Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-09-16 / 37. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. szeptember 16. » 7 REFORMÁCIÓ ÉS NŐK A cölibátus kritizálója Katharina Zell (1497/98-1562) ► A reformáció nőalakjai közül Strassburg reformátorának, Ka­tharina asszonynak a neve közel sem ismert annyira, mint mond­juk Bóra Kataliné, Elisabeth Crucigeré vagy éppen Wibrandis Rosenblatté. Halálának 450. év­fordulója (szeptember 5.) alkal­mat ad arra, hogy néhány gon­dolat erejéig felidézzük példaér­tékű alakját. Egy strassburgi asztalosmester lánya, Katharina Schütz alapos vallásos nevelésben részesülvén már fiatalon nagy érdeklődéssel hallgatta a nagy­város új hitű prédikátorait. Különös hatást gyakorolt rá a székesegyház igehirdetője, Matthäus Zell (1477- 1548), aki 1521-től kezdve már tuda­tos reformátori szellemben beszélt és tanított. 1523 végén - hetedik lelkészként - Zell is megnősült, feleségül vette a szép és művelt Katharinát. Az eske­­tési szertartást a város leghíresebb re­formátora, Martin Bucer (1491-1551) végezte. A lelkészesküvők nem ma­radhattak szó nélkül. A reformációt mindvégig ellenző helybéli püspök, III. (Hohnstein) Vilmos (1470-1541) mind a hetüket exkommunikálta. A reformáció és Zell ellenségei vá­rosszerte rágalomhadjáratba kezd­tek, hogy mielőbb beszennyezzék és le­járassák a prédikátor nevét. Azt kezd­ték híresztelni, hogy Katharina asszony egy ízben rajtakapta férjét egy szolgá­lólánnyal, s mivel képtelen volt ezt tü­relemmel elviselni, férje megpofozta, majd szélnek eresztette. Több se kel­lett Katharinának, tollat ragadott, és Mentségül (Strassburg, 1524) címmel megírta vitairatát, melyben bibliai alapon kritizálta a cölibátust, és védel­mébe vette a lelkészházasságot. Zell Katharinában igazi segítőtárs­ra talált, aki a háztartás vezetése mel­lett aktívan részt vett a szegények, be­tegek és szenvedők ápolásában. Paró­kiájuk nyitva állt mindenki előtt. Gyakran szállásoltak el védelemre szorulókat és ínséges helyzetbe kerül­­teket. A parasztháború idején volt, hogy száz ember talált menedéket ná­luk. A Vilmos-intézetnek köszönhe­tően egészen 1543-ig foglalkoztak szegény diákok felkarolásával. Zell asszony egyéb iratai-írásai is -köztük például a kenzingeni gyüleke­zet szenvedő keresztyén asszonyaihoz írt lelkigondozói műve vagy a cseh­­morva testvér, Michael Weisse (1488-1534) énekeskönyvének sajtó alá rendezése és az abba írt elősza­va - szellemi nagyságáról tanús­kodnak. Kiterjedt levelezést folyta­tott kora tudósaival, hírességeivel, köztük magával Lutherrel is. A marburgi kollokviumra (1529) igyekvő svájci teológusok többek kö­zött náluk is megszálltak, akiket Ka­tharina kitüntetett vendégszeretettel vett körül. A fokozódó úrvacsoravitá­ban - ugyancsak Luther neki szóló in­telmét komolyan véve - vitairataiban azon fáradozott, hogy megpróbálja a lutheránusok és a délnémet-svájci reformátorok véleményét egy me­derbe terelni. 1538-ban férjével együtt meglátogat­ták Luthert Wittenbergben, ahol a két évvel korábban megkötött witten­bergi konkordia kérdéseiről tárgyal­tak. Katharina Zell lelki nyitottságá­ról mi sem tanúskodik jobban, mint hogy az anabaptisták vezetője, Kaspar von Schwenckfeld (1489-1561) is meg­értésre talált nála. Nem kis meglepetésre férje teme­tésén maga tartotta a búcsúbeszédet, akit tizennégy évvel élt túl. Zell ok­kal nevezte őt „dupla oldalbordának” aki mindvégig lelki és igazi segítőtárs­ként állt mellette. ■ Blázy Árpád Kilencven éve hunyt el Pecz Samu A 19. századi magyar protestáns templomépítészet kiemelkedő alkotója ► Pecz Samu 1854. március í-jén született Pesten, evangélikus családban. Építészeti tanulmá­nyait előbb a pesti, majd 1873- tól a stuttgarti, illetve a bécsi műegyetemen folytatta. Miután visszatért a magyar fővárosba, a budavári Nagyboldogasszony­­plébániatemplom (Mátyás­templom) felújítását tervező Schulek Frigyes építészirodá­jában kapott állást. Az 1880-as évek első felében egy másik je­lentős építésszel, Hauszmann Alajossal dolgozott együtt. El­ső ismert munkája 1884-ben a nádasdladányi plébániatemp­lom tervezése volt. 1882-től a budapesti műegyetem középí­­téstani és középkori tanszéke­in oktatott. Tanári munkásságának részeként je­lent meg két tanulmánya 1886-ban A görög kőszerkezetek ismertetése, kü­lönös tekintettel a görög dór szentély szerkezetére, illetve Az ókeresztény templomépítészet fejlődése címmel. A budapesti unitárius egyházköz­ség bérházát és templomát 1885- ben kezdte el tervezni, építésük 1890- ben fejeződött be. Ezután Pecz Samu építészirodája hosszú éveken ke­resztül az unitáriusok bérházában ka­pott helyet. A centralizáló alaprajzi elrendezé­se miatt figyelemre méltó debreceni, Kossuth utcai református templom az 1880-as évek közepén épült. Ennek a szakrális épületnek a megtervezése ide­jén Pecz Samut egyre jobban foglalkoz­tatta az „ideális protestáns templom” megalkotásának kérdése. A témával kapcsolatos nézeteit A protestáns templomok építéséről, kapcsolatban a debreceni kálvinista új templom rész­letes ismertetésével címmel foglalta össze a Magyar Mérnök és Építész Egy­let Közlönyében megjelent tanulmá­nyában, amelyben többek között eze­ket a gondolatait olvashatjuk: „A kálvinista templomépület legcél­szerűbb alakját a sokszög adja meg, melynek középpontjában tehát az Úr asztala és egyik sarokpillére mellett a szószék foglal helyet. A centrális elren­dezésnek mintegy magját képező sok­szögnek nagysága bizonyos határok közé van szorítva; függ az egyfelől a külső és belső aesthetikai kiképzés végrehajtásától; függ továbbá az elren­dezés természetétől és a szerkezet kö­vetelményeitől.” A budapest-erzsébetvárosi Szent Erzsébet-plébániatemplom pályáza­tára 1889-ben Pecz Samu egy neogó­tikus stílusú, centrális alaprajzú ter­vet készített. A bírálóbizottság a be­nyújtott pályázatok közül viszont Steindl Imre hosszházas tervét válasz­totta. Pecz pályatervének megvalósí­tása esetén az erzsébetvárosi plébá­niatemplom nemcsak a legnagyobb, centrális elvek szerint épült, 19. szá­zadi magyar római katolikus temp­lom lett volna, hanem Közép-Euró­­pa egyik legmonumentálisabb „cent­ralizáló” szakrális épülete is. Az építész legjelentősebb szak­rális munkájának a budai Szilágyi De­zső téri (akkori nevén Fazekas téri) református templomot tarthatjuk. 1890-ben nyílt pályázatot írtak ki a templom tervének elkészítésére, amelyben megkövetelték az épület protestáns jellegének hangsúlyozását. 1892-ben Pecz Samu „Pentagon” jel­igéjű pályatervét hirdették ki győztes­nek, és rá egy évre megindulhatott az építkezés, a pályatervhez képest né­mileg egyszerűsített tervek alapján. A három év alatt elkészült templom­ban a templomszentelési istentiszte­letet 1896 virágvasárnapján, március 29-én tartották, amelyen Szász Ká­roly, a Dunamelléki Református Egy­házkerület püspöke szolgált. A neogótikus stílusban épült templom falait vörös dísztégla, míg kupoláját Zsolnay-kerámia borítja. Az épület újdonságát centrális alap­rajzának újszerű kialakítása adja. A templom alapformája ötszög, négy oldalán sokszög záródású karéjokkal, az ötödik oldalán két, boltszakaszos hajóval bővítve. A Szilágyi Dezső téri templommal közel azonos időben készült el a fő­városi Központi Vásárcsarnok épü­lete 1893-1897 között. A vásárcsar­nok „várszerű komorságát” oldja a te­tőzeten, valamint a párkányokon al­kalmazott Zsolnay-kerámiadíszítés. A 20. század hajnalán Pecz Samu több oktatási épületet tervezett, töb­bek között a beregszászi gimnáziu­mot, az ungvári alreáliskolát, a fiumei tengerészeti akadémiát.1903-1905 között készült el tervei szerint a bu­dapesti Városligeti fasorban az evan­gélikus gimnázium és a hozzá tarto­zó templom. Az utolsó protestáns munkája az 1911 és 1913 között fel­épült Debreceni Református Kollégi­um Péterfia utcai épülete. A budai Várhegy északi részén található Magyar Országos Levéltár „palotájának” terveit is ő készítette, de az épület felépítése már csak ha­lála után fejeződött be. Az 1922. szeptember í-jén elhunyt Pecz Samura mint a magyar neogó­tikus stílusú, protestáns templom- és iskolaépítészet legkiemelkedőbb alak­jára emlékezhetünk. ■ Millisits Máté Megvilágított evangélikus háttér Létrejött és megtartotta első ülését a Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság ► A hazai Bajcsy-kultusz megőrzésére és továbbadására jött létre a na­pokban a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottság, amely a megszűnt Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság helyébe lépve kíván folyta­tója lenni a nagy magyar történelmi személyiség emléke fenntartásá­nak. Az evangélikus Bajcsy-Zsilinszky Endre életére, nagy drámájá­ra, a magyar nép és a haza szabadságáért, függetlenségéért folytatott harcára és vértanúságára szeretnék ráirányítani a figyelmet. A szeptember 5-i budapesti emlék­bizottsági ülésen rövid előadásokkal villantották fel a névadó életútjá­nak fontosabb állomásait. D. dr. Har­mati Béla nyugalmazott evangélikus püspök Bajcsy-Zsilinszky Endre éle­tének spirituális hátteréről s az evan­gélikus egyházzal való kapcsolatáról beszélt a jelenlévőknek. Mint mondta, a megszállókkal szemben tanúsított bátor magatartá­sáért mártírhalált szenvedett Bajcsyt az evangélikus egyház hűséges hívei között tudhatta. Familiáris múltja, lu­theránus neveltetése meghatározó volt egész életében, hiszen a békés­csabai evangélikus gimnáziumban tanult, ahol tehetségével kiemelke­dett; rendszeresen szerepelt az isko­lai ünnepségeken, és önképzőköri elnök is volt. Figyelemre méltó dol­gozatokat írt, amelyekből kitűnt a tár­sadalmi kérdések iránti fogékonysá­ga; több alkalommal részesült juta­lomban. Minden tárgyból jelesre érettségizett, így részesült a Bányai Evangélikus Egyházkerület ösztöndí­jából. Egyetemi tanulmányai alatt egy-egy szemesztert a reformáció s az európai tudomány és kultúra egyik központjaként számon tartott Heidel­berg egyetemén, valamint a lipcsei egyetemen töltött. Könyvei, újságcikkei, parlamenti beszédei, az üldözötteket is felkaro­ló munkássága mind-mind elismerést váltottak ki. A nagy múltú evangéli­kus család sarja idejében felismerte a történelem parancsát és a magyar­ságra leselkedő veszélyt, s a polgári po­litikusok közül egyedül ő jutott el a fegyveres ellenállási harc vállalásáig. Kivégzése, mártíromsága előtt, 1944 karácsonyán Sopronkőhidán Bárdo­­si Jenő evangélikus börtönlelkész állt mellette, és szolgáltatta ki neki az úrvacsorát. Bajcsy-Zsilinszky végül átölelte, jobbról-balról megcsókolta a lelkészt, és azt mondta: „Az egyik le­gyen búcsúcsók szeretett egyházam számára, a másik az utolsó pillanatok­ban velem lévő lelkészem számára.” Az emlékbizottság egyik tisztelet­beli elnöke dr. Horváth János, a Ma­gyar Országgyűlés korelnöke, az egy­kori nemzeti ellenállás résztvevője, a háború utáni köztársaság kisgazda parlamenti képviselője; a másik dr. Vi­tányi Iván szociológus, országgyűlé­si képviselő, Bajcsy-Zsilinszky egyko­ri sopronkőhidai rabtársa. Az emlék­ülésen Bajcsy utolsó napjait idézte: „1944. december 10-én átvittek a Margit körúti fegyházba, majd 11-én, amikor már félni lehetett, hogy körül­zárják Budapestet, autóbuszba raktak. Irány Sopronkőhida. Egy autóbuszon utaztam Bajcsy-Zsilinszky Endrével. Szemben ültem vele, megszólított, kérdezgetett. Atyai szeretettel bánt ve­lem. Tanúja voltam annak, hogy meg akarták szöktetni egy légiriadó alatt, de nem vállalta. Azt mondta, ha meg kell halni, meg fog halni. Kőhidán két szomszédos cellába kerültünk. Másik szomszédom meg­tanított, hogyan lehet a falakon ke­resztül kapcsolatot tartani. Előbb ko­pogni kell a megbeszélt módon, majd az ember a fülét a falra szorítja. Ban­di bácsi is tudta ezt a regulát, de vele csak szűkszavúan lehetett érintkezni. Egyik nap a rabkórházba vittek minket együtt. Az orvos is rab volt. Zsilinszky mögött álltam, hallottam, amint az orvossal beszélgetett. Vala­mi gyógyszerre volt szüksége. Más­nap reggel néhány szót váltottunk, amikor kitettük a küblit az ajtó elé. »Fiam, a mű most már rátok marad. Nektek kell bevégezni« - mondta, de nem egészen értettem, mit jelent. De­cember 23-a volt. A következő éjjel fel-alá járkált a szobájában. Kopogtattam, hogy nincs-e valami baja, de nem válaszolt. Reggel rohangálás a börtönben. Táv­irat! - hallottam az őrök hangját; azt jelentette, hogy elutasították Zsi­linszky kegyelmi kérvényét. A mi cel­láink felé jöttek. Fülemmel a vasajtó­ra tapadtam. Hallottam, hogy Bajcsy- Zsilinszkyt elvezetik. Este - karácsony szentestéje volt épp - bejött a fegyőr és vele Révai Kál­mán, a katonai ellenállás egyik veze­tője, aki már elítélt (halálos ítélet ke­gyelemmel) rabként házi szolgálatot teljesített. »Szegény Bajcsy-Zsilinsz­ky Endrét kivégezték - mondta, s hoz­záfűzte, hogy a végrendeletében rám hagyta a felesége által küldött elemó­zsiacsomagot. - Szükséged van egy kis erőre. Minden jót kíván neked a de­mokratikus Magyarországon.« Aztán kimentek, én pedig ott ültem a cso­maggal, és egész este sírtam.” Az emlékülésen még dr. Limba­­cher Gábor veszprémi múzeumigaz­gató ismertette az ország egyetlen Bajcsy-Zsilinszky-emlékházának, a Balaton-parti, pálkövei egykori kis nyaralóháznak jelenlegi helyzetét, állapotát, azt, hogy a jövőben fel szeretnék újítani, s egy interaktív, a természet szeretetére is tanító, első­sorban fiataloknak szóló emlékhelyet kívánnának kialakítani. Kerecsényi Zoltán, az emlékbi­zottság ügyvezetője szólt a pálkövei emlékhely ügyének felkarolásáról, illetve ismertette a bizottság prog­ramtervét is, melyben szerepel a bu­dapesti, Deák téri, méltó emlékezé­sek fenntartása, a szarvasi, sopron­kőhidai, tarpai Bajcsy-Zsilinszky­­emlékőrzések felkarolása és ismerte­tő kiadványok megjelentetése is. ■ EvÉlet-infó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom