Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-03 / 9. szám
8 ■m 2013. március 3. PANORÁMA Evangélikus Élet A Magyar Egyházzenei Társaság XL kongresszusa Liturgikus teológia ma p. A Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet és a Magyar Egyházzenei Társaság szervezésében március 14-16. között rendezik meg a Magyar Egyházzenei Társaság XI. kongresszusát. A rendezvényhelyszíne: Budapest VI. kér., Városligeti fasor 42. Miközben évekig azt hitték, hogy az istentisztelet, a liturgia elavult műfaj, mára nyilvánvalóvá lett: ez az egyházi élet szíve-közepe. Kérdés, hogy tudunk-e jól élni az istentisztelet ajándékával és lehetőségével. A kiüresedő templomok felkiáltójelek az egyházban szolgálók számára. A hívek nem jól értik, a szolgálattevők nem jól végzik az istentiszteletet. Csak kellő tudás, a múlt és a jelen őszinte vizsgálata, a jó alapok újrafelfedezése és az életet munkáló Szentlélekért való könyörgés újíthatja meg egyházaink istentiszteleti életét. A csütörtök estétől szombat délig tartó kongresszuson neves egyházi vezetők, egyházzenész és liturgikus szakemberek előadásai nyomán a résztvevők együtt gondolkodnak az egyház életét, jövőjét meghatározó kérdésen. Március 14-én, este 6 órától a közös imaóra és a köszöntések után Bosák Nándor katolikus püspök és Hafenscher Károly, az egyházzenei társaság elnöke tart a témába bevezető, alapozó előadást. Másnap, pénteken a reggeli istentiszteletek után ökumenikus körültekintéssel ismerhetjük meg az egyes felekezetek liturgikus teológiáját: Kocsis Fülöp püspök a görögkatolikus, Ittzés János nyugalmazott püspök az evangélikus, Pap Ferenc teológus a református, Nacsinák Gerge/yteológus az ortodox és Schöner Alfréd professzor a zsidó felekezet istentisztelet-értelmezésébe vezet be. Ulmann Péter O. Praem. perjel a hitoktatás és a népének, illetve a liturgikus ének összefüggéseit tárja fel. A konferencián Kovács Gellért O. Praem. összefoglaló ismertetést ad XVI. Benedek pápa liturgikus iratairól, Földváry Miklós pedig bevezetés tart az ókeresztény liturgikus teológiába. Pénteken este hangverseny lesz Kortárs magyar liturgikus orgona- és kóruszene címmel. Szombaton, 16-án Kajtár Edvárd, a Liturgikus Intézet vezetője és Zalatnay István református teológus tart előadást a liturgikus megújulás témáiról. A kongresszus rövid közgyűléssel és Te Deummal zárul. Minden érdeklődőt szeretettel hív a Magyar Egyházzenei Társaság elnöksége. Részletes program az egyházzene.hu honlapon olvasható. Jelentkezni a meszena@zti.hu drótpostacímen lehet. // ELOREFORM „Ha tökéletes akarsz lenni, add el vagyonodat, és kövess engem” Wald Péter (?-i2oó?) közül néhánynak az önkéntes szegénység és Krisztus követése lett az életcélja. S aztán mentek a prédikáló testvérek városról városra. Magukat Krisztus szegényeinek, őket mások „lyoni szegényeknek” nevezték. Ebben az időben más hasonló mozgalmak is születtek. Ilyenek voltak például a „katharoszok” („tiszták”) és mások, akik erősen kritizálták a klérus, a papok életmódját. Ezekhez tartozott a „bestiái Arnold” kanonok, aki csatlakozott a „patarénusokhoz” s a klérus dőzsölése ellen harcolt. Wald követői nem akartak a katolikus egyháztól elszakadni, inkább annak megújulását szerették volna szolgálni. Érdekes vonásuk volt a saru viselése, vagyis úgy jártak, ahogyan Jézus küldte ki tanítványait: „...semmit se vigyenek az útra az egyetlen vándorboton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben; saru viszontlegyen rajtuk..’.’ (Mk 6,8) Lyon városának akkori érseke, Guiskard viszont veszélyesnek ítélte a mozgalmat. Megkísérelte fékezni őket, és a prédikálást megtiltani nekik. 1179-ben nyitotta meg III. Sándor pápa a III. lateráni zsinatot, ahová Wald elküldte két követét. Ott kikérdezték őket hitükről. A zsinat nem ítélte eretneknek őket, de a prédikálástól eltiltották, egyébként pedig visszautalták a lyoni érsekséghez mint illetékes felsőbbséghez. Guiskard és egy másik püspök megidézte Waldot. Egy hitvallást kellett aláírnia (ezt 1946-ban a madridi levéltárban megtalálták). Eszerint Wald magáénak vallotta a katolikus hitet, viszont hangsúlyt kapott ebben a hitvallásban a szegénység mint életmód: „Az Űr tanácsa szerint minden javunkat és vagyonúnkat a szegényeknek adtuk, szegényen és gondok nélkül nézünk a holnap elé, senkitől sem akarunk a kenyéren és ruhán kívül semmit sem elfogadni.” Az érsek ezt a hitvallást elfogadta, eretnekséget nem talált benne, de a prédikálást továbbra is tiltotta Waldéknak. Erről viszont a „valdensek" nem tudtak letenni. Úgy fogalmaztak, hogy a szegénység csak eszköze a célnak: az ige hirdetésének. Waldnak ekkor hűséges társa és segítője is volt: az oscai Durandus. 1181-ben Guiskard érsek meghalt. Utódja az angol származású, keményebb Johannes Beilesmains lett, aki a valdensek prédikálását is eretnekségnek, az apostoli hivatallal való visszaélésnek ítélte, annál is inkább, mert a nép szívesen hallgatta őket. De amikor az igehirdető valdenseket kérdőre vonták, ők ezt felelték: „Küldetésünk Istentől van.” Amikor a püspök azt mondta, hogy ez engedetlenség a hivatallal szemben, azt válaszolták: „Krisztus a mi elöljárónk, a mi főpapunk.” A vitában végül is Wald kijelentette: „Istennek kell inkább engedni, mint embereknek.” Az érsek pedig kiátkoz^ Ha talán túlzás is „előreformátorokról” szólnunk, érdemes és érdekes a „reformáció előtörténetét” bogozni, mert ilyen valóban volt. Képviselőinek sorában az első Wald Péter. Ismerkedjünk meg vele! Körülbelül tizenöt évvel Wald halála után egy legenda terjedt el Franciaországban. E szerint Wald szép történetet hallott Szent Alexioszról, aki elhagyta otthonát, remete lett, majd visszatérve saját háza kapujában halt meg ismeretlen koldusként. A kereskedő Wald hallva ezt a történetet elment egy teológushoz, mutatná meg neki az üdvösség útját. A teológus Jézus szavával válaszolt: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek (...), és kövess engem’.’ Wald ingatlanját feleségére és családjára hagyta, a pénzét pedig valóban szétosztotta. A legenda szerint amikor a pénzét szórta, bolondnak nézték, ő pedig azt mondotta volna: „Most jött meg az eszem!” Az emlékezet generációk múltán is így őrizte meg Wald emlékét. Ténynek tűnik a legenda mellett, hogy Wald valóban arra kért egy István nevű papot, hogy fordítsa le nyelvére az említett evangéliumi történetet. S ő addig olvasta, míg kívülről nem tudta. Azt is tudhatjuk, hogy kedves igéi voltak: „Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa”; „Ne aggódjatok azon, hogy mit esztek és isztok”; „A hit cselekedetek nélkül halott’.’ A papok tehát megadták a választ Waldnak a kérdésére, de ők maguk nem éltek így. Wald azonban halálosan komolyan vette az útmutató szavakat. A12. század hetvenes éveiben kezdett prédikálni - és aztán néhány társa is, akiket kettesével küldött ki. Hamarosan követőinek köre is alakult. A lyoniak ta őket. Ők azonban folytatták, amire elhivatva érezték magukat. 1184-ben a katolikus egyház Verona városában tartott egy zsinatot az eretnekség ellen, melynek célja „a különböző eretnek istentelenségek kiirtása” lett. Ez a zsinat is megtiltott mindenfajta eretnek prédikálást. A mozgalom azonban terjedt. A13. században Dél- és Észak-Franciaországban, majd Itália északi részén is; talán mondhatjuk, hogy egész Nyugat-Európát „behálózták”. Az említett Durandus írt egy könyvet is prédikátoraik segítségére Könyv az eretnekség ellen címmel. De egyre több helyen ítélték el őket. III. Ince pápa már arról értesült, hogy asszonyok is beálltak az igehirdetők sorába, sőt a Szentírást is lefordították latinról franciára. Ezt a fordítást 1200-ban hivatalosan elégették. A mozgalom leginkább Észak-Itáliában erősödött meg. Itt szinte minden más mozgalom a valdensekben egyesült, „lombardiai szegényeknek” nevezték magukat. Ez az ág a későbbiekben magával Wald Péterrel is szembekerült. Wald „katolikusabb” volt, mint a lombardiaiak. A fő ütközőpont az volt: kell-e valaki a mozgalom élére vezetőként, vagy sem? Wald soha nem akart mozgalma vezetője lenni vagy mást annak látni, a katolikus egyházon belül szeretett volna maradni. De a „lombardiai szegények” vezetőt választottak. Mondhatjuk, hogy a valdensek franciaországi ága mintha „eltűnt” volna a történelem során, a lombardiai ág ellenben fennmaradt. Talán érdekes, hogy később Waldot Assisi Ferenccel „azonosították”. A lényeg azonban az: a Piemont környéki valdens egyház a mai napig fennmaradt és él. 1848-ban nyerték el szabadságukat. 1974-ben ünnepelték Wald megtérésének nyolcszázadik évfordulóját. E sorok írója pedig 1989 környékén egy valdens ^szálló vendége volt.
