Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-16 / 37. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. szeptember 16. *• 11 Neked is van füzeted? Örömmel gondolok vissza azokra az óraközi szünetekre, amikor elsőseim körülvettek a tanári asztalnál, és vártak egy kis személyes beszélgetésre. Rendezgették a naplót és a rajta levő Bibliát, mert az utolsó osztályomnak bibliaismeret tantárgyat is tanítottam. Rongyosra „olvasták” az új fordításút, a zsoltárok lapjai is kiszakadtak. Próbálták megérteni a különös jelentésű verseket. A napló és a Biblia között tartottam egy kék borítású iskolai füzetet, amelyre ezt írtam: „Imameghallgatások”. Abban az időben jegyeztem az Úrral való személyes kapcsolatom kézzelfogható bizonyságait. Sok írnivalót adott az én Uram. Petra állt az asztalnál, várta, hogy megsimogassam vagy megszólítsam, csak egyedül őt. Rakosgatta a tárgyakat, és észrevette a füzetet. Elcsodálkozott, hogy a tanító néninek is van füzete. Meg is kérdezte: „Neked is van füzeted? Mit írsz bele?”- és kíváncsian nyitotta ki. Odavontam a karomba, és elmondtam neki, hogy ezek az írások emlékeztetnek azokra az esetekre, amikor bajban voltam, szükségem lett volna segítségre, de magamra maradtam. A jó Istennek mondtam el a gondomat, és kértem, segítsen. Amikor átéltem a csodát és az imameghallgatást, beírtam a füzetembe, hogy soha ne felejtsem el. Petra csodálkozva nézett rám. Ő még akkor a hit vékony cérnaszálán libegett, nem tudta eldönteni, higgyen-e, vagy ne. „Kérhetek tőle én is valamit?” Hirtelen melegem lett, és már megbántam, hogy elöl volt a füzetem. Biztosan játékot, élő állatot fog kérni, és ezzel „zavarjuk” a jó Istent. De elszégyelltem magam, és bátorítottam, próbálja ki ő is, Isten szereti, ha bizalommal keressük őt. Másnap reggel viharos jókedvvel futott az osztályba, és hangosan mesélte a gyerekeknek: „Imádkoztam a jó Istenhez, aranyhörcsögöt kértem tőle. A szüleim nem akartak venni. Tegnap, mire hazamentem, otthon várt a kis hörcsög. Olyan boldog vagyok!” Csak néztem őt meg a szakadt szélűfüzetet. Hálás voltam Istennek az újabb csodáért. „Neked is van füzeted? Mit írsz bele?” ■ Frittmann Lászlóné Évnyitó a lajoskomáromi Kerekerdő Evangélikus Óvodában HETI UTRAVALO „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (iPt 5.7) Szentháromság ünnepe után a 15. héten az Útmutató reggeli és heti igéi figyelmeztetnek: csak egy urat lehet szolgálni! Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak; ám a benne bízók elmondhatják: „Áldott az Úr, napról napra gondoskodik rólunk szabadításunk Istene." (Zsolt 68,20; LK) Az ő gondviselő szeretetének tanúja e világban az Úr Jézus, s ezt tanácsolja: „Keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, és mind hozzáadatnak nektek ezek, alleluja!" (GyLK 731) Luther ezt vallja: „Gondját a keresztyén ember szívével együtt az Isten vállára veti. Néki van hozzá jó erős válla, hogy elhordozhassa. Sőt meg is parancsolta, hogy őreá vessük.” „Vesd az Úrra terhedet, és őgondot visel rád!” (Zsolt 55,23a) Urunk négyszer (!) is felszólít (lásd Mt 6,25-34): „Ne aggódjatok...”az életetekért, a ruházatért, a táplálékért s a holnapért! Kicsinyhitűség helyett alázzuk meg magunkat gondviselő Atyánk hatalmas keze alatt, aki nemcsak földi, de örök sorsunkról is gondoskodott. „A minden kegyelem Istene... elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére..." (íPt 5,10) Egyedül Istené a dicsőség! Pál hálásan köszöni a filippi gyülekezet adományát, mely hitük és szeretetük gyümölcse: „Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. (...) jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban” (Fii 4,10.14) S óvja ifjú tanítványát a pénz imádatától: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől... Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket” (íTim 6,10- 11a) Utolsó tengeri útján Róma felé hajótörést szenvedtek; de Pál minden gondját arra az Istenre vetette, aki ezt ígérte angyala által: „Nefélj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón’.’ S Pál így szólt: „Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. (...)E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett!’ (ApCsel 27,24.34.35) A testi kenyérnél van fontosabb; ezt az aggódó s nyugtalankodó Mártának mondta Jézus: „...kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle” (Lk 10,42) Mindnyájunknak „csak” az élő kenyérre, a testté lett Igére van szükségünk. Solus Christus! - Egyedül Krisztus által üdvözülhetünk! Elfogása és szenvedése előtt ő még erre emlékeztette a tanítványait: „Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?”Ezt felelték: „Semmiben!’ (Lk 22,35) Ha mi hűtlenül el nem hagyjuk, s egyedül neki szolgálunk, ő gondoskodik örök boldogságunkról is, mert mezei beszédében ezt ígérte meg: „Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek... Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben..!’ (Lk 6,22-23) S én „Boldog vagyok, mert Jézusom szeret, / Értem meghalt a kereszten, / Jézusom szeret!” (EÉ 557.1) ■ Garai András Tanítványaim életútja ► Fél évszázados oktató-nevelő munkámra visszatekintve elsősorban azoknak a tanítványaimnak az életútja érdekel, akikkel sok küzdelmet vívtam hátrányaik ledolgozásáért. Őket az élet hajója sok, holnapban élő tanítványommal együtt visz már magával, biztos hittel, jó felkészültséggel. Elfelejtették mindazt, ami keserű, szomorú és hátrányos volt számukra iskolai és mindennapi életükben. Azoknak az életútjára is gondolok, akik tehetséggel, kitartó szorgalommal és kiváló végeredménnyel élték meg iskolai és iskolán kívüli felkészülésüket, és jó reménységgel lépték át az érettség küszöbét. De az is érdekel, hogy azoknak hogyan folytatódott az élete, akik szerény képességekkel, de kellő szorgalommal jutottak el az eredményes érettségiig. Vajon hol kötöttek ki? A válaszokat leginkább az érettségi találkozók, az alkalmi találkozások adják meg, gyakran meglepetésekkel örvendeztetve. Különös öröm, amikor személyesen keresnek fel otthonomban meghitt, őszinte beszámolókra. Ezek az alkalmak adnak hiteles információkat a jövő útján elindult tanítványaim életének alakulásáról, amely mindig érdekelt. Az ötven év pedig már elegendő a pedagóguspálya mérlegének megvonásához. Különösen sok örömet adnak az emberközelből megismert tanítványaim beszámolói. Ezek jobbára sikeres életutakról szólnak, de előfordulnak köztük jóra fordult életutak is. Ilyenekkel szolgál tanítványaim többsége. Boldogan hallgatom az örömteli beszámolókat. Az őszinte számadás során bizonytalan életutakkal is találkozom azzal a reménységgel, hogy ezek az élet próbái között jó irányt vesznek, önértékeléssel, önfegyelemmel megfelelő önbizalomhoz jutnak, és megtalálják a számukra elérhetőbb, reális életcélt. Ha sikerül őket őszinte önismeretre juttatni, akkor új erőre kapnak, és élethajójuk biztosan halad tovább a helyes életcél felé. Akik viszont erre nem képesek, azok célt tévesztetten vándorolnak egyik kikötőből a másikba. Velük is szeretek találkozni, mert tanácsaimat most már nyitottabban tudják mérlegelni és elfogadni. Különösen sok örömet adnak ezek az összetalálkozások. Gyakran új irányt vesz a célt tévesztettek életútja, és csodálatos sebességgel haladnak új kikötő felé. Ezért jó, ha kellő időben tudunk nekik Istentől kapott bölcsességgel megfelelő kormányzási tanácsot adni. Nehezebb esetnek tekinthetők a szemünk elől elveszített vagy eltűnt életutak, amelyek nem jelentenek feltétlenül rossz irányba haladást, de a kapcsolatok meglazítása vagy megszakítása ismeretlenné teszi számunkra az életút helyes vagy helytelen voltát. Szép számmal vannak olyanok, akik nem osztják meg örömeiket egykori tanárukkal, gyakran szinte „ismeretlenül” futunk össze alkalmi találkozásaink során. Nincs kötődés, nincs szükségük örömeik, gondjaik megosztására, önző módon - néha nagyképűen - építgetik saját egyéni jövőjüket, és nem keresik fel az életre felkészítő és elindító tanárukat. Gyakran téves úton haladnak. Ezért jó, ha velük is sikerül beszélgetni az életút egyes állomásairól. Szólnom kell az elrontott életutakról is. Néha nagyot csalódok egy-egy tanítványomban, mert nem jól mérte fel a képességeit, nem törekedett a helyes értékek megszerzésére, nem volt megfelelő önbizalma és főleg önfegyelme. Ezek a célt tévesztett és alámerült élethajók el is süllyedhetnek az élet tengerén. Gyakran a szenvedélyek rabjai lesznek, s ez a háló (testi élvezetek, romboló baráti körök) úgy összekötözi őket, hogy a kiutat nem tudják megtalálni. Róluk se mondtam le soha, nekik is igyekeztem segítő kezet nyújtani Istentől kapott bölcsességgel. Nem kevés esetben siker koronázta ezt a segítő munkámat. Most pedig essék szó konkrétan egy-egy tanítványom életútjának alakulásáról. Az egyik, más tanárok által súlyosan megalázott tanítványomnak a krisztusi szeretettel nyújtott lelki segítség egyenesbe hozta életét. Szép érettségi után két egyetemi diplomát szerzett kitűnő eredménnyel, és az Egyesült Államokban kamatoztatja tudását. A közelmúltban pedig Svájcban védte meg doktori disszertációját. Istennek adok hálát, hogy a tőle kapott bölcsességgel sikerült a jövőbe vetett hitében lelkileg is, szakmailag is megerősítenem és a helyes életútra felkészítenem. A négy éven át nevelhetetlennek tűnő tanítványom - meglepetésemre - így köszönt el érettségi után: „Köszönöm a nevelést.” További élete, jelleme, akaratereje, célra törése pozitív irányba változott, és megalapozta szakmai és boldog családi életét. Két egyetemi diplomát szerezve kiváló szakemberként dolgozik felelősségteljes munkakörben. Nagy öröm számomra, hogy megtalálta élete párját is, akivel együtt szívesen olvassák el megjelenő bizonyságtételeimet is. Biztos vagyok abban, hogy Isten nevelőmunkája tovább formálja együttes életüket. Sok tehetséges tanítványom végzett több egyetemet. Kiváló nemzetközi szaktekintélyekké nőtték ki magukat. Az egyik orvostanhallgató Ausztráliában tartott szakmai előadást orvoskongresszuson, a másik - ugyancsak orvostanhallgató - Akadémiai Díjban részesült. Olyan is van, aki harmincéves korára öt nyelv (német, francia, spanyol, angol, olasz) birtokában, doktori fokozattal, főiskolai docensként és rektorhelyettesként végzi munkáját a fővárosban. Ezeket a csodálatos teljesítményeket Istenbe vetett hitükkel és imádságos lélekkel érték el. Az édesanyjukat elveszített tanítványaim valamennyien eredményes pályán indultak el. A vigasztaló lelki beszélgetések, az értük való imádkozások segítették visszanyerni az életbe vetett hitüket. Sikeres házasságuk pedig begyógyította fájó sebeiket. Istennek legyen hála, hogy az ő szeretetével tudtam segíteni őket. Mi mindenre tanított meg ez a fél évszázad? Arra, hogy higgyek a rám bízott tanítványok nevelhetőségében; ismerjem meg gondjaikat, örömeiket; nyerjem meg bizalmukat; segítsem, biztassam őket; tegyem világossá előttük az üdvösségre és a kárhozatra vezető utat is. Megtanított rendszeres önvizsgálatra, hogy megtudjam: az eredménytelenségekben mennyi volt az én felelősségem; kellő tudásszinttel álltam-e tanítványaim előtt; megfelelő módszerrel adtam-e át az ismereteket; tudtam-e igaz szívből sugározni a krisztusi szeretetet a bennem bízó tanítványok felé? Bizony sokszor szégyenültem meg türelmetlenségem, szeretetlenségem miatt. Isten azonban ezt mindig tudomásomra hozta, és én bűnbánó lélekkel javítottam ki hibáimat. Pályám végeztével alázatos szívvel borulok le mennyei Atyám előtt, és adok hálát a fél évszázad során nyújtott segítségéért, hogy eredményessé tette szolgálatom betöltését, amelyre vállalkoztam az Úrban. Övé legyen ezért a hála és a dicsőség! ■ Dr. Szenczi László
