Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-21 / 16. szám
i ■m 2013. április 21. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Szerető mennyei Atyánk! Hisszük és tudjuk, hogy te jól ismered örömeinket és bánatainkat. Tudod a szívünk szándékát már azelőtt, hogy a szó elhagyná a szánkat. Mi most mégis szeretnénk kimondani előtted mindazt, amiért hálásak vagyunk, és azt is, ami terheli a lelkünket. Kérünk, Atyánk, hallgass meg minket! Köszönjük jóságodat és szeretetedet, amelyet megmutattál, és ma is megmutatsz nekünk Fiad által. Köszönjük éltető és gyógyító igédet, amellyel életünket vissza akarod téríteni magadhoz. Sok a hibánk, amely elválaszt tőled, ezért kérünk, hogy szentelj meg minket újra és újra, folyamatosan állj mellettünk, és fogjad a kezünket. Terád tekintve és a te szeretetedből táplálkozva kaphassunk erőt és bátorságot ahhoz, hogy szeressünk a minket körülvevő önzés és gyűlölködés közepette, és megbocsássunk a mindent átható harag és önfejűség ellenére is. Köszönjük neked a rendet, amely ebben a világban működik. Köszönjük, hogy nem káoszban és mindent átfogó háborúban kell élnünk ebben az országban. Kérünk, adj bölcs belátást, önzetlen szeretetet és tehetséget országunk és a világ vezetőinek, hogy munkájukkal és döntéseikkel jól szolgálhassák a rájuk bízottakat. Nekünk pedig adj reményt és kitartást akkor is, amikor megkeseredünk, vagy igazságtalanságokat kell elszenvednünk. Könyörgünk egyházunkért is, és kérünk, hogy segíts megtalálnunk a megújulás útját. Bocsáss meg, hogy sokszor nem tudunk hitelesen képviselni téged, és nem merünk evangéliumod szószólói lenni az emberek előtt. Erősíts meg minket Szentlelkeddel: adj nekünk hitet, bátorságot és éleslátást, hogy le tudjuk rázni a fölösleges sallangokat, és a tőled kapott szeretet kerüljön gyülekezeti és a saját életünk középpontjába is. Urunk, újítsd meg egyházadat, és kezdd el rajtam! Ámen. SEMPER REFORMANDA „Az öröm titka ez: tartsa magát az ember teljes szívvel az igéhez, vigasztalván magát Krisztus drága ígéretével, hogy ő az Atyával együtt velünk marad, s megoltalmaz, hogy semmi baj ne ártson, ördög s világ semmi hatalma el ne tiporjon, se tőle el ne szakítson. Ebben mindig örömet s vigaszt lelünk, sőt egyre örvendezőbbek leszünk. Szenvedés, akadály nem keserít, el sem csüggeszt, sőt édessé válik minden szenvedés, amelyet Krisztusért szeretetből hordozunk. Egyebütt nincs a keresztyénnek széles e földön tökéletes és igaz öröme. Ha a föld valamennyi öröme egy halomban mind tiéd volna is, mit használna néked? Nem tudna erőt adni, hogy megállj a kísértésben, szenvedésben. Mert e világ öröme csupán bizonytalan ideig való javakra, dicsőségre s gyönyörökre támaszkodik. Nem is tarthat tovább, csak míg e dolgok birtokunkban vannak, s mihelyt keményebb szél fuvall rá, elröppen és odavan, mert nem bírja a tűzpróbát. A mi örömünk azonban örökké megmarad, mert örök a fundamentoma is. Külső megpróbáltatások között is megáll, sőt egyre teljesedik, úgyhogy az ember minden e világi örömöt vidám lélekkel tud elkerülni és megvetni.” M Luther Márton: jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó Józseffordítása) HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 3. VASÁRNAP (JUBILATE) - ÉZS 38,16-20 Ürülünk vagy örülünk? Életzsoltár: így nevezem ezt az imádságot, amelyet Ezékiás király nagy hálával énekelt Istennek, miután felgyógyult betegségéből. Isten szabadítása áll a zsoltár középpontjában. Ő megerősít és meggyógyít: helyreállítja, ami meggyöngült és megromlott. Hatalma van változtatni, hatalma van életet hozni - hiszen ő maga az Élet. A bibliai idők emberei számára a halál az élet hétköznapi pillanatait fenyegető, sötét árny. Nemcsak az élet végén köszönt be, de az élet közepette is: mindenki megél, átél kis halálokat, veszteségeket. A betegségek, a mélységtapasztalatok halálközeli élményekkel látogatják meg az embert, és rádöbbentik, hogy milyen törékeny az emberi lét. Az Ószövetségben arról olvashatunk, hogy a Seol, a holtak világa Isten szeretetének körén kívül reked. Ott nincs liturgia, nincs istentisztelet, nincs remény - csak kilátástalan sötétség, Istentől való távolság és mélységes csönd. A Seol a sehol világa, a porba, sírba hanyatló árnyaké... Életzsoltár: az élők magasztalják az Élet Istenét. Hatversnyi panaszkodás és rezignáció után a zsoltár hangvétele hirtelen megváltozik. Az elmúlás képei átadják helyüket az élet áradó világának: többé már nem időzünk a sátorlapok összetekerésénél, a takács kezénél, amint levágja vásznát a szövőszékről. Végül elhalkul a madarak vészjósló csipogása, abbamaradnak a sóhajtások is. Lassan tűnnek az árnyak, virrad a hajnal az élők földjén. Az apák tanítják fiaiknak, anyák lányaiknak, hogy ő hűséges Isten. Hűsége mindig az életet, az életünket védi, óvja, áldja. Isten minden elmúlással, széthullással, szétbomlással szembemegy és dacol, mert ő az életet, a növekedést, a kiteljesedést szabta a világ és benne az ember úti céljául. Mert az Élet erősebb, mint a halál. Mindig erősebb. Minden pillanatban megérint, átjár, megmozdít, örömre serkent. Mert Isten hatalmas. Két lehetőség vár ránk húsvét után: vagy ürülünk, vagy örülünk. Ezért siet elénk Isten ezen a vasárnapon az örömre hívás üzenetével. Nekünk, akik az élők földjén járhatunk, újra és újra lelkünkre köti: Ne hagyd kihűlni az örömhír szívet átjáró melegét! Ne engedd, hogy megkopjanak, gépiessé váljanak a szavak: Krisztus valóban feltámadt! Halleluja! Fedezd föl az erőforrásokat, amelyeket neked készítettem, hiszen én veled tartok minden utadon. Húsvét után, húsvéti hitünkkel, vajon milyen messze jutunk el? Meddig tart ki az erőnk, a lelkesedésünk, hogy mi is fölkerekedjünk, és fussunk - a Feltámadott nyomában - Galileáig? Hiszen ő előttünk jár, mindig előttünk jár - és már oda is ért. Életünk sok napját inkább panaszzsoltárral kezdjük és fejezzük be, és egyre csak azon tépelődünk, hogy már megint mi nem jó. Imáink szinte mindig sóhajtások és könyörgések, amelyekben a hiányainkat soroljuk, és kéréseinket adjuk elő. Ezékiás király imádságában fordulat állt be, és végül ki tudta mondani: az élők magasztalják az Élet Istenét. Talán ebben ragadható meg a valódi gyógyulás. A könyörgéstől a hálaadásig vezet az út. A falnak fordulástól az Istenre nézésig. És az életünk, az ajándékba kapott napjaink, éveink vállalásáig. Egyik kedvenc szerzőm, Richard Bach így fogalmaz: „íme, próbája annak, hogy földi küldetésed véget ért-e már: ha élsz, még nem.” Itt, az élők földjén nekünk jut a megtisztelő feladat, hogy magasztaljuk Istent, az élet forrását. És úgy szakadhat föl szívünkből a szeretete iránt érzett hála, mint mikor egy minket letaglózó influenza kínzó napjai után végre levegőt vehetünk az orrunkon át, kitisztul a torkunk, és újból átlátunk a szemünket elhomályosító könnyfüggönyön. A gyógyulás szabadság. A szabadság pedig az élet örömével tölt el. Való igaz: az ember legfelszabadítóbb létállapota az öröm. Az öröm a lelkesedés mozdulata az élet teljessége felé, a mindennapokban gyakorolt egyszerű hűség, a „köszönöm” életformája. Ez az egyik legfontosabb tanulnivalónk itt, az élők földjén. Húsvét történéséből bontakozik ki ez az öröm. Lassan, csendesen indul, mint ahogyan maguk a húsvéti elbeszélések sem hangos, látványos csodák sorozatairól írt beszámolók. Tapintatos, inkább befelé figyelő történetek ezek a hit születéséről. Találkozásokat beszélnek el, és igencsak meghökkentő, zavarba ejtő, félelmet is kiváltó tapasztalatokat osztanak meg velünk. A Feltámadott tanúi számára csak lassan bomlik ki az öröm, és a húsvéti hit is ilyen óvatosan, bátortalanul indul el. De aztán ki-ki útnak ered, Jeruzsálembe, Galileába, szerte az élők földjére megvinni a hírt: Krisztus valóban föltámadt! A húsvéti hit gazdagságában ott van a remény, a bűnbocsánat, a szabadság. A húsvéti hit Jézus életéből, A VASÁRNAP IGÉJE előttünk járó, élő valóságából merít. A húsvéti hitet az öröm táplálja, hogy ki ne ürüljön. Számomra ebben az örömben ott rejtőzik a hajnali sír az elhengerített kővel, a „Veled vagyok!” erős biztatása, ott van a bűnbocsánat felszabadító élménye meg a gyermek meglepetésekre nyitott tekintete. Ott vannak benne az egymásnak kimondott jó szavak s az élet gazdagságáért érzett hála. Ezékiás, a zsidó király tudja, hogy hatalma véges. Nem terjedhet ki saját életének meggyógyítására. Ezt a változást egyedül Isten adhatja meg számára. Az élet az életadó Istentől jön. Azonban eljön majd az idő, amikor az a másik Király - a zsidók királya: a názáreti Jézus - maga viszi végbe ezt a nagy változást. A tanúságtétel így szál: az ő sebei árán gyógyultunk meg mindannyian! Ez a gyógyulás bűnbocsánat, szabadság és remény. A vasárnapi zsoltára így lelkesít minket: „Örvendj, egész fold, az Istennek!” Mert Van miért örülnünk! A Feltámadott pedig így biztat bennünket: „Ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek!’ (Jn 16,22) / ■ Dr. Varga Gyöngyi Imádkozzunk! Életünk Istene! Örömöt plántáltál a szívünkbe, és ezt az örömöt senki sem veheti el tőlünk. Életet kaptunk, és áldhatunk ezért itt, az élők földjén. Áldott légy hát mindenért, ami volt, ami van, és ami majd ezután történik velünk szereteted és jóságod jeleként. Ámen. HELYZETKÉP CINKOTÁRÓL CANTATE Ige, szentségek - és az ének ► A figyelmes olvasó észrevehette, hogy rendszeresen megjelennek rovatunkban olyan cikkek - hol lelkész, hol kántor tollából -, amelyek egy-egy közösség istentiszteleti életét mutatják be. így megtapasztalhatjuk a gyülekezetek és személyiségek különbözőségét, egyházunk színgazdagságát. Most a cinkotai lelkész beszámolója következik. Luther az evangélikus istentiszteletről szólva az ige két fajtáját különböztette meg: a hallható és a látható igét. Ugyanakkor különleges jelentőséget tulajdonított az istentiszteleten elhangzó zenének is. Ő maga képzett muzsikus volt - családjával együtt. Egyházlátogatási tapasztalatai nemcsak arról győzték meg, hogy nagy szükség van a tanításra, hanem azt is fontosnak tartotta, hogy a káték mellett a gyülekezeti énekek is az evangéliumról prédikáljanak. A legfontosabb egyházi szövegekre maga írt dallamot. Az egyháztörténet számtalan evangélikus egyházzenésze olyan sokszínű egyházi repertoárt alkotott, amely ma is teológiai színvonalú hozzájárulás az istentisztelet menetéhez. Az evangélikus egyház tehát kezdettől fogva ügyelt arra, hogy a templomi alkalmakon elhangzó szövegek és énekek, zeneszámok harmonikus egységben fogalmazzák meg az ünnep üzenetét. Napjaink megújuló liturgiája pedig bőséges lehetőséget ad arra, hogy ennek a feladatnak eleget tegyen a lelkész, a kántor és az egész gyülekezet. Cinkotán ezért használjuk 2009 óta a Liturgikus könyvet. Ennek útmutatása szerint választjuk ki az énekeket is. Az ünnep jellegét meghatározó graduálénekek az előírt rend szerint csendülnek fel az igehirdetés előtt. Ezért fontos az, hogy a lelkész az elrendelt perikópáról prédikáljon! Ettől csak nagyon ritkán térünk el. Ez a rend a gyülekezeti tagok tájékozódását is segíti, hiszen nekik is alkalmuk van az igéket előre elolvasni az Útmutatóból, így felkészülni az igehallgatásra. Az igehirdetésre válaszként hangzik el az a korái, amelyet a lelkész - a kántorral egyeztetve - választ a prédikációban elhangzó téma szerint. Esetenként a Liturgikus könyv által ajánlott heti ének kerül ilyenkor az énekszámtáblára. Nagyobb ünnepi alkalmakkor az énekkar szólal meg ezen a helyen. A liturgiát emelkedettebbé teszi, amikor dicsérő énekeink dallamát rézfuvós erősíti, vagy ha a gyülekezet az énekkarral felváltva énekli az egyes versszakokat. A Liturgikus könyv határozottan elválasztja egymástól a gyónás és az úrvacsora liturgiáját. Ezért istentiszteleteinket mindig bűnvallással és feloldozással kezdjük - függetlenül attól, hogy követi-e azt úrvacsora. így éljük át vasárnapról vasárnapra, hogy méltatlanok vagyunk, de Isten tesz minket alkalmassá az ige hallgatására és befogadására. A cinkotai gyülekezetben egy lelkész szolgál, de amióta hatodéves segítségére is számíthatunk, igyekszünk megosztani a liturgia egyes részeit egymás között. Ez nemcsak azért hasznos, mert a lelkészjelölt gyakorlatot szerez, hanem azért is, mert a gyülekezet számára világossá válik az istentisztelet menetének logikája. Tekintettel a gyülekezet hagyományaira, még nem láttuk elérkezettnek az időt, hogy változtassunk a liturgikus öltözéken, bár én magam nem látom akadályát, hogy alkalmanként eltérjünk a megszokottól. A fentiekben felvázolt istentiszteleti gyakorlat megköveteli, hogy a lelkész és a kántor heti rendszerességgel találkozzon, megbeszélje a soron következő alkalmak igei és zenei tartalmát. Ez legtöbbször az énekválasztást foglalja magában, de szükség esetén a liturgia pontosítására is sor kerül (keresztelés, megemlékezés, iktatás, köszöntés, jelenet vagy bármilyen más istentiszteleti elem beépítése az istentisztelet rendjébe). A többéves együttműködés során világossá vált, hogy egy istentisztelet zavartalan „lebonyolítása” (közös szolgálata) nemcsak az elvi kérdések tisztázásától függ, hanem nagyon sok apróság helyes gyakorlati megvalósításától is! Nagyon zavaró, ha a már gyülekező hívek szeme láttára történnek meg az utolsó simítások az oltáron. Bizonytalanságot sugall egy izgatottan ide-oda futkosó, intézkedő gondnok vagy éppen a lelkész! Meggyőződésem, hogy az istentisztelet a harangszóval kezdődik, és nem a lelkész templomba toppanásával. Ezt azért tartom lényegesnek, mert a harang - sok más, nemesebb funkciója mellett - azt a célt is szolgálja, hogy felhívja a figyelmet a kezdésre, és finoman csendre intse a félhangosan beszélgető híveket. Törekszünk arra, hogy az istentiszipr Eged lilén diczeriinc. telet az egész gyülekezet közös ünnepe legyen, és ne a lelkész egyszemélyes színháza, amelyet a kántor az orgonapad diszkrét elrejtettségében kísér. Ezért - folyamatos magyarázás és előkészítés után - vezettük be a gyónó imádság közös elmondását, az igeolvasásokhoz illő gyülekezeti válaszokat, valamint az úrvacsora vételét megelőző békeüdvözletet. A hívek aktív bekapcsolódását segíti, hogy az újonnan készített, templomunk méltóságához illő megjelenésű olvasópulthoz hívjuk konfirmandusainkat, presbitereinket egyegy ige, imádság felolvasására. A passiót fiatalok idézik fel szüleikkel együtt, a húsvét hajnali istentisztelet igéi pedig az ifjúság tagjaiból felnőtté váló gyülekezeti tagok szájából hangzanak el már hosszú évek óta. Nagy figyelmet fordítunk a tárgyi feltételek megfelelő biztosítására is. Külön templomgondnokokat bíztunk meg, akik felváltva gondoskodnak arról, hogy minden rendben legyen (ki legyenek téve az énekszámok, idejében égjenek a gyertyák, szóljon a harang, s helyére kerüljön a keresztelőkancsó, a keresztelési gyertya, úrvacsorái edények és a térdeplők). Az istentiszteleten Jézus Krisztussal való találkozásra készülünk. Ha elmarad az alapos felkészülés, ez a találkozás szenved csorbát, sőt akár meg is hiúsulhat. A jól átgondolt, munkatársakkal összehangolt, imádságban hordozott alkalmak viszont áldást jelentenek mind a gyülekezet tagjainak, mind a szolgálattevőknek. ■ Vető István
