Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-28 / 17. szám
Evángélikus Étet ÉLŐVÍZ 2013. április 28. 1i Az alázatosság megszerzésének öt törvénye ^ A napokban kezembe került Szabó Aladárnak (1860-1944), a neves református lelkésznek, teológiai tanárnak 1907-ben Budapesten megjelent, Jézus élete című könyve, és ebben megragadta figyelmemet Az alázatosság megszerzésének öt törvénye című fejezet. Számomra komoly figyelmeztetésül szolgált, és Istennel való kapcsolatom vizsgálatára késztetett. Érdemes elgondolkodni ezeken a törvényeken! Első törvény: „Az Istennel csak az léphet helyes viszonyba, aki bűnösségét s Isten kegyelmére való méltatlanságát elismeri’.’ Arra figyelmeztet ez a törvény, hogy ne a farizeusokat kövessük, akik még a templomban is, Isten előtt is büszkélkedve és öntelten lenézik embertársaikat, de segíteni nem akarnak rajtuk. Pedig éppen most erre lenne nagy szükség. Kiáltsunk inkább Istenhez: légy irgalmas hozzám, szegény bűnöshöz! Lássuk be, hogy Isten előtt meg nem állhatunk úgy, ahogy vagyunk, hanem lépjünk a bűnbánat útjára. Sirassuk meg, ami rosszat tettünk, vagy amit elmulasztottunk! Keressük az Úr kegyelmét, s akkor Isten az ő irgalmasságában részesít. Többször megkísért engem is az a titkos bűnös gondolat, hogy magamat valamivel különbnek gondoljam embertársaimnál. Gyakran kell emiatt bűnbánatot tartanom. Második törvény: „Csak az részesülhet az Isten kegyelmének bőségében, aki bevallja, hogy az üdvösség megszerzésére semmit nem tehet!’ Ne akarjunk még olyan szolgák sem lenni, akik az Uruk előtt dicsekednek. Inkább szolgáljuk a mi Urunkat, és hajoljunk meg kegyelme előtt. Ismerjük el, hogy egy mustármagnyi hittel, amelyet az ő Szentlelke kelt bennünk, többre mehetünk, mint bármilyen emberi erőfeszítéssel. Ha sokat tettünk is az Úrért, tartsuk magunkat haszontalan szolgának, aki csak azt tette, amit cselekednie kellett. Az lesz a jó, ha az Úr szívünkbe boldogságot ad, s megdicsér, amiért az ő kegyelmes akarata szerint jártunk el, és üres dicsőség helyett - amelyre a világ fiai törnek - saját isteni békesség és öröm osztályrészesévé tesz. Gyakran tapasztalom én is, hogy szolgálataim, amelyeket tőle kapok, túlságos elégedettséggel töltenek el, pedig csak az ő felhívásának teszek eleget. Még meg kell tanulnom Mesteremtől a szolgálat alázatát. Harmadik törvény: „Csak az juthat be a dicsőségbe, aki belátja, hogy a dicsőséget csak Jézus érdemli meg’.’ Jézus kifejezte tanítványai előtt, hogy ők nem képesek a megváltói szenvedéseket elviselni, s ezzel értésükre adta, hogy a dicsőséget nem érdemlik meg. A megváltói kínt és gyötrelmet egyedül csak Jézus szenvedheti el. Jézus tudja, hogy ha tanítványai majd igazán alázatos tanítványai lesznek, szenvedniük kell, ha nem is megváltói halált, de Uruk ügyéért ők is kiisszák majd a poharat. Ám akármennyit szenvednek is, vigyázzanak: az igazi dicsőségbe, az örök boldogságba csak azok mehetnek be, akiknek a kegyelem helyet készített. Egyúttal arra inti őket, hogy másoknak való szolgálatukkal igyekezzenek nagyok lenni. A szolgálat igazi megdicsőítője az embernek Fia lett. Az ő életének célja is a szolgálat volt, de a legnagyobb és legdicsőbb szolgálat: életét váltságul adni másokért. Éppen ezért tanítványai is mások szolgálatára törekedjenek. Levontam magam számára is a tanulságot: a mások szolgálatával tudom legjobban dicsőíteni őt. Negyedik törvény: „Csak az lelhet igaz boldogságot Isten országában, aki magát nem tartja többnek szolgatársainál’.’ Jézus e törvény megvilágítására Istent munkaadóhoz hasonlítja, aki különböző időben állít munkásokat az ő szőlőjébe, és még a tizenegyedik órában beállított munkásnak is annyit ad, mint annak, akit legelőször hívott el. Ez figyelmezteti mindazokat, akik megvetik és kicsinyük a sokáig tévelygőket, és nem akarnak kezet szorítani azokkal, akik kevéssel azelőtt még a bűn útján jártak, bármily őszinte is a bűnbánatuk, és igazi a hitük. Sokszor éppen az ilyen lelkek ragadják meg az Úr szeretetét oly erővel, oly elragadtatással, hogy munkájuk többet ér, mint azoké, akik talán „nagy álmosan és hidegen” éveken keresztül munkálkodtak az Úrért. Levontam a tanulságot a magam számára: nem lehetek személyválogató, mert a legbűnösebb embertársam előtt is hittel keü bizonyságot tennem. Ötödik törvény: „Csak az biztosíthatja igazán jövőjét, aki nem a maga szerezte fillérekre, hanem Isten gazdag kegyelmi kincseire támaszkodik’.’ A példázatban a hamis sáfár azért kedvez az adósoknak, hogy azok majd a nekik nyújtott előnyökért eltartsák. Legjobbnak látja, hogy ura vagyonával biztosítsa a saját jövőjét. Jézus szerint az ilyen hamis sáfár a világ fiainak szempontjából eszesen cselekedett, mert biztosította jövőjét, s mert ura kincseire támaszkodott, és azokból biztosított magának előnyt. A hívő embernek viszont az Isten országa szempontjából kell eszesen cselekednie, azaz biztosítania a jövőjét, éspedig Ura kincseiből. Az a régi híres magyarázat, amely szerint a pénzzel jó barátságot kell kötni, azt segélyezésre kell fordítani, mert akkor azok, akikkel jót tettünk, majd helyet készítenek nekünk a mennyországban, teljesen hamis. Jézus ugyanis e példázatban nem pénzről beszél, hanem tulajdonképpen a minket meg nem illető gazdagságról. A sáfárt nem azért dicsérte az Úr, mert hamis volt, hanem csakis azért, mert eszesen cselekedett, s az őt meg nem illető gazdagságra támaszkodott. Ő tőlünk is eszességet kíván, de nem jótékonykodásról szól, nem is hamisságot ajánl. Hanem azt ajánlja, hogy a szegény emberi lélek készüljön a nagy számadásra, vegye tekintetbe, hogy semmije sincs, és támaszkodjék bölcsen s alázatosan az ő gazdag Atyja kifogyhatatlan kegyelmi kincseire. Ezek majd bejuttatják - s csakis ezek juttatják be - az örökkévaló mennyei hazába. Ebben teljes bizonyosságra jutottam: a végső számadásra készen kell állnom! Ott dől el sáfárságom helyessége. ■ Szenczi László Jakus Imre versei A hit A hit: botom, nélküle már járni sem tudok, de vele a hegycsúcsokra is felfutok. A szeretet A szeretet: kar, a két kitárt kar a tékozlót is megindító, mi térdre hullva ejti: „nem vagyok immár méltó”. A remény A remény: bárkám, ha sosem szállók ki belőle átjutok benn az égi Ararát tetőre. HETI ÚTRAVALÓ „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!” (Zsolt 98,1) Húsvét ünnepe után a 4. héten az Útmutató reggeli és heti igéi az élő Úr Krisztust és éneklő gyülekezetét tárják elénk, mert: „Jó dolog az Urat dicsérni és éneket zengeni a te nevednek, ó, felséges!” (Zsolt 92,2; LK) Az Úristen húsvétkor csodálatosan cselekedett: énekeljetek! Jézust a halálon aratott győzelméért új énekkel dicsőítsük: Cantate! „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett. Szabadulást szerzett jobbja, az ő szentséges karja.” (GyLK 737,1-2) „Új ének ez az új országról, az új teremtésről, az új emberről. Éppen ezért ez az ige kárhoztat minden kétkedő hitetlenséget, amely ezt mondja: Honnan tudjam, hogy Isten a jobb kezével, azaz Fiával nékem ilyen győzelmet és csodát készített?! Halld meg, mondja a Lélek, hogy néked lett mindez, te énekelj boldog hálaadással!” (Luther) Jézus is örvendezve ad hálát: „Magasztallak, Atyám, menny és főid Ura”, s ma is hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat...” (Mt 11,25.28-29) Pál háromszor is hálaadásra hívja azokat, akik felöltözték az új embert, s Krisztusban van elrejtve életük: „... legyetek háládatosak. (...) hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. (...) mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala’.’ (Kol 3,15-17) Jakab a cselekvést, öröklétet munkáló ige tevékeny megvalósítására s nem feledékeny hallgatására kér: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat’.’ (Jak 1,22) A kövek kiáltása helyett a virágvasárnapi hozsannában a Jézust dicsőítő, új ének zeng: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38) A pogányok apostola nem akar más munkaterületén működni, s missziói útjai eredményeként: „Meglátják őt (Jézust) azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik’.’ (Róm 15,21) S a nyelveken való szólásról így tanít Pál: „Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken. (...) Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is’.’ (íKor 14,18-19.15) Jézus a Gecsemáné-kertben halálos gyötrődésében lélekkel s értelemmel így imádkozott Atyját dicsőítve, az ő akaratának elfogadásával: „...mindazáltal ne az én akaratom legyen meg hanem a tied’.’Utunk így bátorít: „Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Lk 22,42.46) A zúgolódás Isten kemény igéje miatt mindenkor a hitetlenség jele, és Péter számára teljes képtelenségnek tűnt, hogy elhagyják Jézust: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje’.’ (Jn 6,68-69) Valljuk: Jézus Isten! „Új ének merre cseng? / Kél a halleluja / És szól a hárfa húrja / Az angyalének zeng!”(EÉ 151) ■ Garai András IX0YC Hova fekteted be az életedet? Az elmúlt húsz évben számos nagyon sikeres ügyvezető igazgatóval beszélgettem tisztán üzleti ügyekről. Közülük némelyek nagyon kevés tőkével hatalmas méretűre fejlesztettek vállalatokat, aztán dollármilliókért adták el őket. Mások nagyváüalatokat vezetnek, több száz vagy akár több ezer embert alkalmaznak. De vajon ezek a kézzelfogható tények, üzleti adatok jelentik-e azt, hogy ezek az üzletemberek valóban sikeresek az életben? A válasz erre természetesen attól függ, ki hogyan definiálja a sikert. Te mikor gondolod sikeresnek az életedet? Azon méred le a sikert, hogy mennyit keresel, milyen nagyra nő a vállalatod, vagy inkább kapcsolati megközelítéssel, mondjuk, hogy milyen minőségű kapcsolatban vagy Istennel, a barátokkal és családtagokkal? Mit gondolsz, Isten hogyan méri életed sikerét? Számomra a választ erre az utolsó kérdésre az határozza meg, hogy teljesítem-e Isten adta célomat, és azt teszem-e, amit Isten kíván tőlem a munkámban és a családomban, valamint az istentiszteleti közösségemben, baráti körömben, a társadalom egészében és a Texas állambeli Dallasban, ahol élek. Bizonyos értelemben a befektető szemüvegén keresztül mérem a sikert. Mindennap el keü döntenem, hol fektethetem be, hasznosíthatom maximális eredménnyel az időmet, képességeimet, anyagi és kapcsolati lehetőségeimet, fizikai energiámat. Ezek mind Isten ajándékai, amelyeket ő bízott rám. Nem mindig könnyű, de fontos választás, hogyan és hol sorakoztatom fel őket. Ahogy Pál apostol a Korinthusiaknak írt első levelében (4,2.5b) mondja: „Márpediga sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. (...) Ő [az Úr] majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet’.’ Például: benn maradok a munkahelyemen „túlórában” mert első az üzlet, vagy otthon töltöm el ezt az órát, és együtt vacsorázom a feleségemmel, családommal? Töltök-e rendszeresen időt azzal vasárnap délután, hogy beszélgessek idős édesanyámmal, vagy arra szánom ezt az időt, hogy befektetési lehetőségek után kutassak a Wall Street Journalban? Elmegyek kerékpározni vasárnap reggel, vagy arra használom fel ezt az időt, hogy istentiszteleten vegyek részt a gyülekezetemben? Részt veszek egy börtönmissziós eseményen, vagy sportmérkőzésen játszom a városi klubban? Döntések, döntések. Ezekhez bölcsességre van szükség Istentől. Minden befektető megpróbálja maximalizálni tőkebefektetésének megtérülését. Én pontosan ezt próbálom tenni életem egészében. Ahogy Pál apostol Korinthusiaknak írt első levele 4. részében (illetve a Biblia más helyein) olvashatjuk: tudom, hogy Isten egy napon majd áttekinti az életemet, ás akkor majd számot kell adnom arról, hogyan fektettem be a tőle kapott ajándékokat. így mint ezeknek az ajándékoknak a sáfára - nem tulajdonosa! - el kell gondolkodnom arról, hogy a Mester (a valódi Tulajdonos) hogyan fektettetné be velem azt, amit ő bízott rám. Miközben nekünk elsősorban arra kell igyekeznünk, hogy jó sáfárok/befektetők legyünk, mert szeretjük Istent, és őt akarjuk szolgálni, Isten is mint teremtőnk ismeri emberi természetünket. Tudja, hogy mindnyájan szeretnénk eüsmerést és jutalmat kapni azért, hogy jó befektetők vagyunk. És a Biblia világossá teszi, hogy Isten meg fog jutalmazni bennünket mind ebben az életben, mind a mennyben, ha hűséges befektetői és sáfárai voltunk ajándékainak. ■ Lane Kramer Forrás: Monday Manna
