Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-08 / 27. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 77. évfolyam, 27. szám ■ 2012. július 8. ■ Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap Ára: 250 Ft „A Károli Gáspár Református Egyetem szenátusa döntött arról, hogy Bölcsészettudományi Karának Hermeneutikai Kutatóközpontja keretében megalakítja a Jonathan Edwards Center - Hungary nevű kutatóműhelyt, amely a Yale Egyetem Edwards-központjának egyik társult intézménye. Az együttműködésről szóló megállapodást a két egyetem rektora írta alá az elmúlt évben. Az angol nyelvű ünnepélyes megnyitóra július 2-án került sor az egyetem bölcsészettudományi karának dísztermében.” Egy csodálatos elme a tizennyolcadik századból !► 4. oldal „Jó szívvel gondolok vissza azokra a gyülekezetekre, tisztségviselőkre, egyszerű gyülekezeti tagokra, akikkel látogatásaim során találkoztam. Erősítették hitemet, evangélikus identitásomat.” Interjú Szabó Györggyel ► 13. oldal Lelkésziktatás Pestújhelyen !► 3. oldal Szlovákiai egyházi napok !► 5. oldal Evangélikusokat is vonzott a REND ► 5. oldal Életképek egy csendeshétről !► 7. oldal Az életet szolgáló gazdaság !► 10. oldal Miért boldogtalan ma sok házasság? ► 11. oldal A balatonboglári Platán strandon július 2-ával ismét megnyílt a Hullámhossz elnevezésű strandmisszió. A helyi evangélikus gyülekezet célja idén is az volt, hogy sátruk örömüzenettel szolgáljon a városban nyaralóknak, valamint egyfajta információs pontként tájékoztassa az érdeklődőket. A kánikulai rekordokat döntő hét folyamán Bartos Mónika, Garáné Kis Renáta, Gömböcz Elvira, Kárnyánczky Eszter, valamint Németh Gábor és Szőlősi István Sándor volt önkéntes segítője a Czöndör István vezette gyülekezeti vállalkozásnak. Új és megújult közösségi terek Hálaadás Kisapostagon ► Míg a gyülekezet a negyvenfokos melegben az árnyékba húzódott, és a szentelést végző lelkészek az ünnepi liturgiára készültek, a gyermekek önfeledten vették birtokba a nekik készített új csúszdát, mászókát és hintákat június 30-án, szombaton Kisapostagon. A maroknyi kisapostagi evangélikus közösség Stermeczki András lelkész vezetésével sikeresen indult és nagyobb összeget nyert a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik pályázatán. így - a Magyarországi Evangélikus Egyház előfinanszírozási támogatásával - tavaly novemberben belekezdhettek projektjükbe. Azóta megújult barátságos kis templomuk, felújíthatták gyülekezeti házukat, mi több, a templomkertben az egész falu számára nyitott közösségi játszóteret is kialakíthattak. Mindezekért múlt szombaton adtak hálát. Az ünnepnap a felújított - immár karzattal is ellátott - templomban kezdődött. Az istentiszteleten Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese liturgizált, és Gáncs Péter déli egyházkerületi püspök szolgált igehirdetéssel. Az asszonykor énekekkel színesítette az ünnepi alkalmat. A köszönet szavai hangzottak el ezután, illetve Stermeczki András oklevelek átnyújtásával tette még emlékezetesebbé az eseményt. Az együttlétet megtisztelte jelenlétével, és az egybegyűlteket köszöntötte L. Simon László kulturális államtitkár is. W Folytatás a 3. oldalon Nem mellékes a melléképület Szügyi parókiaszentelés ► Három, négy, tizenhárom - e számokkal jellemezhető - többek között - a szügyi evangélikus lelkészcsalád. Blatniczky János Dániel és felesége, Blatniczkyné Hammersberg-Ganzstuch Júlia tizenhárom éve került a nógrádi településre, idén július elején pedig négy gyermekükkel harmadik otthonukba költöztek. Persze a lelkész és családja nem azért költözött-költözik ilyen sűrűn, mert válogatnának, hanem mert az egyházközség 1767-ben épült parókiájának állapota a 2000-es évek elejére egészségre ártalmas állapotúvá, így lakhatatlanná vált. 2007-ben a gyülekezet vezetősége úgy döntött, hogy a kétszáznegyven éves parókiáról azonnali hatállyal ki kell költözni. Az az idő tájt „még csak” ötfős család a gyülekezet akkori felügyelője, Becsjanszki János önzetlen felajánlásának köszönhetően költözhetett be ideiglenes otthonába, ahol is öt évet vártak a végleges megoldásra. A július első vasárnapján zajlott parókiaszentelési ünnep ség szokatlan módon - a nagy forróságra tekintettel - a templomban kezdődött. Dr. Fabiny Tamás püspök a meghívón szereplő ige alapján szólt a gyülekezethez: „Örömmel teszek jót velük teljes szívemmel és lelkemmel” (Jer 32,41) A templomi kezdés apropóján a püspök kiemelte: minden gyülekezeti építkezés a templomból (az oltártól) kell, hogy induljon. Isten háza az első, az emberé csak másodlagos, de a szolgálat végzéséhez szükséges. Mindezt a parókia szó görög eredetije is jól kifejezi: paroikia, amelynek a pontos jelentése „ a ház mellett”. így gondolhatunk a templomok árnyékában fekvő épületekre, amelyek - ebben az esetben - csupán melléképületek. A földi lét végességével azonban szemben áll Isten örök dicsősége, az, hogy elkészítette számunkra az örök hajlékot. Legyen ez a beköltöző lelkészcsalád reménysége is! - fogalmazott Fabiny Tamás. Az igehirdetés után a Török János felügyelő által vezetett ünnepi közgyűlésen Blatniczky János Dániel lelkész beszámolt az építkezés folyamatáról, majd - immáron a szabadban - sor került az új épület kulcsainak ünnepélyes átadására. Kovács Gábor balassagyarmati mérnök Szabó András esperesnek, ő pedig a lakóknak adta át a falu képébe kifogástalanul illő, a 21. századi igényeknek megfelelő ház kulcsait. W Folytatás a 3. oldalon „Tanítsd meg azt az imát!” ■ Frittmann Magda Eszembe jut az a copfos kislány, aki én voltam a háború után. Tele voltam lelki gyötrelemmel. Sokat sírtam - nem tudtam az okát -, és ha besötétedett, rám tört a fogvacogtató félelem. Nem mertem beszélni a kínjaimról, mert szégyelltem, mintha tehetnék róluk. Abban az időben kezdtem aprócska életemet Isten kezébe tenni. Sőt mindjárt a szüléimre és a testvéremre is gondoltam, mert úgy éreztem, nekik legalább akkora szükségük van a mennyei Atya oltalmazó kezére, mint nekem. Aztán elérkezett az este, és én bebújtam a takaró alá. Jött a fekete félelem, és én gyengén, erőtlenül elkezdtem kipróbálni az Istent. „Szabadíts meg a félelemtől, édes Istenem!” Összetett kézzel imádkoztam, amíg el nem aludtam. Néha álomba sírtam magam. Amikor megszólítottam Istent mint mennyei Atyámat, meghallgatta erőtlen kérésemet. Lassan oldódott a görcs, amely béklyóba szorította a szívemet, egyre bátrabban vettem fel a harcot az esti lidércekkel. Talán az életem rendeződése, egészségi állapotom javulása is segített, de biztos vagyok benne, hogy a félelmek ellen az imádság volt a legjobb gyógyszer. Isten emlékezetembe hozta ezeket az időket, amikor már tanítottam. Gyakran meséltem a gyerekeknek, hogy milyen szorongó, félelmekkel küzdő kislány voltam, akinek hol ettől, hol attól remegett a keze, és még magam elől is elbújtam volna. Érdekes eredménye lett a meséimnek. Majdnem mindig megindították a gyermekeket a szabadulás felé. Először csak felismerték, hogy a szorongás másra is rátört. Aztán meglátták, hogy a félelmektől meg lehet szabadulni, hiszen ott álltam előttük nyitott életemmel, felszabadult lélekkel. Halló Ltak a gyógymódról is, mert mindig elmondtam nekik, hogy a meghallgatott imádság segített ki a mélyből. Gondolkodóba estek. Talán nekik is sikerülhet a félelem legyőzése? Néha - egy-egy személyes beszélgetés során - megnyíltak előttem. Vallomásaik fájdalmas kelevények kifakadásával értek fel. Gergő megizzadt, mire ki tudta nyögni szenvedésének az okát. Kati sírva panaszkodott magányos félelmeire. Noéminek be kellett vallania, hogy a testvérével szembeni kisebbségi érzés kínozza, és fél tőle. A testvérétől és a rossz érzéstől egyaránt. A vallomások indították meg a szabadulást, de Tomi jutott el a megoldás forrásához. Ő fogalmazta meg a kívánságát: „Tanítsd meg azt az imát, amit te mondtál el régen!” Hallottak a gyógymódról is, mert mindig elmondtam nekik, hogy a meghallgatott imádság segített ki a mélyből. Gondolkodóba estek. Talán nekik is sikerülhet a félelem legyőzése? Először imádkozott életében. Hamarosan pedig boldogan számolt be a „kísérlet” hatásáról: Isten megszabadította a félelmeitől. Nem kötötték gúzsba értékes képességeit a lidércek. Szabad lett tőlük, és jó tanuló. Már régen nem tanítom Tomit, az a copfos kislány is a múlt emléke már, a félelem kísértése mégis újra támad. Mások az eszközei, más céljai vannak, de a lényeg, hogy elvegye erőmet a szolgálattól. És ilyenkor összeteszem a két kezem, és elmondom azt a régi imát, amelyre elindultak az angyali seregek elűzni a fekete fellegeket életem egéről. Boldogan tapasztalom a megújuló kegyelmet. Az imameghallgatás megindítja a másokkal való beszélgetést. Elmondhatom, mit jelent nekem hitben élni, mennyit ér az Isten szeretete a mindennapi életemben. De vajon ki lehet-e fejezni ezt a csodálatos, semmi mással össze nem hasonlítható élményt egyszerű szavaimmal? Biztosan nem, mert a szó kevés. Ott kell állnom előttük nyitott élettel, felszabadult, szolgáló élettel, hogy a hit és a cselekedet együtt tegyen bizonyságot róla, aki megszabadított a félelemtől! „Valamennyi zsoltár, írás kegyelemért SEMPER REFORMANDA kiált, dicsőíti a kegyelmet, keresi Krisztust, s egyedül Isten műveit magasztalja; minden emberi mű viszont elveti ezeket. így ez a zsoltár könnyen érthető az őt megelőzőkből, mivel minden egybecseng. Figyelemre méltó, hogy Krisztus népének nevében íródott (s egyidejűleg minden egyes embernek a saját nevében is). Ennek a népnek naponkénti ellenségei a világ bölcsei és az önmagukban igazak. Ők nem tudnak a kegyelemről, nem is akarnak róla tudni, sőt vak szentségüktől és jó szándékuktól félrevezetve azt hiszik, senki sem becsüli többre az Isten kegyelmét, mint ők.” M Luther Márton: A hetedik bűnbánati zsoltár (Zsolt 143) (Weltler Ödön fordítása)
