Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-04-28 / 17. szám

12. -m 2013. április 28. GYERMEKOLDAL » > 1 f -* ‘ < Evangélikus.Élet Májusi cserebogár A neve májusi, de rendszerint már április végén repül, egyes években nagy tömegben. A 2,5-3 centiméter hosszú, vörösbarna szárnyfedőjű bo­garat - legalábbis faluhelyen - min­den gyerek jól ismeri. Naplemente után kezdenek re­pülni, és a fákra ereszkedve a levele­ket rágják. Az erdőben főleg a tölgy­fákat kedvelik, és amikor sokan van­nak, egész erdőrészeket tarra rághat­nak. Évekkel ezelőtt a Balaton-felvi­­déken láttam ilyen teljesen lekopaszí­­tott tölgyest. A nőstények a párzást követően a laza talajba rakják petéiket, több al­kalommal, egyszerre hatvan-nyolc­van darabot. Az öt-hat héttel később kikelő lárvák eleinte humuszt esznek, majd a gyökereket kezdik rágcsálni. A kerti veteményekben jelentős ká­rokat okozhatnak. Fejlődésük az időjárástól függően három-négy évig tart, az imágók ősszel kelnek ki, és a talajban telel­nek át. 4D MESÉLNEK AZ ÁLLATOK mai az iskolába vittünk be néhá­nyat, és egyet számtanóra alatt (et­től féltünk a legjobban) szabadon en­gedtünk. A tanár úr persze tudhat­ta, hogy nem az ablakon repült be, de belement a játékba. Kapkodtunk a repdeső cserebogár után, kergettük, de vigyáztunk arra, hogy el ne kapjuk. Végül a bogár ve­tett véget a mulatságnak: kirepült a nyi­Nem kímélik a bogarak a gyümölcs­fákat sem. A rágcsálást csak a hűvös hajnali órákban hagyják abba, ekkor dermedten kapaszkodnak a leveleken. Gyermekkorom kedvelt foglalko­zása volt, hogy sorra megráztam a gyümölcsfák ágait, és vödörbe szed­tem a lehullott bogarakat. Amikor a vödörrel megjelentem, a tyúkok és a pulykák mind körém gyűltek, és alig várták, hogy eléjük szórjam a tartal­mát. Aki még nem látott ilyet, el sem tudja képzelni, milyen örömmel fo­gadják a háziszárnyasok ezt a fehér­jedús kiegészítő táplálékot. Ame­lyik bogár megpróbált felrepülni, azt a levegőben kapták el. A cserebogarak csínytevésre is ingereltek bennünket. Egy alkalom­tott ablakon. A tanár úr mosolygott - gondolom, eszébe jutott, hogy ő is volt diák valamikor -, és folytatta az órát. ■ Schmidt Egon Kérdések 1. Miről ismerheted fel a hím csere­bogarat? 2. Vannak más cserebogarak is ha­zánkban? 3. Vannak a cserebogárnak természe­tes ellenségei? ■puoqvA v Sípdd qvuqvAJV] v ‘qaudAdudp v 'qjA -m/ v jnvpjdd ‘qos ‘uaSi £ UvSoqdu -dsoopvq dszs uo/CSvu v jnvpjpd ‘uva sí ív/qqoj z !?/(u9jsgu v jmui ‘qqo/CS -vu jvaoí vídvsDozaiCSdj t :qozsv]v/[ Az emmausi tanítványok Jézus feltámadása napján két tanítvány ment Jeruzsálemből Emmausba. A fa­lu hatvanfutamnyira, azaz tizenegy ki­lométerre feküdt Jeruzsálemtől, így bőven volt idejük beszélgetni mind­arról, ami az utóbbi napokban történt. Leginkább azon szomorkodtak, hogy elveszítették a Mestert. Egyszer csak egy ember szegődött melléjük. A feltámadt Jézus volt az. De nem akarta, hogy felismerjék, ezért a tanítványok azt hitték, egy idegen csatlakozott hozzájuk. Nagyon meglepődtek, amikor ki­derült, ez az útitársuk semmit sem hallott a pénteki kivégzésről. Elme­sélték neki, hogy azt az embert feszí­tették keresztre, akiről ők azt hitték, ő a Megváltó. Ráadásul ezen a hajna­lon az asszonyok üresen találták a sírt. Még egy angyalt is láttak a szik­lasírnál, aki azt mondta: a názáreti Jé­zus feltámadt. A Mester láthatta, milyen nehezen hiszik el a tanítványok mindazt, ami ve­le történt. Pedig a próféták már jó elő­re pontosan megmondták ezeket, ezért magyarázni kezdte nekik az írásokat. Közben Emmausba értek. Ő to­vább akart menni, de a tanítványok marasztalták:- Maradj velünk, mert esteledik. A nap is lehanyatlott már. így Jézus velük maradt. Ahogy a va­csorához ültek, a Megváltó fogta a ke­nyeret, megáldotta, megtörte, és ne­kik adta. Akkor „nyílt meg” a szemük, és ismerték fel az idegenben a Mestert! Ő azonban hirtelen eltűnt a szobából. A két tanítvány még abban az órában útra kelt, hogy visszasiessen Jeruzsálembe, és elmondja a tizenegy tanítványnak a jó hírt: él az Úr, és ők találkoztak vele. Ha helyes sorrendben olvassátok össze az útszélen levő betűket, megtudhatjátok, hogyan hívták az emmausi tanítványok egyikét. A másikuk nevét nem említi Lukács evangéliuma a Bibliában. Vasárnapi rejtvény ► Húsvét és pünkösd között hat vasárnap van. Az evangélikus egyház­ban számon tartjuk mindegyiknek a latin elnevezését. Ezek kettő ki­vételével egy-egy zsoltárversre utalnak. A virágtartók és a hozzájuk tartozó locsolókannák segítségével megtudhatjátok a latin elnevezé­sek bibliai eredetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom