Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-08 / 27. szám
FORRÁS 2 ■m 2012. július 8. Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP - APCSEL 9,1-20 Isten hívása az események fátyla mögött Oratio oecumenica Drága Istenünk, mindenható, szerető Atyánk! Hálát adunk neked, hogy a közeledbe hívtál minket, és igédben világossá teszed számunkra akaratodat; az igehirdetés sokféle hangjában megmutatod ajándékaid gazdagságát. Áldunk és magasztalunk, hogy igéddel gazdagítod életünket. Annyi minden megterhel bennünket a mindennapokban, oly sokszor elcsüggedünk, de te mindig szólsz hozzánk, és megajándékozol bennünket. Köszönjük ezt neked. Urunk, könyörgünk hozzád az egyházmegyei és az egyházkerületi tisztségviselők megválasztásáért, mindazokért, akiket szolgálatodba hívsz. Adj olyan vezetőket, akik rád hallgatva, belőled élve irányítanak és feddnek. Kérünk, érleld őket a bizonyságtevés eszközeivé, adj nekik tőled való tiszta látást és bölcsességet. Kérünk, áraszd ki igédet a világra is. Add, hogy a világ megismerje szeretetedet. Adj békességet minden embernek, hogy a mostani nehéz, megpróbáltatásokkal teli időben egymást elfogadva, egymást testvérként szeretve valóságosan segítsünk. Köszönjük, hogy egyszülött Fiadban Megváltót küldtél hozzánk, aki harcában kivívta számunkra az örök életet, aki által mi is reménykedhetünk abban a dicsőségben, amelyet még szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív el nem gondolt. Kérünk, Urunk, elesettségünkben lásd meg hozzád vágyódó életünk hálatelt könyörgését; és töredékes hálánkat te egészítsd ki, te tedd teljessé az engedelmességre formálva szívünket. Urunk, Istenünk, amikor mindezeket kérjük tőled, akkor azokért is könyörgünk, akik testi-lelki betegségben szenvednek. Mutasd meg nekik, hogy Jézus Krisztus is szenvedett, és betegségeiket ő is hordozta. Áldunk és magasztalunk, hogy te vagy a mi áldott orvosunk, akihez gyógyulásért fordulhatunk. Kérünk, áldj meg minden szeretetmunkát és az irgalmasság cselekedeteit. Áraszd ki Szentlelkedet új életeket adva, ébredést adva, veled való igazi találkozási alkalmakká téve a gyülekezeti csendesnapokat, a nyári táborozások programjait. így könyörgünk hozzád egyházunk minden tagjáért és mindazokért, akik még nem nyitották meg szívüket előtted: a gyermekekért, az ifjakért, a felnőttekért és az idősekért. Kérünk, kézen fogva vezess bennünket is - mint ahogy Sault is vakságában bevezették Damaszkuszba -, hogy rád találva az Úr Jézus Krisztusnak átadott életünkkel látásra nyíljék szemünk a tőled való szolgálat keskeny útjának meglátására. Kérünk, áldd meg szolgáidat és szolgálóidat, teremtett világodat; mindezt a mi Urunk Jézus Krisztusért, az ő nevében kérjük. Ámen. Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. A VASÁRNAP IGÉJE Katona voltam, és már jó egy évet letöltöttem a másfélből a néphadsereg kötelékében. Tél volt, vasárnap délután, és a körletben nem voltunk sokan. Cigarettára gyújtottam, aznap talán a tizenhatodik-tizenhetedikre. Bevonulás előtt nem dohányoztam, a katonaságnál szoktam rá. És azon a téli késő délutánon történt valami: cigarettázás közben rosszul lettem. Szívtájékon erős szorítást éreztem. Egy pillanatra elsötétült körülöttem minden. Feltéptem az ablakot, hogy friss levegőhöz jussak. Halálfélelmem volt. Lementem a gyengélkedőre, elmondtam, hogy mit éreztem. Kétkedve néztek rám, de azért kiküldtek a kórházba, hogy csináljanak egy EKG-t. A vizsgálat negatív lett. Visszavittek a laktanyába, én pedig a cigarettát okoltam a rosszullétemért, és leszerelésemig többé nem gyújtottam rá. Az egyetem évei alatt előfordult, hogy hébe-hóba elfogadtam egy cigarettát, de csak a társaság kedvéért. Ez a rosszullét, a szívtáji szorító érzés, a halálfélelem - és annak emléke - gondoskodott róla, hogy megszabaduljak a dohányzástól. Sok évvel a történtek után arra gondolok, hogy tulajdonképpen ez a rosszullét segítség volt. Egyáltalán nem volt jó átélni - most, hogy felidéztem, beleborzongok - mégis segített, hogy megváltozzon bennem valami, hogy egy „káros szenvedélytől” megszabaduljak. Másfél éves sorozat végére értünk. Ötvenhárom lapszámon keresztül - kis közjátékokkal - hétről hétre bemutattuk a Liturgikus könyv második kötetét. Az első kötet a templomi istentiszteletek, szolgálatok rendjét tartalmazza, a második kötet pedig az úgynevezett kazuális szolgálatokhoz ad útmutatást, magában foglalva a temetés, esketés, szentelés, megáldás, iktatás sokféle alkalmát. A Liturgikus könyv bevezetésének legnagyobb akadálya az volt, hogy akik kézbe vették és használhatták volna, nem ismerték meg. Tájékozatlanságukban sok mindent félreértettek, sok mindent elutasítottak. A második kötet kéziratát elkészítve mi, szerkesztők úgy éreztük, mielőtt az anyagot végleges formába öntjük, nem csupán a lelkészi munkaközösségeket kérjük fel véleményezésre, hanem szélesebb körben - az Evangélikus Élet olvasóinak népes tábora előtt - mutatjuk be, ismertetjük meg részletekbe menően az egyes rendeket és a szolgálatok nagy összefüggéseit. 2011 húsvétvasárnapjától szinte minden lapszámba került egy-egy ismertető. Ezekben az írásokban kitértünk az egyes rendek felépítésére, dramaturgiájának vizsgálatára. Megpróbáltunk rávilágítani az események hátterére, arra, mi miért alakult úgy ki, ahogy ma gyakorolhatnánk, vagy mi az indoka az eddigi gyakorlat revíziójának, újragondolásának. Elemeztünk szövegeket, felhíva a figyelmet arra, mi mindent rejteget Ahhoz, hogy valami megváltozzon vagy megváltozhasson, többnyire történnie kell valaminek. Történik is, de a történések zöme nem idéz elő bennünk változást. Kevés olyan történés van, amely képes változást előidézni. Ezeknek a változást elindító eseményeknek java része rossz dolog. Valaki rosszul lesz, karambolozik, ételmérgezést kap, sportolás során megsérül, a sok gyakorlástól ínhüvelygyulladást kap, megbetegszik, műtéten esik át, és sorolhatnánk még azokat az eseményeket, melyeket rossznak gondolunk, és azok is. Hívőnek lenni nem azt jelenti, hogy a rossz történéseket át kell változtatnunk jóvá, és azokat, akikkel rossz dolgok történnek, meg kell győznünk, hogy próbálják meg jónak látni őket. A rosszról továbbra is azt kell gondolnunk, hogy rossz. Saul, aki Damaszkusz felé utazik, balesetet szenved: leesik a szekérről, sokkos állapotba kerül, olyannyira, hogy sem ételt, sem vizet nem tud magához venni. Ráadásul elveszti a látását is. Ha valamelyik ismerősünket vagy barátunkat ilyen állapotban látnánk viszont, bizonyosan mélyen megrázna minket. Az apostolok cselekedetei 9. fejezetének elején olvasható történetet „Saul megtéréseként” szokás emlegetni. De az, ami vele történt, többrétegű esemény. És ezek között a rétegek között bizony van olyan, amelyet nem lehet emberileg akarni. Egyikünk sem akarná, hogy bárki is balesetet szenvedjen, sokkos állapotba kerüljön, és megvakuljon csak azért, hogy esetleg megváltozzon lelkületében, hozzáállásában, Istenhez fűződő viszonyában. Vannak ugyanis olyanok, akik keresztülmentek nagy megrázkódtatásoegy-egy mondat, milyen fontos, hogy jó időben jó szó és helyes kifejezés hangozzék el. Mindazt, ami jelzésként, kérdésként, véleményként beérkezik, a Liturgikus könyvet készítő bizottság feldolgozza és figyelembe veszi a kézirat végleges szövegének elkészítése során. Magunk mögött tudva a bemutatás hosszú útját, érdemes summázni egy-két alapelvet, levonni néhány következtetést az egész kötetre nézve. A Liturgikus könyv kazuális kötete nem eseményekhez kötött rítusokban, szertartásokban gondolkodik, hanem abban, hogy az élet minden fontos eseményénél istentisztelet részesei vagyunk, azaz átéljük, hogy örömteli napokon és fájdalmak idején, jelentős mérföldköveknél és minden új kezdetnél Istennel szeretnénk találkozni. Ez a vágyunk azonban abból fakad, hogy ezekben az eseményekben is ő keres minket, ő közeledik hozzánk. Ezért a kötet minden rendje az evangélikus istentisztelet kereteibe illeszkedik, az egyház életét egységbe foglalva, az istentiszteleten való otthonosságérzetet erősítve. A Liturgikus könyv második kötete úgy készült, hogy az alkotóközösség komolyan vette a korábbi Agenda örökségét, tekintettel volt a jelen kihívásaira, számba vette az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változásokat, figyelt a külföldi testvéregyházak gyakorlatára és a hazai kon, vagy hajszálon függött az életük, ez mégsem változtatta meg őket. A dolog tudniillik nem automatikus. Nem érvényes az a feltételezés, hogy egy eseménysor után az illető biztos jobban fog hinni Istenben. Feltételezhetjük ezt, de nincs rá semmilyen garancia. A rossz történések önmagukban nem garantálják a megtérést. Jézus a galileai zarándokok lemészárlása és a siloámi torony ledőlése kapcsán határozott nemet mond arra a spekulációra, hogy a rossz történések mögött egyfajta égi pedagógiát keressünk (Lk 13,4). De hozzáteszi, hogy minden rossz történés hallatán vagy láttán aktívan kell keresnünk az Istenhez való megtérés útját és lehetőségét. Az emberek okozta rossz és a természeti katasztrófákból adódó rossz is ott van ebben a jézusi hivatkozásban, és mindkettőre érvényes, hogy Jézus szerint nem Isten csapásának, pofonjának kell ezeket tekinteni, mellyel a bűnösebbeket sújtja, mert nem maga az esemény, a rossz történés a kommunikáció, hanem minden rossz esemény, katasztrófa mögött ott van Isten hívójele, sárgán villogó jelzése. És természetesen ez érvényes Saul megtérésének történetére is: nem a szekérről való leesés, a sokkos állapotba kerülés és a megvakulás Isten kommunikációja, kapcsolatfelvételi kísérlete Saul irányában. Hanem ezek mögött a rossz események mögött - mintha egy fátylat vagy függönyt húznánk el — egyszeriben látható lesz Isten jelzése, mely nem is akármilyen erős fénnyel villan fel, és immár mások számára is hallhatóan hangzik hívó szava. Lukácsnak, Az apostolok cselekedetei szerzőjének szándéka éppen az ökumenére. így az itt található rendek ráépülnek az eddigi gyakorlatra, javítják, csiszolják az ismert formákat, az eddig használt szövegeket, ugyanakkor nyelvi, teológiai és gyakorlati szempontból a munkacsoport hozzáadta azokat a változásokat, amelyeket indokoltnak ítélt. Az új Liturgikus könyv második kötetében tehát egyaránt találunk csak kismértékben változott rendet (temetés rendje, lelkésziktatás), az eddigiekhez képest kibővített formákat (például lelkészszentelés - ordináció, templomszentelés), az eddigi szokásokra épült, de eddig nem rögzített rendet (temetői istentisztelet és megemlékezés halottak napján vagy a magángyónás rendje), továbbá az új igényekhez elkészített anyagokat (új egyházi óvoda, iskola megáldása vagy a nyugdíjba menő lelkész búcsúztatása stb.). A kötet jellemzője a kontinuitás, azaz figyelembe vettük az egyház folytonosságát. Építettünk a jól bevált hagyományokra, és melléjük tettük a saját korunk névjegyét is. Azért imádkozunk, hogy a Szentlélek tegye élővé azokat a találkozásokat, amelyeknek jó rendjét megpróbáltuk kimunkálni és rögzíteni. Készítőknek, elfogadóknak és kritikusoknak egyaránt feladatunk, hogy áldást kérjünk: Isten használja fel szolgálatunkat egyháza építésére. Tudom, jó néhány rendet - különösen is a hiánypótló formák közül - kipróbáltak már az elmúlt két volt, hogy a szimbólumok nyelvén elmondja: nem az esemény Isten kommunikációja, nem úgy van, ahogy C. S. Lewis írja a Fájdalom című művében, hogy a bennünket érő rossz dolog nyomán támadó fájdalom lenne a membrán, amelyen keresztül Isten kommunikál az emberrel, hanem az esemény fátyla mögül szólal meg Isten hívó szava, és az elhívás és a megtérés - azaz Isten hívó szavának követése - voltaképpen az eseménnyel párhuzamosan zajlik. Ezért nincs szinkronban a hívó szó által elmondott kérés - „De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned” - Saul-Pál valós lehetőségeivel, hiszen megvakult, és sokkos állapota miatt magatehetetlen, kézen fogva kell vezetni. Ez a meg nem felelés tartalmazza a történet kulcsát, hiszen a bibliai szöveg alapján nem egyértelmű, hogy a nagy fény miatt esik-e a földre - ahogy esetleg vélhetnénk. Az a határozószó, melyet Lukács használ, vonatkozhat a két esemény - a felragyogó fény és a földre esés - egyidejű, párhuzamos voltára is. Isten hív, szüntelenül hív, csak mi nem mindig halljuk meg. Saul történetében sem arról van szó, hogy Isten addig nem, de akkor hirtelen meggondolja magát, és elhívja Sault, és választott eszközévé teszi, hanem egy esemény teremtette meg azt a helyzetet, hogy ez a hívó szó most hallható, érzékelhető és legfőképpen megértett, elfogadott lett Saul számára. Számunkra se az extra körülmények legyenek a fontosak ebben a történetben, hanem az embert szüntelenül hívó és megtérést - naponkéntit - váró Isten. Ámen. ■ Réz-Nagy Zoltán RÉGI-ÚJ LITURGIKUS . 4- SAROK évben. Minden jobbító ötletért, visszajelzésért hálásak vagyunk. Létrehoztunk egy elektronikus postafiókot (lk2@lutheran.hu), erre a címre szeptember végéig még várjuk az észrevételeket, megjegyzéseket. A teljes kötet anyaga megtalálható a liturgia.lutheran.hu honlapon. # # * Jelen sorozatunk a végéhez ért, de a Régi-új liturgikus sarok az egyházi év végéig még él, hogy azután adventtól egy időre ismét az énekeké legyen a főszerep. Szeretnénk a következő fél évben sokféle oldalról és sokféle megközelítésben olyan témákat felvetni, amelyek istentiszteleti életünk egy-egy pontját, illetve folyamatát érintik. Bizonyára lesz olyan is, amely egy-egy adott esemény aktualitásához kötődik; de tervezünk - korábbi szokásunkat megtartva - olyat is, amely az egyházi esztendő éppen közelgő ünnepével kapcsolatos. Az istentisztelet vég nélkül zajlik az örökkévalóságban, s mi részesei vagyunk, lehetünk ennek a csodálatos világnak. Ezért ad a liturgia állandó „megbeszélnivalót” az egyházban. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Bemutattuk a Liturgikus könyv második kötetét Zárszó
