Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-27 / 4. szám
12 41 2013. januar 27. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Színes kréták Idén valahogy később szedtem le a karácsonyfáról a díszeket, mint szoktam. Vízkereszt ünnepe már javában elmúlt, a tűlevelek is egyre-másra potyogtak, csakúgy, mint az elgyengült ágakról a mézeskalács figurák. Megválni mégsem tudtam tőle. Talán azért, mert emlékeztetett. Emlékeztetett valamire, amit oly nagyon vártam. Ha olykor megálltam előtte, eszembe jutott, ahogy szenteste énekeltünk és imádkoztunk mellette. Eszembe jutott, milyen remények és várakozások voltak a szívemben, miközben felöltöztettük. Hogy milyen gonddal csinosítgattuk, hogy minden dísze-éke a megfelelő helyre kerüljön. És aztán eljött az ünnep - és el is ment. Mementóként egy időre még itt maradt a fa, mely az idő múlásával lassan szintén indulni készül. Tudtam én ezt, és éreztem is, mikor a zoknimba beragadtak a tűlevelek, de próbáltam nem venni tudomást róla. Nem ment, hogy végleg lecsupaszítsam, hogy megfosszam díszeitől, maradék leveleitől. Mert ha már ennyi sincs, akkor mi marad az ünnepből?! Mi fog emlékeztetni arra, hogy itt történt valami? És mihez kezdek majd nélküle? Erről szól annak a városnak a története is, amelyről Bruno Ferrero ír Olykor elég egy napsugár - Apró történetek a lélek számára című kötetében. Senki sem tudta, hogy a férfi mikor érkezett a városba. Úgy tűnt, mintha mindig is ott lett volna, a belváros járdáinak szélén, a zsúfolt utcákon, a kirakatok mellett, a szerelmesek kedvenc helyein. Mindig az aszfalt fölé térdelve látták. Színes krétákkal angyalokat, gyönyörű napos tájakat rajzolt, boldog arcokat, szabadságról szóló álmokat. Ahogy telt-múlt az idő, a város lakói megszokták a férfit. Volt, aki odadobott egy pénzdarabot, máskor megállt mellette valaki, és beszélgetett vele. Egy idő után elmondták neki aggodalmaikat, reményeiket. Beszéltek neki félelmeikről, fájdalmaikról, vágyaikról. És a férfi csak hallgatta a történeteket. Hallgatott, és keveset beszélt. Aztán egy nap elkezdte összepakolni a dolgait, elhagyni készült a várost. Sokan köréje gyűltek, és nézték. Nézték, és vártak.- Hagyj itt nekünk valamit! Hagyj itt valamit, hogy emlékezni tudjunk... - kérték. A férfi kinyitotta üres tenyerét: ugyan mit tudna ő ajándékozni, hiszen nincs semmije. De az emberek csak álltak körülötte, és vártak. Akkor a férfi elővette táskájából a színes krétákat, amelyekkel sok-sok gyönyörű képet festett, és kiosztotta az emberek között. Mindenkinek adott egy darab színes krétát, majd elment. Hogy mit kezdtek az emberek a színes krétákkal? Volt, aki bekeretezte, és a háza falára akasztotta. Volt, aki a Modern Művészetek Múzeumának ajándékozta, volt, aki beletette egy fiókba. A többség elfeledkezett róla... Jött valaki, aki neked is megadta azt a lehetőséget, hogy színesítsd a világot. Te mihez kezdtél a neked ajándékozott krétával? Azzal a krétával, amelyet ő szánt neked. ■ Balázs Viktória Névjegy: Balázs Viktória A debreceni gyülekezet és a debreceni egyetemi gyülekezet lelkésze vagyok. TÚLCSORDULÁS Add tovább! Nézem a plakátot, és az jut eszembe: add tovább! Bizonyára sokan emlékeztek a nyár közepi fonyódligeti Szélrózsa nyitó istentiszteletéről arra a dézsára, amelybe beletöltöttük otthonról hozott flakonjainkból, a regisztrációnál kapott kulacsainkból a vizet, aztán egy idő után nem bírta a dézsa. Mert túl sok volt. És túlfolyt, túlcsordult. De ez nem volt baj, mert éppen azt élhettük meg, hogy az Úristen kegyelme is ilyen. Kapjuk, és folyik. Ömlik. Mérhetetlenül. Most újra lehetőséget kapunk arra, hogy egy kicsit megéljünk abból, ami a 9. országos evangélikus ifjúsági találkozón annyira természetes volt. Hogy újra beleszagoljunk abba a hangulatba, amely annyira jellemző a Szélrózsára. Hogy újra hallgassuk a számunkra oly fontos dallamokat. Hogy újra átéljük azt a sokszínű keresztyénséget, amely evangélikus egyházunkban olyan szépen megfér együtt. Hogy újra hallgassunk előadásokat, hogy újra részt vehessünk különböző műhelymunkákon. Hogy újra halljuk Isten igéjét, amely újra továbbindíthat bennünket, hogy valóban tovább is tudjuk adni azt, amit mi is kaptunk. így hívunk mindenkit egy olyan együttlétre február 16-ára a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba és a mellette álló templomba, ahol mindezeket együtt átélhetjük. Lehet érkezni már 15-én, pénteken este is a Rózsák terei kollégiumba, ahol koncert, játék, beszélgetések és taizés elcsendesedés szerepel a programban. Másnap pedig Ócsai utotaiaíKOZo mitätkmm. fitraapEsrt-fasBi! Evangélikus Swáiiw. 1IÍ71 Bwiapsst, VnmsIigEti faíw I?-Z1. Zoltán pécsi lelkész - egykori Szélrózsa-ötletgazda - áhítatával indul a nap, zenélnek az elsőéves teológusok, majd természetesen lesz Szélrózsa Band-koncert is, illetve nagy örömünk, hogy a reformáció és tolerancia tematikus éve jegyében a kárpátaljai cigányokból álló Amaro Del zenekar is elfogadta meghívásunkat. Vendégünk lesz Nyáry Krisztián, a népszerű blogger, Kubyszin Viktor, a Drognapló című könyv szerzője, aki a református egyház ráckeresztúri drogterápiás otthonában tért meg, továbbá egyházunk mindhárom püspöke készül a nyári Püspökfalat program folytatásaképpen elképzelt Püspökdesszert című beszélgetőalkalomra. Szintén a nyári sikeren felbuzdulva lesz stand up Kövesdi Miklóssal; láthatatlan színházzal, illetve Tamás-misével foglalkozó műhelymunka; társasjáték Szunyoghy Zsoltékkal; előadás és kvíz a világjáró Gruber Lászlótól, illetve egy másik teremben a U2 keresztyén hitvallásáról. Mindemellett nézhetjük a nyári képeket, találkozhatunk ismerősökkel, barátokkal, testvérekkel, Urunkkal. Csak nyújtsuk ki a kezünket. Mert az a kéz a plakát bal alsó sarkában az enyém is lehet. Meg a tiéd is. ■ Mesterházy Balázs „Szélrózsa-atya” További információ és jelentkezés: http://szelrozsatalalkozo.hu/utotalalkozo Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Templomajtóban talált keresztszülő Beszélgetés Gömbös Tamás szegedi ifissel ► Többszörös keresztapának mondhatja magát a huszonkét éves Gömbös Tamás. Cigány kisgyermekeket és vele egykorú fiatal felnőtteket próbál legjobb tudása szerint Isten útján, Jézus felé terelgetni. A keszthelyi születésű, apai ágon Vas megyei evangélikus családból származó Tamás a soproni Berzsenyi Dániel evangélikus líceumban végezte középiskolai tanulmányait. Bár kisiskolás kora óta fontolgatta a lelkészi hivatást, és az érettségit követően 2009 nyarán fel is vették az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, mégsem iratkozott be az intézménybe. Mint mondja: a szünidő alatt rádöbbent, még nem áll készen a teológiára. 2010 szeptemberétől a szegedi egyetem történelem szakos hallgatója - és az ifi. Cserháti Sándor lelkész vezette helyi evangélikus ifjúság oszlopos tagja.- Úgy érzem, Jézus Szegeden szólított meg igazán. Hívőnek hívő voltam már artnak előtte is; apai nagyszüleim, keresztanyám és szüleim lerakták hitbéli nevelésem alapjait, s nagyon sok lélekemelő prédikációra emlékszem gyermekkoromból keresztelő lelkészemtől, Nagyné Szeker Évától is. Azonban Szegeden töltött be az a megbizonyosodás, hogy mit is jelent az, hogy Jézusban maga a teremtő és szerető Isten jött közénk. Hogy mekkora felszabadító, mosolyfakasztó és megnyugtató öröm is az, hogy maga az Isten tanít bennünket szeretni, könnyet törölni és boldogságra vezetni, s hogy addig is elmegy önátadó szeretetében, hogy önmagát adja sokak között értem is! A napfény városában Tamás más templomokat is felkeresett, és szokásává vált, hogy a vasárnaponkénti evangélikus istentiszteleti alkalmak mellett a hét más napjain be-beül egy-egy szentmisére a dómba. — Korábban is szívügyem volt az ökumené, de most még inkább úgy látom: fontosak a történelmi, felekezeti sajátosságok, ám ha ez felülírja a közös testvéri-fiúi érzést, amit Jézus szerzett meg nekünk, akkor célt tévesztettünk. 2011 novemberében a dóm bejárata előtt lépett oda Tamáshoz az akkor tizennyolc éves Szilvi alig másfél éves, Anikó nevű kislányával. Ez volt az első találkozásuk. Innentől Tamás valahányszor arra járt, megkereste a leányanyát, és próbált a saját anyagi lehetőségeihez mérten segíteni rajta: kiváltott gyógyszerrel, hideg vagy meleg étellel, használt ruhával. Közben a fiatal lány egyre több örömét és bánatát osztotta meg vele, és Tamás fokozatosan megismerte a cigány család, többi tagját is. Kiderült, hogy Anikónak van egy bátyja, akinek az apja után Robika a neve. Szeretnének megkeresztelkedni - mondták el tavaly tavasszal Tamásnak. Szilvi felkérte őt a két gyermeke, a nagymama pedig még másik három gyermek keresztapjának. Arra is megkérték, adjon mindenkinek külön keresztnevet. Az ünnepi istentisztelet június 22-én volt; Robika a Krisztián, a kis Anikó a Magdaléna nevet kapta a keresztség szentségében.- Mindez hatalmas megtiszteltetés és egyúttal nagy felelősség is! Azáltal, hogy én lettem a keresztapjuk, a szerető Isten színe előtt megfogadtam, hogy részt veszek a gyermekek hívő keresztyénné nevelésében. Továbbra is igyekszem segíteni őket - például vinni nekik az egyház által összegyűjtött ruhákból -, de emellett tanítgatom is őket imádkozni, és igyekszem az ő gyermeki, tiszta lelkükhöz közel vinni, hogy mit is jelent az Isten szeretete. Mindeközben a keresztelkedni vágyás tovább élt az említett családban. Advent harmadik vasárnapján a tizenöt éves Leila és a tizenhat éves Györgyi, valamint a húszéves Tamás és a huszonhárom éves Attila keresztelkedett már majdnem három éve részt veszek az istentiszteleti szolgálatban, de most végre egy rövidebb prédikációban is kipróbálhattam magam. Tamás most már biztosan érzi, hogy Jézus a lelkészi pályára hívja őt, ezért történelem szakos diplomája megszerzése után szeretné majd megkezdeni teológiai tanulmányait. Nagyon fontosnak tartja a cigánymissziós munkát, mégsem szeretne erre specializálódni, hiszen Istenre mindenkinek szüksége van.- A társadalmunkban él egy olyan indulatos kép, hogy a cigány csak naplopó, munkakerülő lehet - de abba sokan már nem gondolnak bele, hogy hány olyan ember van, aki bizony nem biztos, hogy elvenné a szeletelt szalámit, ha egy cigány pultos nyújtaná neki. Tehát nemcsak a cigányoknak, nekünk is sok mindenen kellene változtatnunk a gondolkodásunk és életvitelünk terén. Hiszem, hogy a békés és szeretetteljes együttélés egyedül Jézus Krisztussal való< sítható meg. => Sajnos korábban - néo hány gyermekkori rossz g tapasztalat miatt - én is S hajlamos voltam az általáh nosításra a cigánysággal “■ kapcsolatban. Ráadásul kamaszként erősen fogékony voltam a nemzeti eszmére, és egy időben egészen radikális nézeteket vallottam. Szegedre kerülésem után fokozatosan vetkőztem le ezt magamról. Ma már azt vallom: a krisztusi szeretetnek meg kell előznie a nemzeti érzületet. Mert fontos a nemzeti identitás - de csak addig, amíg nem tiprok rá ezért egy másik emberre, legyen az bárki is. A keresztszülőség által betekintést nyertem a lovári cigány kultúrába. Megtapasztaltam, hogy ateista cigány Robi és Anikó a keresztelő után meg. (Utóbbi fiú magyar származású, nehéz, nevelőintézetben töltött gyermek- és kamaszkor után került a családhoz.) A fiatalemberek ragaszkodtak ahhoz, hogy nekik is Tamás legyen a keresztapjuk. A keresztelőre is ő készítette fel őket, sőt a keresztelői beszéd megtartását is átenged. te neki Cserháti Sándor.- Ez külön várakozással töltött el. Otthon, Keszthelyen - Honthegyi Zsolt lelkész fel. kérésére lekcióolvasással. ember nincs, ugyanakkor láttam azt is, hogy a cigányok keresztyén hite mélyen átitatódott babonákkal, folklórral. Nagyon megérintett az az erős és felfokozott érzelmesség, amellyel közöttük találkoztam. Állandóan Istenre figyelnek; ha valami rosszat tesznek is, már szinte előtte bocsánatot kérnek. Itt tanultam meg, milyen az Isten személyes, nem személyválogató örök szeretete. I-.V.-J. \
