Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-02 / 22. szám
6 « 2013- június 2. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet El nem merülő Saturnus Weöres Sándorra emlékezik Kenyeres Zoltán irodalomtörténész ► Az egyetem magas épülete, hosszú folyosók. Valahol itt van az ő szobája is: éppen előadását hallgatják a fiatalok. Lehet, azok is itt ülnek, akik néhány órája még tüntettek igazukért. Pontosan két órakor nyílik az ajtó, kedvesen üdvözöl, és invitál befelé. Bent alacsony asztal, székek, a falakon íróportrék, könyvek, az ő tanulmánykötetei. Kenyeres Zoltánnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke professor emeritusának az édesapja is irodalmár volt, 1935-48 között szerkesztette a Diáriumot, amelyben Weöres Sándor sokszor megjelent. Kenyeres professzor talán ezért is foglalkozott annyit nagy költőnkkel; Tündérsíp címmel 1983- ban monográfiát írt róla. Arra kereste a választ, hogy a játékos, varázsos költészet miképp nyitott gyönyörködtető csodáival új távlatokat a magyar lírában. A kora délután csendjében munkájáról és Weöres Sándorról kérdeztem Kenyeres Zoltánt.- Legrégebbi gyerekkori élményem, amire vissza tudok emlékezni - kezdi a beszélgetést valamikor a negyvenes évek eleje. Édesapám hazajött az egyetemi nyomdából, kinyitotta az ajtót, és mondta anyámnak: „Vasárnap jön hozzánk ebédelni Weöres Sándor.” Ötéves voltam, amikor verset írt nekem, ez a Három veréb, amelyet később az Egybegyűjtött írásokban átkeresztelt Kenyeres Zolinak címre. 1964-ben kerültem be az Irodalomtudományi Intézetbe, Szabolcsi Miklós jóvoltából; ő javasolta, hogy a Nyugat harmadik nemzedékének költészetét kezdjem el irodalomtörténetileg feldolgozni. Elsősorban Weöres Sándorét.- Személyesen megkereste a költőt?- Mikor fölhívtam telefonon, már tudta, hogy ki vagyok. Mondtam a nevemet, és visszaszólt: „Zolikám, gyere, látogass meg!” így is tettem, fölkerestem a Törökvész úti lakásában, s ahogy haladtam az írásban, mindig megmutattam neki az új részeket. Ő magyarázta meg, hogy az impresszionizmus nem egy hangulatművészet, hanem komoly laboratóriumi irányzat. Sokat tanultam tőle. Amit máig nem tudok megmagyarázni, hogy bár szüleim korosztályába tartozott, letegeztem. Azt mondtam neki: „Sanyi” Nem tiszteletlenség volt ez a részemről, inkább a természetesség, a nagyon régi ismeretség mintha megfiatalította volna...- Nem volt lekezelő?- Soha nem voltak „nagy írós” allűrjei. Hajlandó volt velem, a fiatalemberrel leülni és választ adni a kérdéseimre. Minden versét tudta kívülről, és azt is tudta, hogy mikor írta. Soha, egyetlenegyszer nem utasította el kérésemet. Nem ismertem írót, aki ennyire közvetlen, ennyire kedves lett volna; magától értetődőnek tartotta, hogy nemcsak a világ folyásáról, nagy filozófiai dolgairól lehet beszélni, de a saját verseiről is.- Azok számára, akik nem ismerték személyesen, hogyan idézné meg Weöres Sándor emberi alakját?- Alacsony, vékony dongájú, kis kezű ember volt. Nem lehetett feltételezni, hogy nehéz fizikai munkát végzett. Én ismertem Kassákot, az ő kézfogása egy vasmunkás üdvözlése volt, annak ellenére, hogy ő sem volt nagy termetű, nem úgy, mint Krúdy Gyula, aki két méternél is magasabbra nőtt... Sándor törékeny, vékony hangú, rendkívül szívélyes ember volt. És nem csak velem. Édesapámat jól ismerte, hozta verseit a Diáriumban. Láttam társaságban is, vagy ha én mentem hozzá valakivel, azzal éppen olyan kedvesen viselkedett. Az egész ember természetes volt, tiszta lélek. Hihetetlen memóriája volt, az egész világirodalmat ismerte.- Csodálatos volt az indulása...- Tizenöt éves korában megkereste Kosztolányi Dezsőt, elküldte a verseit Babits Mihálynak. Korai írásai is remekművek, és nyilvánvaló, hogy az első levelének első bekezdése alapján tudták, hogy nem akárkivel van dolguk. Levelet se lehet csak úgy papírra vetni, abban is benne van az írás tehetsége, az egész jövő: ebből az emberből igen nagy költő lesz! Nagyon ritka, hogy valaki gyerekzseninek indul, és felnőttzseni lesz belőle. Emlékszem, egyszer beszélgettem Kormos Istvánnal. Valaki panaszkodott neki, hogy nem tudják elviselni a zsenialitását, mire azt felelte: ha egy zsenivel akar találkozni, akkor menjen föl Weöres Sándorhoz! Egész életében elismerték, még azok is, akik ideológiai cikkeket írtak ellene. Nekik sem volt kétségük, hogy nem mindennapi embert szorítanak ki az irodalomból.- Kodály Zoltán is szeretettel hívta...- Kodály szigorú tanár volt, ha valaki egyetlen hangot félreütött, az nála nem lett zenész. És egy tizenöt éves gyerek versét megzenésítette, az Öregeket, amelyből életművének egyik legszebb kórusdala lett. Itt-ott belejavított, remekül, volt egy kevés szentimentalizmus, azt kihagyta, de mégiscsak egy dunántúli, csöngei iskolás versét zenésítette meg a 20. század egyik legnagyobb alakja.- Tündérsíp című Weöres-könyvéből mit emelne ki?- A költő hetvenedik születésnapját köszöntötte a könyvem. Első köteteiről írtam, a második, hosszabb részt egyhuzamban. Máig úgy gondolom, hogy a Tűzkút a költői pálya csúcsa; és ennek nem halványodó folytatása a Merülő Saturnus. Behatóan kellett tanulmányoznom atyai mesterét, Hamvas Bélát. Mindent elolvastam, a hatvanas évek elején elmentem Hamvas feleségéhez, Kemény Katóhoz. Egy dupla ágytartóban voltak az átkötött kéziratok; remény nem volt arra, hogy ezeket ki fogják adni. Közben jöttem rá, hogy valami jártasságot kell szereznem a buddhizmusban, annak egész szimbólumrendszerében, és kell a teozófiával, az antropozófiával is foglalkoznom. Szóval ez nagyszerű tanulás volt a tanítás mellett... Weöresre visszatérve: a csúcs a turnus. Végigelemzem a verseket, a csodálatos szonetteket. Micsoda magaslatokba emelkedik! És sorolhatnám tovább: az édesanyja halálára írt Mária mennybemenetele, a hosszú versek, vagy ahogyan Bori Imre kitalált egy szebb elnevezést: hosszúénekek. Hatalmas, csupa fény kompozíciók ezek, s most az ünnepen kimondhatjuk: a világirodalom nagykölteményei!- A Psychét hová illeszthetjük?- Engem zavart a Psyché népszerűsége. Ekkor érte el a legnagyobb ismertséget Weöres Sándor, megérdemelten. Egy pillanat alatt elterjedt a híre; korszakteremtő, bravúr a magyar költészetben. Remekmű, de én úgy gondolom, kicsit lentebb helyezkedik el esztétikailag, mint a Tüzkút versei. Hogy utánoz, kiemel korabeli költőket, akiket tökéletesen meg tud szólaltatni, azt előtte néhányan már megpróbálták, például Karinthy Frigyes az így írtok ti-ben. Az övé annyival több, hogy itt nem egyes hangok szólalnak meg, hanem egy egész korszak. Milyen lett volna egy boldog magyar rokokó, ahol nem kellett volna a nemzet ügyeivel foglalkozni, lett volna egy gazdag ország, ahol csak szerelemről énekelnek a költők... Örülök, hogy lehetőségem nyílt könyvem folytatására, így írhatok utolsó munkáiról. A Posta messziről, a Kútbanéző kötetekben is szép dolgok vannak, ki lehet emelni gyöngyszemeket. De ez már olyan, mint az egyik beszélgetésünk meghatározása: „Látod, ebben már kevesebb a hús, mint a lé.”- Ritkábban említjük a költő színházát.- Egész életében izgatta a színház. Sokan próbálták drámáit színre vinni. Hogy az Octopust miképpen lehet előadni, nem tudom elképzelni, mert shakespeare-i hosszúságú darab. Kellett volna egy szigorú dramaturg, aki a harmadát kihúzza... A legnépszerűbb mű A holdbéli csónakos (1941). A legjobb a Kétfejű fenevad (1968), akkor játszódik, mikor Budát visszafoglalják a töröktől. Óriási összevisszaság az egész, de van benne valami gyönyörű, amit magyar író nem szokott kimondani, vagy nem mer: az élet! Az Élet élni akar, legyőzi a történelmet, hogy Ady szavait hívjam segítségül. Lehet, hogy nem szabadultunk föl, egyik elnyomó helyett jött a másik, az élet mégis ment tovább, az emberek tették a dolgukat.- Hogyan jutott ideje Weöresnek a műfordításra?- Azokban az években fordított sokat, mikor nem adták ki a verseit, mert pesszimistának tartották őket. A keleti filozófia áthallásai voltak benne, ami miatt rettenetesen távol volt a marxizmustól. Hál’ Istennek, nem hagyták éhen halni, dolgozhatott kedvére. Nem tudom, milyen nyelveken beszélt, talán németül jól, WEÖRES SÁNDOR 100 de a legfontosabb az: nagyon érezte a magyar nyelvet. Ezzel a zseniális képességgel, formakészséggel minden feladatot megoldott. Bő kinccsel megrakodva tért vissza a világirodalomból.- Sokat vitatkoznak Weöres Sándor hitéről.- Mikor a könyvemet írtam, és jártam hozzá a hetvenes években, erről nem beszélgettünk. A verseiről írtam. Van egy szép megfogalmazása: egyetlen ember létezik, Jézus. És minden ember igazából Jézus. A keresztény mitológia benne élt; kisgyerekkorától megtanulta, mint annyian. Weöres Sándor óriási költői életművében van egy krisztianista vonulat, amelyet ki lehet emelni belőle, és elhelyezni őt a magyar keresztény költők csarnokában.- Károlyi Amy milyen feleség volt?- Mint minden alkotó, ő is érzékeny ember volt. Fontos volt, hogy az ember őt is költőként tisztelje, és én vigyáztam is erre mindig. Ne beszéljek úgy Sándorról, mintha csak ő lenne a világon, ő a legnagyobb.- A költő századik születésnapját hogyan köszönthetnénk?- Én a Nyugat első nemzedékét tanítom a hallgatóknak az egyetemen. Adyn, Babitson, Kosztolányin és a többieken le tudom mérni az idő vasfogát. Elmondhatom, hogy itt-ott bizonyos mértékben halványultak, de nagy fénnyel világítanak. Nehéz pontosan lemérni, a harmadik nemzedék hogyan is áll, de az biztos, hogy a legnagyobb Weöres Sándor. Hogy hatalmas fénye fakult-e, nem tudom még lemérni pontosan. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most, a századik születésnapon kiderül-e valami. Az irodalomtörténész-társadalomnak most le kell mérnie, őszintén megvitatni. Én nagyon nagy költőnek tartom Weöres Sándort, hiszek abban, hogy nem vesztett súlyából. A hosszúénekek, a szonettek mellett ott vannak a gyerekversek is. De ezek nem csak a gyerekeknek szólnak - a magyar nyelv játékában folytatott olyan kísérletek, amelyek tökéletesek. Olyan zenei hangzásokat hoz ki a költő, mint senki előtte. Amit a legnagyobbak is csak sejtettek. Weöres Sándor metafizikus szemléletű ember volt. Hitt abban, hogy a megfogható dolgokon túl van még más is. Ezért nincsenek filozófiai értelemben vett ironikus versei. Hegel azt mondta, az irónia istentelen. Persze a stilisztikai értelemben vett irónia gyakran feltűnik verseiben, mint a gúny és szarkazmus rokon szava. A játék is közel áll ehhez. ■ Fenyvesi Félix Lajos Tűzkút című kötete és a Merülő Sa-Rajzpályázat-díjkiosztó a Ludwig Múzeumban ^ Óvodásoktól középiskolás diákokig több korosztály számára hirdette meg országos rajzpályázatát idén a tolerancia évéhez kapcsolódóan a Magyarországi Evangélikus Egyház. Közel ötszáz pályamű közül választotta ki a zsűri azokat, amelyeket díjban részesített. Az ünnepi díjkiosztóra nemrégiben a budapesti Ludwig Múzeumban került sor. A diákok ez alkalommal nemcsak ajándékokkal gazdagodtak, hanem - múzeumpedagógiai foglalkozáson - interaktív betekintést is nyertek kortárs művekbe.- A Magyarországi Evangélikus Egyház országos rajzpályázatának idei témája a tolerancia volt. Féltünk, hogy milyen alkotások fognak erre a korunkban kényes kérdésre érkezni, azonban örömmel tapasztaltuk, hogy a diákok és oktatóik komolyan vették a pályázatot, így színvonalas alkotások közül választhattuk ki a kategóriák díjazott műveit - mondta el kérdésünkre Károly iné Magyar Ildikó rajzért, vizuális kultúráért felelős tanár. És valóban! A díjkiosztó ünnepséget megelőzően kivetített alkotások hűen igazolták: a fiatalok érzékenysége és toleranciára törekvése példa lehet akár a felnőttek számára is. A diákok különböző kategóriákban mérték össze tudásukat. így többek között az ovisoknak a „segítek a nagypapának és nagymamának” volt a téma, az alsó tagozatosok egy szabadon választott cigány népmese alapján alkothattak, míg az idősebb korosztály a tolerancia szóról fogalmazhatta meg vizuális formában gondolatait. A Magyar Mónika és Szőcs Géza grafikusművészek által zsűrizett művek mindegyike megfogalmazza: az egyes embernek felelőssége a másik emberre való figyelés és az elfogadás. A pályaművek díjazottai nemcsak a tartalmat vették komolyan, hanem elképzeléseiket olyan művészi kidolgozottsággal valósították meg, mely méltó az elismerésre - mondta Károlyiné Magyar Ildikó. Az alkotások láttán külön köszönet illeti nemcsak a diákokat, hanem azokat a rajztanárokat is, akik odaadó munkájukkal segítették növendékeiket a kibontakozásban, a színvonalas alkotások létrehozásában. Az ünnepélyes díjkiosztót követően a diákok Az égbolt másik fele - Válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből című időszaki kiállításon múzeumpedagógusok segítségével kaptak interaktív betekintést a 20. századi és a kortárs művészet mai irányzataiba. A fiatalok nemcsak elmélyedhettek egyes műtárgyak megismerésében, hanem maguk is részesei lehettek egy alkotás készítésének. így lehetőségük nyílt arra, hogy a múzeum termeiben újabb, közös műveket hozzanak létre. A Magyarországi Evangélikus Egyház országos rajzpályázatának résztvevői közül közel százan voltak jelen a díjkiosztó ünnepségen. ■ Galambos Ádám Forrás: Evangélikus.hu
