mutatkozik meg, ha a cikkben használt állítások másik oldalát is megvizsgáljuk. Tény, hogy Jahve nem tolerált mindent. Ebből az következik, amit a cikk megállapít, hogy Jahve nem toleráns? Szerintem nem. Szerintem inkább az, hogy az egészséges toleranciának is vannak határai. Istenről nekem soha nem jutott eszembe, hogy intoleráns lenne. Erről a cikk sem győzött meg. Istennek jogos haragja és néha szigorú büntetése mellett is csak csodálni tudom türelmét, ahogyan népe folyamatos hitetlensége és hűtlensége ellenére is hűséges, és szeretettel kíséri mindenkori népét. „Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy’.’ (2MÓZ 34,6) Tűnődöm azon is: Jézus intoleráns lett volna? Jézus követőinek intoleranciájára sokkal könnyebben találok példákat akár a bibliai történetekben, akár az egyház történelmében, de az egyházi élet mindennapjaiban is, mint a Mesterében... Ott van például az a történet, amikor Jézus tanítványaival együtt Samárián akart áthaladni, és nem fogadták be őket. A tanítványok haragra lobbantak, és tüzet kértek volna a falura. Jézus azonban megdorgálta őket: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse’.’ (Lk 9,54) Ki volt itt a toleráns, és ki az intoleráns? Mindhárom szinoptikus evangélium megőrizte a holdkóros fiú meggyógyításának történetét, amelyben Jézus elmondja ezt a mondatot: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek titeket?” (Mt 17,17; Mk 9,19 és Lk 9,41) Ez a kortársakat, tanítványokat eltűrő, elszenvedő szeretet nem tolerancia? A házasságtörő asszony megmentésének történetét (Jn 8,1-11) is érdemes végiggondolni a tolerancia kérdése felől. Ebben a történetben a törvény szigorával lesújtani akarók képviselik a zéró toleranciát, nem Jézus. Éppen ezért érdemes felfigyelni Jézus reagálására. Abban a kiélezett helyzetben, amelyben talán éppen Jézus toleranciaszintjét tesztelték, ő csendesen ujjával írt a földre, majd amikor tovább faggatták, felegyenesedett, és ennyit mondott: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ’.’ Nem igazolta vissza korának intoleráns törvényértelmezését. Jézus ebben a történetben sem helyeselte a bűnt, de a vérszagra éhes ítélkezést, a zéró toleranciát sem. A házasságtörő asszonyt megmentette a haláltól, de ezzel a tettel nem legalizálta a házasságtörést. Ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a bűn elleni harcról egészen más elképzelése van, mint a korabeli farizeusoknak. A bűnt nem a bűnösökkel együtt akarta kitakarítani. Szabad felfedeznünk ebben egy évszázadokkal korábban leírt ószövetségi gondolat beteljesítését is, amelyet Ezékiel tolmácsolásában ismerhetünk, és amely Jahve lényét mutatja be: „Hiszen nem kívánom a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, ÉGTÁJOLÓ az Úr hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen’.’ (Ez 18,23) Gyakran eltűnődöm azon, Jézus hogyan tudta elviselni azt a sok ostobaságot, rövidlátó szeretetíenséget, amellyel földi életében találkozott, a szűkebb családjától tanítványain és a farizeusokon át a főpapig, aki kihallgatta, vagy éppen az akkori világhatalom helyi vezetőjéig, Pilátusig. Eltűrte, elviselte, elszenvedte őket. Nem fordult vissza, hanem elment a keresztig. Mert az ő toleranciája szeretetalapú volt. Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
