Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-03 / 9. szám
Evangélikus Élet < ♦ PANORÁMA 2013. március 3. »> 9 Á.TOR-PORTRÉK „Vissza az apostoli egyházhoz" John Wycliffe (1330 k. -1384) „Egyedül a Szentírás” Húsz János (1369 k. -1415) „Az egyházi reformért folyó küzdelemnek a késő középkorban John Wyclifvolt a legkiemelkedőbb alakja” - írta róla egy egyháztörténész. Rá emlékezve azt is mondhatjuk, hogy életének nem külső eseményei, hanem belső, szellemi fordulatai vezettek ahhoz, hogy kimondja: „vissza a Krisztus alázatosságához, szegénységéhez és szenvedésének tűréséhez”. Az angol Wyclif János (a magyar nyelvű írásgyakorlatban ebben a formában, avagy Wiclif Jánosként is találkozhatunk a nevével, de a szokásosabb forma ma a John Wycliffe - a szerk.) korai tanítása és írásai inkább a filozófiához, mint a teológiához kötődnek. 1363-ban az oxfordi egyetem magister artiuma, a művészetek (tudományok) doktora lett. Ekkortól az Istenről szóló tudománynak, a teológiának szentelte életét, amelynek 1373-ban már tanára is. S ha arról gondolkozunk, hogy a reformáció előtörténetét igyekezzünk feltárni, akkor éppen Wycliffe munkáiban látható, hogy a reformáció gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak, mint a kora vagy késő középkor időszaka. Wycliffe gondolkozása egészen Augustinusig tovább az apostoli egyházig, sőt magáig Krisztusig visszavezethető. Eredetüeg írásai egy akkori filozófiai vitához kötődnek: az egyedi dolgok vagy pedig az „általános” valóságok-e a reálisan létezők? Wycliffe az utóbbi nézetet képviselte, sőt odáig ment az „általános” elgondolásában, hogy gondolatai Istenhez vezették és kötötték. „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt” - vallotta már ekkor a Szentírással (Jn 1,3). „Ami az idő korlátái között ellentmondásos, az az örökkévalóságban igaz.” Sőt: Isten szava, igéje is örökkévaló, igaz. És: nem mi ragadjuk meg Isten igéjét, hanem az ragad meg minket. Krisztus az ige ereje és szava, ezért szava az erő szava. így vezet az ige örök életre: Krisztus követésében. Krisztus követése pedig a szegénység, az alázat és a szenvedés eltűrése. Ezek volnának Wycliffe szerint az egyház „jelei” is. Ha pedig az egyházban nem ezek vezetnek, akkor a fejedelmek kötelessége az egyház reformálása. Wycliffe működése a hosszú (százéves) angol-francia háború időszakára esett. Másrészről pedig ez volt a pápaság uralmának szinte a csúcsa. III. Ince pápa megkövetelte minden országtól a neki, illetve az egyháznak járó adót. Azt írják a történészek, hogy ez ötször nagyobb volt, mint amennyit az ország urai követeltek. Wycliffe ez ellen is felemelte szavát. Pontosabban arról írt, hogy ha az egyház nem jól használja javait, akkor a világi urak és fejedelmek dolga közbelépni. Ez már eretnekségnek számított, és kitagadást eredményezhetett. Kétszer is kihallgatták, sőt Oxfordban forma szerint be is zárták. Wycliffe a parlamenthez fordult, leírta, hogy Krisztus tökéletes szegénységben élt, míg az egyház gazdagodik; az evangélium megvédése a világi hatalom dolga. Ekkor írta meg nagy művét Az egyházról címmel. Krisztus az egyház feje, bár a pápa szeretne „fő” (capitaneus) lenni. Aki nem követi Krisztust szegénységben, alázatban és a szenvedés vállalásában, az nem tartozik hozzá - deklarálta. Termé- . szetesen a papokat tisztelet illeti, ha az előbbi feltételeknek megfelelnek. „Minél nagyobb az építés, annál nagyobb a hatalom.” De Krisztus helytartója csak az lehet, aki az ő útján jár. „Azért mi, angolok, maradjunk a Krisztus régi uralma alatt, egyedül benne bízzunk, és senkinek ne adjuk egyik oldalról sem könnyen bizalmunkat.” Ezért jobb lenne, ha az egyháznak nem lenne pápája, és élne világi hatalom nélkül, „kollegiális vezetéssel”. A legnagyobb felháborodást az úrvacsoráról szóló tanítása váltotta ki. A katolikus egyház tanítását elfogadta - miszerint a kenyér és bor átváltozik az úrvacsorában -, de azt mondta, hogy nem a miséző pap szava által, hanem az ige által. S ez nagy felháborodást okozott. Szembefordult vele az egyház. Harcai közben már 1382-ben, majd 1384-ben agyvérzés érte, s a második halálos volt. ' ; A19. században egy teológus úgy méltatta Wycliffe-et, hogy „az első reformátori személyiség” volt. Egyesek szerint „túlment a határon” az akkori egyházi helyzetben. Kétségtelen, hogy 1415-ben, amikor Húsz János máglyára került, az ő tanítását is elítélték, és csontjait elégették. A történetírás lollardoknak nevezi azokat, akik a 14-15. századi Angliában a John Wycliffe által publikált eszméket követték. A lollard mozgalom, bár jellegzetesen angol jelenség volt, nevét mégis a kontinensről vette, az elnevezés a középholland „lollaerd” szóból ered, melynek jelentése „halkan, motyogva éneklő” Ezt korábban holland szekták elnevezésére használták, melyek tagjai közül sokan Angliába menekültek az üldözés elől. Ez jelzi, hogy mozgalma nem halt el. Evangéliumi oldalról Wycliffe-et „doctor evangelicus”-nak nevezték, akinek teológiája és reformprogramja vitathatatlan. Reformátornak is lehetne nevezni, ha végbement volna, ami akkor nem sikerült, csak ' később: a reformáció áttörése és az egyház megújulása. ' „Húsz János 1369 körül született egy dél-csehvidéki kis falucskában, ahol száz éve számtalan ember vallotta magát titokban vagy nyíltan valdensnek, s ahol a piacon újra meg újra vándorprédikátorok léptek fel, akik égő szemmel, heves taglejtésekkel a pápát Antikrisztusnak nevezték, a kardinálisoknak és püspököknek szemére vetették, hogy sem szavukkal, sem életükkel nem tartják magukat az Szentíráshoz és Krisztushoz, hanem hatalomra törnek, és palotákban laknak” - olvassuk egy emlékezésben. Lám, ez a mondat is elárulja, hogy a reformáció ügyének „előharcosa” és a reformációnak „előtörténete" is volt, és a reformáció már a piacokon is téma volt. Húsz János (Jan Hus) életéről keveset tudunk. Édesapja fuvaros volt, aki árut szállított országából és külföldről haza. Az édesanyáról tudjuk, hogy templomos keresztyén volt. A fiatal Jan tanulmányait Prachatitzban kezdte, aztán a prágai főiskolán szerzett magiszteri, majd 1398-ban professzori címet. Két évvel később pappá szentelték. Miután a cseh király nővére angol királyné lett, Oxford és Prága között egyre élénkebb kapcsolat bontakozott ki. Ilyen módon jutott el John Wycliffe angliai professzor tanítása Prágába, aki az írásból megértette, hogy az egyház útja nem jó irányba vezet, és erről könyveket is írt. Húsz János, aki 1401-ben a prágai Betlehem-templom prédikátora lett, Wycliffe tüzes követője és tanítványa, írásaiban és beszédeiben erről tanúbizonyságot is tett. Nem titkolta véleményét a papokról: „Rangjuk magas, értelmük kevés, nyelvük pereg, kezük lusta, sok a beszédjük gyümölcs nélkül, vak őrök, néma küldöttek, béna futók, orvosok, akik tudatlanok a betegségek ismeretében.” Elindult a támadás ellene. Először eltiltották hivatalától, ezt azonban Húsz nem vette tudomásul: „Csalt a jó parancsoknak szabad engedelmeskedni” - hirdette. Közben egy pápai bulla elítélte Wycliffe tanítását, iratait elégették. Húsz Jánost ez sem rendítette meg, hívei is egyre többen gyülekeztek köré. Az egyetemen is több előadást tartott Wycliffe védelmében. Közben a pápa gyűjteni kezdett egy keresztes hadjárat céljaira. Erre A 8-9. oldalon olvasható előreformátor-portrék szerzője D. Keveházi László nyugalmazott evangélikus lelkész, egyháztörténész Húsz így reagált: „A világ hazugjai egyenesen arról prédikálnak, hogy aki pénzt ad, annak megbocsáttatnak bűnei.” Hallgatóinak köre annyira nőtt, hogy az országot szakadás fenyegette. Hogy ezt elkerüljék, 1414-ben Konstanz városában zsinatot hívtak össze. Zsigmond király és császár Huszt is megidézte, szabad kíséretet ígérve neki oda és vissza. A zsinaton az ügyet el akarták csendesíteni, de Húsz itt sem hallgatott, prédikálni kezdett. Először szabadon mozoghatott, majd fogságba vetették. Zsigmond válaszút elé került: Huszt védeni és ezzel a zsinatot sikertelenné tenni - vagy szavát szegve Huszt elítélni? Amikor Huszt felszólították, hogy vonja vissza tanítását, azt válaszolta, hogy az igazság ellen semmit nem tehet. így született meg a halálos ítélet. 1415. július 6-án vetették máglyára Húsz Jánost. Még a lángokból is hangzott éneke: „Krisztus, könyörülj rajtam...” Tanítása lényegében Wycliffe tételein alapult: a Szentírás mindenek feletti tekintélyét hirdette. Viszont sok mindent meghagyott az akkori egyház tanításából, amin aztán Luther változtatott. Talán vannak még, akik emlékeznek egy Luthert ábrázoló festményre, amelyen mellette egy liba áll. Van olyan vélemény, hogy Húsz neve az anyanyelvén libát jelent, s állítólag egyszer azt mondta: „Én liba vagyok, de jön majd egy hattyú, aki szebben fog énekelni.”
