Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-27 / 4. szám
Evangélikus felet élő víz 2013. január 27. » 11 Velünk is megtörtént Vannak olyan sztorik a családok életében, amelyek ismétlik önmagukat, és kedves emlékként bukkannak majd fel sok-sok évvel később áldott nosztalgiázások közepette. Őszintén szólva várom ezt az időszakot, de most még nyakig benne vagyunk az alaptörténésekben. Hogy lehet egy gyereket ottfelejteni az óvodában?! Hihetetlen történet. Elképzelhetetlen. Sőt felháborító! De megcsináltuk mi is. Nem akartuk, de sikerült. Fél hatkor végeztem az iskolában. Két szálon futott a délutáni történet: vezettem a színjátszó kört, közben érettségiztettem. A férjem is dolgozott, nekem kellett volna szólnom a testvéremnek, hogy hozza el az oviból a legkisebbet, de elfelejtettem. Fél hatkor a gyermekünk az oviban! Elhatároztuk, hogy mind az öten (apa, anya, három testvér) elmegyünk érte, hogy kicsit szépítsünk a helyzeten, és szeretetbombával, tömegesen gyógyítsuk majd a lelkét. Az óvó néninek már a férje is beköltözött a csoportszobába, ketten őrizték a lányunkat nagy békében, de azért láttam az aggodalom felhőcskéjét felszállni a homlokukról és kisimulni az arcukat. Megjött a szeleburdi család teljes menetfelszerelésben! (Fülünkön is iskolatáskák és uzsonnászacskók, tornazsákok lógtak.) Kicsi lányunk mosolyogva repült felénk, és karjaival átfőzött minket. Nem mondott egy szemrehányó szót sem, csak örült nekünk, én pedig könnyekig meghatódtam a türelmén és hősies elfogadásán. De ezzel még nem értünk a nap végére. Tovább tanított a legkisebb fiókánk. Hazaértünk, és elkezdett hátizsákot keresni. A hátizsákba törölközőt, papucsot, fürdőruhát pakolt... az úszóholmiját, mert aznap kezdődött az úszásoktatás az oviban, és csak mi felejtettünk el felszerelést vinni. Megint meghatódtam. A negyedik gyermek túlélési ösztönével az önállóság olyan szintjére lépett, amely nem a hatévesek sajátja. Megint nem panaszkodott, nem haragudott, csak segített, és megoldotta a kis életét. Kitette az ajtóba a hátizsákját. Este volt miért bocsánatot kérnem a lánykámtól, és el sem tudtam szakadni az ágy mellől, amíg álomba nem simogattam. Imádkoztunk, és megbeszéltük a napot. Egy utolsó álompuszi után megigazítottam a takaróját, és megdöbbenve láttam, hogy pizsama helyett a reggeli ruháját vette fel. Most nem sírdogáltam a meghatottságtól, hanem a könnyeim potyogtak a nevetéstől. Micsoda leleményesség, ahogy igyekszik bebiztosítani magát. Biztos, ami biztos - reggel itthon ne hagyjuk! Nem hagytuk. Soha többet. ■ Papp Andrea Szeretnéd, ha nem kellene mindig törnöd a fejed? Feleségem, Liz azt mondja, nem tudom kikapcsolni az agyamat. Azt válaszolom, hogy ez azért van, mert nincs sok belőle, és azzal az egy darabbal kell dolgoznom, ami van! A valóság viszont az, hogy igaza van. Túl sokat tervezek, aggódom, túl sok stresszt élek át, és kínlódom - valós és elképzelt - helyzetek miatt. Ez valószínűleg az Isten iránti bizalom hiányából ered, és az attól való félelemből is, hogy ha próbálok manőverezni és irányítani, a dolgok még a mostaninál is rosszabbra fordulnak. Az évek során megtanultam, hogy van gyakorlati megoldás erre a problémára, és próbálom is alkalmazni, amilyen gyakran csak lehet. Hadd kezdjem egy analógiával: mindennap reggelizem. Azt mondják, a kiadós reggeli azért is lényeges, hogy meglegyen a szükséges energiánk és lendületünk az előttünk álló napra. Véleményem szerint azonban van valami fontosabb, mint a reggeli és az, hogy a fizikai táplálékunkról gondoskodjunk. Mindennap, mielőtt elfogyasztanám a fizikai táplálékot, lelki táplálékot veszek magamhoz. Miért teszem ezt? Mert ahogyan megértettem és hiszem, nem fizikai test vagyok lélekkel, hanem lelki lény fizikai testtel. Számomra ez azt jelenti: bármilyen sűrű is a napi programom, azzal kezdem a napot - és ehhez ragaszkodom -, hogy elolvasok egy szakaszt a Bibliából és egyik kedvenc áhítatoskönyvemből, hogy gondolkodásom a helyes irányba induljon el. Egyik reggel a bibliaolvasás mellett Oswald Chambers napi áhítatát vettem a Krisztus mindenek felett című könyvből. A szerző egy igeszakaszt idézett, és tett hozzá néhány észrevételt: „ ...ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok’.’ (Mt 6,25) „Jézus a józan ész szerinti aggodalmaskodást a tanítványainál hitetlenségnek tartja. Ha vettük Isten Szentlelkét, ő átjár minket, és ezt mondja: »Hol jut szóhoz Isten ebben a baráti kapcsolatban, ebben a tervezett nyaralásban, ezekben az új könyvekben?« (...) mindenben ő legyen az első szempontunk. Valahányszor más dolgokat teszünk az első helyre, zűrzavar támad. »...ne aggódjatok életetekért....« Ne vegyétek magatokra az előre gondoskodás nyomasztó terhét! Nemcsak rossz az aggodalmaskodás, hanem hitetlenség is, mert az aggodalmaskodók véleménye szerint Isten életünk gyakorlati részletkérdéseivel nem törődik, nekünk pedig ezek okoznak gondot. Felfigyeltél már valaha arra, miről mondta Jézus, hogy megfojtja a belénk oltott igét? A gonosz? Nem - »e világ gondjai« (Mt 13,22). Mindig a kis gondok veszedelmesek! Nem akarunk hinni, ha nem látunk: itt kezdődik a hitetlenség. Az egyeben gyógyszer a hitetlenség ellen: engedelmeskedj a Szentiéleknek!” Azt hiszem, ez jó, gyakorlati bölcsesség, amelyet használatba vehetünk, amikor munkahelyi kihívásainkkal szembesülünk. ■ Ken Korkow Forrás: Monday Manna Simek Valéria ígéret a szülőföld A kertek foszlott hópaplanai csobognak a várakozási csöndbe. Áldott szülőföld, kifogyunk belőled! A lelkemben nevelt bizakodást te suttogtad széjjel. Nekem adtad magad dombjaiddal. Bokoröböl fészked nevelgetett, vezetett. Hallottad fohászom. Érparton, dűlőkön nyáresti nyugtalanságod égetett. Átsütsz a múlton, belém égettél valamit. Őseim görnyedt alakját elnyelte az idő. Földed barázdás, esővájt arcán néhány lépés. Árnyak mozdulnak, felkurjantok az égbe. Küzdelmet vív bennem a reménytelenséggel a remény. A falum az erdők lábához lapul, védelmet és vigasztalást keres, mint én Őbenne. HETI ÚTRAVALÓ „Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket” (Dán 9,18c) Hetvened hetében az Útmutató reggeli és heti igéi - hetven nappal fehérvasárnap előtt - kérik: induljunk böjt felé igaz megtéréssel. Jussunk el elbizakodottságunkból odaadó istentiszteletre! „Isten lélek, és akik őt imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” (Jn 4,24; LK) „Himnuszt zengjetek nékünk Sionnak énekeiből!”(GyLK 769) Dániel bűnvalló imádságával kezdjük a húsvéti ünnepkört: „Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg!” (Dán 9,18a) Jézus magára vette vétkes adósságunk terhét, hogy a bűn többé ne uralkodjék rajtunk, s ő elhív és kiválaszt szolgálatára: „Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek” A fizetség azonos, a teljes bér, ingyen kegyelemből: örök élet. S ez a gazda indoklása: „Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok?” (Mt 20,4.15) De hogyan legyünk utolsókból elsők? Pál tanácsa: úgy fussunk, hogy elnyerjük a versenydíjat, a hervadhatatlan koszorút; cél az örök élet. „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél.. ’.’ (íKor 9,26) Soha ne feledjük: „... nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené’.’ (Róm 9,16) Jézus Zákeust lehívta a fáról, hogy nála lehessen: „Ma lett üdvössége ennek a háznak... Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet’.’ (Lk 19,9-10) Vegyük mi is komolyan Krisztus követését: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre... Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől..!’ (Zsid 12,14-15) Ő a követőivel azonosítja önmagát: „Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem’.’ (Mt 10,40) Mi Isten munkatársai vagyunk: „Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan” (íKor 3,8) Jézus ma is megtisztítja a szívünk templomát, hogy elbizakodottságból odaadó istentiszteletre jussunk: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem’.’ (Lásd Zsolt 69,10.) És a követői „hittek az írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott”. (Jn 2,17.22) Negyven nappal a születése után megtörtént Jézus bemutatása: „...felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak..., hogy »minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék«; és hogy áldozatot adjanak..!’ (Lk 2,22- 24) Minket kiválasztott Isten hit által az üdvösségre; módszere: „azokat választotta ki az Isten, akika világ szemében nem előkelők...; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok’.’ (íKor 1,28-30) Luther szerint is Isten választott ki minket: „Én vonlak titeket magamhoz, én ajándékozom néktek mindenemet, hogy se a magatok, se a világ jó cselekedeteivel s érdemével ne dicsekedhessetek; hanem csak egyedül az én kegyelmes szeretetemmel.” Még bennünket is „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. / Kegyelem, hogy veled járó tanítványok lehetünk.” (EÉ 475.t) ■ Garai András
