Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-29 / 30. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. július 29. 3 Előttünk jártak emléke Barcson ► Hálaadással emlékeztek meg Fuchs Pál egykori levita tanítóról és Molnár Lajos lelkészről leszármazottaik és a barcsi gyülekezet tagjai július 22-én, vasárnap délután. Egyúttal felavatták a lelkészi hivatal homlokzatán elhelyezett emléktáblát. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, a liturgiát Smidéliusz Zoltán somogy-zalai esperes és Györgyi Zsolt csurgói gyülekezeti munkatárs végezte. Emlékezni azért fontos, hogy a kapaszkodót lássuk - mondta Zsid 13,7-8 alapján tartott prédikációjában a püspök azt a Jézus Krisztust, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. „Érdemes felfedezni az előttünk jártak hitét - fogalmazott. - Kapaszkodót találni annál, aki a törékeny embernek az örökkévalóságot, a bűnösnek a bocsánatot közel hozza.” A barcsi gyülekezet történetébe Somogyiné Karvalics Rózsa engedett betekintést. Az egykori levita tanító életrajzát unokája, Barátossy Jenő ismertette. A száz éve született Molnár Lajosról fia, prof dr. Molnár Péter emlékezett meg, Györgyi Zsolt pedig néhai Fónyad Pál nagykanizsai lelkész gondolatait tolmácsolta (lásd alább keretben). Szeretettel köszöntötte a közösséget a korábban itt munkálkodó Smidéliusz Zoltán esperes és Sikter János porrogszentkirályi lelkész is. Az alkalom fényét emelte a helyi német kórus éneke, valamint Haga Kálmán és lánya, Réka fúvószenei szolgálata. Az ünnepséget szeretetvendégség követte a régi parókián, ahol a jelenlévők egy kiállítás keretében Fuchs Pál és Molnár Lajos munkájának dokumentumait is megtekinthették. ■ A.M. EVANGÉLIKUS LELKÉSZI HIVATAL E FALAK KÖZT ELT ES SZOLGÁLT A BARCSI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETBEN FUCHS PÁL MOLNÁR LAJOS LEVITA TANÍTÓ 1894 ■ 1932 LELKÉSZ 1936 - 1973 HELYTÁLLÁSUKÉRT ISTENNEK ADJUNK HALAT! Fuchs Pál emlékezete (Részletek Somogy iné Karvalics Róza megemlékezéséből) Fuchs Pál tanítót személyesen nem ismertem, csak a fiát, Fónyad Pál lelkészt, Pali bácsit és feleségét, Márta nénit. Náluk, Nagykanizsán töltöttem egy hetet a szakdolgozatom anyaggyűjtésekor. Ez az egy hét életre szóló barátsággal ajándékozott meg, amely még most is tart Márta lányuk révén. (...) 1894-ben a Barcsi Evangélikus Egyházközség pályázatot hirdetett a tanítói állásra. A pályázók közül Fuchs Pál tanítóra esett a választás. Az esperes elvárta tőle, hogy „az oszlás és züllés szélén álló kisded gyülekezetei az ifjúi lelkesedésével megmenteni és felvirágoztatni becsvágya rugójának” tekintse. Fuchs Pál bemutatkozó beszédéből idézek: „Isten nevében kezdem el. Ő segéljen kegyelmével. Ha ő segít, mi sem nehéz, ha elhágy, erőm elvész.” Fuchs Pálban a gyülekezet valóban egy nagyon lelkiismeretes, hivatásszerető, szívós emberre talált. (...) 1914-ben kitört az első világháború. Fuchs Pált is behívták katonának, de hazaengedték, így a háború alatt is volt tanítás az evangélikus iskolában. (...) 1919-ben, a Tanácsköztársaság leverése után Barcsot megszállták a szerbek. Az oktatást is ők felügyelték. Fuchs Pál, akit 1905-ben igazságtalanul németesítéssel vádoltak, amint akkor, most is igazi gerinces magyar emberként viselkedett. (...) Fuchs Pál még életében megkaphatta négy évtizedes munkájának elismerését, D. Kapi Béla evangélikus püspök igazgatói címmel tüntette ki. A munkában és a küzdelemben megfáradtán 1931-ben vonult nyugdíjba. A királyi tanfelügyelő Fuchs Pál mint kisegítő tanító alkalmazását megtiltotta az evangélikus iskolában. így 1932. május 11-én rendkívüli közgyűléssel mondták ki az evangélikus iskola megszűnését. (...) 1932-ben megalakult a barcs-nagyatád-somogyszobi evangélikus misszói körzet, amelynek központja Barcs lett. 1936-ban került ide missziós gyülekezeti lelkésznek Molnár Lajos evangélikus lelkész. 1936. december 26-án ő végezte a szertartást Fuchs Pál temetésén is. 1941-ben a missziós gyülekezet anyagyülekezetté alakult, és Molnár Lajost rendes lelkésszé avatták. íKor 15,10 versén keresztül a nagy apostol egy pillantást enged vetni önmagába. Attól kezdve, hogy megragadta őt Krisztus, és benne megtalálta Urát, nem hagyta el ajkát panasz vagy öntelt szó. Nem ismerte a félelmet, az ernyedést, a megalkuvást. Csak egyet tudott és vallott: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok..!’ Ezeken az igéken keresztül látunk bele egy tisztes papi életbe is: Molnár Lajos (1912. július 16. - 1973- február 22.) testvérünk magán- és szolgálati életébe. Az a munkaterület, amely osztályrészéül jutott, a barcs-nagyatád-somogyszobi szórványgyülekezet: Dél-Somogy mintegy kétharmad része három központi hellyel. Otthona Barcson volt. Innen utazott harminchat éven át példamutató igyekezettel és buzgalommal a nagy szórványgyülekezet minden helységébe, ahol csak egy evangélikus hívőt is tudott. Hajnalban indult, három-négy helyen szolgált, és késő este érkezett haza. Élete a magyar evangélikus egyház szórványleiké-Molnár Lajos emlékezete szének fárasztó munkájában nemhogy megkopott, hanem inkább növekedett a dísze mind örömeiben, mind keserűségeiben. Magánéletét, egyéniségét az Úrnak való szolgálat magába olvasztotta, de nem semmisítette meg, sőt érlelte annak tartalmát, hogy általa sokakat Istenhez vezessen. Molnár Lajos mindennapi élete, igehirdetői és lelkipásztori hivatása megszentelt egységében prédikált. Fénye az alázatosság, a hűség és az engedelmesség cselekedeteiben teljesedett ki. A kis szórványtemplomokban, családi otthonokban és minden kazuális alkalommal világosan kifejtve, szívén átszűrve adta Isten igéjét a reá bízottak elé. Ezt mindig oly precizitással és lendülettel tette, mintha több százan hallgatták volna, pedig gyakran előfordult, hogy a kis barcsi templomban családján kívül alig néhányan vettek részt az istentiszteleten. Előtte szent volt a szolgálat, amelyre őt Ura elhívta. Vallási hovatartozástól függetlenül bizalom és tisztelet vette körül, megbecsült embere volt a községnek, a környéknek, a helyi társadalomnak. Sok ember gondját s baját hordozta, sokakat segített tanácsaival. Az egyházmegyében több tisztséget viselt. Dolgozataival és meditációival a lelkészi munkaközösség értékes tagja volt. Egyházunk életét éber figyelemmel kísérte, tőle telhetőén igyekezett segíteni fejlődését. Utolsó lelkipásztora volt a nagy szórványgyülekezetnek, nagy űr támadt utána. Bár az igehirdetés szolgálata nem szakadt meg, távozása mégis rendkívüli veszteség volt a szórványterület és az országos egyház számára egyaránt. Molnár Lajos Újmalomsokon született szerény anyagi körülmények között élő családban. Érettségi vizsgát a pápai református gimnáziumban tett. Teológiai tanulmányainak elvégzése után nyomban, 1935 júniusában lelkésszé avatta - tizenhét ifjú társával együtt - D. Kapi Béla dunántúli püspök a soproni templomban. Rövid szendi káplánkodás után visszakerült Sopronba, a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára könyvtárosi minőségben. Innen küldetett ki 1936 októberében a fent említett szórványba segédlelkésznek. 1938-ban a már rendszeresített önálló missziói lelkészi állásba egyhangúlag meghívott lelkészként nyert beiktatást. Itt szolgált 1973. február 22-én bekövetkezett haláláig. Temetése Barcson volt a gyülekezet és a környék részvéte mellett Dubovay Géza esperes (Kol 4,17) és e sorok írója - akkori nagykanizsai lelkész - szolgálatával (íKor 15,10). Tizenöt lelkésztársa kísérte el őt az édesanyja mellett elkészített nyugvóhelyéhez. Felesége - aki a pásztori szolgálatban is méltó segítőtársa volt -, két gyermeke, veje, unokái adtak érte hálát Istennek, és mindazok, akik szerették őt, búcsúztak tőle a feltámadás reménységében. ■ Fónyad Pál Erdélyi találkozásra várva Aki válaszol: Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke Hivatalosan Fonyódligeten, a 9. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó egyik esti istentisztelete előtt jelentette be a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, hogy Erdélyben is lesz Szélrózsa. Adorjáni Dezső Zoltánt arra kértük, tájékoztassa olvasóinkat részletesebben is mindarról, amit már tudni lehet a régóta remélt, illetve várt találkozóról. A jövő évi erdélyi rendezvény - bár sajátosan az erdélyi Szélrózsa nevet viseli - már önmagában is azt jelenti, hogy nemcsak erdélyi fiatalok találkozójában gondolkodunk, hanem a Szélrózsa „mozgalomhoz” szeretnénk csatlakozni, sajátosan erdélyi feltételek mellett. Bár kissé más lesz, mint a magyarországi, nem szeretnénk olyan Szélrózsát, ahol csak erdélyi fiatalok találkoznak. Sőt az erdélyi rendezvényt a magyarországi Szélrózsa sorozatába kívánjuk integrálni mint annak egy sajátos színfoltját. Az erdélyi találkozót csakis úgy tudjuk elképzelni, hogy együtt valósítjuk meg a magyarországi ifjúsággal, a magyarországi szélrózsásokkal. Jövőre, 2013-ra vállaltuk az elsőt, minden rizikójával, minden kihívásával együtt. Nem volt könnyű megválasztani a megfelelő helyszínt, hiszen tudjuk, hogy Erdélyben mások a körülmények, mint Magyarországon. A találkozó helyszíne Sepsiszentgyörgy lesz, az időpont pedig 2013. augusztus 1-4. Mivel minden indulás nehéz, mi nem mertük megcélozni a kétezres létszámot. Egy picit szerényebb körülmények között indulunk, de a minőségben igyekezünk ugyanazt elérni, amit az immár kilencedik magyarországi találkozó kínált. Ugyanakkor nemcsak az a célunk, hogy Magyarországról is érkezzenek résztvevők, hanem azt is szeretnénk, hogy a magyarországi fiatalok és a Tízek aktív szerepet vállaljanak a szervezésben. (Erre a Szélrózsa mozgalom és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége részéről meg is van az ígéret és a támogatási szándék.) Ezért megelőlegezem, hogy a Szélrózsa Erdélyben is biztosan jól fog sikerülni. Bennünk mindenesetre megvan a lelkesedés és némi tapasztalat is, hiszen mi kezdettől részei voltunk a magyarországi Szélrózsáknak, és ezek mindig inspiráltak bennünket. Most is bőven sikerült merítenünk, és van mit visszaadni ebből a merítésből. A jövő évi találkozó alaptémája az érték lesz, hiszen erről is beszélni kell a mai fiataloknak. Hogy melyek azok a veretes értékek, amelyekre jelent, illetve jövőt lehet építeni. Hogy micsoda nagyszerű érték van az egyházban, micsoda kincset hordoz. Tudniillik az evangéliumot: a szabadítás, a megváltás lehetőségét. Hogy miként lehet ezt lefordítani a mai fiatalság nyelvezetére, képvilágára, fantáziájának a világára úgy, hogy ezeket fel tudják dolgozni, meg tudják érteni, sajátjuknak tekintsék - nos, ez óriási kihívás. Rengeteg mindenről lehetne a témával kapcsolatban beszélni. Bizonyára kevés is lesz az a három nap, amit tervezünk, de reméljük, hogy az erdélyi Szélrózsának is lesz folytatása. Az említetteken túl természetesen szeretnénk bemutatni autentikus erdélyi, magyar és evangélikus értékeinket azoknak a magyarországi fiataloknak, akik talán keveset vagy még egyáltalán nem jártak Erdélyben. Hogy tudják, mi is részei vagyunk a magyar evangélikus egyháznak, Erdély része a magyar egyetemes kultúrának, a magyar történelemnek, és hogy az említett értékek másutt talán meg sem találhatók. Hogy tudják, melyek ennek a helynek a sajátosságai, milyen a ÉGTÁJOLÓ népviselete, gondolkodása, nyelvjárása, múltja, jelene és reménybeli jövője. Ezeket is szeretnénk bemutatni. Azt szeretnénk, ha az erdélyi Szélrózsa olyan találkozás lenne, ahol egymásra épülnek a lelkek, nem elfeledve, hogy az igazi építő Isten Szentlelke. Tőle kérünk áldást minden munkánkra! Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
