Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-12 / 32. szám
,,»A Biblia az összes kérdésedre megadja a választ«, mondom magabiztosan a gyereknek, de ez nem jelenti azt, hogy mindig könnyű lesz rátalálni!” Pénzt vagy életet? !► 5• oldal „A színpadi adaptáció ugyan erősen át van szőve romantikával, ám szerencsére itt sem ezen van a hangsúly, hanem az emberben lakozó kettősségen. Ettől marad a darab - keresztény néző számára is - mindvégig érdekes.” Jekyll és Hyde !► 6. oldal „Állandó értékeket próbál közvetíteni a fesztivál, ez vitathatatlan. Pál apostol leveleinek élő előadása - melyet a Kaláka először ‘91-ben mutatott be - például mindig katartikus. De valljuk be, Kapolcs valahol a szabadosság melegágya lett.” Kétarcú Völgy !► 8-9. oldal Emeljük fel szívünket! !► 2. oldal Püspökfalat-kóstoló !► 3. oldal A reformáció ajándéka W 7. oldal Gyúrta Dani mutatóujja !► 12. oldal Interjú Pekka Simojokival !► 12. oldal Istenhittel koncentrálni a gyógyulásra ► 13. oldal A Művészetek Völgyének különálló szigete az evangéliumi műhely, melyet több mint tíz éve Veress István evangélikus lelkész vezet. Idén is a kulturális programokkal párhuzamosan zajlottak július 27. és augusztus 5. között a missziói alkalmak. Felvételünkön épp a kapolcsi evangélikus templomba igyekeznek az érdeklődők. (Jobbra a Menedék című - Corrie ten Boom holland misszionárius önéletrajzából született - színdarab plakátja látható.) !► Riportunk a 8-9. oldalon Magyar-finn ébredési napok Bakonycsernyén ► Sátrak fehérlenek a bakonycsernyei evangélikus templom kertjében. Itt ünnepelték augusztus első hétvégéjén a gyülekezet tagjai a messzi északról és a környékről érkezett vendégeikkel az első magyar-finn ébredési napokat. SEMPER REFORMANDA „Hiszek a Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban stb. Először: e szavaknál ugyancsak nagy fényesség ragyog fel, s arra tanít, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia megvált a haláltól, noha a teremtés után Ádám bűne által annak prédájává lettünk, s örökre el kellett volna vesznünk. Helyénvaló, hogy amint az első hitágazattal kapcsolatban magadat Isten teremtményei közé kellett sorolnod - s ebben ne is kételkedj úgy itt is a megváltottak közé sorold magad, s ne kételkedjél benne. Minden egyes szóhoz tedd oda azt a szócskát: mi! Tehát: Jézus Krisztus a mi Urunk, miérettünk szenvedett, miérettünk halt meg, miérettünk támadott fel, úgyhogy mindez a miénk, és minket illet, s hogy te beletartozol ebbe a mibe, amint a szó maga is mondja. Másodszor: szívünk szerint adjunk hálát ezért a nagy kegyelemért, s örvendezzünk a megváltás felett. Harmadszor: valljuk meg s gyónjuk meg mélységes töredelemmel, hogy Isten nagy kegyelmét milyen szégyenletes hitetlenséggel és kételkedéssel szoktuk fogadni. Mennyi mindent kell itt számba venned! Mennyi bálványozást követtél el, amikor embereknél vagy babonában kerestél segítséget, avagy saját erődben és képességeidben bíztál. Mert mindez ellenkezik a megváltással! Negyedszer: könyörögj, hogy Isten téged a Jézus Krisztusba, a te Uradba vetett igaz s tiszta hit által ezentúl mindvégig megtartson!” N Luther Márton: így imádkozzál! (Báliké Zoltán fordítása) Finnországból jött az ötlet - meséli a szervező házigazda, Szarka István fejér-komáromi esperes.- Amikor először jártam ott, elvittek egy ébredési ünnepre, ahol akkor talán húszezer evangélikus volt együtt. És engem nem is a szám rendített meg, hanem az, hogy ha tűzött a nap, ha szakadt az eső, az emberek nagy része ott ült, és hallgatta az igehirdetéseket, énekeltek együtt, a kórus vezetésével. Katartikus, felemelő érzés volt - mondja. Azóta kisebb-nagyobb csoportokkal több ilyen alkalmon is megfordult. A legutóbbi, Ouluban tartott rendezvényen gondolkodtak el azon, mi lenne, ha Magyarországon is megpróbálnának valami hasonlót. Persze nem tömegméretekben, hanem egy kicsit kisebb léptékben. Ugyanakkor a magyar-finn ébredési napok a bakonycsernyei és a nivalai gyülekezet több mint húsz éve fennálló partnerkapcsolatának az ünnepe is. Ezért az első programpont az emlékezés és a hálaadás alkalma volt. Meghívást kaptak rá azok az egykori cserediákok, akik akár Bakonycsernyén finn ösztöndíjasként, akár Finnországban magyar diákként töltöttek - általában két szemesztert — egy-egy főiskolán vagy középiskolában, egy kis nyelvet, kultúrát tanulva. !► Folytatás a 3. oldalon Rekviem a demokrácia áldozataiért ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) A diktatúra áldozataiért sokszor mondtak rekviemet. A demokrácia áldozataiért nem sűrűn... Az egyház feladata, sőt küldetése, hogy a kicsik, az elnyomottak, a szomorkodók mellé álljon, vigasztaljon és bátorítson. De mi van azokkal, akiket az egyház szomorított meg, tett csalódottá, bántott meg? Órájuk ki figyel? Rájuk ki gondol? Velük ki foglalkozik? Lassan végéhez közelednek a gyülekezeti, egyházmegyei és egyházkerületi választások. Egyházunk évszázadokkal ezelőtt a - Szentírással nem mindig harmonizáló - demokratikus szervezeti formát választotta, s a huszadik század végén ennek a struktúrának egy torzult, deformálódott verzióját, az „abszolút demokráciát” (Közben sokan nem veszik észre, hogy e demokrácia égisze alatt kis érdekcsoportok kakaskodnak és diktálnak.) E „renddel” leépítettek mindenféle tekintélyt, és magasra, piedesztálra emeltek két olyan eszközt, amelyek- ha nem eszközként használjuk őket - nagy veszélyt jelentenek: a jogot és a pénzt. Belesodródtunk a világ hálójába - és még jónak is tartjuk... A „szent demokrácia” velejárója a sok bürokratikus mozzanattal kísért általános választási gyakorlat. Arról most ne nyissunk vitát, mennyivel egyszerűbben is lehetne csinálni. Arról viszont érdemes elmélkedni, mennyivel emberségesebben lehetne csinálni. Emberek, akik szent lelkesedéssel, időt, energiát nem kímélve, éveken keresztül szolgáltak, egyszer csak fölöslegesnek érezhetik magukat, mert az új választás nyomán kiestek a „választók” kegyeiből. Partra vetett halakként küzdenek most egy számukra oxigénhiányos közegben. Vagy együtt vallják Kocsis István erdélyi íróval: „maradtam mint megszedett szőlőben kunyhó” (Árva Bethlen Kata). Ki mondja el nekik, hogy munkájuk nem hiábavaló az Úrban? Ki mondja meg nekik (és gondolja is úgy), hogy szükség van rájuk? Nem álságos vigyorgások közepette kimondott (kényszeredett, udvariaskodó, nemegyszer őszintéden) köszönő szavakra gondolok. Tényleges értékelésre, a szolgálat nyugtázására, az Isten iránti őszinte hálaadásra. Ki szedi ki a tüskét azok szívéből, akik indultak a választáson, oda is szánták magukat a szolgálatra, azután- esedeg némiképp manipulált kampányok után - hoppon maradtak, és át kellett élniük az érdekeiket erősebben érvényesítő csoportok gyengébb jelöltjeinek győzelmét? (Közben nem a saját sikertelenségük fájt nekik, hanem az egyházat érő hátrány.) Ki rendezi el lelkiismeretében azokat a kis háttérjátszmákat, amelyekkel a hatalom és információ birtokában lévők éltek? Biztos, hogy mindenki abba a tisztségbe került, amelyikhez ért, és amelyet jól is tud majd csinálni? Nem fenyegeti egyházunkat a magas íróasztalba kapaszkodó „alacsony" emberek kitartó, makacs hatalomvágya? Biztos, hogy az emberi választást - az apostolok korából megtanult - kitartó és közös imádság, a Szentlélek világosságáért való könyörgés kísérte? Ki mondja el nekik, hogy munkájuk nem hiábavaló az Úrban? Ki mondja meg nekik (és gondolja is úgy), hogy szükség van rájuk? Nem álságos vigyorgások közepette kimondott (kényszeredett, udvariaskodó, nemegyszer őszintétlen) köszönő szavakra gondolok. Tényleges értékelésre, a szolgálat nyugtázására, az Isten iránti őszinte hálaadásra. Azt hiszem, a választások lezárultával igencsak aktuális lenne egy nagy, szívből jövő, az egész egyház felsóhajtását képviselő mondatot kimondani: Kyrie eleison! Ahol megsokasodik a kegyelem, ott a gonosz is összeszedi magát! Nem volt ilyen érzésünk az elmúlt hónapokban? Nem éreztük azt, hogy a kampány, a versengés, a másik legyőzése egyházidegen? Nem éreztük azt, hogy furcsán - világi önkormányzatok módszerei szerint -, azaz a Szentírás lelkületétől igencsak távol zajlott az egyházi közélet? Nem éreztük azt, hogy zsinati döntéshozó rendszerünk enyhén szólva is furcsa dolgokat produkált? Hol voltak a megtapasztalt folyamatok attól a szellemtől, amelyet Andorka Rudolf, Reuss András, Thurnay Béla, Győri József vagy a most távozott Koczor Miklós képviselt? Nem a maguk „jogán”, hanem biblikusevangélikus-keresztény meggyőződésként? Azt gondolom, a jelen választási gyakorlat egyetlen igazi előnye az, hogy az adott ciklus egyszer csak véget ér, és lehet(ne) újat kezdeni. Ebben az új kezdetben, új lelkűiéiben és új stílusban reménykedve álljunk meg egy pillanatra, és ha rekviemet nem mondunk is, de egy percre gondoljunk a demokrácia áldozataira is. A szerző evangélikus lelkész, a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatója, az Ev- Élet rovatvezetője
