Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-18 / 33-34. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2013. augusztus 18-25. *• 17 Az elmúlt években többször hallhattuk a hírekben, hogy drámai helyzet alakult ki Magyarország egyes telepített fenyveseiben. Tavaly a Mátrában, idén a Keszthelyi-hegységben tapasztaltak tömeges mértékű fapusztulást, melynek oka a 2011 óta tapasztalható szárazság és az ennek következményeként legyengült egyedeken fellépő gombafertőzés és szú okozta kár. Trianon után - az elveszített erdőterületek hiányának pótlására - több helyen fenyveseket telepítettek. A Keszthelyi-hegységben a Festeticsek kezdeményezésére a dolomithegységből érkező porviharok megfékezésére ültették a fekete- és erdei fenyőket több mint száz évvel ezelőtt. Az 1930-as években aztán az erdőket tarra vágták, és csertölgyekkel ültették be. Az 1950- es években azonban újabb, nem honos fenyőfajokat telepítettek ide, ezek kétharmadát érinti a jelenlegi pusztulás. Az erdészet vezetője elmondta, hogy sok esetben a - látszólag - egészséges fákat is el kell távolítani a későbbi fertőzés elkerülése végett. Hozzátette, hogy a Balaton partjáról nézve rövid időn belül igencsak megváltozik a tájkép, ha eltűnnek ezek az örökzöldek. A tájékoztatás azért is fontos, mert a lakosság és a turisták egyelőre csak azt látják, hogy az erdőt tarra vágják. A vágást azonban a tömeges kiszáradás miatt bekövetkező „katasztrofális erdőtüzek” megelőzése is indokolttá teszi. Az erdészet hosszú távú célja, hogy őshonos lombos fajokkal cseréljék fel a pusztuló faállományt, s ezzel a terület egykori, természetesebb állapotát és változatosságát is szeretnék helyreállítani. Egy-egy fa olykor végigkíséri egész életünket, szinte ismerjük minden Paradicsom A paradicsomból kivettetett élet rezervátumi lét. Összezárva, egymásra utalva élünk. Emberek, állatok, növények. Létmódunkat valamiféle folytonosság-folyamatosság jellemzi. Változnak az évszakok, hóval dobálódzunk - a szavak mellett -, vagy épp szöszök után kapdosunk a levegőben. Lemegy a nap, pislog a hold, körénk gyűlnek a csillagok. Aztán mikor a nap újra fölkel, újra összecsókolhatjuk egymást. De talán nem érdemes a holnapra várni, ha már ma is megtehetjük. A ma lehet paradicsom. Dinnye A Dunán tovaúszó dinnyehéj varázsát már megénekelték. De a háziasszonyok a heti piacozás - speku-Majdnem-Luther-rózsa dinnyéből Történet a „nagylelkű” fáról ágát, kérgének mintázatát, s ilyenkor még nehezebb, ha valami miatt mégis ki kell vágni. Eszembe jut egy régen hallott s most újra a kezembe került történet a fa és az ember viszonyáról, arról, hogy mennyire magától értetődően használjuk (ki) a teremtett világ erőforrásait, s bele sem gondolunk, mennyire függünk tőlük... * * * Élt valahol egy fiú és egy fa. Barátok voltak, így a fiú mindennap meglátogatta a fát: összegyűjtötte a leveleit, koszorút font belőlük, a fejére tette, és az erdő királyának képzelte magát. Fölmászott a vastag törzsön, és boldogan hintázott az ágakon. Ha megéhezett, csak kinyújtotta a karját, és leszakított egy gyümölcsöt. Amikor elfáradt, leheveredett a hűs árnyékban, és mély álomba merült - a madarak pedig altatódalt énekeltek neki. A fiú szívének minden melegével szerette a fát. A fa is nagyon boldog volt. Az idő azonban megállíthatatlanul haladt, és a kisfiú növekedett. Amikor egészen megnőtt, a fa egyre gyakrabban maradt magára. Egy szép napon a fiúcska meglátogatta a fát, és az így szólt hozzá:- Gyere közelebb, mássz fel az ágaimra, egyél a gyümölcsömből, pihenj az árnyékomban, és legyél boldog!- A fára mászáshoz már nagy vagyok - mondta a fiú. - De szeretnék egypár holmit venni magamnak, hogy élvezzem az életet. Pénzre van szükségem! Tudnál nekem pénzt adni?- Nagyon sajnálom - válaszolta a fa -, nekem nincs pénzem. Csak leveleim vannak és gyümölcsöm. De abból szedjél magadnak, amennyit akarsz. Menj be a városba, és add el. így lesz pénzed, és boldog lehetsz. A fiú leszedte az összes gyümölcsöt, és elvitte. A fa elégedett volt. A fiú sokáig nem jött el látogatóba, a fa pedig nagyon szomorú lett. Egy napon a fiú ismét megjelent, és a fa megremegett örömében:- Gyere közelebb hozzám, mássz fel, játssz az ágaim között, és légy boldog!- Nagyon elfoglalt vagyok, és egyáltalán nincs időm szórakozásra - válaszolta a fiú. - Szeretnék magamnak egy házat, ahol élhetnék. Meg szeretnék nősülni, szeretnék gyermekeket nevelni, ház nélkül azonban nem tehetem meg. Tudsz nekem egy házat adni?- Nekem nincs házam - válaszolta a fa. - Vidd az ágaimat, építsd fel a házadat belőlük, és biztosan boldog leszel majd. A fiú annyi ágat vágott a fáról, amennyiből házat tudott építeni magának. És a fa boldog volt. A fiú ismét sokáig elmaradt. Amikor hosszú idő után megjelent, a fa olyan boldog volt, hogy alig tudott szóhoz jutni.- Gyere a közelembe, és játsszál - szólt félénken a fa.- Már nagyon öreg vagyok és fáradt a játékhoz. Szeretnék egy csónakot építeni magamnak, hogy elhajózhassak a messze távolba. Tudnál adni nekem egy csónakot?- Vágd ki a törzsemet, építs magadnak csónakot, és legyél boldog! A fiú levágta a fa törzsét, elvitte, és csónakot épített belőle, majd elhajózott. A fa boldog lett most is, de nem egészen... Sok idő telt el, mire a fiú visszatért még egyszer.- Nagyon sajnálom, fiam, nincsen már gyümölcsöm, hogy szedhess belőle!- A fogaim nagyon gyengék már, nem tudnám megrágni a gyümölcsöt- mondta a fiú.- Ágaim sincsenek már - folytatta a fa -, nem tudsz hintázni sem rajtam.- A hintázáshoz öreg vagyok már- válaszolta a fiú.- A törzsemet is neked adtam, nem tudsz rám felmászni.- A lábaim nagyon fájnak, nem tudnék már felmászni - mondta szomorúan a fiú.- Bánatos vagyok - sóhajtott a fa. - Szívesen ajándékoznék neked valaÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla ararat@lutheran.hu mit, de semmim sincsen. Magamra maradtam, csak egy öreg rönk maradt belőlem. Nagyon sajnálom...- Nincsenek már nagy igényeim - szólt a fiú. - Csak egy nyugodt helyre vágyom, hogy leülhessek, mert nagyon fáradt vagyok.- Jól van - mondta a fa, és kihúzta magát. - Egy öreg törzs teljesen elegendő arra, hogy valaki leüljön és kipihenje magát. Gyere közelebb, fiam, ülj le, és pihend ki magad! A fiú leült. És a fa boldog volt. ■ JCsCs lálás, alkudozás, cipekedés - során vajon megélhetik-e a forma- és színvilág gazdagságának gyönyörködtető valóságát? Megláthatják-e a padlizsán feszes-liláját, megízlelhetik-e igazában a lédús testből takaros kúp formájában kivágott dinnyecikkelyt? Amíg férjeik nem veszik a fáradságot, hogy terheiken könnyítsenek, bizonyára nem! A relativitás elmélete „Egy hangya hogyha kell, egy sziklát elcipel...” - énekelte Szinetár Dóra egy régi korongon még kamaszként. Ha a holdbéli csónakos szerelme nem is épp filozófus, annyiban azért mindenképp figyelemre méltó a gyerekhangra ültetett gondolat, hogy rávilágít, feltehetőleg nem a lényegit látjuk ebből a világból. Nem biztos, hogy sztereotípiáink, intencióink helytállóak. Nem biztos, hogy amit mi „erősnek” vagy „nagynak” nevezünk, az valóban az. Hogy a jelentéktelen, észre nem vett, megbúvó mikor mutatja meg igazi arcát, arra nem tudjuk a választ. De érdemes számolni vele. Még a végén kiderül, a törpe óriás, az óriás meg törpe... Mese Számtalan irodalmi alkotás mitizál egy olyan ősi létállapotot, amelyben az ember a természettel még egységben, harmóniában élt A dzsungel könyve, különböző indiánregények, de akár A gyűrűk ura is jó példa erre. Ezeket a történeteket olvasva az ember mintha újra emlékezne valami mélyen eltemetettre. A „mese” megelevenít. A mese visszavezet oda. Ahol egykor lenni szeretnénk. Vadregényes tájakon Nógrád mindig a szívem csücske volt (és lesz). Legjobban azt szeretem benne, hogy tökéletesen szabálytalan. Szertelenül tekergőzik domborzata, és valahogy árasztja magából a megfejthetetlent. De nem is kell északra utazni ahhoz, hogy ilyesmit találjunk. Nézzük meg a barázdákat a tenyerünkön! Vagy vizsgáljunk meg egy arcot közelről - a mögötte megbújó életének minden mozzanata tükröződik rajta valamiképp. A legszebb, legkanyargósabb, legelevenebb ösvényekre mégis a tükör mögött, idebenn találhatunk. A last minute utat igénybe vevőknek kellemes utazást kívánunk! Napfivér-Holdnővér S A galambszelíd, madaraknak prédi- P káló Assisi Szent Ferencet 1979-ben II. g János Pál pápa az ökológusok védő- S szentjének nyilvánította. Az állatok vi< lágnapját azóta is halála napján, ok< tóber 4-én ünnepük. Ferenc felismerni te a teremtett világ csodáját, a teremt- S mények közötti testvériséget és azt, J hogy ezek a javak az embernek kegye§ lemből adattak. Önként és dalolva élt “ nincstelenül - gazdagon. 2 LU ~ Tutajos S Aki diákként a nyári vakációk során Feö kete Istvánt olvasott, az egy életre 5 „megfertőződött” a természet szerete- 0 tével. A örökzöld berek meg Matula bácsi pipázó létbe olvadása kitörölhetetlenül a lélekbe ivódik. Ezeket a képeket egy életen át hordozzuk, dédelgetjük magunkban. Dédelgethetnénk így magát az anyaföldet is. A szeretettel rágondolás ugyanis már valamiféle kapcsolódás. Még nem felelősségvállalás, még nem gondoskodó magatartás, de egy lépés e felé. „Kis lépés egy embernek...” ■ Kanyika Zöldségek
