Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-07-29 / 30. szám

4 •« 2012. jÚliUS 29. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Elfogadhatatlan a kaposvári zsidó temető sírjainak megrongálása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága megdöbben­tőnek és felháborítónak tartja, hogy ismeretlenek vasárnapra virradó­ra megrongáltak ötvenhét sírt a kaposvári zsidó temetőben. Az ismeretlen elkövetők a zsidó sírok vandál és értelmetlen megron­gálásával nemcsak az elhunytak emlékét gyalázták meg, hanem a helyi zsidó hitközségnek is óriási kárt okoztak. Ezért az Emmi Egyházi, Nem­zetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága ha­tározottan elítéli a történteket. Egyúttal reményét fejezi ki, hogy mielőbb rendőrkézre kerülnek azok, akik elkövették ezt az emberi méltóságot sér­tő cselekedetet. A kormány továbbra is a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő, az európai normákkal összeegyeztethe­tetlen hangokat visszaszorítsa, és az ország valamennyi polgárát meg­védje az ilyen támadásoktól. Budapest, 2012. július 23. Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Á llamtitkársága Pályázat lelkészi állásra A Fancsal-Hernádvécsei Evangélikus Egyházközség a 2012. szeptember í-jével megüresedő lelkészi állására pályázatot ír ki. Az egyházközség várja azoknak a lelkészeknek a pályázatra való jelent­kezését, akik vállalják a nehéz körülmények között élő gyülekezeti tagok lelkigondozását, pásztorolását, hittanórák és a rendszeres gyülekezeti al­kalmak megtartását. A lelkészi javadalmazás átlagos, a parókia összkomfortos, a templom most lett felújítva. A feladatok ellátását szolgálati gépkocsi is segíti. A díj­levélről az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalától, illet­ve a gyülekezet felügyelőjétől, dr. Szalipszki Pétertől kérhető tájékozta­tás (telefon: 30/355-3432). A pályázatokat az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivata­lának (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. vagy eszaki.keru­­let@lutheran.hu) és a Fancsal-Hernádvécsei Evangélikus Egyházközség címére (3855 Fancsal, Rákóczi u. 43. vagy szalipszkip@freemail.hu) kell eljuttatni postán vagy elektronikus formában. Bemutatkozási lehetőségek augusztusban lesznek. A pályázat benyúj­tási határideje 2012. augusztus 5. Felvétel a Luther Otthon - Szakkollégiumba a 2012/2013-as tanévre A Luther Otthon - Szakkollégium felvételt hirdet Budapesten vagy kör­nyékén felsőoktatási intézményben, nappali tagozaton tanulmányokat folytató hallgatóknak a 2012/2013-as tanévre. A jelentkezési laphoz mel­lékelni kell lelkészi ajánlást, kézzel írott önéletrajzot és a jelentkező szo­ciális helyzetére vonatkozó igazolásokat. A kitöltött felvételi jelentkezési lap beérkezési határideje 2012. július 30. 23.59. A jelentkezési lapot elektronikusan a felveteli@lutherotthon.hu címen és postai úton a Luther Otthon - Szakkollégium, 1138 Budapest, Vizafogó u. 2-4. címen várjuk. A felvételi tábor - amelynek része a szóbeli felvételi - augusztus 3-5. között lesz. Bővebb információ Gangl Zsolttól kapható a gangl.zsolt@gmail.com vagy a felveteli@lutherotthon.hu címen, illetve a 20/226-8636-os te­lefonszámon, továbbá Laczi Anikótól a kollégium irodájának elérhe­tőségein (1/329-8614, 20/824- 9589). A felvételi lap és további infor­máció megtalálható a www.lutherotthon.hu címen a Felvételi 2012 me­nüpontban. Jegyzetlapok Sztána. Régóta hallani, hogy elöre­gedett a híres erdélyi falu. Az iskola­­épület, ahol Móricz Zsigmond is részt vett a farsangi bálon 1914-ben, széthullóban van. De most minden megváltozott, néhány éve fiatal lel­kész került oda. Papp Hunor tervez, szervez, hív­ja az ifjúságot. És az jön is. A meg­újult közösségi házban, a vasárnapi istentiszteleten kipirosodott arccal éneklik a zsoltárokat. Jó hallgatni az embereket, nézni a szunyókáló öreg néniket. Odaképzelni a leghíresebb, mindenre figyelő férfit: Kós Károlyt. Töpreng a délelőttben, mit írjak, mit rajzoljak? Szerezzünk pénzt a leg­szebbre: új templom építésére! * * * Megvásárolható egészség. Heten­te háromszor hívnak. Csalogatnak, fűt-fát ígérnek, végül a nyeremé­nyeket sorolják. A huszadiknál erőt vesz rajtam a kíváncsiság. Elme­gyek. A Hattyú házban már har­mincöt-negyven aggastyán várakozik, szedegetik a többéves pogácsát, kor­tyolják az ízetlen kávét. Azután kezdődnek az előadások, majd egy óra múlva lehet vásárolni, jönnek az akciók. Amiért az egészet csinálják. Persze minden szónok előtt elmondják: „Amerikában végzett!” De mit? Gondolom, liftkezelő tanfolya­mot, mert a gyógyításhoz nem értenek. Olyan az egész, mint egy autószerviz, ahol nézik a vérnyomást, a szemet, a szívet... Amíg bírtam, egy órán keresz­tül, nem találtam a táblák, számítógé­pek, műszerek között az orvost. * * * Szabad őrültek. Az őrület minden­napos, hatalmas erő. Az emberi lehe­tőségek egyik félelmetes része. A156- os buszon a közelemben ült egy fér­fi, tenyerében három aranygolyóval. Azt forgatta, variálta ügyesen. Időn­ként megállt, szétnézett, figyelte a re­akciókat. Végül engem szúrt ki, tőlem várta tudománya megítélését. Hűvösen, fejcsóválva néztem, elé­gedetlenül. Talán azt vártam, hogy be­fejezésül lenyeli az egyik fényes golyót. Hirtelen fölállt a helyéről, bal kezével átölelte a korlátot, és a másik tenyeré­be is aranyat varázsolt. „Ez már döfi!” - suttogta fogát csikorgatva, és fáradt arcát az üvegablakhoz szorította. # * * (Napló, 2012) Népességfogyás. Örömmel olva­som, hogy hazánkban mérséklődött a természetes fogyás üteme. Az év el­ső négy hónapjában több gyermek született, igaz, a halálozások száma is emelkedett: tíz százalékkal. Végül a legfontosabb: Magyarország lélek­­száma: 9 millió 944 ezer! A családban, rokonságom körében mindenkinek fölolvastam az adato­kat. „Nagy a szegénység” - mondja kisebb lányom. „Ez a kiskutya nagy boldogság” - feleli a szomszédból Mónika. Eláll a szavam. Nagyapáink is iszonyú nehézségek között éltek, ott voltak a háborúk, mégis két-há­­rom gyermeket vállaltak. Fiú és lány nélkül sivár az élet - vágok vissza mérgesen. És ez a legkevesebb. „Ki­hal nemzetünk!” - kiáltok az ajtóból. De hiába. Talán meg se hallják... # # # Óriás tojáslepény. Száz méter hosszú, pirított rizzsel töltött le­pényt készítettek a Szöuli Egyetem diákjai. Hogy ők is belekerüljenek a Rekordok könyvébe. És ez nem az el­ső, nem is az utolsó ilyen rekordkí­sérlet. Naponta hallunk ilyen akciók­ról, kiagyalt ötletekről. Itt ezer gye­rek fúj szappanbuborékot, ott ezer versenybiciklis szalad föl a hegytető­re, amott tízezer szerelmespár kezd csókolózni... Tisztelet ezeknek az embereknek, még akkor is, ha nem tudják az iga­zat. Az idő könyörtelen. Mindent ki­rostál, és alig marad meg valami az őrlő évszázadokban. Homérosz, Shakespeare, Michelangelo, Bach, Neumann János nevét talán nem törli el a feledés, emlékük állja az új évezred rohamát. * * # Hazaszeretet. Régen látott barátok új­ra együtt. Tesszük a törvényt; beszél­getünk, idézzük a régi szép időket. Vá­ratlanul a hazáról kérdez valaki. Leg­többen szeretjük, és aggódva figyeljük drámai sorsát. Van, aki verset idéz, van, aki a márciusi ifjakat: Petőfit, Jókait, Vasvári Pált... Néhányan helyeslik a fiatalok országelhagyását: próbálja­nak szerencsét a friss diplomások. Otthon, késő este, tovább zsong­nak bennem a szavak. Megkeresem Vasadi Péter prózakötetét, hogy erősítést merítsek az egyik legszebb vallomásból: „Olyan mélyen van a hazaszere­tet az ember szívében, mint az imádság. Befészkeli magát a sze­mekbe és a látásba, a fülekbe és a hangokba, be a kiáltásba, mikor tiltakozol a hazugságok ellen, az akaratba, hogy tehesd a jót, a köve­telésbe, hogy tiszteljék emberi mél­tóságodat, a csöndedet, a nyelvet, amelyen beszélsz... A haza csak akkor lehet a magasban, ha a haza szeretete ebből a mélyből áramlik fölfelé, s fönt megerősödik. Hazád az, hogy élsz. A hazaszeretet tehát az életösztönöd.” * * * Dobai Péter: A sziget. Kevés szó esik jeles költőnk 1984-es naplójáról. „A tenger emléke, hajóm emléke, el­ső szerelmem és a kikötők, ahová már soha nem fogok visszatérni” - ajánlja vékony kötetét. Alexandria, La Valletta, Ham­burg, Havanna, Mariéi, Matanzas, Rijeka, Szmirna, Constanta, Várna, Gibara, Bari, Szaloniki, Kréta, Cár­­denas, Kiel fájó-szép emlékei tá­madnak föl a hajós évekből. És Ha­vanna, ahol feledhetetlen hónapokat töltött. Nézte a tengerből égre szök­kenő napot, a fehér kabinsorokat, a betonmólókat, a fehér-piros-kék vi­torlásokat, a szél fésülte nádasokat, a hullámok elnyugvását... Sugárözön a mondatokban, ének és pálmaillat. „Az európai váro­sokhoz szokott szem itt megszokja a fényt, a tenger monumentális kékjét és a találkozó vagy elbúcsú­zó férfiak és nők arcán a mosolyt, a nevetést. Mégy az utcán, akár cél­talanul is, és egyszer csak felfogod: jól érzed magad.” * * * Úton lenni. „Fölkeresett minden fa­lut és minden várost” - olvassuk Jé­zusról az evangéliumban. Szüntele­nül úton volt. Legyen hajnali szélvi­har vagy déli sugárverés. Az emberek egymásnak adták a hírt: itt van a kö­zelben, a szomszédban, nemsokára itt lesz... és kitették az olajfák alá a hal­doklókat, a betegeket, a süketeket és a vakokat. Abban a reményben, hogy valamelyik közülük érintheti a ruhá­ját, szóba állhat vele. És ez nem vál­tozott. Azóta is itt van közöttünk: gyógyít és biztat. ■ Fenyvesi Félix Lajos HIRDETÉS DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Olvassa az Evangélikus Elet digitális váltó . Válogasson az első magyar platformfüggetlen online újságosstand kínálatából, olvasson számítógépen, táblagépen vagy okostelefononl 3 D. * «y pT * / ’I m _____________ ww.digitalstand.hu Csatlakozzon hozzánk a Facebookon isi f HIRDETÉS_______________________________________________________________ Felhívás - egyházzenei konferencia Egyházunk egyházzenei bizottsága az országos iro­da oktatási osztályával közösen egyházzenei konfe­renciát szervez szeptember 13-ától 15-éig Gyenesdi­­áson. Várjuk az evangélikus egyházi iskolákban ének-zenét tanító kollégák és a gyülekezeti énekka­rok karnagyainak jelentkezését erre az alkalomra. Bővebb tájékoztatót az egyhazzene.lutheran.hu honlapon lehet rövidesen olvasni. A részvételi szándékot kérjük szeptember elejéig jelezni a gusztav.kendeh@lutheran.hu e-mail címen. Egyházzenei bizottság Nyári leállás Értesítjük kedves Testvéreinket és tisztelt Partnerein­ket, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Orszá­gos Irodájának (1085 Budapest, Üllői út 24.) szokásos kéthetes nyári leállására július 23. (hétfő) és augusztus 3. (péntek) között kerül sor. Az iroda ez idő alatt zárva tart, az ügyintézés szünetel. Az első munkanap: augusztus 6. (hétfő). Megértésü­ket köszönjük! Az MEE Országos Irodája

Next

/
Oldalképek
Tartalom