Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-21 / 42. szám
6 -m 2012. pktpber 21. '•4 l » I M V / -« KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Közelkép az Úr szolgálóleányáról Beszélgetés az Ancilla Domini - Túrmezei Erzsébet-emlékkönyv szerkesztőjével, Kőháti Dorottyával ► A Magyarországi Evangélikus Egyház Túrmezei Erzsébet-emlékbizottságának döntése értelmében emlékkönyv készült egyházunk nagy hatású diakonissza költőnője születésének századik évfordulója alkalmából. A kiadvány bemutatójára szeptember 25-én, a diakónia napján került sor. Az Ancilla Domini - Túrmezei Erzsébet-emlékkönyv szerkesztője Kőháti Dorottya.- Az evangélikus médiamunka több területén is régóta dolgozol, de könyvet még nem kellett letenned az asztalra. Hogyan lettél az emlékkötet szerkesztője?- 2012 januárjában a Túrmezei Erzsébet-emlékbizottság - amelynek rádiós szerkesztőként voltam tagja - ülésén kaptam a felkérést. Megtisztelő volt, hogy rám bízták ezt a feladatot. Hogy őszinte legyek, akkor még nem tudtam, mire is vállalkozom... Mint mindenki, aki az evangélikus egyházban nő fel, én is jól ismertem Túrmezei Erzsébet verseit. Otthon a könyvespolcon sorakoztak a kötetei. Teológusként gyakran idéztem igehirdetéseimben, és nagyon szerettem az énekeskönyvünkben található énekeit is. Egyik kedvencemet például a lelkésziktatásomon énekeltük; ez az ének az egyházi szolgálatba indítás költői megfogalmazása, nem tudom meghatottság nélkül hallgatni ma sem [Örök Isten, kezed ezer áldást ad; EÉ 315). Erzsébet testvér életrajzi adatait vázlatosan ismertem, de az említetteket és néhány hivatalos, mindannyiunk által látott fotót leszámítva nem tudtam róla sokkal többet. Van azonban egy személyes szál, amelyet itt kell megemlítenem: Solymár Péter ma már nyugalmazott csömöri lelkész édesanyámnak az unokatestvére. Nála és családjánál kisgyerekkorom óta gyakran megfordultam, ismerem és szeretem Csömört, ott konfirmáltam, abban a gyülekezetben, ahol Túrmezei Erzsébet mintegy második otthonára talált. Kisgyermekkorom óta ismerem Gubek Máriát - Manci nénit -, akit Erzsébet testvér a lányaként szeretett, és aki éveken át a házát is megosztotta vele. Manci néni a gyülekezet felügyelőjeként mindig bejött istentisztelet előtt Péter nagybátyámhoz a lelkészi hivatalba. Túrmezei Erzsébethez tehát a számomra családilag ismert genius loci is segített közelebb kerülni.- Milyen elgondolás alapján kezdtél bele az emlékkönyv szerkesztésébe?- Amikor belefogtam a munkába, közvetlen munkatársaimmal, a kötet szerzőivel - szeretném itt név szerint említeni őket: id. Zászkaliczky Pál, Madocsai Miklós nyugalmazott lelkészek és Herzog Csaba (korábban mindhárman Fébé-lelkészként is szolgáltak), valamint D. Keveházi László nyugalmazott egyháztörténész - több ízben is konzultáltunk, s újra és újra feltettem a kérdést: ki volt Túrmezei Erzsébet? Diakonissza, költő, műfordító; énekszövegszerző és -fordító; több város díszpolgára; népfőiskolás leányok-asszonyok tanítója, nevelője; rendkívül művelt, olvasott, több nyelven beszélő és fordító, magyar-német szakos tanárnő; a Fébé 1990. évi újraindulása utáni első főnökasszonya. Valaki, aki egyaránt szót értett a hat elemit végzett népfőiskolás leánynövendékeivel, és méltó szellemi partnere volt Balassagyarmaton Szabó József püspöknek és Hafenscher Károly professzornak, akik teológiai diskurzusaik alkalmával gyakran kikérték Erzsébet testvér véleményét. Szerető, meleg családi háttérből érkezett, hitét mélységesen komolyan megélő, két evangélikus lelkész bátyjával, Sándorral és Jánossal egész életén át szoros családi kapcsolatot ápoló személyiség volt. Olyan valaki, aki talentumokat kapott az Istentől, és ezeket egész életén át Isten dicsőségére és sok-sok ember hitének épülésére, lelki vigasztalására, erősítésére, a költészet által való szellemi gyönyörködtetésére kamatoztatta. S itt még hosszan folytathatnám - talán ebből is látszik, hogy Túrmezei Erzsébet szellemi-lelki kincsekben olyan páratlanul gazdag életet élt, oly sokakra hatott, hogy szinte lehetetlennek tűnt életét tematizálni, fejezetekbe rendezni. A munka közben magam is egyre jobban személyiségének a hatása alá kerültem.- Milyen jellegű feladatokat jelentett a kötet anyagának összegyűjtése?- Elsőként felvettem a kapcsolatot a családdal, különösen is Túrmezei Sándorral, Erzsébet néni unokaöccsével. Igen sokat köszönhetek neki. Fáradságot nem ismerve válaszolta meg szóban és írásban feltett kérdéseimet, begyűjtötte a családtagoknál lévő fényképeket, kézírásos dokumentumokat, leveleket, a Bélák családra vonatkozó, számunkra fontos és érdekes iratokat, képeket. Még a legkisebb papírdarabkát is izgalommal böngésztük, ki írta, és mit árul el Erzsébet testvérről. Volt, hogy Túrmezei Sándor Budapestre utazott Karcagról, és egy egész napon át csak a családi fotókat csoportosítottuk, szkenneltük, miközben türelmesen magyarázta, ki kicsoda a képeken, segített beazonosítani a családtagokat. Több száz fotót láthattam a kis Bélák Erzsikéről és testvéreiről, de a felmenőkről is, és sok-sok „civil” képet Erzsébet testvér életéből, utazásairól, életének számos megörökített pillanatáról. Élmény volt elmerülni ezekben a képekben, iratokban! Magával ragadott az újságíró-szenvedély, levéltári kutatásokat is végezhettem az Evangélikus Országos Levéltár szíves segítségével. Sokat jelentett számomra, hogy a munka során közeli kapcsolatba kerültem a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesülettel. Veperdi Zoltán Fébé-lelkész és Görög Hajnalka főnökasszony szintén a kezdetektől segítőkész partnereim voltak; nem volt olyan kérés, amelyre ne mondtak volna igent. A Fébé gondozza Túrmezei Erzsébet hagyatékát, s ahányszor csak megfordultam az anyaházban, mindig kaptam értékes anyagokat, és tartalmas beszélgetéseket folytattunk. Hálás vagyok, hogy a diakonissza testvérek olyan szeretettel fogadtak, Vilma testvér, Berta testvér és a többiek közelebb vittek a diakonisszaélet és -szolgálat mélyebb megértéséhez. Gertrud Heublein német diakonissza-főnökasszonyt is megismertem, ő is sok segítséget nyújtott a kötet anyagának összegyűjtéséhez, és a találkozásaink is élményt jelentettek.- Az Ancilla Domini - Túrmezei Erzsébet-emlékkönyvben számos írás, tanulmány és családi fotók, dokumentumok mellett irodalomtörténeti érdekességek is helyet kaptak; például Túrmezei Erzsébet levelezése Reményik Sándorral.- Amikor elkezdtük a munkát, két dologban voltam biztos: szeretném, ha nagyon „személyes” lenne a könyv - ezt a sok szép fotóval, kézírásos levéllel, dedikált kötetekkel, a felbecsülheteüen értékű családi anyakönyvi kivonatokkal és más okiratokkal talán sikerült megvalósítani. A másik pedig, hogy olyan írások, tanulmányok, cikkek kerüljenek bele, amelyek még soha nem láttak napvilágot, kimondottan e kötet számára készültek, illetve amelyek így együtt, ebben a szerkesztésben és elgondolásban még soha nem jelentek meg. Kiemelném dr. Egyed Emesének, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke professzorának a munkáját. Ő olyan nívós tanulmányt írt Túrmezei Erzsébet költészetéről, hogy méltán nevezhetjük a kötet exkluzív, vezető írásának. Köszönet illeti Essig József operatőr-fotográfust is; Túrmezei Erzsébet kolozsvári látogatásáról készített filmjét megkaptuk DVD-n, ebből a filmből készült egy kis összeállítás a kötet DVD-mellékletéhez a Zákeus Médiacentrum által a kilencvenes években forgatott portréfilmmel együtt. Költői barátságokat is ápolt Túrmezei Erzsébet, különösen is szép és megható a Reményik Sándorral folytatott levelezése és rövid találkozásuk. Sajnálatos, hogy Reményik korai halála miatt ez nem folytatódhatott. Ennek dokumentumai a Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából kerülhettek be a kötetbe. Másik irodalmi barátságát Anna-Maija Raittilával ápolta Erzsébet testvér. A finn költőnő fordította finnre a verseit. Anna-Maija még élt a kötet összeállításakor, de betegsége miatt már nem volt írásban sem megszólítható, pedig egy interjú igen nagy öröm lett volna. Augusztusban érkezett a halálhíre. Gyakran látogatták egymást; Anna-Maija sűrűbben jött férjével, Taistóval, Balassagyarmaton meglátogatta az akkor az ottani szeretetházban szolgálatot teljesítő Erzsébet testvért, majd később Csömörön, Budapesten is felkereste.- Hogyan foglalnád össze az Erzsébet testvér gazdag életétfeldolgozó kötet üzenetét a mai olvasók számára?- Reményik Sándor Jézus Krisztus poétájának nevezte Túrmezei Erzsébetet - de nem csak poétája volt. Nagyon nehéz őt kevés szóval jellemezni, a leginkább kifejező jelzőhöz segítségül kell hívnom a kötet címét: Túrmezei Erzsébet egész életében ancilla Domini, az Úr szolgálóleánya volt. Végigélte szinte az egész 20. századot, hiszen 1912-ben született, és 2000-ben halt meg. Egy olyan korban, amely nemcsak a keresztény egyházakat, hanem az egész magyarságot különösen próbára tette - gondoljunk például a szerzetesrendek 1951-es, egyetlen tollvonással történt feloszlatására vagy az államosított egyházi intézményekre. Ő mindennek ellenére megmaradt hiteles embernek, diakonisszának - azok után is, hogy fel kellett fejtenie szürke egyenruháját. A szívében, lelkében és cselekedeteiben szolgált és írt akkor is, amikor nem volt szabad publikálnia a verseit, csak gépírással, levelekben terjesztették őket, legépelt, összetűzött „kötetek” készültek belőlük. Túrmezei Erzsébet nem keseredett meg, nem veszítette el a tartását, nem adta fel a hitét, nem lehetett megtörni. Mi volt a titka? Az, hogy mindig „felfelé” nézett. A válaszokat a miértekre a hitéből merítette, Jézus Krisztustól kérte és kapta. És amit kapott, azt a művészet eszközével adta tovább. Fény volt, aki sugárzott, de úgy, mint aki a rá ragyogó fényt adja tovább, és ezzel világít, melegít, mert ő is kapja az Istentől. Megtalálta a békességet, a harmóniát a mindennapokban a legnehezebb időkben is - ezt a számos levélből, a fotókról ránk tekintő derűs, szelíd, máskor komoly szemekből is kiolvashatjuk. Egy példát még hadd mondjak: megható, szívszorítóan szép az utolsó fényképe. Ezen Gertrud Heublein Bad Kreuznach-i diakonissza-főnök - asszonnyal látható. A már nagyonnagyon gyenge és beteg Erzsébet testvér megkérte Gertrud testvért, hogy öltöztesse fel az egyenruhájába. A fotón Gertrud arcán fájdalom, szomorúság látható - ő is érzi, hogy Erzsébet testvér elmenni készül. Arcán azonban nyugalom, harmónia, mi több, derű látható: ő tudja, hogy hová tart, hogy ki várja őt, és nem félelemmel, hanem a hit bizonyosságával néz előre. Néhány nap múlva hazatért...- A kötet címében hangsúlyos az „emlékkönyv”szó, ahogyan a lapokon is jelentős részt képviselnek a visszaemlékezések. Ezeknek az írásoknak az összeállítása az anyaggyűjtést és a szerkesztést is rendhagyóvá tette.- Felhívást tettem közzé az evangélikus médiában ezzel a szöveggel: „Túrmezei Erzsébet életének tanúit keressük! Egy készülő emlékkötethez keresünk hiteles tanúkat, akik közelről ismerték Erzsébet testvért, és életéről, szolgálatáról hasznos adalékokat osztanának meg, esetleg levelezésüket, más dokumentumaikat a szerkesztők rendelkezésére bocsátanák. Segítségüket előre is köszönjük!” Tulajdonképpen „hirdetést” adtam fel. Nem tudtam, hányán fognak válaszolni, hogy egy, tíz vagy ötven jelentkező lesz-e. Már másnap megérkeztek az első telefonok, emailek, majd egy héten belül az első postai küldemények a szerkesztő részére. S ez az „áradat” heteken, hónapokon át folytatódott. Felvettem a kapcsolatot a jelentkezőkkel, el is utaztam hozzájuk, és interjút készítettem velük. Voltak időben rövid, de máig emlékezetes ismeretségek, és élethosszig tartó barátságok. Megtisztelő volt otthonaikba látogatni. Megható volt látni azt a szeretetet, amely Túrmezei Erzsébet iránt születésének századik évfordulóján is élénken él az emberek szívében. Köszönet illet minden visszaemlékezőt, aki Erzsébet testvérrel kapcsolatos, féltve őrzött tárgyi és lélekben elraktározott kincseivel hozzájárult e könyv létrejöttéhez. Túrmezei Sándor a minap felhívott, azt mondta, találtak még sok érdekes családi emléket... Nos, egy második kötetre való anyag és mondanivaló is bízvást lenne, de hiszem, ha a teljességet nem tudtuk is most megragadni, sok szép és érdekes mozaikdarabkát egymás mellé téve kirajzolódik Erzsébet testvérnek egy eddig így talán nem ismert portréja.- A kötet elkészítése a Luther Kiadó számára is különleges feladat volt.- Az emlékalbum az eddigi visszajelzések szerint különösen szép lett, igényes kivitele, impozáns külleme a kiadó szakembereinek hozzáértését, kreativitását dicséri. Amint a munkatársak elmondták, a kiadó korábban még sosem készített olyan illusztrált albumot, amely ilyen széles összefogással, ennyire sokféle forrásból, ennyire különböző típusú anyagokból állt volna össze. (Az egységes nyomdai előkészítés szempontjából merőben más szakmai háttérmunkát igényelnek például a digitális fotók, a beszkennelt múlt századi képek vagy éppen a megsárgult, kézírásos levelek, gépelt papírok, anyakönyvi dokumentumok.)- A kötet végén található egy műfaji szempontból nagyon változatos „ meglepetés-összeállítás” is...- A kötet utolsó fejezetében nem csupán a nehezen besorolható írásokat, a fejezetek illusztrációiból kimaradt családi és egyéb, jellegzetes fotókat igyekeztünk összegyűjteni, hanem családjának, tanulmányainak és szolgálatának - ma már kordokumentumnak számító - hivatalos iratait is közreadtuk. Kíváncsian körbenéztünk az interneten is - ez nem várt eredménnyel járt. Fény derült rá, hogy 2012-ben Túrmezei Erzsébet művei „természetesen” a világhálón is megtalálhatók, sokszor egészen meglepő helyeken is. Számos felekezet, sok blogger közöl weboldalán Túrmezei-versösszeállítást. Talán legismertebb műfordításához, a Lábnyomok című vershez még a YouTube nevű videómegosztó portálon is felleltünk több videokompozíciót. Túrmezei Erzsébet műveiben, szellemiségében, lelki örökségében ma is köztünk van.- Az evangélikus médiában régóta ismert a neved. A publikációidban eddig megszokotthoz képest azonban ezúttal egy új keresztnév is felbukkan a kötet borítóján. Miért Dorottya Évaként szerepelsz?- Ezt többen is megkérdezték. Amellett, hogy ez az anyakönyvezett, hivatalos nevem, személyes oka van, hogy ebben az esetben a kötet szerkesztőjeként így használtam. Ezt a hatalmas munkát életem legnehezebb szakaszában kaptam feladatul. Édesanyám sajnos 2011 áprilisa óta nincs velem. Ő is Éva, s neki szerettem volna ezt a könyvet ilyen „rendhagyó” módon ajánlani. ■ Petri Gábor
