Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-11-18 / 46. szám

6 -m 2012. november 18.

KERESZTUTAK

Evangélikus Élet

HITVÁLLALÓKMegalkuvás nélkül a hit és az egyház szabadságáért

A mártírsorsú evangélikus püspök és a katolikus bíboros életének párhuzamai

^ Világszerte megemlékeztek az idén Mindszenty Józsefről (képünkön) születésének százhuszadik évfordulója alkalmából. A mártírsorsú esztergomi bíboros érsek, hercegprímás életpályája nem egy tekintetben párhuzamba állítható Ordass Lajos evangélikus püspökével - ez derül ki dr. Boleratzky Lóránd nyugalmazott ügyvéd, egyetemi magántanár tanulmányából. Az írás, amelyből az alábbiakban részleteket közlünk, teljes terjedelmében a szerző Életformálók című, magánkiadásban 2007-ben Budapesten megjelent kötetében olvasható.

Az 1948. év a magyar keresztyénség két mártírjának, Ordass Lajos (1901- 1978) evangélikus hitvalló püspöknek és Mindszenty József (1892-1975) esztergomi érseknek a törvénytelen letartóztatását, majd pedig koncepciós perekben történő elítélését hozta. (...)

Mindketten megtapasztalták: saját egyházukat attól a hamis felfogástól kell megvédeniük, hogy a történelemnek kellene meghatároznia azt, hogy az egyház a maga küldetését akár helytállási minimumként vagy maximumként fogja fel. (...) Az egyház alapvető érdekeit mindketten feláldozhatatlan, minimalizálhatatlan kérdésnek tekintették. Nem önfeladásban, identitásvesztésben, beszűkült lehetőségekben gondolkodtak, hanem végezték az Isten által rájuk bízott feladatukat, és vállalták az ezzel járó sorsot. (...)

Számos hasonlóság volt köztük. Mindketten többgyermekes családból származtak. Ordass Lajos egy tanítói család hat gyermeke közül az ötödik. Mindszenty szülei szőlő- és földművesek voltak, és ő is hatgyermekes családból jött, annak első gyermeke volt. Mindkettőjük számára az otthon vallásos légköre és a kapott gondos nevelés meghatározó jelentőségűvé vált.

Magyarságuknak mindketten azzal is hangot adtak, hogy - csaknem egy időben - Pehm József Mindszentyre, Wolf Lajos pedig Ordassra magyarosította a nevét; Ordass 1944-ben a német megszállás miatti tiltakozásul.

# # *

Ugyanabban az évben, 1948-ban vetették börtönbe mind a két egyházfőt. Mindszenty azonban előzőleg már megismerte mind a kommunisták (1919-ben), mind a nyilasok (1944-ben) börtönét.

A baloldal az evangélikus egyházban Ordass püspököt, a katolikusban pedig Mindszenty érseket, a „két reakciós főpapot” tartotta az egyházi ellenállás legfőbb vezetőjének, és az eltávolításukra törekedett. Az Ordass-per a Mindszentyvel történő leszámolás főpróbájaként is felfogható. (...)

Mindkét egyházfő körömszakadtáig védelmezte az egyházi iskolákat. Ezekről egyikük sem volt hajlandó önként lemondani. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy az iskolák az egyház testéhez tartoznak, és hogy ha ezeket elveszítik, az előbb-utóbb maga után vonja az egyházi utánpótlás elsorvadását, ez pedig azután magának az egyháznak a meggyengüléséhez vezet. (...)

Az egyházak számára 1948-tól a brutális erőszak időszaka következett. Először Ordass Lajos került börtönbe, akit külföldi adóssal szembeni követelés bejelentése elmulasztásának vádjával kétévi börtönre és

mellékbüntetésekre ítéltek. Azonban az igazi ok az egyház autonómiájának, az egyházi iskoláknak a tántoríthatatlan védelmezése volt, nem pedig az úgynevezett valutaügy.

Mindszenty József esztergomi érseket 1948. december 26-án tartóztatták le, és koncepciós perben - embertelen kínzások után - a demokratikus államrend megdöntésére irányuló bűntett miatt életfogytiglanra ítélték. A nagy per talán egyetlen igazi vádpontja az lehetett volna, hogy a prímás meg akarta akadályozni, hogy a Szent Koronát az amerikaiak a magyar kormánynak visszaadják.

# * *

Büntetésének egy részét Ordass tizenöt katolikus pap társaságában, velük a legnagyobb egyetértésben a szegedi Csillagbörtönben, illetve a váci fegyházban töltötte. Kosárfonással foglalkoztak.

Mindszenty kihallgatása súlyos fizikai bántalmazások, az egyénisége megtörésére irányuló kábítószeres kezelés, sorozatos megaláztatások közepette zajlott. Maga a tárgyalás is súlyos szabálytalanságok közepette ment végbe, az ítéletnek pedig - Ordasséhoz hasonlóan - semmi köze nem volt a valós tényékhez.

Kiszabadulása után Ordasst, törvénytelen eljárásban, az egyház különbírósága 1950. április í-jén hivatalvesztésre ítélte, ez véget vetett minden egyházi ellenállásnak. (...)

Az evangélikus egyházi ellenállás összeomlásának több oka is volt. Talán a leglényegesebb dolog az állam részéről erősödő terror, amely egzisztenciálisan fenyegette meg a rendszerrel és az új, úgynevezett „haladó” egyházi vezetőséggel szembeszegülő lelkészeket. (...)

A másik ok a helytelen teológiai nézetek elburjánzása volt. (...) A református és az evangélikus egyházban a szolgálat, illetve a diakónia teológiája egyfajta ideológiai szerepkört töltött be. (...)

Ordass Lajos a börtönbüntetése letöltése után - miután kedvezményt nem kért - teljes visszavonultságban élt 1956 nyaráig. (...)

Mindszenty József a váci fegyházban embertelen körülmények között töltött büntetése után Püspökszentlászlón, illetve Felsőpetényben volt házi őrizetben.

A Sztálin visszaéléseit feltáró szovjet XX. pártkongresszust követően hazánkban is elindult az erjedési folyamat. Ekkor mintegy huszonháromezer törvénytelen ítélet felülvizsgálatára került sor, így Ordass rehabilitációjára is.

Mindszenty nem részesült rehabilitációban, mert őt 1956. október 30-án szabadították ki felsőpetényi raboskodásából. Pallavicini őrnagy végezte ezt a szolgálatot, ezért őt később kivégezték.

Ordass Lajos és Mindszenty József november 2-án, illetve 3-án szólalt meg a szabad magyar Kossuth rádióban. Mindkettejük rádiószózata olvasható a Szépfalusi István által szerkesztett, Mit cselekedjünk? című kiadványban (Útitárs, Oslo-Bécs, 1963) (...)

* * *

1956. november 4-én az orosz csapatok megadásra szólították fel a magyar Parlamentben lévőket. Mindszenty ekkor menekült az Amerikai Egyesült Államok követségére; Eisenhower amerikai elnök fél órán belül megadta neki a politikai menedékjogot. Tizenöt éven keresztül maradt a követségen, csak 1971. szeptember 28-án hagyta el.

Előbb Bécsbe, majd Rómába ment, később a bécsi Pázmáneumban talált állandó lakhelyet. Innen kezdte el azután gondozni a világ számtalan országában élő magyar katolikusokat.

Ordass - Váradi Lajos budavári esperes tanácsára - meglátogatta Mindszentyt.

Az idő rövidsége miatt azonban szó sem lehetett arról, hogy hosszabb tárgyalást folytassanak egymással. (...) Ezt a rövid találkozást használta fel Mihályfi Ernő evangélikus egyetemes felügyelő arra, hogy az 1957 novemberében az államhatalommal történt evangélikus tárgyalások megfeneklésekor Ordasst mindszentyzmussal vádolja meg. (...)

Miközben Mindszenty József az amerikai nagykövetségen tartózkodott, és a magyar katolikus egyházban megindult a visszarendeződés, aközben az evangélikus egyházban - Ordass Lajos második aktív püspökségének köszönhetően - egy majdnem reformációi méretű belső megújulás ment végbe, amely teológiai, személyi, strukturális változások tömegét hozta magával. (...)

Annak, hogy ez a korszak csak nagyon rövid ideig tartott, több oka is volt. A legfontosabb a belső, egyházi elégedetlenkedő erők megjelenése és az államhatalom által történő támogatása; külső tényező volt a moszkvai kemény egyházpolitikai vonal ráerőltetése a többi szocialista ország egyházpolitikai szervezeteire.

Ordasst végül hatalmi szóval távolították el. Utólagos rehabilitációi során az derült ki, hogy harminchárom éven át ő volt a legitim püspök, de tényleges hivatalát alig öt évig gyakorolhatta.

* #r *

Az államhatalom mind Ordass, mind Mindszenty megürült helyére megpróbálta a maga embereit ültetni. Ez Ordass esetében már 1958. november 4-én sikerült, ekkor iktatták püspöki hivatalába Káldy Zoltán pécsi esperest. (...)

Mindszenty bíboros hasonlóképpen járt, ő a Casaroli-féle egyházpolitika áldozata lett. A magyar kormány amnesztiát adott neki, ő azonban ezt nem fogadta el, mondván,

hogy a justizmord jóvátétele csak rehabilitáció lehet.

V7. Pál pápa, aki Mindszentyt 1971 szeptemberében mártírnak kijáró tisztelettel fogadta, 1973. november í-jén - mivel kapcsolatait a magyar kormánnyal szerette volna megjavítani - arra kérte őt, hogy mondjon le az esztergomi érseki tisztéről és a prímási méltóságról. Erre azonban a prímás nem volt hajlandó. (...) A pápa Mindszenty tiltakozása ellenére 1974-ben megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. (...)

Mindszenty külföldi tartózkodása alatt a magyar kultúrát, a nagyobb összetartást és a jövőbe vetett hitet erősítette németországi, portugáliai, angliai, kanadai, észak- és délamerikai, ausztráliai, új-zélandi útjai során. A hit és az egyház szabadságáért folytatott küzdelme, sokéves rabsága, majd hosszú száműzetése, valamint az elvei melletti kitartás olyan tekintélyt és megbecsülést szerzett számára, amellyel emigráns az elmúlt negyven évben nem dicsekedhetett.

Mindszenty József 1975. május 6-án váratlanul elhunyt. Holttestét ideiglenesen az ausztriai Mariazellben helyezték el a végrendeletében megfogalmazott utasításának megfelelően: „Ha az istentelen kommunizmus csillaga a Magyarok Nagyasszonya és Szent István magyar egéről lehull, vigyék tetememet az esztergomi bazilika kriptájába.” Ez a kívánsága 1991- ben teljesült.

Ordass Lajos húsz évig tartó belső emigráció után halt meg. 1978. augusztus 18-án történt temetése - rendelkezésének megfelelően - szerény körülmények között zajlott le a Farkasréti temetőben. Nem volt gyászjelentése sem, az emberek csak egymástól értesültek a temetés időpontjáról. (...)

* * #

Végezetül arra a kérdésre kell választ keresnünk, mi volt az oka annak, hogy bár mind a két egyházfő az evangélium uralmáért küzdött, mégsem sikerült nekik ebben a küzdelemben szorosabb együttműködést

kiépíteni, mindkettejük külön-külön vívta meg a maga harcát.

1945-47 között adva volt a három történelmi egyház között az úgynevezett „belső szolidaritás” gondolata. A gondolatot Ravasz László református püspök vetette fel, a lényege pedig az volt, hogy mind a három egyház először megpróbálja megtalálni a maga saját teológiai, ekkléziológiai, strukturális útját, és ezután próbálnak az államhatalommal szembeni magatartásukban egy közös frontot kialakítani.

Ravasz Lászlónak, Mindszenty Józsefnek és evangélikus részről Raffay Sándornak, Kapi Bélának és Ordass Lajosnak sikerült ennek a belső szolidaritásnak hangot adni. A legnagyobb eredménye ennek a gondolatnak az lett, amikor 1947-ben a három történelmi egyháznak egymással összefogva sikerült megakadályozni a kötelező hitoktatás - a kisgazdapárt által felvetett - eltörlését. A tankönyvkiadás ügyében is történtek eseti együttműködések. (...)

Ordass a maga részéről a keresztyének együttműködését illetően olyan tervben gondolkodott, amelynek révén az állammal kötendő egyezmények időpontját elodázta volna. Ennek érdekében üzenetet küldött - Vargha Sándor főtitkár útján - a reformátusoknak, hogy ne siessenek annyira az állammal történő megegyezésben. A református egyház akkori hangadói - Bereczky Albertiéi az élen - nem hallgattak az üzenetre. Ha a nagyobbik protestáns egyház jobb példát adott volna, az döntő támogatást jelentett volna a másik két történelmi egyház számára is.

Az úgynevezett „belső szolidaritás” gondolata Ravasz László, Mindszenty József és Ordass Lajos végleges kikapcsolásával teljesen eltűnt a történelmi egyházak életéből. Helyette mind a három történelmi egyház „saját útra” tért. (...)

Mindszenty kétségkívül a 20. századi egyháztörténelem egyik kiemelkedő személyisége volt. (...) A bíboros a szabadság és az emberi jogok szimbóluma is lett. A harcot azzal a tudattal vállalta, hogy bekövetkezhet az, hogy ennek a küzdelemnek a vértanúja lehet. Amikor XII. Pius pápa átadta neki a bíborosi kalapot, akkor figyelmeztette is erre.

Temetésén Mariazellben König bíboros azt mondta: „Mártír volt, aki csodálatos helytállással viselte a testi és lelki szenvedéseket, egyházához és népéhez mindig hűen. Egy olyan korszaknak volt a vértanúja, amelyben új mártírtípust teremtett az ideológiai és politikai okokból támadt vallásüldözés.”

Ordass Lajos az alázatos szenvedés példaképe lett. így írt erről: „Életem értelme az lett, hogy érted és veled szenvedhettem. Úgy lehet: az emberek életem csődjének és gyalázatának tekintik a rajtam esetteket. Én áldlak, Uram, hogy keresztfád tövébe állítottál. Most már tudom: ezért kellett élnem.”