Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-08 / 27. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. július 8. ► 3 Hálaadás Kisapostagon !► Folytatás az 1. oldalról Az istentiszteletet követően a vendéglátók és a vendégek - közöttük szép számmal a dunaújvárosi társult gyülekezet tagjai - felsétáltak a templom mögött álló, felújított gyülekezeti házhoz. Az épület és a templom körüli, L alakú telek megvásárlására öt évvel ezelőtt nyílt lehetőségük a kisapostagiaknak, de a felújításhoz külső segítségre volt szükségük. Az ifjúsági és felnőtt-bibliaórák, gyermektáborok és télen az istentiszteletek megtartására is alkalmas, négy kis helyiségből álló épület ajtaját a megáldás és a kulcsátadás után tárták szélesre az ünneplő gyülekezet előtt. Mindeközben a gyermekek örömmel vették birtokba az udvaron kialakított játszóteret. ■ BODAZS Szügyi parókiaszentelés !► Folytatás az í. oldalról 2009-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a régi parókia felújítása legalább negyvenötmillió forintot emésztene fel. Ezért a gyülekezet presbitériuma úgy határozott, hogy a templom túloldalán lévő - szintén rossz állapotú - gyülekezeti házat elbontva annak helyén épít új parókiát. Még abban az évben elkészült a látványterv és a költségvetés, azonban 2011-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megváltozott rendeletéi alapján új tervek készítése vált szükségessé. A harmincötmilliós beruházás belső kárpótlási összegből, kiemelt projekttámogatásból, egyházkerületi és egyházmegyei hozzájárulással valósulhatott meg. A 2011 szeptemberében kezdődött bontás és építkezés az ígéreteknek megfelelően, idejében, kilenc hónap múlva fejeződött be. Augusztus végéig reménység szerint a jelenleg még felállványozott templom felújítása is véget ér, és a szügyi gyülekezet hálatelt szívvel mondhatja: „Valóban jót tett velünk az Úr!” ■ HHÁ Szilárd világ az Úr világa Lelkésziktatás Pestújhelyen ► Családias hangulatú, bensőséges istentisztelet keretében iktatta be hivatalába Szabó B. Andrást, a pestújhelyi gyülekezet megválasztott lelkészét Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese. A főváros XV. kerületének Sándy Gyula által tervezett, barátságos kis temploma zsúfolásig megtelt ezen a június 30-ai szombaton. Az ünnepi istentisztelet liturgiájában az esperes mellett a gyülekezet korábbi lelkésze, Kendek K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója vett részt. Győri Gábor igehirdetésének alapigéjéül két verset is választott: Lk 23,34-et és Jn 20,23-at. „Lelkészi szolgálatunk középpontjában is a bűnbocsánatnak kell állnia - mondta igehirdetésében az esperes. - Krisztus megbocsátja vétkeinket, ez az egyetlen esélyünk. Lelkészként is erre a kegyelemre kell felkészülnünk, és a terhekkel hozzánk érkező gyülekezeti tagjainkat is erre kell felkészítenünk.” Az ötévnyi pestújhelyi szolgálat után beiktatott lelkész sajátos formában tartotta prédikációját. Az oltár elé egy régi széket állított, amelyre képzeletben meginvitálta a gyülekezet egykori és mai tagjait. Meghívta őket, hogy beszélgessenek. „De bármi hangozzék is el ezen a széken - mondta az igehirdető -, egyet valamennyi pestújhelyi evangélikus biztosan elmond majd: »Uralkodik az Úr!Bizony, szilárdan áll a világ, nem inog.« Bármennyire azt tapasztaljuk is, hogy minden változik, semmi sem biztos, ki merjük mondani: szilárdan áll a világ. Mert az Úr uralkodik.” A köszöntők sorában igazi meglepetéssel szolgált a gyülekezet kórusa, melyben több korosztály - gyermekektől nagyszülőkig - énekel együtt. A kórustagok - közöttük Szabó B. András édesanyja, Szabóné Mátrai Marianna, illetve a felesége, Zsuzsa - egyes dalszövegekbe személyes köszöntésüket is belecsempészték, nagy derültséget keltve a hallgatóságban. Az ünnepi alkalom az árnyas templomkertben fogadással folytatódott. ■ BZS Só és hűség Aki válaszol: Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke ► A „Ti vagytok a föld sója” témában rendezték meg június 29. és július x. között a Református egyházi napok, Dunántúl elnevezésű találkozót Székesfehérváron. (Tudósításunk az 5. oldalon. - A szerk.) Akeresztyénség jelenléte a mai társadalomban címmel szombaton délután tartott fórumbeszélgetés egyik vendége Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke volt. Az alábbiakban az eszmecsere moderátora által feltett kérdésekre adott válaszait adjuk közre szerkesztett formában. (Püspökeinknek szánt kérdéseiket olvasóink - „Égtájoló” jeligével - szerkesztőségünk postacímére, illetve az evelet@lutheran.hu e-mail címre küldhetik. - A szerk.) 1. Milyennek látja a mai magyar társadalom lelki-szellemi arculatát? Azért is nagyon nehéz erre a kérdésre választ adni, mert a magyar társadalom lelki-szellemi állapota egyfelől nem választható el teljes mértékben az országunkat körülvevő környezettől. Sokszor éljük át, amikor egy külföldi kirándulásról jövünk hazafelé, hogy a magyar határ érdekes módon mintha vízválasztó lenne, mintha kicsit feszültebb lenne itt a légkör. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ez vagy azért van, mert vége van a szabadságnak, a pihenésnek, és bennünket is vár a munka; vagy ténylegesen feszültebb ez a társadalom, mint a többi. Nem tudom eldönteni. De van egy olyan érzésem, hogy mi feszültebben éljük meg a mindennapjainkat, mint más országok polgárai. Hogy ennek pontosan mi az oka, nem tudom megmondani, de mint jelenséget, mint tapasztalatot szeretném megosztani Önökkel. A másik, ami gondolkodóba ejt, és amin tűnődöm, hogy a rendszerváltás óta hogyan alakul a lelki, érzelmi, szellemi görbe. Komoly változásokat látunk ebben is. Amíg a rendszerváltozás idején volt egy lelkesedő, nagyon reményteljes időszak, most úgy látjuk, mintha egy luftballon kipukkadt volna, és mintha átestünk volna a másik oldalra. Mintha egy olyan reménytelen levegő lengene bennünket körül, amely valószínűleg ugyanannyira nem helyes és nem pontos, mint ahogy annak idején az eufória volt. Kétségkívül azt tapasztaljuk, hogy a mai magyar társadalom hitehagyottnak tűnik - és egyben keresőnek is. Mintha nagyobb lenne a nyitottság, az érdeklődés: ezt a gyülekezeteinkben itt-ott érezzük. Nagyobb nyomást érzünk, nagyobb bizonytalanságot a társadalomban, ugyanakkor egyfajta keresést is tapasztalunk az egyház közvetlen környezetében. 2. Szükséges-e, hogy a mai világban a keresztyénség szerepet vállaljon a társadalmi életben? Sokszor az a problémánk, hogy a különböző közösségeket és a közösségek működési rendszerét összekeverjük. Úgy gondolom, hogy az egyház, a gyülekezet mégiscsak másfajta közösség, mint a politikai közösség vagy az egész társadalom. A társadalom részei vagyunk, hiszen ebben az országban élünk, ugyanakkor nekünk nem társadalmi programokat kell megvalósítanunk, mivel más a küldetésünk. Ez nem mindig teljesen világos, és azt látjuk a történelemben is, hogy ezek a szerepek összevissza keverednek, és ebből sok bonyodalom adódik. Én azt tapasztalom, hogy az egyház bizonyos értelemben még nem tudott teljesen kiszabadulni azokból a béklyókból, amelyek hosszú évtizedeken keresztül megkötötték. Sok esetben a lelkészeket arra kérik, hogy maradjanak a kaptafánál. Ne nagyon akarjanak mást csinálni, hanem végezzék a lelkipásztori szolgálatot. Alaphelyzetben ez így is van rendjén, mert a lelkésznek az a legfontosabb küldetése, hogy az igét hirdesse. Ugyanakkor kétségkívül megvan az a fajta közösségi tapasztalata, az a fajta kapcsolati tőkéje, amely egyéb területeken is hasznára, javára lehet egy közösségnek. Ezek járulékos lehetőségek. De azt tapasztaljuk, hogy van egyfajta gyanakvás az egyházakkal mint közösségekkel és az egyházi személyekkel kapcsolatban - ez nem ritkán meg is jelenik. Ez a gyanakvás és előítélet egyetlen más hivatásban vagy munkában állóval kapcsolatban nem fogalmazódik meg úgy, mint egy egyházi személlyel szemben. Ez szerintem jelen pillanatban mindenképpen átjárja a közösségeinket. A föld sója az egyház. Ilyen értelemben, mint a sónak, érdekes módon nem fölülről, hanem belülről és alulról kell átjárnia azt a közeget, amelyben él. Nem feltétlenül politikai döntéseket kell megváltoztatnia, hanem egy olyan értékrendet kell sugároznia, amely belülről gyógyítja meg a családokat, az emberi kapcsolatokat, a szomszédi viszonyokat. Hogy hiteles embereket formáljon, akik a maguk helyén, a munkahelyükön, a családjukban, az egyéb közösségeikben krisztusi életet élve olyanfajta küldetést töltenek be, amely az egész közösségre, az emberi kapcsolatokra jó hatással van. Erre jó példát látunk Filemon és Onézimosz történetében. A korai egyház a rabszolgaság intézményének társadalmi szinten való megváltoztatását nem tekintette feladatának, ugyanakkor a közösségen belül rabszolgatartó és rabszolga testvéri viszonyba került a Krisztusban. Ez pedig visszahatott a társadalomra is. 3. Jézus mondja: „Ti vagytok a föld sója’.’ Mit jelent ez a gyülekezetek szempontjából, a hétköznapi keresztyénség felől nézve? Az a lelkészi tapasztalatom, hogy a legtöbb embernek nagyon ritkán van nyitva a lelke. Úgy működik az életünk, mint ahogyan a repülőgépeken látjuk: az út nagy részét robotpilótafunkcióban tesszük meg. Ebből az következik, hogy nagyon sok esetben, amikor a lelkész fölmegy a szószékre, nem tudja, hogy a gyülekezet tagjai közül, akik hallgatják, arra az igére, arra az üzenetre ki és mennyire nyitott. De az igét természetesen abban a reményben hirdetjük, hogy aki nyitott rá, az befogadja, annak az életében valamit elindít. Nekünk, akik nem tudjuk, hogy pontosan ki van robotpilóta-állásban, és ki az, aki éppen nyitott, mindig készen kell lennünk az üzenet átadására. Ehhez kapcsolódik egy nagyon izgalmas bibliai kifejezés, amelyet sokszor megpendítünk, de talán ritkán gondoljuk végig: „Állj elő alkalmas vagy alkalmatlan időben.” Ez nem az alkalmatlan tolakodást jelenti, hanem azt, hogy a számunkra esetleg alkalmatlan vagy nehéz időben is készen kell lennünk. Az egyháznak, az egyháztagoknak, a Krisztus népének a legfontosabb feladata az, hogy hűséges legyen. Mert nem tudjuk, hogy egy adott fázisban, egy adott pillanatban a társadalom, a mellettünk élő emberek mennyire értik, fogadják azt, amit mi képviselünk. De nekünk mindig képviselnünk kell. ÉGTÁJOLÓ Azt tapasztalom egyébként, hogy az egyház maga is hajlamos arra, hogy robotpilóta-üzemmódra álljon. Sokszor túlzottan sablonosán végzi a feladatát; túlzottan sablonosán, ha úgy tetszik, mechanikusan mondja a mondanivalóját, alakítja a programjait, automataszerűen végzi a szolgálatát. Ritkán gondolkodik el azon, hogy az, amit végez, mennyire jó, mennyire találja el a címzetteket. Ritkán meri föltenni egészen komolyan a kérdést, hogy a rábízottak értik-e, amit ő képvisel, amit ő továbbad. Ilyen értelemben nekünk, egyházi vezetőknek is - és természetesen a gyülekezeti tagoknak is - az a legfontosabb, hogy hűséggel végezzük a munkánkat. És azzal a nyitottsággal, hogy a ránk bízottak lehetőség szerint megérthessék azt a kincset, amely nem az egyház szervezetében, nem az emberekben, hanem az igében van. ■ Lejegyezte: A. M. Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
