Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-09 / 49. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. december 9. » 9 ► A 2006-ban megjelent Veni redemptor gentium című adventi lemez kulisszatitkairól, illetve a két évvel ezelőtt napvilágot látott, Deák téri orgonazene című CD-ről dr. Finta Gergely orgonaművész-egyházzenészt, hittudományi egyetemünk egyházzenei tanszékének vezetőjét kérdeztem.- Milyen különlegességeket hallhatunk a lemezen az adventi repertoárban?- A legjellegzetesebb adventi dallamok szólalnak meg ősi, eredeti formájukban vagy orgonakíséret-átiratokkal. Hallhatunk gyülekezeti énekeket, kórusfeldolgozásokat, liturgikus tételeket és orgonazenét. Igyekeztünk ívet adni a műsornak - a régi zenétől a 20. századig de egy-két darab meghallgatása is hangulatos kísérője lehet az adventi elcsendesedéseknek. A címadó Veni redemptor gentium (Jöjj, népek Megváltója) az adventi időszak zenéjének legrégebbi rétegéhez tartozik. Eredeti latin nyelven, ének és orgonabetét váltakozó előadásában játszottuk fel. Gárdonyi Zoltán szintén ezt a Szent Ambrustól való himnuszt idézi meg korálfantáziájában. Orgona, korái, fantázia További érdekesség, hogy például az Új világosság jelenék című korái - mely számos 16-17. századi magyarországi protestáns graduál nyitódarabja - egykori éneklésével nemcsak Krisztus születéséről, hanem a reformáció világosságot hozó eseményéről is megemlékeztek. Sulyok Imre dolgozta át a darabot orgonára, ez hallható a CD-n. Megszólal még Bartók két kolindafeldolgozása is. A kolinda román népi karácsonyi éneket jelent. Aáwntí oixortdinűwfc á. énekek az Frangélikus Hittudományi (-.gyeiéin zenei rjTTitírsdnelr és Finta Gergely előadásában- Kik működnek még közre Önön kívül a lemezen?- Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) énekkara Csorba István vezényletével. A liturgikus énekeket a liturgikusének-szeminárium adja elő.- Milyen gyakran tud próbálni a kamarakórus, illetve az énekkar?- Heti rendszerességgel próbálunk - immár Kinczler Zsuzsanna vezényletével -, rendszeres liturgikus szolgálatot végzünk, és ezek mellett ünnepélyeken is fellépünk. December 3-án is előadtunk az EHE-n megrendezett ünnepi koncerten, melyet a négyszázötven éve született Jan Pieterszoon Swellinck, a négyszáz éve elhunyt Hans Leo Hassler és az idén százharminc éve született Kodály Zoltán emlékére szerveztek.- 2011-ben rögzítették Trajtler Gábor orgonaművésszel és az akkor még végzős egyetemi hallgató Mekis Péterrel hármasban a Deák téri orgonazene című lemezt. Miért lett ez kifejezetten az Insula Lutheranához kapcsolódó anyag?- A felvétel a templom felszentelésének kétszázadik és az orgona elkészültének negyvenedik évfordulójára készült. A Deák téri orgona sajátossága az, hogy - a leginkább késő romantikus felfogásban épített egyéb magyarországi orgonákkal szemben - a barokk orgonák hangzásvilágát kelti életre. Ez az orgona északnémet mintára készült, ennek megfelelőek a regiszterei, intonációja.- Milyen darabokkal találkozhatunk ezen a lemezen?- Közreműködik a CD-n a Deák tér egykori orgonistája, korábbi tanárom, Trajtler Gábor. Szokolay Sándor neki ajánlotta Al fresco per organo című szerzeményét, amely egy 1980-as jft'íjí'-'; 7 jff 1 években készült rádiófelvételről került a lemezre. Továbbá különlegességnek számítanak a kétorgonás darabok, amelyekben a nagyorgona mellett a templom háromregiszteres continuo positivja hallható. így vettük fel például G. Gabriel Fantasia del VI. tono művét. Olyan népszerűbb darabok is helyet kaptak a lemezen, mint Bach g-moll fantázia és fúgája.- Mi az, ami a kevésbé vájfülűeknek, illetve a komolyzenében járatlanoknak is „fogyasztható” lehet?- Kodály kilenc epigrammáját - mely szintén szerepel a Deák téri lemezen - ajánlanám, ő ezeket a miniatűröket kifejezetten zeneiskolai oktatásra szánta. Sokféle hangszerösszeállítással játszhatók, Trajtler Gábor alkalmazta őket orgonára - Magyarországon először itt jelentek meg CD-n. A műsort Liszt nagyszabású fantáziája zárja Bach Weinen, Klagen kezdetű kantátájának témájára. Érdemes időnként ellátogatni a Deák téri orgonazenés áhítatokra is. Veni redemptor gentium -Adventi orgonaművek és énekek az Evangélikus Hittudományi Egyetem zenei együtteseinek és Finta Gergely előadásában. Budapest, 2006. Ára: 1800 forint. Deák téri orgonazene. Közreműködik: Finta Gergely, Mekis Péter és Trajtler Gábor. Budapest, 2011. Ára: 1990 forint. Önfegyelem, öröm és örökség ► Az Evangélikus központi fúvósegyüttes harmadik lemeze idén nyáron jelent meg, vállaltan elfogult cikket olvashattak róla ifi. dr. Hafenscher Károly tollából hetilapunk július 22-ei számában. Karácsonyi ajándéknak is kiváló lehet az időtálló korálkoszorú. A fúvósegyüttes vezetőjét, a CD-n hallható harminc evangélikus éneket újraértelmező Győrffy István egykori tanítványát, Johann Gyula csömöri lelkészt kérdeztem arról, honnan fú’ a lutheránus fúvós...- Kérem, mutassa be röviden az Evangélikus központi fúvósegyüttest!- Az egyházi fúvószene Németországban a 19. század végén alakult ki. Hazánkban nem tekint vissza ilyen hosszú múltra e zenei ág - mindössze húsz éve működünk szervezett formában. Egyrészt a hittudományi egyetemen tanítottunk-tanítunk fiatalokat, másrészt minden nyáron fúvóstábort szervezünk, ahová az ország minden tájáról érkeznek ifjú ze► A főleg evangélikus iíjakból álló Keresztmetszet zenekar novemberben bemutatott, mivan című lemezének apropóján a csapat ritmusszekciójának oszlopos tagját, illetve - november 15-e óta - egyházunk ifjúsági osztályának zenei referensét, Huszák „Maci” Zsoltot kérdeztem a tradicionális és modern egyházi zene találkozásáról, hídépítő munkájukról, a sokféle muzikális keresztmetszetről.- Hogyan kezdődött zenei szolgálata az egyházban?- Én kicsit távolról érkeztem, vegyészként végeztem. A kilencvenes években kerültem az ismert Mevisz-gitártáborok (Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség - a szerk.) szervezőgárdájába. Az ifjúsági osztályon 2005- ben kezdtem dolgozni. Nagy öröm számomra, hogy egyházunkban sok zeneileg is nagyon tehetséges fiatal van. Ezért is nagyszerű, hogy idén önálló zenei munkaág kezdhette meg munkáját az ifjúsági osztályon.- Többéves múltra tekintenek vissza az ifjúsági osztály által szervezettgyőri nyári zenei táborok. nészek. A táborok „tábornoka” az öcsém, Johann Attila tubatanár. A lutheránus lelkészek ifjabb generációjának ilyenformán már alapélménye lehet az egyházi fúvószene. Legutóbb a Deák téri országos evangélizáción, október 13-án játszottunk az együttessel. Tagjaink igazi szolgálatként tekintenek az együtt zenélésre. Van, aki Zalaszentgrótról, Tapolcáról, van, aki Egerből utazott Pestre a fellépés kedvéért. Azt gondolom, ez magáért beszél...- Milyen kapcsolat fűzi Önt a lemezen hallható korálletéteket megkomponáló Győrffy Istvánhoz?- Attilával és Haga Kálmánnal együtt - aki a lemez hangmérnöke, zenei rendezője, egyébként maga is zenetanár - mindannyian Győrffy István tanítványai voltunk a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolában. A tanár úr kántori szolgálatot is ellát a Bonyhádhoz közeli Egyházaskozáron.- A lemezborítóról megtudhatjuk, hogy Győrffy István kétszempont- Minden évben szervezünk tábort, kicsit más stílusban és felhangokkal, mint annak idején a Mevisz. Ilyenkor egy hét nagyon intenzív zenetanulásban lehet részük a résztvevőknek. Ki-ki választhat, milyen hangszeres órákon kíván részt venni, ezek mellett pedig minden táborozó tanul zeneelméletet, és részt vesz az általunk „ritmusfejlesztésnek” hívott gyakorlati képzésben is. Hála a táborba látogató profi zenész barátaimnak, a könnyűzenében használatos összes alapvető hangszeren tudunk tanítani. Tudatosan törekszünk arra, hogy minél profibb szakmai képzést nyújtsunk, habár tisztában vagyunk az egyhetes időtartam korlátáival.- Milyen stílusú egyházi zenét játszanak a táborban?- Az a cél, hogy a fiatalok minél biztosabb kézzel tudják a manapság divatos ifjúsági, dicsőítő énekeket kísérni a választott hangszerükön. De nagyon örömteli egyházunkban az a tendencia, hogy a fiatalok a tradicionális zenéhez nyúlnak vissza: fogják, kinyitják az Evangélikus énekesra voltfigyelemmel korálletéteinek elkészítésekor: egyrészt a feldolgozandó dallamokat magyar és szlovák - vagy egyéb szláv - énekek közül válogatta, hogy a német minták mellé „kelet-európai ízű alternatívákat” is felmutasson, másrészt egyszerűségre, közérthetőségre törekedett, hogy bármely gyülekezet fúvósai előadhassák a darabokat. Hogyan érvényesül ez a két szempont a lemezen?- Kifejezetten magyar és szlovák könyvet, és egyes dalait megpróbálják a saját nyelvükre fordítani.- Vannak, akik problematikusnak tartják ezt. Mit gondol, mennyiben közeledhet egymáshoz a több évszázados dallamokból építkező egyházzene és az ifjúsági zene?- A könnyűzene pofonegyszerűsége, eksztatikus lüktetése, szabálytalansága valóban más, mint a hagyományos-veretes egyházi muzsika, de a funkciója is más. Ha például egy koráit feldolgozunk, az csak új formai köntöst kap, tartalma, eredeti üzenete nem sérül. Ilyen módon a fiatalok újszerű énekfeldolgozásai is tulajdonképpen az egyházzenét népszerűsítik. Mi azon dolgozunk, hogy a könynyűzene egyre inkább alkalmas legyen feladatának betöltésére. Mint ahogyan mindenben a professzionizmusra kell törekednünk, hisz Isten is a legtökéletesebbet akarja adni nekünk. A gitár sem szólhat tehát hamisan, miközben Jézusról énekelünk.- November 18-án a Fonó Budai Zeneházban volt a mivan című lemez bemutató koncertje. Ezen a közönség kí(tót) dallamok kaptak helyet a korongon. A felvételre pedig szándékoltan nem profikat kértem fel - a szónak, ha tetszik, akadémiai értelmében -, hanem a központi fúvósegyüttest, mert élő anyagot szerettem volna.- Miként látja az egyházi zene jövőjét?- A legfőbb problémát abban látom, hogy nincs átmenet a régi és a mai énekek között. Egyfelől vannak az évszázados gyülekezeti énekek, amelyek hasonló formában szólalnak meg, mint egykor. Másfelől vannak a mai ifjúsági énekek, amelyek rétegvagy korosztályos zeneként működnek, nem időtállók. Fontos lenne a mai kor hitvilágával, zenei nyelvezetével megfogalmazott sok-sok szöveg és dallam, amelyből a használat során sokakat megszólító énekek tovább élhetnének. Költők, zeneszerzők és gyülekezetek közös ügye mindez. Az evangélikus énekkincsnek nem a konzerválása, hanem a művelése a feladatunk. vülről fújta az énekeket, amelyek között például a Jöjj, népek megváltója komifeldolgozás vagy Kodály Adventi énekének keresztmetszetes változata is szerepelt. Mit jelent Önöknek és mit jelenthet egyházunknak ez az új lemez?- A Keresztmetszet együttes négyöt éve alakult a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Talán elfogult véleménynek tűnik, de vállalom: azt a gondolati tisztaságot, érzelmi mélységet és érzékeny-értő dalfelfogást, amelyet a Keresztmetszet húszéves tagjai képviselnek, a műfaj nagyjai is megirigyelhetnék. Fontosnak tartom a lemez adta missziós lehetőséget, amellyel ezek a fiatalok a korosztályuk tagjai között élhetnek. Ne feledjük, egyházi iskoláinkban sok diáknak nincs - evangélikus - gyülekezeti kötődése. Lehet azonban, hogy pont ezek a zenei feldolgozások fogják őket a tradicionális egyházzene felé terelni, hiszen egy evangélikus istentiszteleten már ismerősen fog a dallam a fülükben csengeni. Amúgy hadd jegyezzem meg: nem csak a fiatalok értékelik ezt a fajta zenét - múlt- Mitől különleges az evangélikus fúvószene?- A fúvószene korunk zenei nyelvezetével képes újrafogalmazni olyan értékes örökséget, mint amilyen a koráloké. A korálok általában - a 17-18. század óta - négyszólamú kísérettel szólalnak meg, a kíséretet többféle hangszer adhatja: orgona, vonósok vagy egyéb. A rézfúvós kíséret ellenben kuriózum. Mai zenei anyagot hoz a lemez - újszerű kísérlet ez egyházunkban, és folytatása is lesz, legközelebb a skandináv és finn koráloknak is szentelnénk egy CD-t. A fúvószenekarban mindenkinek megvan a maga szólama, a maga feladata - minden tagra igaz, hogy „nélkülem nincs harmónia, ugyanakkor a többiek segítsége nélkül sehogy sem szólnék” -, igazi keresztény üzenetet hordoz tehát az együtt lélegzés, együtt fújás. Evangélikus fúvószene 3. Evangélikus központi fúvósegyüttes. Luther Kiadó, 2012. Ára: 1590 forint. kor Nagykanizsán egy édesanyám korabeli hölgy jött oda gratulálni!- Egyházi rendezvényeken is vállalnak fellépést a fiatalok?- Mi az hogy! Sőt várják, hogy hívják őket bármilyen gyülekezeti alkalomra, amelyen zenélhetnek. Néhány hete például egy fellépés erejéig Bobára utaztunk kétszáz kilométert. Olyan nagy szeretettel fogadtak bennünket, hogy azóta is emlegetjük! mivan. Keresztmetszet. Szerzői kiadás, 2012. Ára: 1250 forint. ■ A cikkek szerzője: Kinyik Anita Csak a köntös új, az üzenet az eredeti