Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-07-07 / 27. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. július 7. » 3 „Három éve, hogy ide járok” Chikán Katalin beiktatása Dunakeszin Fecskék és fiatalemberek Liszka Viktor ordinációja Budavárban ► Lelkésziktatás színhelye volt június 30-án, vasárnap délután Dunakeszi evangélikus temploma. A növekedés és élni akarás jeleit mutató gyülekezet előtt nem volt ismeret­len a fiatal lelkésznő, Chikán Katalin sze­mélye. A hittudományi egyetem elvégzése, valamint lelkésszé szentelése után beosztott lelkészi minőségben azonnal ide helyezte ki a kerület püspöke, dr. Fabiny Tamás. Gyü­lekezet és lelkész kölcsönösen megszeret­ték egymást, mondhatni egymásra talált a pásztor és a nyáj - ez fejeződött ki egyértel­műen a gyülekezet meghívásában. Mekis Ádám esperes a vasárnapi evangélium alapján (Lk 5,1-11) a csodálatos halfogás törté­netére és tanulságaira irányította a zsúfolásig telt templom hallgatóságának figyelmét. Mint mondta, Jézus nem hibátlan embereket keres az ő szolgálatába, hanem olyanokat, akik hajlandók előtte leborulni és engedelmeskedni neki. Jézus „minőségi életet" kínál az arra vágyó­dóknak, a keresztyén élet ugyanis nem béklyók tömege, hanem éppen az igazi szabadság meg­élésének lehetősége Krisztussal. A világnak őrá van szüksége. A Dunakeszin, Gödön vagy Sződ­­ligeten elhangzó igehirdetések Krisztushoz, a ve­le való minőségi életre segíthetik el az embere­ket - zárta igehirdetését Mekis Ádám esperes. A beiktatás és a lelkészi igei áldások után a lel­késznő a terméketlen fügefa példázata (Lk 13,6-9) alapján hirdette az igét. Három éve, hogy itt szolgál, három éve, hogy ide járnak hozzá roko­nok, barátok, lelkésztársak, esperes. Három év már arra is elég, hogy az első gyümölcsök meg­jelenjenek. Vannak-e már? Semmiképpen nem akar gyorsan és mestersé­gesen érlelt gyümölcsöket teremni, sokkal inkább kegyelemből megtűrt fa szeretne lenni, amely nem hiába foglalja a földet. Körbevéve a család, a lel­késztársak szeretetével és Isten segítségével min­den lehetséges - hangzott hitvallásszerűen a lel­késznő vallomása. A közgyűlésen számos köszöntés és jókíván­ság hangzott el, többek között Dióssí Csaba pol­gármester, a testvéregyházak képviselői, vala­mint az Észak-Pest Megyei és a Nógrádi Egy­házmegye lelkészei részéről. Kellemes meglepetést szerzett a gyülekezet frissen beiktatott lelkészének: ajándékként üdülési csekkel ajándékozta meg, így „küldi” pi­henni. A különleges ajándékot a gyülekezet fel­ügyelője, Itt zés Máté adta át. ■ Szabó András ► Péter-Pál - a népi hagyomány szerint az aratás kezdete - napján újabb „aratót” avathatott egyházunk a budavári evangé­likus templomban. Liszka Viktort a júni­us 29-i úrvacsorás istentiszteleten Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke indította útjára. A liturgiában szolgált még az Evangélikus Hittudományi Egye­tem (EHE) képviseletében Korányi And­rás docens és Bence Imre budavári espe­res-lelkész. Karinthy Frigyes „önmegszólító” novelláját, a Találkozás egy fiatalemberrel címűt ajánlotta a hallgatóság figyelmébe a püspök, mikor azt az ordinációt előkészítő beszélgetést idézte meg, melynek során a lelkészjelöltnek visszaadta az EHE-re írt egykori motivációs levelét - szem­besítve őt eredeti céljaival, vágyaival, egykori önmagával. Liszka Viktor útravaló igéje, Ézs 40,31 - „De akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lan­kadnak meg járnak és nem fáradnak el” - teret nyitott a szárnyaló képzeletnek. A püspök a hit és a tudás két szárnyának együttműködését, összehangolását hangsúlyozta, amelyekkel - ja­vaslata szerbit - nem csapkodni kell, hanem kor­mányzásukat egy fölsőbb, nagyobb erőre kell bíz­ni, hadd röpítsenek oda, ahová jónak látja... Fabiny Tamás megidézte az - egyházunkban is előforduló - kétféle rossz technikájú repü­lőt: a szárnyaszegett erőtlent és az Ikarosz tí­pusú, kevély embert. A V alakban repülő, egymást védelmező fecskerajt fűzte bele me­taforákban gazdag mondandójába a püspök, eb­ből bontotta ki Viktor nevének metaforikáját is. (Mint tudjuk, a Viktor név jelentése „győz­tes”, „győző”) A lelkészi eskü után az áldások, majd az úr­vacsorái liturgia következett, végül a családi­as hangulatú köszöntések. Fábri György egy­házkerületi felügyelő jókívánságait a püspök ad­ta át, majd az EHE üdvözletét tolmácsolta Ko­rányi András, a budavári hittanos évek és konfirmáció emlékét pedig Balicza Iván igaz­gató lelkész idézte meg. Végül a Hajdú-Szabol­csi Egyházmegye elnökségének köszöntését hozta Laborczi Géza nyíregyháza-kertvárosi evangélikus lelkész (egyébként a frissen ordi­­nált lelkész apósa). Az ünnepi alkalom egy Luther-rózsás torta felvágásával zárult. ■ Kinyik Anita Chikán Katalin 1985. május 7-én született Balassagyarmaton. A Nógrád megyei Patvarcon nőtt fel, az ottani evangélikus gyülekezetnek gyermekkorától kezdve tagja volt. A szomszéd városban, Balassagyarmaton kezdte általános iskolai tanulmányait, majd a város Balassi Bálint Gimnáziumának diákja volt, a nyolc évfolyamos osztályban érettségi­zett 2003-ban. Ebben az évben jelentkezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem teoló­gus-lelkész szakára. A 2006/2007-es tanévben egyházi tanulmányi ösztöndíjjal Ameriká­ban, az Ohio állambeli Columbusban, a teológiai fakultáson (Trinity Lutheran Seminary) folytathatott tanulmányokat. Hatodéves gyakorlatát Szabó András esperes mellett Vanyarcon töltötte. A patvarci evangélikus templomban szentelte lelkésszé 2010. július 10-én Fabiny Tamás püspök. Augusztus í-jével Dunakeszire került, itt püspöki kiküldésben beosztott lelkészként csaknem három évet szolgált. A három Duna menti település - Dunakeszi, Göd és Sződ­­liget - evangélikussága 2013. június 2-án választotta meg parókus lelkészének. Liszka Viktor Gábor 1981. február 28-án Budapesten született. Apai ágon régi evangélikus család­ból származik, nagyapja az óbudai gyülekezet presbitere volt. A budavári gyülekezetben keresz­telték és konfirmálták, valamint házasságkötésükre is itt kapták meg az áldást szülei, bátyja, il­letve maga és felesége is. Hitvese, Laborczi Dóra újságíró, egyházunk sajtóbizottságának tagja. Viktor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2004-ben kezdte meg tanulmányait, ér­deklődése főleg a rendszeres teológia, valamint az egyháztörténet felé irányult. Ökoteológi­ai stúdiumainak köszönhetően 2010-ben részt vett Dél-Afrikában az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség által szervezett - az ökológiai igazságosság kérdésével fog­lalkozó - konferencián és képzésen. Hatodéves gyakorlata a hévízgyörki gyülekezetben telt, Lindákné János Zsuzsanna lelkésznő mentorálásával. 2012 óta Nyíregyházán végez kórház­­lelkészi és lelkigondozói feladatokat. Lelkészként élethivatásának tartja, hogy segítsen em­bertársainak Jézus szeretetével szemlélni egymást, hogy ezáltal minden emberi kérdés mé­lyén megláthassák fölragyogni Isten kegyelmének válaszát. Hétköznapi testvériség Az elmúlt hetekben négy ökumeni­kus alkalmon is részt vehettem. Eb­ből három kerek évforduló kapcsán tartott ünnep volt, a negyedik pedig egy közös hálaadó istentisztelet, amelyet az árvíztől legveszélyeztetet­tebb magyarországi településen, Győrújfaluban tartottunk. Zalaváron szobrot állítottak a ke­resztyén misszióban 1150 évvel ez­előtt hazánk területére érkezett test­vérpár, Cirill és Metód emlékére. A szlávok apostolaiként is tisztelt test­vérek emlékének ápolásában - így a szoborállítás költségeinek viselésében is - a szlovák állam vállalta a legna­gyobb szerepet. A június 22-i szoboravatáson és koszorúzáson a római katolikus egy­házat a szlovák és a magyar tábori püs­pök mellett egy szlovén tábori lelkész képviselte. Evangélikus részről eljött Po­zsonyból Milos Klátik, a szlovák evan­gélikus egyház egyetemes püspöke, ha­zai evangélikus egyházunk nevében pe­dig én helyezhettem el a szobor talap­zatánál az emlékezés koszorúját. Az egyébként felemelő, szép ünne­pen a szükségesnél szerényebb volt a hazai állami és társadalmi jelenlét, és sajnos a koszorúzást követő egy­házi megemlékezés kapcsán is ma­radt bennünk hiányérzet. A közvet­len északi szomszédainknál kevésbé működő felekezetközi kapcsolatokat tükrözte, hogy nem sikerült közös, ökumenikus istentiszteletet tartani. Az alkalom után Klátik püspök úr­ral egyetértőleg állapítottuk meg, hogy a krisztusi örömhírrel a Kárpát­medencébe érkező Cirill és Metód tiszteletre méltó szolgálata sokkal in­kább lehetne összekötő kapocs népe­ink és egyházaink között, hiszen ők éppen azt a jó hírt hirdették, hogy Jé­zus Krisztusban Isten szeretete min­den néphez odafordul. Június 28-án, pénteken egyhá­zunk képviseletében részt vehettem a debreceni református Nagytemp­lomban a Magyar Református Egy­ház közös zsinatán. Talán nem min­denki tudja, hogy református testvé­reink a valamikori Osztrák-Magyar Monarchia területén élő református közösségek jogutódaival 2009-ben határokon átívelő egyházszövetséget hoztak létre. A tagegyházak képvise­lői jöttek össze a 2013-ban második alkalommal megtartott generális konventen. A zsinaton döntöttek a horvátor­szági reformátusok felvételéről az egyházszövetségbe, illetve átvezették azokat az alkotmánymódosításokat, amelyekre a felvétel miatt szükség volt. Megemlékeztek a Heidelbergi káté megjelenésének 450. évforduló­járól is, és ehhez kapcsolódóan elfo­gadták az új magyar fordítás szöve­gét, amely a készítése idején - a ka­tolikus úrvacsora-tanítást elítélő részletei miatt - komoly ökumenikus vitákat is kirobbantott. Örömmel láttam, hogy ennek ellenére Bosák Nándor, Debrecen-Nyíregyháza me­gyés püspöke is megtisztelte jelenlé­tével az eseményt. Az ünnepi ülés úr­vacsorái istentisztelettel zárult. Számomra felemelő volt, hogy részt vehettem ezen az alkalmon. Nem lehetünk eléggé hálásak Istennek a közös asztalért és azért, hogy a sok esetben évszázados teológiai eltérések feloldódnak Krisztus szeretetében. A harmadik, jubileumi évszám nyo­mán szervezett ünnep a győri római katolikus megyés püspök, dr Pápai Lajos aranymiséje (vagyis pappá szen­telésének ötvenedik évfordulója) volt. Június 29-én a szinte teljes létszámban egybegyűlt katolikus püspöki és érse­ki kar mellett több száz katolikus pap vonult be a felékesített és zsúfolásig megtelt templomba. Az alkalmon részt vett a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának vezetője is. Életemben másodszor vettem részt aranymisén. Először nyolc éve Kaposváron dr. Péteri Pál plébános­sal, pápai prelátussal ünnepelhet­tem együtt, akivel nagyon mély és szoros testvéri barátságba kerül­tünk. Ez a kapcsolat kövezte ki az utat dr. Pápai Lajos püspök felé, aki Győr­be kerülésemkor - mint régi barát­jának evangélikus barátját - testvé­ri szeretettel fogadott. Ezen az alkal­mon az is mélyen elgondolkodtatott, hogy ez az ötvenéves jubileum tulaj­donképpen azt jelenti, hogy valaki ak­kor indult a szolgálatba, amikor én megszülettem. Nem jubileumi évszámhoz kötődött, hanem az elmúlt hetek fenyegetettsé­ge és szabadulása adta az apropóját a Győrújfaluban június 25-én, kedden es­te megtartott ökumenikus hálaadó is­tentiszteletnek. A Duna áradása fele­kezeti hovatartozás nélkül fenyegette a katolikusok, evangélikusok, reformá­tusok vagy éppen felekezeten kívüliek otthonait a Szigetközben. A bajban érzi át leginkább az em­ber Isten közelségét is. Győrújfaluban a vízügyesek, a gáton is megfeszített munkát végző lakosok jól tudták, hogy erőfeszítésük önmagában kevés lett volna. Az ökumenikus hálaadó is­tentisztelet megtartását a baptista egyház vezetői kezdeményezték, és a legmagasabb szinten képviseltették is magukat. Eljött Budapestről Papp János, a Magyarországi Baptista Egy­ház elnöke, valamint a Baptista köz­ponti énekkar. A faluban templom­mal is rendelkező két felekezet, a há­zigazda római katolikusok és az evangélikusok mellett a református egyház vezetői is részt vettek. Megtapasztaltuk, hogy Isten gond­viselő jósága, oltalmazó irgalma egy­formán hajolt le mindannyiunkhoz. Az ő szeretetében való összetartozá­sunkat élhettük meg. Ez a megható együttlét újra rávilágított arra,' hogy ÉGTÁJOLÓ ez az összetartozás sokkal erősebb azoknál a kereteknél, amelyeket mi, emberek alkottunk. A felsorolt ökumenikus alkalmak első ránézésre az ünnepi testvériség­ről szólnak. Hasonlónak tűnnek más protokolláris alkalmakhoz, amikor látszólag együtt vagyunk, közösen ünnepiünk, de valójában nem tudjuk maradéktalanul megélni a közössé­get. Ezen a négy eseményen azonban valami olyasmit éltem át, ami azt tük­rözte vissza, hogy a hétköznapokban is egymás mellé tudunk állni. Öröme­inkben vagy akár gondjainkban is se­gíthetünk egymásnak, megfoghatjuk egymás kezét. Ez fontosabb, mint a felszínes kirakatökumené. Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom