Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-18 / 33-34. szám
14 41 2013. augusztus 18-25. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, akihez a Krisztusban nyert bizalommal szólhatunk, segíts, hogy könyörgésünket valóban a beléd vetett bizalom formálja. [Lektor:] Könyörgünk hozzád, mennyei Atyánk, azért a teremtett - ségért, amely egyre nehezebben szenvedi el a rajta ütött sebeket. Az időjárás felborult rendje, az egyre fogyó tiszta víz, a fullasztó levegő, a szemétdombbá váló erdők, a kipusztuló állat- és növényfajok gyógyulás után kiáltanak. Te látod, Atyánk, mérhetetlen felelőtlenségünket és cinizmusunkat, amellyel mindannyian szennyezzük világunkat, és szemléljük pusztulását. Kérünk, ébressz felelősségérzetet mindannyiunkban, hogy saját magunk megtegyük világunkért azt, amit nekünk kell megtennünk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] A nyári időszak végén hálát adunk neked azért, hogy adtál időt és lehetőséget a kikapcsolódásra, a töltekezésre, a megújulásra. Kérünk, te segíts bennünket, hogy megújult erővel indulhassunk el az új tanévben, munkaévben. Kérünk, add, hogy a nyári élmények a te közelségedben megtartó erővé váljanak fiataljaink számára, akik egyházi, gyülekezeti táborainkban lehettek együtt. Könyörgünk azokért is, akiknek nem jutott pihenés ezen a nyáron, és azokért is, akik nem tudnak újra munkához látni, mert nincs munkahelyük. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egyházadért, gyülekezetünkért. Adj elénk feladatokat, és adj leleményességet, hogy betölthessük azt a hivatást, amelyre elhívtál bennünket. Tölts el a benned való bizalom örömével és biztonságérzetével, és segíts, hogy közösségeinkben is ezt élhessék át mindazok, akikben felébresztetted az örök öröm és az örök biztonság utáni vágyat. Kérünk, tégy mindannyiunkat az új szövetség szolgáivá, amelyet kötöttél velünk Jézus Krisztusban. Az ő nevében kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, minden félelmünket és megnyugvásunkat, minden bánatunkat és örömünket a te kezedbe helyezünk. Építsd és erősítsd bennünk mindazt, ami összeköt veled, segíts eldobni azt, ami bizalmatlanságot szül veled szemben. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, hogy életünk a te kegyelmedben elrejtett életté lehet, és mindent elkészítettél számunkra, ami az élet teljességéhez szükséges. Ezért áldunk téged, és kérünk, tarts meg mindannyiunkat a benned való bizalom örökségében Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gyülekezet:] Ámen. EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED? SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP - MK 12,41-44 A VASÁRNAP IGÉJE Mennyei matematika A jeruzsálemi templom előudvarában tizenhárom persely volt. Jézus ezekkel szemben ült, amikor tanított. Miközben - a megelőző rész tanúsága szerint - az írástudók képmutatását ostorozta, akaratlanul is látta, hogy ki mennyit tesz a perselybe. Amikor az özvegyasszony az egész vagyonát jelentő két fillért beledobja, Jézus éppen így inti hallgatóit: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon; felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre vár a legsúlyosabb ítélet” Az írástudók az Istennel kapcsolatos ismereteikből akarnak megélni, és eközben még az özvegyek szorult anyagi helyzetére sincsenek tekintettel. Az özvegyasszony viszont az egész vagyonát jelentő két fillér odaadásával azt fejezi ki, hogy ő az Istenbe vetett hitéből él. Bátran odaadja mindenét, mert teljes szívével bízik az isteni gondviselésben. Amikor utolsó két fillérjét is a perselybe veti, rábízza egész hátralevő életét Isten gondoskodó szeretetére. Amikor hitéből él, Isten szeretetéből él. Amíg az írástudók a vallás haszonélvezőiként szeretnének itt a földön gond nélkül élni, addig az özvegyasszony, aki hitből él, gond nélkül adja oda mindenét a vallási élet finanszírozására, amelyre mások jó esetben is csak a fölöslegükből szánnak egy keveset. Ami számszerűen persze sokszorosa az özvegyasszony adományának. Jézus is elismeri, hogy a perselybe „sok gazdag sokat dobott bele”. Jézus értékrendje szerint azonban „ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe”. Mert Jézus nem az adományok névértékét, hanem áldozatértékét nézi. így pedig az özvegyasszony mindene áll szemben a gazdagok fölöslegével. Azt persze Jézus is pontosan tudja, hogy a templomot és a benne folyó áldozati kultuszt az özvegyek két filléreiből nem lehet fenntartani. Mégis azt mondja, hogy a gazdagok pénztárcájából a sok is kevés az özvegyasszony két fillérjéhez mérve, aki mindenét odaadta, mert rá merte bízni magát az isteni gondviselésre, és ezzel a láthatatlan lelki templomnak vált szilárd építőkövévé. Az egyházi infrastruktúra ma sem tartható fenn anyagi eszközök nélkül. Az egyház azonban mindenekelőtt lelki épület, és csak másodlagosan intézmény és infrastruktúra. Az egyház lelki épületét pedig a hitből élő eleven építőkövek alkotják. Ha a hitből élő keresztények eltűnnek, az egyház is eltűnik, bár a fennmaradó intézmény és infrastruktúra a világ szemében továbbra is az egyház jelenlétének látszatát kelti. Az első századok hitből élő kereszténysége, ha kellett, nemcsak a vagyonát, de az életét is készséggel odaadta, mert a kétszer kettőnél is biztosabb realitásként számolt azzal, hogy a földi léttől megválva Krisztus örök életében részesül. A későbbi korokban azonban, amikor már nem volt szükséges Krisztusért meghalni, de annál inkább hitből élni kellett volna érte, a keresztények is egyre inkább engedtek annak a kísértésnek, hogy az anyagi javakban lássák földi létük biztosítékát. És ez ma sincs másként. Mi is a piacról élünk - szokták hangoztatni a „hívő” emberek. Mert ma már nem az számít hívőnek, aki hitből, azaz az Isten gondviselő szeretetébe vetett bizalomból él. Ma már mindenki hívőnek számít, aki nem ateista. De akik az ateizmus hiányát hitként értékelik, azoknak nem ártana megfontolniuk Jakab apostol figyelmeztetését: „Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek’.’ (Jak 2,19) Az apostol csak azokat tekinti hívőnek, akik - mint egykor Ábrahám tette - Isten szavára teljes bizalommal ráhagyatkoznak, és engedelmesen követik. Más szóval, akik hitből, élnek. Minden földi biztosíték hiányában. Akiknek csak egy biztosítékuk van: Isten szavára teszik, amit tesznek. Miként Ábrahám Isten szavára indult el, hogy fiát, Izsákot feláldozza. A dán filozófus lelkész, Kierkegaard nem túloz, amikor azt mondja, hogy ha Isten parancsát figyelmen kívül hagyva próbálnánk Ábrahám cselekedetét értékelni, akkor arra az eredményre jutnánk, hogy a pátriárka a gyermekgyilkosság bűnét készült elkövetni. Hogy Ábrahám Isten parancsának engedelmeskedik-e, vagy a legszörnyűbb bűn elkövetésére készül, egyedül Isten hozzá intézett szaván múlik. Ha Isten szavát nélkülözve igyekeznénk hitből élni, az valóban vétkes könnyelműség, sőt súlyos bűn lenne. Isten azonban szavát adta, hogy gondoskodik rólunk. Kérés nélkül is megadja mindennapi kenyerünket, de még sokkal szívesebben adja meg, ha mint gyermekei naponta teljes bizalommal kérjük. Ezért csak akkor mondhatjuk joggal, hogy hitből élünk, ha már itt a földön is Isten gondviselő szeretetét tekintjük megélhetésünk biztos fedezetének. Ha a megélhetésünkkel kapcsolatos minden gondot - más szóval a magunk házának gondját - Isten szeretetére bízva egyszer s mindenkorra megoldottnak tekintjük, akkor a minden vagyonát a templomra áldozó özvegyasszonyhoz hasonlóan hitben felszabadulunk arra az indulatra, amelyet a zsoltáros így fejez ki: „a házad iránti féltő szeretet emészt” (Zsolt 69,10). Mert hitből élni nem többet és nem kevesebbet jelent, mint magunkra venni az Isten lelki házának gondját azzal a bizonyossággal, hogy a mi földi „házunkról” azaz testünkről, egészségünkről, a megélhetésünkhöz valóban szükséges javakról Isten szeretete gondoskodik. Az írástudókat és a Jézus korabeli gazdag adakozókat nem az Isten háza iránti féltő szeretet emésztette: ezért a fölöslegükből adtak valamicskét a szervezet és az infrastruktúra fenntartására. A mai egyházfenntartók többségét is inkább a maguk megélhetése miatti aggodalom emészti, mint az Isten háza iránti féltő szeretet. Ha majd a hitből élők eleven tégláiból épül újjá az egyház lelki épülete, akkor jelennek meg azok az adakozók, akiket az Isten háza iránti féltő szeretet emészt, és ezért nem a fölöslegükből áldoznak. ■ Véghelyi Antal „Teljes a diadal a halál fölött! v ► Műismertetőnk befejezéséhez érkeztünk. Cikkünkből Johannes Brahms Német rekviemjének utolsó két - hatodik és hetedik - tételét ismerhetik meg az érdeklődők. Mint már említettük, az oratórium keletkezéstörténete több mint egy évtizedet ível át. Brahms - többéves komponálási szünet után - 1866 karácsonyára küldte el az akkor még hattételes művet Clara Schumann-nak (Robert Schumann özvegyének), akivel intenzív levelezést folytatott. Néhány nappal később Clara így reagált: „Mélyen megindított Német rekviemed, valóban hatalmas mű. Olyan módon keríti hatalmába az embert, mint kevesen. A mély komolyság a költészet varázsával egyesülve csodálatosan, megrendítően és megnyugtatóan hat.” Azóta is ezt érzi minden zeneszerető ember, akár meg tudja fogalmazni gondolatait, akár csak ösztönösen vonzódik a műhöz. A hatodik tétel kezdetén a kórus a második tétel elmúláshangját fűzi tovább: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük’.’ (Zsid 13,14 - ez a 2013. év igéje is.) A hangnem c-moll, de a zene mindig e felett lebeg, és soha nem zár le igazán, hanem nyitva marad a domináns harmónián: ez is a földi élet átmenetiségé:, lezáratlanságát érzékelteti. A harmadik tételből már ismert szószóló, a baritonhang csakhamar - meghökkentő harmóniai fordulatok után - közbevág, és fisz-mollból indulva, cisz-mollba érkezve elárulja a feltámadás nagy titkát, az átváltozás újszövetségi tanítását az Első korinthusi levélből. (Ezek azok az igeversek, amelyeket - mint ezzel foglalkozó írásunkban említettük - Händel is megzenésített a Messiás oratóriumban.) „íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan elfogunk változni’.’ (íKor i5»5i) Az énekkari felelet suttogó hangja, megrendült pianissimója a mise Credo tételének „Et incarnatus est” fordulatára, az ige testet öltésének csodájára emlékeztet. „Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra” (íKor 15,52) - a valóban felzendülő harsonák hangja fölött szól újra a bariton, és ismétli szavait a kórus. A változatlan legfelső szólam alatt megint megfordul a világ: c-mollba érkezve a hegedűk viharával a metrum párosból páratlanba vált. A kórus kiáltása megrengeti tudatunkat: „...mert megfog szólalni a harsona, és a halottakfeltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk’.’ (íKor 15,52) A bariton első belépésének zenei anyaga lendíti tovább a drámát, majd újra a hegedűk és a kórus vihara tombol: „... akkor teljesül be, ami meg van írva: »Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?«” (íKor 15,54-55) A tétel csúcspontján háromszor hangzik fel a „wo?” (hol?) kérdés, változatlan szoprán alatt mindannyiszor más harmóniával. A harmadiknál - harmadnapra? - valóban megnyílik a föld: a basszus lelépésével úgy érezzük, bepillantást nyerhetünk a mennyei Jeruzsálembe (nem a borzalom, nem a „Dies irae” muzsikája ez, hanem a halál fölött aratott diadalé). Az utolsó „wo ist dein Sieg?” (hol a te diadalod?) felkiáltással megérkezünk a monumentális tételt - és a mű második nagy egységét - megkoronázó C-dúr fugához, melynek szövege János apostol látomásaiból származik. „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett’.’ (Jel 4,11) Ha az ember egyáltalán merészkedhet odáig, hogy az Isten hatalmasságát próbálja kifejezni: a nagy ívű, négyütemes, oktáv hangterjedelmű fugatéma, majd ennek gazdag kibontása témás szakaszokban és közjátékokban - a végén Schumann hangvételét idéző, fényes szólamtorlasztással - valóban méltó és alkalmas erre. Ez a fúga - éppúgy, mint a harmadik tétel befejezése - a klasszikus zenei hagyomány ismeretéről és briliáns használatáról tesz tanúbizonyságot. A tételek ütemmutatója (4/2) már J. S. Bach idejében is archaizálónak számított (ő a h-moll mise második Kyrie, Gratias agimus tibi és Credo tételében komponált ezzel a reneszánsz kort idéző technikával). Az F-dúr hetedik tétel a rekviem lírai szépségekben gazdag és ugyanakkor emelkedett hangú apoteózisa. Töprengő jelleget is ad a zenének, hogy időnként egy adott dúr hangnem helyett annak moll variánsa szólal meg (ez a többi tételre is jellemző volt). A zenekar fölött éteri magasságban CANTATE ifSM—b * Eged Iften diczeriinc, kezdi a szoprán, majd átveszi a basszus, később az egész kórus: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva’.’ Az indulás felidézi Heinrich Schütz Musikalische Exequien című művének harmadik tételét, ahol szintén ilyen testetlenül szólal meg ez a szöveg. Lélegzetelállító moduláció után a térerőkön A-dúrban folytatódik a gondolat: „Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanakfáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket’.’ (Jel 14,13) Hosszú hangnemi és motivikai vándorlás után érkezünk a visszatéréshez; itt először a tenor énekli: „Boldogok a halottak..!’ A mű átfogó nagyformájának lekerekítéseként Brahms a zárószakaszban visszaidézi a nyitótétel zenei anyagát (a szintén térerőkön Deszdúron keresztül éri el az F-dúr alaphangnemet). Ez egyben eszmei visszautalás is: a „Boldogok a halottak” felel a „Boldogok, akik sírnak” gondolatra, az örök élet vigasza a halál fájdalmára. Zenehallgatáshoz - a múlt heti cikk elolvasásával együtt - ezúttal is a Philippe Herreweghe vezényelte felvételt ajánljuk. Nyár végén, november első napjaiban vagy bármikor: minden kedves olvasónknak kívánjuk azt a megrendülést és megnyugvást, amelyet a mű első megismerője, Clara Schumann érzett! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa EVANGÉLIKUS ÉLET. HU
