Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-18 / 46. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. november 18. » 5 „Az ősz költője” 195 éve született Tompa Mihály ► A Petőfi-Arany-Tompa „nagy triász” harmadik tagjának idén szeptember 28-án volt a 195. születési évfordulója. Tompa Mihály 1817-ben Rimaszombatban látta meg a napvilágot. Anyja korai halála után Igricibe került apai nagyatyjához, mert apja Miskolcra költözött, újra megnősült, és nem törődött fiával. A falusi iskolát befejező gyermeket a rektor tanította latinra, és felfigyelve a diák jó eszére, segített neki Sárospatakon továbbtanulni. Bach hallgatása közben. Névnapi ajándék a kedves lemez; végre forgathatom. A d-moll toccata és fúga van a legelején, máris zúg, zeng az örvényes orgonahang. Közben egy régi könyvben fölfedezem Mahler remek meghatározását: „Bachban egyesül a zene minden életeleme, miként Istenben a világ. Ilyen nagyszerű polifóniát soha senki nem alkotott. Ez a polifónia nemcsak kora, hanem minden idők legnagyobb csodája!” Nem mindennapi dicséret. De hát ez az igazság. S ehhez még hozzá kell tenni, hogy az alkotó a legkisebb vázlattól a részletek kidolgozásáig és a végső formáig óriási erőfeszítéseket tett! Mintha vérét és verejtékét csorgatta volna bele remekműveibe. * * * Az öreg. Látogatás Szentendrén festő barátomnál. Kicsit rosszul lát, de emlékezete még nagyszerű. Napi fél liter vörösbor és az elmaradhatatlan cigaretta. Most is hatalmas füstfelhő gomolyog a szobájában, talán ez tartja össze, ez konzerválja. Beszélgetünk és emlékezünk. Egy éve halt meg a felesége. „A halottak is távolodnak, mint az élők - mondja halk szomorúsággal -, és most Isten is Vannak meglehetősen hálás sajtóműfajok. Kétségkívül ezek közé tartozik a televíziókritika. Ha a tollforgató jól ismeri olvasóit, a valamely kereskedelmi csatornán futó valóságshow vagy nyugati licenc alapján gyártott tehetségkutató kapcsán papírra vetett gondolataival biztosan nem tud bukni. Különösen így van, ha egy konzervatív, szélsőségektől mentes egyház hasonló értékek mentén szerkesztett lapjáról van szó. Elég néhány keresetlen mondatot írni, és előfizetők tucatjaitól zsebelheti be a publicista telefonon, levélben, élőszóban a dicséretet vagy legalábbis a virtuális vállveregetést. A némi jó ízléssel, intelligenciával és igényességgel megáldott embereket ugyanis valósággal sokkolja mindaz, amit a média estéről estére a nyakukba zúdít. Pedig tehetségek nyomába eredni alapvetően jó dolog. Szüleim mesélik, hogy egykor szó szerint elcsendesedtek az utcák, amikor a Táncdalfesztiválon színpadra lépett a nagyszerű hanggal megáldott Kovács Kati vagy- a családi szálak révén evangélikus kapcsolatokkal is bíró - Zalatnay Cini. A befutott komolyzenei előadók, színészek, humoristák legjobbjainak pedig az egykori Ki mit tud? adásai közben szurkolt a közönség. Ráadásul abban az időben, amikor még luxuscikknek számított a televízió, sok helyen az egész rokonság, szomszédság a készülék köré telepedett, hogy megnézzék, miként köt barátságot Koncz Zsuzsa Mr. Alkohollal. Ezt lovagolták meg néhány éve a kereskedelmi csatornák, amikor a hétvégék állandó programjává tették a tehetségkutatókat. És mert kedvenceknek szurkolni, zsűritagokkal ellenkezni mindannyian szeretünk, hamar közkedveltté váltak ezek a produkciók. Ráadásul hamar elhitették velünk, hogy ma is történnek csodák. Lehet elismert énekesnő egy súlyproblémákkal küzdő huszonéves lányból, egy falusi árvaház- ugyancsak szülők nélkül felnőtt - takarítónőjéből vagy éppen a vajdasági falucska magyar anyanyelvű Magdijából. Persze aki a kulisszák mögé gondol, az látja: alapvetően itt is mindent a Jegyzetlapok (Napló, 2012) hallgat, pedig sokat gondolok rá. Lehajol-e még hozzánk?” Kérdez és kérdez, de felelet helyett mély csönd települ közénk. „Halottak napján kimegyek hozzá - mondja búcsúzóul -, nem tudom megfőzni kedvenc ételemet: a suhintott levest pirított kenyérdarabokkal." * * * Novemberi fények. Napok óta kedvetlenül élek, fáj minden, új és új veszteségek zuhannak rám. Reggel kis időre kisütött a nap, gyógyító fénye csörgedez az ablakomon. De nem csupán ezért vagyok most boldog. Gyermekeim egészségesek, boldogulnak. És Isten jelenvalóságát is érzem! Egy időre eltűnt. Fölülvizsgálta dolgaimat, s most újból számíthatok rá, a legnehezebb feladatokat is teljesíthetőnek látom. * * * Őszi napsütés. A nagyváros piszkos és lakhatatlan. Az itt élők is tehetnek róla, senki nem vigyáz a rendre és a tisztaságra. Öreg, hideg buszok vergődnek a novemberi délutánban, zörgő villamosok, rozsdarágta metrókocsik az olajtengerben... A kopott házakon megvillannak a déli fények, de nem tudják megpénz mozgat. A műsor kitalálóinak és készítőinek teljesen mindegy, hogy egy szép hangú cigány lány dala vagy egy harmadosztályú celeb villában generált veszekedése miatt futnak az emelt díjas üzenetek, és pörögnek a reklámok percdíjai. „Van még remény!” - kiálthat fel a tévénéző, ha rátalál a Duna Televízió népzenei tehetségkutatójára. A Fölszállotta páva című sorozat a táncházmozgalom negyvenedik születésnapján nem titkoltan az egykori Röpülj, páva vetélkedő 21. századi utódja kíván lenni. Több százra tehető azon fiatalok száma, akik népzenével, népdallal vagy valamely Kárpát-medencei tájegység jellemző táncával vállalták a megmérettetést. Túl az országszerte lezajlott válogatókon a közönség immár az elődöntőkbe kapcsolódhat be a képernyők előtt. A két műsorvezető (Herczku Ágnes népdalénekes és Novák Péter színművész, az elismert Novák Ferenc koreográfus fia) egyszerre felel meg a modern televízió-műsorok és a népzenei szakma követelményeinek: fiatalok, értik a kor nyelvét, miközben a legnagyobb tisztelettel vezetik be a nézőket a magyar népzene- és néptánckincs birodalmába. A zsűriben ott ül többek között Agócs Gergely és Sebő Ferenc, akik több évtizede a magyar népi kultúra meghatározó alakjai, továbbá Sebestyén Márta (aki néhány éve egy lapinterjúban árulta el szemérmesen, hogy túl mindenféle elismerésen, világ körüli turnén és Oscar-díjas filmzenén milyen szerény körülmények között él...) A műsor több mint két órán keresztül vonultatja fel a tehetségeket. A fellépők rövidfilmekben vallanak a népzenéhez fűződő kapcsolatukról. Nem szégyellik, hanem büszkék az ükapától örökölt ünneplő csizmára, ízes magyar beszédükre és arra, hogy ide születtek, a Kárpát-medence valamely szegletébe. Van, aki iskolában tanulta, amit tud, mások táncházakba jártak, megint mások kilencven év feletti moldvai csángó asszonyokkal találkozva sajátították el azt, amivel a műsorba készültek. mosdatni a szürke falakat. A lassan sétálók, a fájós lábú öregek átmennek az utca napos oldalára; mint hegyes arany tőr, úgy szúrják őket nyakszirten a búcsúzó sugarak. # # * Fölszállott a páva. Kétszeres köszönet annak, akinek eszébe jutott, hogy fölelevenítse ezt a régi versengést. Ének, tánc fergeteges játéka a színpadon. A versenyzők Magyarországról és Erdélyből, a Vajdaságból, Kassáról, Beregszászról... Tiszta arcú fiatalok nyilatkoznak: milyen jó együtt lenni, megismerni egymás értékeit, közös történelmünket. Van, aki egy szál maga áll ki, és népdallal örvendeztet meg bennünket, és van, aki botos táncával derít jókedvre. Azután párban, gyönyörű népviseletben, talán még nagyanyáik hordták lakodalmakban... és együttesek ropják hibátlan ritmusban, zenekarok boldog vidámságban. Nagy meglepetésre a prímás szerepében a legszebb lányt látjuk hosszú, sötét hajjal. Bennünk, hallgatókban-nézőkben lassan megvilágosodik: a Kárpát-medencében milyen szép és egységes a magyar népzene és tánc. ■ Fenyvesi Félix Lajos A néző pedig őszintén együtt örülhet a párját magasba röpítő táncossal, és őszintén sírhat a búját-bánatát népdalba fogalmazó énekessel. Ezt teszik a zsűritagok is: őszintén összemosolyognak egy-egy remek koreográfia láttán, és őszintén mondanak véleményt a remek produkciókról. A lényeg talán éppen ez: az őszinteség. Nem előre megírt tapsrenddel, rózsaszín mázba burkolt, porcelánkoronás mosollyal találkozik a néző, hanem nyűt, szeretetteljes és őszinte tekintetekkel. A végső győztes egymillió forintot vihet haza, bár itt mindenki tudja: legkevésbé a pénz motiválja a résztvevőket. Földrajzilag néhány utcával, a távirányítón pedig néhány gombbal arrébb közben már kezdődik a show. A porondmestert ezúttal is stylistekből és mesterfodrászokból álló csapat öltöztette a legújabb göncökbe, még a mentorok óráját is szponzor biztosította (a márkáját természetesen nem felejtik el ismertetni). A taps előre meghatározott rendben csattan fel, vezényszóra sikít a tömeg. A zsűri nem mosolyog, ők ma este csak vigyorogni és veszekedni tudnak, ha pedig arra van szükség, bulvármagazinok címlapjára kívánkozó krokodilkönnyeket csalnak ki magukból. Amíg így hozzák a nézettséget, szinte mindegy is, hogy egyesekről az ötödik estére sem derült még ki, hogy valójában tudnak-e énekelni. A győztes mindent visz: havonta egymillió, luxuslakás a fővárosban (amelyről Sebestyén Márta talán álmodni sem mer...) - csak hogy a legfontosabbakat említsük. Tessék választani! Mindenki maga döntse el, hogy szombat esténként a távirányítóval szörfözgetve itt vagy ott keresi a tehetségeket. Ha pedig a kedves olvasó egyetért a fenti sorokkal, a publicista virtuális vállveregetése helyett ajánlja ismerőseinek a Duna Televízió műsorát, amely minden szombaton 18 óra 35 perckor kezdődik! És mindenekelőtt adjon hálát Istennek a magyar kultúráért, valamint azokért, akik azt ebben az őszintéden világban is tovább kívánják örökíteni! ■ László Jenő Csaba 180 éve, 1832 őszén, tizenöt évesen került Tompa a híres kollégiumba. Szegény sorsú diákként úgy tartotta fenn magát, hogy inasi teendőket végzett vagyonos úrfiak mellett. Hamar a legjobb tanulók közé küzdötte fel magát, és már a versírással is megpróbálkozott. 1838-ban félbeszakította tanulmányait, Sárbogárdra ment segédtanítónak, de visszavágyott Patakra, egy év múlva vissza is ment, és befejezte a kollégiumot. Jogi és teológiai tanulmányainak végeztével nevelő lett Eperjesen. Itt szinte egy kis költői társaság kezdett kialakulni az eperjesi Christmann János evangélikus egyházi gondnok fia, az eredetileg Christmann Frigyesként született Kerényi Frigyes körül. Az evangélikus Kerényi a reformkor politikai és kulturális életének egyik kiemelkedő személyisége, az úgynevezett almanachköltészet művelője, a reformeszmék szószólója, a művészetek önzetlen patrónusa volt. Akkoriban sokan felkeresték őt a fiatal magyar alkotók közül, így nem volt véletíen, hogy Tompa Mihály és Petőfi Sándor éppen Kerényi eperjesi otthonában találkozott először, s kötött egymással barátságot. Az első találkozásnak, a barátság kezdetének irodalmi emléke az Erdei lak című költemény lett. Hármuk kapcsolatának később aztán szomorú vége szakadt. Petőfi eltűnt a segesvári harcban, Kerényi a tengerentúlra vándorolt; a nélkülözés, a honvágy, a betegség az öngyilkosságba hajszolta. Tompának jutott az a feladat, hogy 1849 után, az önkény éveiben költészetével vigasztalja és bátorítsa a nemzetet. Az eperjesi időszak után Tompa Pesten remélte megtalálni számításait. Petőfi példája megmutatta neki, hogy a költészet kenyeret is adhat. Az egyre erősödő népi gondolat jegyében látott napvilágot Népregék, népmondák című kötete, mely rendkívüli népszerűséget hozott számára. A sikerek, az irodalmi elismerések, illetve az újabb barátságok ellenére mégsem érezte jól magát Pesten; betegség környékezte. A leikéhez oly közel eső költészet mellett önmaga fenntartása, egzisztenciális biztonsága érdekében kénytelen volt polgári foglalkozás után nézni. így érte Gömör megye egyik kis falujának, Bejének a meghívása, hogy vállalja el ott a református lelkipásztori tisztet. Hiányzó vizsgáinak letételét követően 1846 őszén foglalta el hivatalát. „A lant és Biblia, e két jó barát” lett társa. Az 1847-es esztendő új barátságot - élethosszig tartót - hozott számára: Arany Jánosét. 1848-49-ben, amikor a magyarság élethalálharcot vívott, Tompa természetesen ebből is kivette a részét. Mint honvéd nemzetőr, majd tábori lelkész szolgált a hadseregben. 1849 tavaszán megtalálta a szerelem, feleségül vette Soldos Emíliát. Azonban 1849 közepétől már vészesen közeledtek a „viharfelhők”. A világosi fegyverletétellel véget ért a küzdelem, az elnyomatás évei jöttek; ki bujdosni kényszerült, ki tömlöcbe, ki a hóhér kezére került. Tompa számára a csend nem sokáig tartott, hanvai lelkészként is erőteljesen részt vállalt a szemek nyitogatásában, a nemzet ébresztésében. Ekkori költészete, küzdelme teljes mértékben egybeforrt ezzel a diktatórikus időszakkal. A költői stílus sokfajta eszközével, allegorikus költészetével fejezte ki mondanivalóit, azonban a hatalom így is gyanút fogott A gólyához című verse okán. Letartóztatták, hadi törvényszék elé idézték; a fogság, a fenyegetés azonban nem törte meg. Versei ekkoriban leginkább kéziratban terjedtek. Nagy emberi igazságok, nagy erkölcsi tartalmak rejtőznek soraiban, reménységet adva. Keresztény hite segítette át a nehézségeken. Akkor, amikor gyermekeit elvesztette, akkor, amikor felesége megromlott egészsége miatt támaszt kellett nyújtania, s akkor, amikor ő maga is betegségeivel küzdött. Fájdalmait bírva még élete vége felé beletemetkezett a munkába. Összekészítette verseinek teljes gyűjteményét, kiadta igehirdetéseit, egyházi beszédeit. Nemcsak hazáját, de egyházát is hűségesen szolgálta. Még megérte, hogy 1868 tavaszán az Akadémia nagydíjával tüntették ki, és kezében tarthatta gyűjteményes kötetének frissen nyomtatott példányait. Súlyos betegségekben szenvedve, 1868. július 30-án hunyt el Hanván. Tompa Mihály hittel telt, sokszor bibliai hangon szóló, ember- és természetszerető, valamint hazát féltő költészete erős hatást gyakorolt kora verskedvelőire. Igaz, az elmúlás és a múlt képei, a természet haldoklása dominál különös erővel nála - éppen ezért szokták „az ősz költőjének” is emlegetni -, de költészete ma is bizakodást, reményt adó lehet. Milyen szép lenne, ha a nemzet irodalmi tudatában Petőfi és Arany egyenrangú társaként élne ma is tovább! Petőfi hirdette először, hogy ők hárman együtt képviselik a népi költészetet. Tompa - akár Petőfi - valóban megmutatja a poéta küzdelmét a szabadságért és az igazmondás jogáért. Csak újból le kellene „porolni” a Tompa-verseket, s olvasni, szavalni kellene őket iskolában, kultúrházban, ünnepi alkalmakon. ■ Kerecsényi Zoltán Tehetségek - őszintén
