Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-09 / 49. szám
io ■m 2012. december 9. FÓKUSZ Evangélikus Élet Ami mindent felülír Dr. Reuss András igehirdetése az újonnan megválasztott országos tisztségviselők beiktató istentiszteletén ► Egyházunk új zsinata november 30. és december 1. között megtartott első ülésének záró úrvacsorái istentiszteletén - amelynek keretében beiktatták hivatalukba a megválasztott országos tisztségviselőket - dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa szolgált igehirdetéssel. Az alábbiakban a fasori evangélikus templomban elhangzott prédikációját közöljük. „Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9) Ünnepélyes külsőségeket nélkülöző, de felemelő ünnep a megválasztott tisztségviselők iktatása. Nagyszerű, amikor szolgálatra kész, alkalmasnak tartott testvérek felé fordul a bizalom, és felvigyázói-vezetői feladatot kapnak Jézus Krisztus egyházában. Gazdagságunk, hogy a megválasztottakon kívül még mások irányában is megmutatkozott a bizalom, és mások is készek lettek volna ilyen terhet vállukra venni - a mindennapi élet sok egyéb kötelezettsége és terhe mellett. Közös döntés született, amelyet - így remélem - sok beszélgetés és alapos megfontolás mellett sokak szívből fakadó imádsága is megelőzött - nem annyira egyesek győzelméért, mint inkább Krisztus egész egyházának javáért. Kérjünk együtt bölcs belátást, testi és lelki erőt azoknak, akik most új tisztükbe lépnek, és nem kevésbé azoknak, akik újabb ciklusra kaptak megbízást. Imádkozzunk azokért is, akik most nem kaptak új megbízást, hogy örömmel álljanak helyt eddigi szolgálatukban. * * * Minket azonban nem jelölések és választások, nem is az iktatások hoztak össze, nem ezek tartanak egyben. Nem becsülöm le a választásokat, de sokkal mélyebb és nagyobb oka van és kell is legyen annak, hogy itt vagyunk. Ez pedig az evangélium: az a jótétemény - kegyelem -, amellyel Jézus Krisztus ajándékozott meg. így mondja az apostol: „Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” Az evangélium egyik legmagvasabb összefoglalása az Újszövetségben ez a levélbeli mondat. A maga egyszerűségében és szemléletességében gyermek-bibliaköri aranymondás lehetne. Szédítő mélységével viszont a hitről gondolkodók nagyjait is próbára teszi. Gondolhatunk arra, hogy mennyei gazdagságát cserélte föl Jézus a földi szegénységgel, ahol a rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az Ember Fiának nincs fejét hová lehajtania. A betlehemi istállóról és megszületéséről a jászolban szívesen beszélünk karácsonykor. Ekkor talán az emberekkel való sorsvállalását tartjuk annak a gazdagságnak, amelyet nekünk ajándékozott. De elképzelhető értelmezés a Filippi levél nyomán, hogy nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, megalázta magát, és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel való közösségből, és ezért egymást is elvesztettük. Akkor pedig a gazdagság, amely felváltja szegénységünket, az Istennel való közösség, amely embertársaink mellé állít. Szegénységünk, hogy a hozzánk közel állókkal sem tudunk sokszor együttműködni, gazdagságunk pedig, ha különbségeink ellenére Krisztusért egymásra találunk. Az apostol, akire - akárcsak a Biblia minden könyvére - jellemző, hogy „a legapróbb és a hit dolgaitól igen távol esőnek látszó kérdéseket, így az anyagiakkal való gazdálkodást is Krisztussal és a vele történtekkel hozza összefüggésbe” (Cserháti), éppen azért fogalmazza meg az evangéliumot így, hogy adakozásra buzdítson a jeruzsálemi szentek, az ottani szegény keresztyének részére. Aki ugyanis megismerte Jézus Krisztus gazdagságát, az nemcsak szép példát láthat maga előtt, hanem olyan ajándékban részesült, amely képessé teszi arra, hogy úgy fogadja testvéréül a másikat, hogy áldozatot hoz érte. * * * # „Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét...” Az apostolnak ezeket a szavait egészen komolyan magunkra szabad és kell is értenünk. Ismeritek - elmondhatjuk mindannyian, hogy Jézus ismerete, az ő kegyelmének a megismerése hozott ide, idáig minket. Kinek a lába előtt mécses volt (Zsolt 119,105), amely vezette; kinek mennyei fény felvillanása, mint Saulnak Damaszkuszhoz közeledve; kinek Jézus szemvillanása, mint Péternek, amikor rátekintett a főpap házánál... Bárhonnan indultunk is, bármerre jártunk is, életutunkon ő hozott idáig. Ismeritek... Többféle foka létezik ennek a jelenben is. Ebben is lehetnek különbségek. Az apostol beszélt a hitben testiekről, tejjel táplálandó kiskorúakról, akik nem vették be a kemény eledelt, ezért pártoskodtak, és irigykedtek egymásra (íKor 3,1-3). Ez persze Korinthusban volt és nagyon régen. Vagy egy másik apostoli levél szerint voltak, akik sokszor hallották az evangéliumot, de eltompult a hallásuk, ezért bár már tanítóknak kellett volna lenniük, még mindig tejjel kellett táplálni őket, kiskorúak voltak, akik nem tudták megkülönböztetni a jót és a rosszat - írja a Zsidókhoz írt levél (5,11-14). Hozzátehetjük: és nem tudták megkülönböztetni az igazán fontosat a közömbös vagy egyenesen mellékes dolgoktól. S akkor még nem beszéltünk a jövőről. Mert Urunk akarja, hogy az előttünk álló életúton, akármennyi legyen is az, még mélyebben ismerjük meg, amit ő tett értünk, és még mélyebben éljük meg azt a gazdagságot, amellyel megajándékozott. Összeköt bennünket ez az ismeret, amely a hátunk mögött van, de nem feledhetjük a jelenben, és az az ismeret, amely még meglepetésként ránk vár. Mi ugyan különbözőek vagyunk az egyházban, de minket mindannyiunkat az egyházban és minden embertársunkkal együtt a szekuláris világban gazdaggá tehet az Úr Jézus Krisztus kegyelme! Ha ezt az ajándékot megízleltük, ha egyszer csak kicsit is belekóstolhattunk, ha egyszer ez - ha csak gyenge fuvallatként is, de - megérintett, ha ez szívünk szerint fontos nekünk, és ha csak kicsit is reménykedünk abban, hogy fontosabb lesz számunkra holnap, mint ma, akkor lehetetlen, hogy ez az ajándék számunkra ne írjon mindent felül. Ez az ajándék ugyanis nemcsak példát ad, hanem serkent és képessé is tesz az egyházban. * * * Hogyan írja felül a dolgokat Jézus Krisztus jótéteménye-kegyelme-gazdagsága? Álljon itt most néhány dolog abból, ami ebben a két fejezetben (2Kor 8-9) olvasható. 1. Akinek korábbi bibliafordítása van, bizonyára emlékszik még ennek a bibliai versnek a szövegére Károli Gáspár 1590-es fordításában: „Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét..!’ Krisztus jótéteménye persze kegyelem, ezért jó a modern fordítás. A lényeg, hogy az apostol Krisztus cselekvésére és a jeruzsálemi szegények részére folyó adománygyűjtésre ugyanazt a szót használja: a Károli-fordításban egyaránt a jótétemény, az ökumenikus fordításban a kegyelem szót. A szavak jelentése és azonossága arra is utal, hogy távolról sem csak adakozás, alamizsna, anyagi áldozat lehet az, amiben megmutatkozik a Krisztus által kapott gazdagság. Krisztus jótéteménye tehát egymás iránti jótéteményre indít. Krisztus kegyelme egymás iránt a kegyelem cselekedeteire ösztönöz. Krisztus értünk odaadott életének gyümölcse a mi életünkben a másokért való élet. Luther ezt azzal fejezte ki, hogy a keresztyén ember a másik ember számára Krisztussá lesz, vagyis azt adja, amit Krisztus adott neki. Mivel a görög jótétemény, jótevés szó jelentései között valóban ott van a „kegyelem”, ebből az a következtetés is levonható, hogy ha adhatunk, az kegyelem. A Jézus Krisztustól kapott gazdagság, hogy adni tudunk. Az emberi válasz - egy kis képzavarral - Krisztus ajándékát visszhangozza, tükrözi, ugyanaz hallatszik és látszik benne. Ámulhatunk azon, ahogyan az apostol megnyugtat, és szabadságot ad. Nincs kirótt mérték, másokra erőltetett feladat, semmi erőn felüli vállalás: ha megvan a készség, az aszerint kedves, amije kinek-kinek van, nem aszerint, amije nincs (2Kor 8,12). Ugyanakkor mégis példát adtak Makedónia gyülekezetei, amelyek kérték, hogy részt vehessenek és erejükön felül vettek részt ebben a jótevésben (2Kor 8,4). Ámulhatunk ezen a szabadságon, és lelkesíthet minket is, hogy a kapott ajándék szerint adjunk és szolgáljunk. 2. A Krisztustól kapott gazdagság bőségesen túláradó szeretetre sarkall, de nem rendezetlen vagy szervezetien. Az első keresztyénség apostola, akinek idejében és szolgálatában - így szoktuk gondolni - a lélek, a hit és a Krisztus iránti odaadás volt a legfontosabb, meg is szervezte a gyűjtést. Nem vitte túlzásba. Csak arról gondoskodott, hogy a gyűjtés eredményét megbízható, hiteles emberek vegyék át lepecsételve a gyülekezetekben, és így adják majd át Jeruzsálemben (Róm 15,28). Mert fontos a tisztesség nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is, egymás és a kívülállók előtt. De meg is fordíthatjuk az apostol szavát: fontos a tisztesség nemcsak az emberek előtt, hanem az Úr előtt is. Messzire kerültünk ettől. Nem tudunk túljutni egy dilemmán. Ennek egyik véglete azt tartja, hogy ha Lélek szerint akarunk élni, akkor nem kell szervezet és külső rend. Itt elfelejtik az evangélium józanságát és realitásérzékét. A másik véglete pedig, hogy ha szervezet és külső rend van, akkor elhallgat az evangélium, nincs Lélek, és meghidegül a szeretet. Jó lenne túljutni ezen. Vannak dolgok, amelyeket be lehet hajtani, ki lehet kényszeríteni, be kell tartatni, de igazában nem megy ez másképpen, csak önként vállalt fegyelemmel, amire a Krisztus ajándékából képes az ember. 3. Ha végül belegondolunk még abba, hogy Pál apostol ezeket a sorokat feltehetően Filippiben, a mai Görögország északkeleti részén írta Korinthusba, az ország déli csücskébe, és az onnan ezerötszáz kilométerre élő jeruzsálemiek érdekében lobbizott - egy olyan korban, amikor a jól megépített, de azért döcögős római utak, vitorlás hajók és evezős gályák, no meg gyalogos küldöncök jelentették az infrastruktúrát -, elcsodálkozhatunk azon, mennyire fontosnak tartották és milyen komolyan vették az összetartozást ezek a mi életviszonyainkhoz képest primitív körülmények között élő korai keresztyének. Nemcsak imádkoztak egymásért, nemcsak leveleket küldözgettek egymásnak, nemcsak meglátogatták egymást, hanem be is fogadták a messziről érkezőket, támogatták, gyűjtöttek részükre, lemondtak dolgokról az ő javukra, áldozatot hoztak egymásért. Nem otthonuk kerítése, templomuk fala, hazájuk határa volt az a keret, amelyben éltek, hanem átléptek ezeken, át földrajzi távolságokon, politikai rendszereken, faji és szociális különbségeken - hiszen pogányokból lett keresztyének gyűjtöttek zsidókból lett keresztyéneknek, hogy egymás terhét hordozzák. Pál győzködését olvasva még attól a gondolattól sem tudunk szabadulni, hogy szegények segítettek szegényeknek. És ezt az akkori világban páratlan dolgot pontosan azért tették, azért tudták megtenni, amit az apostol aktualizált evangéliumként írt nekik: „Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét/jótéteményét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” * * * Miközben nemcsak remélem, hanem - hátha számít valamit - kérem is, hogy nyilvánvaló különbözőségeinkkel egyre inkább megtanuljon egyházunk, és megtanuljanak a zsinat tagjai úgy élni, hogy az ne egymással való szembefordulás, hanem kölcsönös gazdagodás és gazdagítás legyen, vezessen mindannyiunkat az, amit az Úr Jézus Krisztus tett értünk, amikor gazdag létére szegénnyé lett értünk. Legyen ez a közös munkálkodásban a legfontosabb információ. Formálja gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket és közös akcióinkat gyülekezeteinkben, iskoláinkban, szeretetintézményeinkben és a magyar társadalomban. És ami a legfontosabb és a legtöbb: transzformáljon, változtasson meg, teremtsen újjá minket, hogy életünk egyenként és együtt az Úr Krisztus dicsőségére legyen! FOTO: BODA ZSUZSA
