Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-21 / 42. szám
s „1956 őszén rengeteg fiatal hagyta el Magyarországot, és érkezett szülők nélkül Ausztriába. Többségük egyáltalán nem beszélt németül, így nem nyerhetett felvételt az osztrák középfokú oktatásba.” 1956 az Alpok fővárosában !► 4. oldal „Fény volt, aki sugárzott, de úgy, mint aki a rá ragyogó fényt adja tovább, és ezzel világít, melegít, mert ő is kapja az Istentől. Megtalálta a békességet, a harmóniát a mindennapokban a legnehezebb időkben is - ezt a számos levélből, a fotókról ránk tekintő derűs, szelíd, máskor komoly szemekből is kiolvashatjuk.” Közelkép az Úr szolgálóleányáról !► 6. oldal Összeállításunk a találkozóról !► 7-11. oldal „...akinek hitét egyedül te ismered” W 2. oldal A Biblia alapján irányt mutatni a társadalomnak !► 3. oldal Lelkésziktatás Apostagon, Dunaegyházán és Péteriben W- 5. oldal Az egyház gyógyulásáért W 13. oldal Hogy vagyunk otthon? ► Az Isten igéjére szomjazok október 13-án azt az ígéretet találták az Útmutatóban, amely aznap az országos evangélizáció témájául is szolgált: „Összegyűjtöm őket aföld pereméről..(Jer 31,8) A Deák téri templomot megtöltő gyülekezetre a sokszínűség volt jellemző, hiszen a hazai evangélikusok mellett határon túliak, valamint más felekezetű és nemzetiségű testvérek is hallgatták a hazatérésre való buzdítást, és közreműködtek a szolgálatban. Vidám muzsika örvendeztette meg a járókelőket és az evangélizációra igyekvőket a templom előtt, s a nap során az éneklés magasztosságát is emelte az ország különböző tájairól érkezett tagokból álló, Johann Gyula vezette Evangélikus központifúvósegyüttes szolgálata. A programra való ráhangolódást köszöntő szavaival Szeverényi János országos missziói lelkész segítette, aki - a külföldi tartózkodása miatt távol maradó, de az evangélizációra áldást kérő - Szemerei János misszióért felelős püspök sms-ét is tolmácsolta. Orbán Attila evangélikus lelkész, misszionárius a mottóként szolgáló jeremiási prófécia alapján humorral fűszerezve hirdetett evangéliumot: aki igazi otthonra szeretne lelni, és vágyik a békességre, szeretetre, az Isten közelében keresse a helyét! Ez komoly változással jár, hiszen aki Istentől kap új ruhát, nem hagyhatja magán az új alatt a régit, s ugyanakkor azt is fontos felismernie, hogy a kereszténység nem elmélet - Krisztus népeként kell élni e zűrzavaros világban. A kijelölt igevers alaposabb vizsgálata aztán a bibliakörben is folytatódott. A délelőtti tanúságtevők messziről érkeztek hazánkba. A német Joela és a finn Firmita nővér egy olyan közösséghez (Evangelische Marienschwesternschaft) tartozik, amely a második világháború után alakult Németországban azzal a céllal, hogy megélje az emberek közötti megbékélést, és a szeretetet szolgálja. Az idős nővér bocsánatot is kért azokért a bűnökért, amelyeket egykor németek okoztak magyaroknak vagy magyarországi zsidóknak. Az ő szekciójukat választók egy kisfilm segítségével ellátogathattak Kánaánba, a közösség otthonába. (A nővérek egyébként a későbbiekben Nógrád megyében is elindítják szolgálatukat.) Az amerikai Avi Snyder zsidó, de a szíve évtizedek óta Krisztusért dobog - szinte vibrált körülötte a levegő, ahogy hitéről, küldetéséről beszélt. A Zsidók Jézusért szervezet európai és magyarországi vezetője elmondta, hogy szolgálatuk egyrészt arra irányul, hogy a zsidók felismerjék Jézusban a Messiást, másrészt fontosnak tartják, hogy magyarok zsidó ajkakról hallják az evangéliumot, harmadrészt pedig a világ felé együtt kell tanúskodniuk Krisztus zsidó és magyar követőinek. A templomi ízelítő után Snyder a zsidómisszió iránt érdeklődőknek mindezek bibliai alapját is felvázolta. A szekció- és kerekasztal-beszélgetéseket követő ebéd után újra megtelt a templom, s először Szemerédi Bernadett tanúságtétele hangzott el. A fiatal, délvidéki származású színművész énekben és szóban vallott hitéről, melyben a nagyszülői örökség és a személyes önátadás élménye, a nehézségekkel való megküzdés és mindezek hátterében a szívből jövő hála fontos elemként van jelen. Ezután dr. Kellermayer Miklós sejtkutató lépett a mikrofonhoz, és a kopernikuszi fordulathoz hasonló mértékű, de egészen más előjelű változásról szólt. A professzornak szemernyi kétsége sincs afelől, hogy új világrend van születőben, a gyógyításé, mely három pillérre épül: tudni az igazságot, hinni Istenben és tenni, azaz késedelem nélkül gyógyítani. Megtérést sürgetett az egyének és népünk számára egyaránt, és tanúságtételének középpontjában a megváltó Krisztus állt. Folytatás a 3. oldalon A hála összekötő hidjai ■ Michael Martin Flúsz éve együtt az úton - így hangzott az október 11-14. között a bajorországi Nürnbergben megrendezett testvérkapcsolati ünnepünk mottója. Közös utunkon valóban együtt éltünk át sok mindent, amelynek révén megnövekedett bennünk a bizalom egymás iránt: barátságok szövődtek, fiatalok megismerhették egymást, sőt még egy „vegyes pár” házasságkötésére is sor került. A Bajor Evangélikus Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház között az elmúlt két évtizedben egyre szorosabbá vált a kötelék az iskolai, a gyülekezeti testvérkapcsolatoknak köszönhetően, óvodáink és egyéb intézményeink meglátogatásával. Hálásak lehetünk mindezekért, hálásak azért, hogy húsz esztendeje együtt lehetünk az úton. Ezért gyűltünk egybe ünnepi találkozónkra: hogy elsősorban annak az Úristennek köszönjük meg az elmúlt két évtized áldásait, aki egymás felé terelt bennünket. A zsoltáros felhívását magunkra vonatkoztatva - „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tartszeretete” - bizony van okunk a hálaadásra! Az elmúlt vasárnapon országaink templomaiban aratási hálaadó ünnepet tartottunk. Most azonban bővül azoknak a dolgoknak a sora, amelyekért köszönetét mondhatunk Istennek. Nem csupán a föld terméséért, a talentumainkért lehetünk hálásak az Úrnak, hanem azért is, mert ő határokat átívelő Isten, aki az emberi előítéletek korlátáit ledöntve egymáshoz vezet bennünket, közös útra terel, és mellénk szegődve elkísér. Egészen konkrét dolgokért ébredhet hála a szívünkben: a szeretetre méltó emberekért, akik velünk élnek, a jó kilátásokért a munkahelyen vagy éppen az iskolai tanulmányok tekintetében. Hálásak lehetünk a tiszta levegőért, a források frissítő vizéért, a csodálatos természetért, amely körülvesz minket - és folytathatnám a sort tovább. Aki már járt a világnak olyan táján, ahol mindezek a dolgok nem olyan magától értetődő, természetes adottságok, aki már látta, milyen nyomorúságban élnek embermilliók a földön, védőoltások nélkül, kiszolgáltatva mindenféle fertőzésnek, élelem és tiszta ivóvíz nélkül - az minden problémája és nehézsége ellenére is megtanul hálásnak lenni. Amit hálával tudunk fogadni, azt nem is vesszük olyan magától értetődőnek. A hálás szívű ember sohasem veszíti szem elől embertársát, sem a teremtett világot. A hálás ember, gondolva a jövő generációjára, a holnappal munkálkodik együtt, védve földi létünk értékeit: a teremtett vüágot és az emberi együttéléshez elengedhetetlen igazságosságot. így a mi hálánk is kétirányú kell, hogy legyen: egyrészt arra tekint vissza, amit a múltban kaptunk, amit elérhettünk, másrészt viszont előre is néz, abba a jövőbe, amelynek megteremtése a feladatunk. így tekinthetünk hálával - személyes életünk megtapasztalásán túl - arra a gazdasági fejlődésre, amelyet Európában átélhettünk, amely révén nagyon sok lehetőség nyílt meg előttünk. Hálatelt szívvel gondolhatunk arra, hogy évtizedek óta békében élhetünk, és hogy a népek között eddig még sohasem tapasztalt kiengesztelődési folyamat indult el kontinensünkön. S így tekinthetünk vissza hálatelt szívvel a magyar-bajor evangélikus egyházi testvérkapcsolatra: a kezdetre, amikor épp csak megtörtént a rendszerváltás Magyarországon, a különböző látogatásokra, gyülekezeti csoportok, iskolák, intézményvezetők találkozóira. A partnerség keretében megismerkedhettek egymással fiatalok és idősek, szakemberek és a munkaágak iránt érdeklődő hívek. Emellett mennyit tanulhattunk egymástól! Mi, bajorok azt, hogy mennyire jó, ha egybefonódik egy gyülekezet és az általa támogatott diakóniai intézmény szolgálata. Az is tudatosult bennünk, hogy az evangélium továbbadásának vissza nem térő alkalmai azok az évek, amíg a diákok egyházi iskoláinkban tanulnak. A Magyarországon oly sokszor megtapasztalt, felejthetetlen vendégszeretet is hálára késztet. Reménységünk, hogy magyar testvéreink is átvehettek tőlünk néhány hasznos gyakorlatot. Diakóniai munkánk (Diakonisches Werk), iskolai ügyintézésünk (Schulstiftung) jó szervezettsége bizonyára jó például szolgálhat. A hálás ember azonban nemcsak hátra tekint, hanem mindig előre, a jövő lehetőségeire is. Nagy öröm, hogy a jubileumi ünnepségre sok diák érkezett, mert éppen ők, a fiatalok a jövő letéteményesei. Az egyesült Európa számtalan lehetőséget nyújt. Uniós pályázatok révén közös látogatásokra, együttes projektek megvalósítására nyílik alkalom. Mindezeken keresztül pedig mód nyílik arra, hogy az új generáció megismerkedhessen az egymástól eltérő tradíciókkal, megtapasztalja a kulturális különbözőségeket. Ráébredhetnek, hogy még a keresztény hitet is más-más kegyességben gyakoroljuk. Ugyanakkor különbözőségeink ellenére ugyanannak a Krisztus-testnek vagyunk a tagjai. De éppen e látásunk miatt vagyunk alkalmasak arra, hogy egymás között hidakat építsünk: országainkat és egyházi közösségeinket összekötőket, a megértés és a megbékélés hídjait, olyanokat, amelyek hozzásegítenek, hogy a következő generációk is közel kerülhessenek egymáshoz és a holnap Európájához. Hát hogyne ébresztene a szívünkben hálát ennek a bizonyossága?! „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” Fordította: B. Pintér Márta A szerző evangélikus lelkész, a Bajor Evangélikus Egyház főtanácsosa
