Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-18 / 33-34. szám
i8 41 2013. augusztus 18-25. közelkép Evangélikus Élet Hétköznapi etikai gyakorlatok Beszélgetés Béres Tamás egyetemi docenssel ^ Ökoteológiai témával foglalkozó vaskos, ám korántsem száraz, A hálás élet művészete című habilitációs dolgozatát dr. Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) docense néhány hónappal ezelőtt Debrecenben védte meg. Ökoteológiai kutatásainak summája ez a munka. Az EHE-n a felsőfokú ökoteológiai képzést - az akkor még doktorandusz Andorka Eszterrel nagyot álmodva - Magyarországon ő indította el, és azóta is sikeresen végzi. A Rózsavölgyi köz „legfőbb zöldjének” nevezhető - általában biciklivel közlekedő - Béres Tamással a világ szépségéről és az öröm éltető erejéről beszélgettünk.- Tanár úr, hogyan került az ökoteológia közelébe? Melyek voltak az első impulzusok?- 2002-ben találkoztam az ökoteológiával, amikor a Védegylet - az akkori legjelentősebb civil szervezet - még ereje teljében volt. Nádasdladányban szerveztek egy kétnapos konferenciát Nádasdy Ferenc gróf protektorátusában, melynek fő kérdése az volt, hogy az egyházak mit tesznek a környezetért. Minden történelmi egyház és a zsidó hitközség képviselői is ott voltak. Erre az egyszerű kérdésre azonban nem tudtunk egyértelműen válaszolni, sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint kezdetben gondoltuk. Két dolgot értettem meg a konferenciának köszönhetően. Az egyik az, hogy teológiai munka keretében is lehet, sőt fontos foglalkozni a környezetvédelem kérdésével. Mind teológiai-dogmatikai, mind etikai-szociáletikai vonatkozásban. Ez a két alapvető iránya ugyanis a környezeti kérdés teológiai feldolgozásának. Ennek alapján beszélhetünk ökoteológiáról, illetve környezetetikáról. A másik dolog, amit felismertem, hogy az egyházak önmagukban erőtlenek megoldani ezt a kérdést. Szerencsés, ha összefognak, és civil szervezeteket keresnek, amelyekkel a céljuk azonos - a kiindulópontjuk nem feltétlenül. Az egyházak társadalmi kérdésekben akkor a leghatékonyabbak, ha a közvetlen összefogás, együtt munkálkodás eszközét választják. Ennek az összefogásnak a legfőbb területe szerintem ma is a környezetvédelem, még ha most már bajosan tudunk is tenni valamit annak érdekében, hogy Magyarország éghajlata ötven év múlva ne Bulgária jelenlegi klímájához legyen hasonló...- Mit rejt a dogmatikai, és mit az etikai irány? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz?- Nem kell messzire menni a kérdésfeltevésben. Megnézhetjük például, hogy vajon benne van-e a megigazulás tanában az, hogy konkrétan mit jelent az ember életében, ha átéli, hogy Isten szereti, és Jézus megváltotta őt. Ezt az átélést ugyanis - mely mögött teológiai mélységek vannak - az illető úgy is kifejezheti, hogy örömmel tesz valamit Isten világának fenntartásáért. És itt sem kell bonyolult dolgokra gondolni, hisz tudjuk, mi az, hogy megóvás, vigyázás, nem ártás. Ebben a pillanatban kiderül, hogy ismét az etika alapkérdéseinél vagyunk. Ha teológiailag akarunk hozzányúlni, az első kérdések akkor is etikai kérdések. Átfogó válaszokat kell tudnunk adni - az egész világról, a teremtettségről, történelmi lefolyásáról. A teológia nagy kihívása, hogy tud-e a jelenlegi ökológiai, ökonómiai és szociológiai kérdésekre választ adni. Ha beismerjük, hogy ezek a kérdések igazán fontosak, akkor láthatjuk, hogy a dogmatikát is át lehet úgy szervezni, hogy azon belül a hangsúlyok az adott kérdésnek megfelelőek legyenek. Ez nem jelenti a hagyományos tételek megváltoztatását, inkább a dogmatikai egységek másféle összekapcsolását. A kereszténység - a mai napig is - sajnos ki van téve annak a veszélynek, hogy rossz hangsúlyokat talál meg. Ha például ma egy keresztény közösség azt kezdené el hirdetni, hogy a világ úgy, ahogy van, a bűn áldozatául esett, és egyetlen igazi feladatunk van: elmenekülni innen, elvétené a hangsúlyt. Elfelejtené azt, hogy az ember ennek a világnak az őrzésére és művelésére van elhívva, felszólítva. Ehhez kell megtalálnunk a lehetőségeket. A kérdés, hogy Isten gyermekeiként, emberként hogyan tudunk hűek maradni a földhöz, amely a teremtés része. Hogyan tudunk részt venni úgy a kultúra alakításában, hogy az igazságosabb társadalmi formákat hozzon létre? Ha az ilyen kérdésekkel a keresztények nem akarnak foglalkozni, az nagyon veszélyes, és teológiailag nem igazolható.- Pedig lépten-nyomon hallani: „Az egyház ne politizáljon!"- Az érdekes kérdés, hogy a teológia milyen viszonyban érzi magát a kultúrával. Kultúrakövető vagy kultúraalakító? Ha csak kultúrakövető vagyok, akkor a politikai döntéseket minden kritika nélkül elfogadom, és nem akarok részt venni a befolyásolásukban a civil társadalom erejével. Lehet, hogy elmegyek vasárnap templomba, de valójában ugyanúgy beállók a fogyasztók hosszú sorába, és az energiámmal, a pénzemmel, az elhalasztott vagy meg nem hozott döntésemmel hozzájárulok az embertelen és igazságtalan rendszerek tovább éltetéséhez. Egy másik lehetőség, hogy azt mondom: keresztény emberként nem vagyok hatalmi tényező, viszont a mai társadalmi életet ismerem, és tudom, hogy a politikai döntéseket a helyi közösségekben való aktív részvéJ tellel tudom jobb irányba terelni. Ekkor élhetem meg, hogy mi az: alakítani a világot. És ez a megélés felelős keresztényi létemből fakad. Én ezt nagy lehetőségnek tartom mind az egyének, mind a gyülekezetek számára. Ha ezt nem tesszük meg, valami fontosat nem teszünk meg. A fejlettebb - vagy jobb szóval: töretlen - demokráciákban ez meg is valósul. Nálunk nehezen indul be. Néhányan látják, hogy jó, és csinálják is, de nem jellemző. Általában félünk. A mintáink nagyrészt ugyanis abból az időből származnak, amikor tényleg félni kellett, ha kiállt az ember valami fontos ügyért. Ebből a rossz emlékű világból egyszer ki kell gyógyulni. Valójában arról szól a szabadság megélése, hogy részt veszek a világ alakításában.- Ha valakinek nincs lehetősége az EHE-n ökoteológiát hallgatni, mit tehet?- Először is érdemes megfelelő, releváns információk alapján tájékozódni ezekről a kérdésekről. Meg kell keresni a tiszta forrásokat. Említeném például a Worldwatch Institut évenként kiadott statisztikáit vagy bizonyos szerzőket, így. a Római Klub elindítóit, Donella Meadowst aki már nem él - és férjét, Dennis Meadowst. Vannak tehát olyan orgánumok, amelyek nem állnak szolgálatában egyetlen gazdasági vagy politikai érdekcsoportnak sem. Ezeket az információkat feldolgozni közösségben érdemes. Második lépésként tehát kell találni egy olyan közösséget, ahol ez fontos kérdés. Például egy-egy gyülekezeten belül létrejöhetnének olyan csoportok, amelyek egy adott ökológiai területtel foglalkoznak. Magyarországon is vannak már ilyenek, evangélikus gyülekezetekben is. Például a teremtésünnepet sok közösség előkészíti és megünnepli. Szeptember első vasárnapja és október 4-e között szokták tartani, illetve augusztusban akkor, ha az aratási hálaadó ünneppel kapcsolják össze.- Mennyiben tud hozzászólni, hozzáadni egy kis gyülekezet a nagy kérdésekhez?- A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a katolikus Naphimnusz Teremtésvédelmi Közhasznú Egyesület évek óta megjelentet egy kiadványt, amelyet ezeken az alkalmakon ki lehetne osztani. Az elmúlt években minden egyes evangélikus gyülekezetnek is ingyen elküldte ezt a dokumentumot a MEÖT. Nemcsak liturgiái javaslatok állnak benne, hanem sok természettudományi szempontot is kínál, sőt művészeti alkalmazások, minták is szerepelnek benne arra vonatkozóan, hogyan érdemes egységben végiggondolni ezt az egész problémakört. Sajnos az a tapasztalat, hogy gyakran nem jut el a kiadvány a gyülekezetek „ingerküszöbéig” nem jut el odáig, hogy aztán fel is használják. Emögött rendszerint a gyülekezeti élet kialakítói közül valakinek a tudatos döntése áll. Ezen is el lehet gondolkodni... Ha csak arról szólnak a gyülekezeti együttlétek, hogy melyik felekezetnek van igaza, meg arról, hogyan kell értelmeznünk a megváltást elméletileg, akkor valami fontosról megfeledke. zünk . A hitbeli .életnek, az Istenhez . tartozás megélésének iiem.az a yégső célja, hogy a dogmatika legfinomabb részleteihez eljutva pontosan meg tudjuk védeni a saját felekezetűnk igazságát. A kérdés, hogy ezeket alaposan megismerve, jó teológusként képesek vagyunk-e részt venni a világ helyzetének megjavításában úgy, hogy a személyes nyíltságon túl a vallási nyitottságot is megvalósítsuk. A föld sójához hasonló élet ilyesmit jelent. A közösségekben a tagok egymáshoz tudják mérni az információkat, és meg tudják vitatni, mik a lehetőségek. Ha például egy gyülekezetben szélesebb közönség elé kívánják vinni a problémát, érdemes egy helyi civil szervezettel összefogni. Szervezhetnek például nyílt napot, amelyen az adott település, város tudtára adhatják, hogy melyek az igazán jelentős kérdések ma a világ megőrzésében. A tapasztalat azt mutatja, az egyházak nem mindig látják meg annak a lehetőségét, hogy a civil szervezetekkel együtt lehet fontos és jó dolgokat kezdeni. Ha ezt mégis felismerik, máris létrejöhet olyan aktivitás, mely már kicsit több annál, mint ha én otthon érzem magam felelősnek a világért.- Hogyan lesz szóból tett? Felismerni a rosszat talán nem nehéz, de lépni a jobbítás felé... A szemléletváltás mikor és hogyan jelenik meg a gyakorlatban?- Ha egyszer komolyan egymás mellé teszem és mérlegelem, hogy mit kaptam, és - ezzel szemben - mit adtam bele a közösbe, mivel járultam hozzá a világ szövevényes hálózatának fenntartásához, akkor rá kell jönnöm: élősködő vagyok. Ha megszületik ez a felismerés, akkor jó esetben az is megfogalmazódik, hogy nem akarok egyszerűen eltartottja lenni ennek a rendszernek, Isten gyönyörű teremtett világának. Ha pedig nem akarok élősködni, akkor most rögtön elkezdhetem tudatosan másképp csinálni. Ha mindez nem hat meg, nincs rám hatással, akkor vagy teljességgel felelőtlen és érzéketlen vagyok, vagy olyan mértékben vagyok etikátlan, hogy az már a gúny-határát súrolja.- Hogyan éli mindennapjait a felelős teremtmény?- Van egy esztétikai vonatkozása a kérdésnek, amelyet eddig nem említettünk, tudniillik a szépség amelyre nap mint nap rá lehet csodálkozni. A világ szépsége adottság. Nem mi tettük bele, már benne volt. A teremtettség szépségéről a kezdetektől nagyon sok szöveg szól, a zsoltárok, a Teremtés könyve vagy akár egy Weöres Sándor-vers. Weöres - többek között - sokszor keresi arra a választ, mit jelent úgy élni a természetben, hogy nemcsak észreveszem a szépet, hanem hálás vagyok érte, és gondolkozom azon, hogy ez a szép honnan van, mi a célja, és mi közöm hozzá. A szépség nem fogyasztás, nem csak arról szól, hogy mondjuk kimegyek a Hármashatár-hegyre, körülnézek, és azt mondom: „Jaj, de szép! Megyek is haza, így most már lesz erőm a következő heti robothoz.” A szépség által tudatosul bennem: megajándékozott vagyok. Ebből következhet az, hogy elkezdek örülni. És ha örülök, akkor nem fognak tudni lebutítani a „kütyük” másodlagos világának szintjére. Megjelenik bennem a bizonyosság, hogy eredeti helyem „az elsődleges világban” van. Az egyetlen igazán autentikus létforma a hála - tulajdonképpen ennek felismerése lett a dolgozatom legfőbb eredménye. Aki hálásan tud élni, az alapvetően építő módon él. A hála azt jelenti, hogy örömmel lemondok bizonyos dolgokról azért, hogy a világ megismerésének sokkal szélesebb spektrumát kapjam meg cserébe. A tömegkultúra természetesen nehezíti mindezt. Nem lehet kibújni belőle, ha az embernek nincsenek alternatív kulturális mintái. Az egyházaknak ebben nagyon nagy szerepük lehet. Merthogy az egyházak mindig is megőrizték legalább a csíráját annak a gondolatnak, hogy a teremtés közepén alapvetően nem az ember áll.- Feltehetőleg nyitottnak kell lenni ennek befogadására ahhoz, hogy megszülethessen a hála. Akár a hübrisz, akár a bűn, akár az egó kifejezést használjuk, az ember sajátja mégiscsak valamiféle ellenállás, lázadás...- A tudatos keresztényi élet a nyitottság iskolája. A keresztényi létforma egyik fő felismerése, hogy a saját életem közepén nem én állok. Ez egy mély felismerés. A bezárkózás akkor kezdődik, mikor azt érzem, hogy rajtam állnak a nagy dolgok. Ezt lehet önzőén, de nagyon felelősségteljesen is átgondolni. Aki nagyon önzetlenül kezd neki, de azt hiszi, rajta áll vagy bukik minden, az biztos „megbukik” törekvésében. Alapvető kérdés, hogy tudok-e másokhoz kapcsolódni, illetve ők tudnak-e hozzám. A nyitottság fokmérője például, hogy mi történik akkor, amikor szembejön velem valaki az utcán. Mit érzek, mit csinálok, mit figyelek? Összehúzom magam, szorongok, kritizálom, vagy közel érve hozzá rátalálok azokra a szavakra, amelyekkel megszólíthatom? Van-e annyira színes az én benső világom, hogy egy vadidegen embernek is tudok olyat mondani, ami neki jó? Ez egy hétköznapi etikai gyakorlat. Ha egy mosoly megszületik, az már egyfajta érdemi emberi kapcsolat. Ha bármit jó szándékkal, hittel, felelősséggel és nyíltsággal teszek, annak helye van Isten tervében. Ennél többet nem nagyon lehet tudni erről az egészről. De ez a tudás talán pont elegendő is. ■ . . - ........................ ■ Kinyik Anita
