Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-21 / 42. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. október 21. m- 5 Evangélikus Élet Hogy vagyunk otthon? Szekcióról szekcióra - lépésről lépésre a hazatérés útján Folytatás a 3. oldalról Elsősorban a gyermek lelki fejlődését, megtérésének feltételeit kereste előadásában. Ideális esetben a család mindkét szülője gyakorolja vallását, ez sem garantálja azonban, hogy a gyermek Isten útjára lép majd - szögezte le. De jó példát mutathatnak a szülők. A legfontosabb, hogy szeressék egymást, ennek a leghétköznapibb megnyilvánulásai - legyen az egy ölelés vagy egy kézfogás - nagyon fontosak a gyermek fejlődése szempontjából. Hasonlóképp fontos lehet, hogy milyen a szülő istenképe, nem mindegy ugyanis, hogy egy szigorú-büntető vagy egy szerető-türelmes Istent képzelnek el a gyerekek. Az is kulcsfontosságú, hogy el tudják fogadni egymást a családtagok, ahogyan Isten is elfogad bennünket tökéletlen valónkban. Az előadás végül is rácáfolt a címére azzal, hogy a megtérést személyes, egyéni útként mutatta be. * * * Ezen az egyéni úton „terelgetett” Bakay Beatrix (alsó képünkön) a gyülekezeti kisterem lelkigondozó klubjában. A mórichidai evangélikus gyülekezet lelkésze nagy lendülettel és örömmel mesélt az alkalomról.- Két síkon próbáltam megközelíteni a kérdést - mondta -, egyrészt azokhoz kívántam szólni, akik személyesen igényelnék a lelkigondozást, másrészt azokhoz, akik mások lelkét szeretnék ápolni. Sokan nosztalgikus érzéssel érkeztek ebbe a szekcióba, mert egykor állandó lelki eledelük volt - az ige mellett - a lelkésznő lelkigondozói rovata, amely EvÉlet lelki segély címmel kéthetente jelent meg az Evangélikus Élet hasábjain. A rovat olvasója volt - valamint az abban megjelent írásokból később megjelent gyűjteményes kötetet is forgatta -Ferenczi Gézáné, Amália, a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetotthon dolgozója. Családjával - férjével, aki az otthon gondnoka, illetve teológushallgató lányával - érkezett az evangélizációs napra. Célzottan Bakay lelkésznő előadására készült, mert mint mondta, minél hatékonyabban és minél több szeretettel kíván foglalkozni a betegekkel. * * * A kis sekrestye is dugig megtelt dr. Győri Józsefnédr. Drenyovszky Irén (felső képünkön) előadása alatt - úgy látszik, sokan szerették volna megtudni, hogyan beszélgethetnek Istennel. Az előadó - nyugalmazott gyermekorvos - 21. századi példát hozott szemléltetésként: a mobiltelefonon való beszélgetést és a GPS irányadását. Nem mindegy - fejtette ki -, milyen számot hívunk, és az sem, hogy ki mondja meg, merre menjünk. Mindegy, hol imádkozunk, templomban vagy hegytetőn, a lényeg, hogy a szívünkben szüntelen imádság legyen. Az „imádságmobilt” mindig bekapcsolva kell tartani. * * * A mobiltelefonon túl a Facebook is előkerült egyes előadásokon, hisz olyan hétköznapi eszközzé lett mára, amelyet talán az evangélizációban is érdemes volna felhasználni. Az egyház ehhez hasonló peremvidékeit barangolta be Deák László (jobbra), a pestszenlőrinci Sztehlo Gábor Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze Hol a föld pereme? A templomkapuban? című interaktív előadásában, melyben a mai hatékony misszió eszközeinek nyomába eredt. Szepesfalvyné Magassy Márta budafoki gyülekezeti tag készségesen mesélte el az EvÉletnek a szekció tanulságait.- A föld pereme ugyan messze van, nekünk viszont nem kell a világ végére - a föld végső határáig - mennünk ahhoz, hogy emberhalászokká lehessünk. A templomon túlra kellene tágítanunk a kört, a személyes bizonyságtételnek mindenhol, mindenkor nagy ereje van. A tanítványság nem áll meg az alapismereteknél, hanem folyamatos tanulást jelent. Kétszer hangzott el a nap folyamán József Attila Isten című verse. Egyszer kisebb körben, Badin Ádám szájából, másszor Kellermayer Miklós sejtkutató, professor emeritus bizonyságtételében. „Hogyha golyóznak a gyerekek, / az isten köztük ott ténfereg.” Talán ott ténfergett a Kisdeák Evangélikus Óvoda termeiben is, ahol a gyerekek „Meríts!” feliratú pólókban játszottak. Az evangélizáció alatt zajlott gyermekfoglalkozáson egyházunk országos irodája gyermek- és ifjúsági osztályának mosolygós munkatársai Csizmadia Nóra, Grendorf-Balogh Melinda és Lipták Kata -, valamint két önkéntes - Bartos Móni és Szabó Anna - kézműves-foglalkozásokkal és az evangélizáció igéjéhez kapcsolódva a tékozló fiú történetének mesés feldolgozásával várták a gyermekeket. ■ Kinyik Anita Lelkésziktatás a négyzeten Könyörgés áldásért Péteriben ► Kettős lelkésziktatás zajlott október első hétvégéjén az apostagi és a dunaegyházi evangélikus gyülekezetben. A két megválasztott lelkész házaspár lévén, a két alkalmat ildomos volt egy napra tenni. Ilyenformán Selmecziné Füzéková Diana délután kettőkor a dunaegyházi, Selmeczi Géza Tamás pedig négykor az apostagi oltár előtt állt. Mindkettejüket Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese indította szolgálatba. Az első esperesi igehirdetés a Krisztusra épített alapról szólt, amelyre a múltban az ősök építkeztek, és amelyre a mai nemzedék és a gyülekezet is bátran rábízhatja magát, még ha oly korban élünk is, hogy sokaknak a celeblét a vonzó, s feladnak erkölcsöt, rendet. Az újonnan beiktatott lelkész igehirdetésében a győzelemről beszélt, amely legyőzte a világot: ez a mi hitünk. Ez a győzelem a gyülekezet reménysége, így tagjai mind részesei, tanúi és örökösei is ennek. Selmecziné Füzéková Diana hangsúlyozta: „Az ember ösztönösen kapaszkodik az erősebb felé”, és biztatta a hallgatókat: „Menjünk hát együtt a győzelemhez!” A díszközgyűlésen az egyházmegye lelkészi kara nevében Halasi László hartai lelkész szólt. Tóth-Szőllős Mihály nyugalmazott esperes a régi gyülekezetre emlékezett, Tamásyné Szabó Erzsébet pedig édesapjának - aki ebben a gyülekezetben szolgált tizenkilenc évig - két jó tanácsát elevenítette fel. Áldott szolgálatot kívánt az újonnan beiktatott lelkésznek Dudla Erzsébet, az egyházmegye, egyben a helyi gyülekezet felügyelője is. A helyi református lelkipásztor, Várnái Péter erre az alkalomra megtanult szlovák köszöntéssel állt ki, majd a gyülekezet nevében az ősök nyelvén hangzott el az üdvözlés; erre a lelkésznő szlovákul válaszolt. Az apostagi templomnál már gyülekeztek a falubeliek - felekezetre való tekintet nélkül -, illetve a környező települések evangélikusai. A Dunaegyházáról megérkezett lelkészi kar élén a presbiterek ünnepélyes bevonulását orgonamuzsika kísérte. Lupták György esperes igehirdetésében kiemelte, milyen nagyszerű dolog a gyülekezet életében, hogy hosszú évek után újra helyben lakó lelkésze van. Biztatta az egybegyűlteket, hogy a gyülekezeti munkát csapatmunkaként élje meg, támogatva a lelkészt az építkezésben. A beiktatott lelkész az ordinációjakor elhangzott, szolgálatba indító igét (Lk 10,20) olvasta fel az örömről. Örömre az embernek azért van oka - mondta -, mert nevét Isten számon tartja a győztesek között. Jóleső érzés a gyülekezet sikerét, növekedését látni, jóleső érzés tölti el az embert, ha ezekben részt vehet, és ezeket szorgalmaznia is kell, az első mégis az, hogy az ember örülni tudjon annak, hogy Krisztus már mindent elvégzett a mi üdvösségünkre. Az ünnepi közgyűlésen jó néhányan köszöntötték Selmeczi Géza Tamást, többek között az egyházmegye lelkészi kara nevében Halasi László, illetve Hulej Enikő kecskeméti lelkész, továbbá jókívánságait fejezte ki Dudla Erzsébet egyházmegyei felügyelő, Váradi Péter református lelkipásztor és Zakar Zoltán apostagi polgármester. Rákoshegy, Nagydém, Szentendre, Lovászpatona, Kelenföld, Rákoskeresztúr, Szerecseny, Csepel, Schwarzenbruck, Százd, Ipolyszakállos és Domonkosfa (Felvidék és Muraköz). Hogy kerülnek egymás mellé a Magyarországról, a határon túlról vagy éppen Németországból és még ki tudja, honnan érkezett vendégek a péteri evangélikus templomban egy szombat délutánon? Isten szeretetének ereje gyűjtötte össze ezt a különleges gyülekezetei október első szombatján, amikor Krámer György, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese a péteri gyülekezet lelkészi hivatalába iktatta Dechertné Ferenczy Erzsébetet. A szeretet ereje és az imádság lelke hozta össze ezeket az embereket. A szeretet ereje küzdött le óriási távolságokat, súlyos betegséget, nyelvi határokat. Mert ahol Isten ügyéről van szó, mindezek nem jelenthetnek akadályt. A cél nem csupán egy megválasztott lelkész beiktatása, hanem annál sokkal fontosabb volt: könyörgés megújulásért, Isten áldásáért egyházunk, gyülekezeteink népe számára. A péteri presbitérium meghívása könyörgő istentiszteletre szólt. Imádkozni gyűltek össze ezek az emberek. S bár a legtöbb imádsága szívek mélyén hangzott, megszólalt a templomban szlovák, szlovén és magyar nyelvű könyörgés is. Emellett együtt könyörögtek az áldásért sokan olyanok is, akik személyesen nem tudtak részt venni az istentiszteleten. Egyházunknak, gyülekezeteinknek, Isten népének szerte a nagyvilágban semmi másra nincs olyan nagy szüksége, mint Isten áldására. Ehhez azonban megkell újulnunk. Bocsánatért, megtisztulásért, új életért kell könyörögnünk, hogy Isten megáldhasson minket. Mert az áldást el is lehet veszíteni. Nem áldhatja meg Isten a hamis életet, azt a gyülekezetei, azt a lelkészt, amelyik tőle elszakadt, a maga útján jár. Egy gyülekezetnek az a legnagyobb tragédiája, ha elveszíti az áldást, ha Isten elhallgat, ha mindabban, ami történik, nincs ott az élő Isten ereje, jelenléte. Ez a legsúlyosabb büntetés. „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem!” - kiáltott Jákob a tusakodás közben, mert tudta, hogy nem élhet az áldás nélkül. Kiáltása ezt jelenti: nem engedlek el! Nem hagyhatsz magamra a bűnben, a nyomorúságban, a kétségbeesésben! Nem élhetek nélküled! Egyet akarok: tudni, hogy nem haragszol rám, hogy megbocsátasz! Hogy nem vonod vissza tőlem az áldást! „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem!” Nekünk már nem egyedül kell megvívnunk ezt a küzdelmet. Hiszen az ígéret beteljesedett. Isten Krisztust adta nekünk, aki értünk tusakodott a Gecsemáné-kertben. A nagy küzdelmet a kereszten állotta ki, és győzött értünk. A bűneiben elveszett világért harcolt, és legyőzte Isten jogos haragját. Azóta ez minden áldás forrása: Krisztus keresztje. Az élő Krisztus szüntelenül küzd értünk, velünk. Küzd a lelkész alkalmatlanságával, kishitűségével, gyengeségeivel. Küzd a gyülekezet csalódásaival, megfáradásával, erőtlenségével. Küzd értünk, hogy tőle el neszakadjunk, hogy egyedül igéjének vezetése alatt éljünk, hitünkben megerősödve, hogy megáldhasson minket. Keresztségünktől fogva életünk utolsó leheletéig kísér bennünket Isten irgalma. Amikor ő az utunkat keresztezi, megállít, belenyúl az életünkbe, akkor annak célja van. Küzdelmeinkben, a kétségbeesés, a fájdalmak és sötétség óráiban különleges áldásokat tartogathat számunkra. Ilyenkor, mikor minden veszni látszik, belekapaszkodhatunk mi is Isten ígéretébe, és megújulást, megtisztulást, gyógyulást kérve, szeretteinkért, gyülekezetünkért, egyházunkért, magunkért könyörögve kiálthatjuk: „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem!” m D. F. E. ■ - S. G. T. -FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!
