Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-01 / 26. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. július 1. » 11 Zsoltározás a hegyeken Úgy alakult az életünk, hogy csak vasárnap tudtunk elindulni hegy-völgyet járni. A kéktúrának azon az útvonalán, amelyet beterveztünk, nem volt lehetőségünk elmenni istentiszteletre; így vártuk a kedvező alkalmat, hogy valahová leülhessen a család, hogy a Bibliánkból felolvassuk az aznapi igehelyeket. Tizenegy körül értünk Bélapátfalvára. Az apátság még soha nem volt nyitva, amikor arra jártunk, de most bemehettünk. Befizettük a belépőt, turistaként léptük át a küszöböt, és megérkeztünk hívőként. Üres volt a templom. Szeretettel gondoltunk haza, az úrvacsorára készülő gyülekezetünkre, imádkoztunk, és Bibliát olvastunk suttogva: kézről kézre adtuk. így kezdtük el az utunkat, áldom érte az Urat! A családomért, az elcsendesedésért, a meghitt percekért! Megtaláltuk a csendben az Urat! Késő délután lett! Teli volt a szívünk: csipkeverő asszonnyal, szarvasbogárral, virágokkal, forrással, hegytetővel, virágzó szamócákkal, árvalányhajjal. Elfáradtunk. Kis csapatunk a következőképpen festett: a nagyobbik fiam lábát feltörte a cipő, így mezítláb ugrált a köves talajon; a kisebbik fiam egy bottal kergette az álmait és a láthatatlan sárkányokat; a nagyobbik lányom ugrálókötelet kötött a kicsi derekára, és őzikéjeként vezette, futtatta..., amíg hasra nem estek. Az egyik jajgatott, a másik surrogott-burrogott, a harmadik vezényelve irányított, a negyedik hangosan sírt, ahogy a torkán kifért. így értünk fel egy gyönyörű helyre, ahonnan körpanoráma nyílt a közeli hegyekre. És az egyik fiókám elkezdte hangosan zengeni a 121. zsoltárt. „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta..” így fejeztük be utunkat, áldom érte az Urat! A családomért, a gyerekzsivaj ért, a hangos percekért! Megtaláltuk a zűrzavarban is az Urat! ■ Papp Andrea Győzelmeink a Lélek által Corrie ten Boom (1892-1983) holland evangélista Menetrend című könyvéből (Amszterdam, 1969) sok áldást nyertem lelki életem számára. A következő igére hívta fel a figyelmemet: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeábán és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig!’ (ApCsel 1,8) Megtapasztaltam, hogy a Szentlélek ereje hatalmas erőt jelent számomra. Ha vettem a Szentlelket, lehetséges, hogy még egy lépést is meg kell tennem. Előfordulhat, hogy a szívemből is ki kell tenni néhány dolgot (tévét, könyveket, barátságot, szenvedélyeket), mindazt, ami akadályozhat Krisztus követésében. Egyre többet elveszíthetek Jézusért, hogy a Szentiéleknek több hely jusson. Életünk legrejtettebb zugában is biztosítani kell a Lélek tevékenységét, mert csak ezután várhatjuk, hogy bennünk és általunk munkálkodni tudjon! A Szentírás több helyen is utal erre: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérnifogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek /esz.” (Jn 14,15-17) „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk 11,13) Már Keresztelő János is megmondta: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. O majd Szentlélekkel és tűzzel kérésziéi titeket!’ (Mt 3,11) A Szentlélek még azoknak is osztogatja ajándékait, akik Jézust éppen csak elfogadták megváltójuknak. Állandóan dolgozik a szívünkben, és lépésről lépésre vezet mindaddig, amíg kiábrázolódik bennünk a Krisztus. Azt tapasztalom, hogy ajándékokkal és erővel fegyverez fel. Gondoskodik arról, hogy újra és újra megalázzam magamat, és harcoljak a bűn ellen. Vágyat ébreszt bennem a szeretetre, és azt akarja, hogy Jézus Krisztus uralma által eljussak annak gyakorlására is. Mindezt a Szentiéleknek köszönhetem, aki kegyelméből ajándékokkal lát el, vezet, figyelmeztet, meggyőz; sőt dorgál is, ha erre szükség van, harcol a saját akaratom ellen, és könyörög értem. Azt is megtapasztalom, hogy a Lélek életre kelt, kiment a halálból, megújítja és imádsággal tölti meg életemet; tüze erősít meg, hogy tanúja legyek, és vallást tegyek Jézusról. Mindezekért imádva tudom magasztalni a Szentlelket és az ő munkáját. f* Az apostolok cselekedeteiben azt láttam meg, hogy az Isten országa, a Jézus Krisztus gyülekezete a Szentlélek munkája, gyümölcse és ajándékai által épült fel. Isten igéje azt is megmutatta, hogy a kapott lelki ajándékokat semmiféle pótló anyaggal nem lehetett volna helyettesíteni. Ezek nagyon is szükségesek, hogy a hitben állhatatosak maradjunk. Milyen jó, hogy a mi Pásztorunk „Léleknek és erőnek megmutatásában” való életet ad, hogy fel legyünk fegyverkezve a sötét erőkkel szemben. Olyan erőt ad, mellyel a félrevezetni akaró szellemeknek ellen tudunk állni. Megadja a hitnek és a bölcsességnek ajándékát, hogy harcunk eredményes legyen a félrevezető erőkkel szemben. Az első gyülekezetnek - amelyet a Szentlélek teremtő ereje hozott létre - szüksége volt lelki ajándékokra is, hogy általuk felépülhessen. Ma, amikor sok helyen éppen az élet hiányzik a gyülekezetekből, még inkább szükségesek ezek a lelki ajándékok,'mert „...a Lélek pedig megelevenít” (2Kor 3,6). Ezért a Lélek nem jelentkezik lelki ajándékok nélkül. Nem lehet felváltani őket emberi erőlködéssel, hogy az Isten igéjét megértsük. Csak a Lélek adhat világosságot; ő képes egyedül a szívünket megérinteni, bűnbánatra, alázatra és megbékélésre juttatni. Csak a Lélek tudja velünk megértetni az idők jeleit és azt, hogy a pusztulással fenyegetett világért harcra készen kell állnunk. Mindez nem valósulhat meg a megfogalmazott hitvallások, imakörök, hűséges imaélet és emberi vallásos szorgalom által; csak az erőt adó, éltető Lélek képes bennünket felkészíteni Urunk visszajövetelére. Igazi gyülekezeti élet elképzelhetetlen a Lélek munkája és ajándékai nélkül. A lelki ajándékok olyan szerepet töltenek be, amelyet semmivel sem lehet pótolni, és amely egyáltalán nem tűnt el az üdvtörténetből: ezek Krisztus messzire ható munkájának csillogó követeiként jönnek az örökkévalóságból a mi szegény világunkba. A mi időnkben sok hitetlen a Szentháromság Istent halottnak nyilvánítja. Nekünk kell reális bizonyítékokkal jelezni, hogy ő él! Éppen most kell az embereket szembesíteni a Szentlélek valóságával, aki az Atyát és a Fiút igazságában dicsőíti, s közben ajándékokat ad az embereknek: a hitnek és az irgalmasságnak ajándékát, amely által Isten nagysága és mindenhatósága tapasztalható meg. Jézus Krisztus mai gyülekezetében igen nagy szükség van a Szentiélekről bizonyságot tevő gyülekezeti tagokra, akikben a lelki ajándékok nyilvánvalóvá lesznek. Az ilyen emberek képesek megmutatni mai világunknak, hogy Isten él... A Szentírás alapján vizsgáljuk meg a lelki ajándékok értékét, ahogy azt az írás elénk adja: „Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat..!’ (íKor 14,1) Az ajándékok hamis használata ellen harcolnunk kell, de sohasem az ajándékok ellen. Isten felajánlja nekünk a lelki ajándékokat azzal a feltétellel, hogy mi imádkozzunk értük. Gyakran ezt nem tesszük, ezért maradunk szegények, és ezért vannak hiányaink lelkiekben. Isten a mai időkben nemcsak az igehirdetést, hanem az igében megígért lelki ajándékokat is felhasználja, hogy ő dicsőítessék, a gyülekezet épüljön, és sokan hitre jussanak. Egyházi életünknek erre van ma a legnagyobb szüksége! Adja a mi Urunk, hogy Isten Szentlelke lelki ébredést hozzon magyar népünk számára! ■ Szenczi László A hónap igéje „Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek” (Mk 4,24b) Van-e isteni igazságosság? Sokan kétségbe vonják ezt. Mennyi hátrány, negatív vélemény elszenvedői vagyunk! Ráadásul az is kérdés, hogy hol van Isten. Látja mindezt, törődik velünk? Azokkal, akik igyekszünk az ő akarata, igéje, útmutatása szerint élni. Isten hogyan mér? Sokszor elkeseredésünkben azt kérdezzük, hogy „érdemes-e” Isten tetszésére élni. A szőlőmunkások példázatában (Mt 20,1-16) megbotránkoztató dolog történik: az utolsó órában bekapcsolódó munkás is annyi fizetséget kap, mint akik egész nap dolgoztak. Az „öreg harcosok” fölháborodnak, pedig megkapták a magukét, azt, ami jár nekik. De az Úr mértéke más: ajándékot, pluszt ad annak, akinek akar. Akinek szüksége van rá. Ez a példázat a kegyelemről beszél. Ha te is megtapasztaltad Isten büntetést elengedő nagyvonalúságát, kegyelmét, akkor te is mérj ezzel a mértékkel. Ez is mérték: bőven, megrázottat, megpúpozottat adni. Ahogy régen a piacon az őstermelők tették. Nem kidekázták az árut, nem elcsaltak egy fillért (netán soksok forintot), hanem rátettek egy kis ráadást a mérlegre, nehogy a vevő rosszul járjon. Nehogy véletlenül is kevesebbet kapjon. Te se centizd ki a munkádat, idődet, segítségedet: bőségesen és készségesen szánd oda magadat mindenkinek. És majd megtapasztalod, hogy lesz, akitől te is így kapsz. S mindez azért lehetséges, mert van valaki (a mennyben), akitől te is így kaptál: készségesen, szemrehányás nélkül, bőségesen. Ez az igazi ajándék. Túlvilági vigasztalás? Nem. Mert az Úr felől, az örök jövő felől nézve látjuk, hogy az ő „mértéke”, rendje érvényesül már a földön is, és ez erőt ad a pillanatnyi nehézségek elviseléséhez. Az isteni mércéhez mérd az életet, akkor látni fogod Istent a hétköznapjaidban, és te is ezzel a mértékkel tudsz mérni: eltörpül a gond, baj, ellenség hántása, és szeretni tudod még az ellenségedet is. Ez elég lesz neked. De azt is megtapasztalhatod, hogy akiket Isten szeret, azoknak még az ellenségeit is jóakarójává tudja tenni ezen keresztül (Péld 16,7-8). Hát akkor itt vagyunk. Ember és ember. Kétségtelen, hogy a durva ember durvaságot kap vissza. A kegyetlen és gonosz gonoszságot. Ha ilyen a mértéked, ne csodálkozz, hogy magad is áldozata leszel ennek. Ha nem neveled gyermekedet, ne csodáld, hogy veled szemben is neveletlen lesz. De ha elkezdesz köszönni a boltban az eladónak, az utcában, házban a szomszédnak, majd lesznek néhányan, akik visszaköszönnek, rád mosolyognak, és szebb lesz mindkettőtök napja. Ne feledd: te ismered az igaz mértéket. Neked kell előbb alkalmaznod. Hittel és bizalommal az Úr és a másik ember iránt. ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét!’ (Gál 6,2) Szentháromság ünnepe után a 4. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten küzdelemre hív a kísértésekben, s embertársaink közötti hivatásunkban kölcsönös teherviselésre szólít fel Pál. „Jó az Úr mindenkihez, és irgalmas minden teremtményéhez.” (Zsolt 145,9: LK) Szeretete és jósága körülöleli életünket, lábunk előtt mécses az ő igéje. „Úristen, őrizzük a te beszédedet.” (GyLK 752) Jézus szava közösséget munkál közöttünk: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas’.’ (Lk 6,36) Ekkor nem fogunk szeretetlenül ítélkezni, másokat kárhoztatni, hanem Isten minden mértéket felülhaladó szeretetét továbbadva tudunk megbocsátani és bocsánatot elfogadni! Krisztus törvénye a szeretet parancsa: „Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: »Szeresdfelebarátodat, mint magadat.«” (Gál 5,14) „A keresztyén ember akkor irgalmas, ha nem keresi csak a maga hasznát, hanem nyitott szemmel járva szerte, egyformán néz mindenkire, barátra, ellenségre, ahogy mennyei Atyánk cselekszik; ahol ez az irgalmasság nincs meg, ott hit sincsen.” (Luther) Pál is ezt tanácsolja: „Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást.” (Róm 14,13) Jézus Isten, látva a beteghordozók hitét, így gyógyította meg a bénát: „Ember, megbocsáttattak a te bűneid. ...keljfel, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Lk 5,20.24) A fogságból hazatért zsidók „előállva vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről”. És bűnvalló imájukban el- s beismerték: „Te igaz vagy mindazok ellenére, ami bennünket ért, mert te híven bántál velünk, mi pedig hitszegők voltunk!’ (Neh 9,2.33) Jézus azt mondja: „Higgyetek Istenben! ...és bocsássatok meg hogy mennyei Atyátok is megbocsássa vétkeiteket’.’ (Mk 11,22.25) Mert - egyébként - saját magunk ellen imádkozunk így: „és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12). Krisztus teste tagjaiként mi is különböző kegyelmi ajándékokat kaptunk azért, hogy egymásnak szolgáljunk velük, örülve az örülőkkel és sírva a sírókkal, hogy „kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így, ha szenved az egyik tag vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag vele együtt örül valamennyi!’ (íKor 12,25-26) Barabbást Jézus helyett bocsátotta szabadon Pilátus, és Jézust kiszolgáltatta népe akaratának; ők ezt követelték: „Feszítsd meg feszítsd meg őt!” (Lk 23,21) Cirénei Simon az Úr Jézus helyett vitte a keresztet, aki „önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják” (Ézs 53,12). Pál ily különös módon üdvözöl: „...testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre...” És apostoli áldását is küldi: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,11.13) „Egyikünk ha roskad, / Emelje a másik, / Tegyen érte mindent, / Mi üdvére válik! / Más terhét véve fel...” (EÉ 444,5) ■ Garai András
