Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-01 / 26. szám
14 41 2012. július 1. KRÓNIKA Evangélikus Élet Tizenöt éve hunyt el Andorka Rudolf Andorka Rudolf 1931. április 30-án született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1949- ben felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára. 1951-ben kitelepítették, ezzel hosszú időre lehetetlenné vált, hogy egyetemi tanulmányokat folytathasson (édesapját - aki a két háború között katonai és diplomáciai pályán volt- egy évvel korábban internálták). 1957-ben „1956-os izgatás miatt” öt hónapi börtönbüntetésre ítélték, ezt le is töltötte. Ezután műszaki fordításból élt (angol, német, francia, lengyel, spanyol és olasz nyelvből fordított), majd 1962 őszétől a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) könyvtárában, 1963-tól pedig a Népességtudományi Kutatóintézetben dolgozott. Ugyanebben az évben - csak harminckét éves korában- szerezhette meg jogi doktorátusát. 1970-től 1983-ig a KSH Társadalmi Statisztikai Főosztályának volt kutató munkatársa, közben oktatott. Ezután került a Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol előbb szociológiaprofesszorként, majd a szociológia tanszék vezetőjeként tevékenykedett haláláig. A szociológiatudomány kandidátusa címet 1979-ben, a tudomány doktora fokozatot 1989-ben szerezte meg. 1991-ben lett az egyetem rektora. A Magyar Tudományos Akadémia 1990- ben választotta levelező tagjai sorába. 1991-től töltötte be az Országos Kutatási Alap (OTKA) elnöki tisztét. Andorka professzor a társadalmi rétegződés, a mobilitás és életmódváltozás, valamint a deviáns viselkedés szociológiája témakörben végezte kutatásait. Publikációinak sora foglalkozott az értelmiség szerepválságának okaival, a jelen társadalmának rossz közérzetével, a nyugdíjasok helyzetével, az alkoholizmus vagy hazánk népesedésének kérdéseivel. Számos szakkönyv és több száz tanulmány szerzője. A Bevezetés a szociológiába című népszerű tankönyve a szociológiát és társadalomismeretet felsőfokon tanuló hallgatók, illetve az oktatók számára egyaránt megkerülhetetlen szakmunka, húsz év tudományos kutatása és oktatói tapasztalata áll a hátterében. Andorka Rudolf tagja volt az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának. 1996-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki „a társadalmi mobilitás vizsgálatában, valamint a tudományszervezésben és a nemzetközi tudományos kapcsolatok fejlesztésében szerzett érdemeinek elismeréseként” 1997- ben Magyar Örökség díjjal is elimerték, s abban az évben kapta meg a Francia Becsületrend lovagi fokozatát is. Presbiter volt, 1991-től pedig ellátta a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának világi elnöki tisztét. Andorka Rudolf professzor tizenöt évvel ezelőtt, 1997. június 30-án hunyt el. ■ MTI Istentiszteleti rend « 2012. július 1. Szentháromság ünnepe után 4. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Lk 6,36-42; íMóz 50,15-21. Alapige: Filem 4-16. Énekek: 67:, 474. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német, úrv.) Johannes Elrbruch; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; du. 6. Balicza Iván; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. 9. (úrv.); Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy- Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.); Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Deák tér, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; dé. 11. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; du. 6. (Fassang-emlékhangverseny) D. Szebik Imre; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű imádság) Scott Ryll; de. 11. (úrv., konfirmáció) Pelikán András; Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31- 33. de. 9. Szabó Bertalan; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. (úrv.) Benkóczy Péter; Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpád; de. fél 11. (úrv.) dr. Blázy Árpád; du. 6. dr. Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Grendorf Péter; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de, 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. (úrv.) Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv.) Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv., búcsú-istentisztelet) dr. Agod Anett; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv., búcsú-istentisztelet) dr. Agod Anett; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kovács Áron; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) dr. Joób Máté; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. dr. Lackner Pál. Istentiszteletek a Balatonnál Badacsonytomaj, Római út 3. de. 9.; Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 25. du. 4.; Balatonboglár, Hétház u. 17. de. 11.; Balatonfenyves, református imaház, Bem u. 9. du. fél 4.; Balatonfüred, Bajcsy-Zs. u. 15. de. 9.; Balatonkenese, református templom, Táncsics M. u. 13. du. 6.; Felsődörgicse, Fő u. de. 11.; Fonyód, József A. u. 21. de. fél 10.; Hévíz, Helikon u. 6. du. fél 5.; Kapolcs, Kossuth u. 26. du. fél 4.; Keszthely, Deák F. u. 18. de. fél 11.; Kőröshegy, református templom, Petőfi u. 89. du. fél 3.; Kötcse, Templom u. 7. de. 10.; Kővágóörs, Arany J. tér 2. de. fél 12.; Mencshely, Kossuth L. u. de. 11.; Nemesleányfalu, Nemesleányfalui u. du. 2.; Révfülöp, Villa Filip tér 2. de. 10.; Siófok, Oulu park de. 10.; Sümeg, Széchenyi tér 1. du. fél 3.; Szentantalfa, Fő u. de. háromnegyed 10.; Taliándörögd, Petőfi u. 1. du. 2.; Veszprém, Kossuth u. 4. de. 10.; Zamárdi, Aradi u. du. 4.; Zánka, Rákóczi u. de. fél 9. Összeállította: Boda Zsuzsa Egyes számból többes számba Beiktatták a Nyugat-békési Egyházmegye elnökségét ► Hetven év után újra esperesi székhely lett Szarvas, miután június 23- án Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke beiktatta hivatalába a Nyugat-békési Egyházmegye új elnökségét: Lázár Zsolt esperest és Madarász Géza felügyelőt. Az ünnepi alkalomra az Ótemplomban került sor. Az igehirdetés alapigéjéül a meghívón is szereplő két igét (Róm 8,38a- 39b és íKor 15,10) választotta a püspök. A két bibliai szakaszt egymás mellé téve egy fontos szempontra hívta fel a figyelmet: az egyes számban való megfogalmazásból a mondatok átváltanak többes számba. „A keresztény életet nem lehet egyedül élni - fogalmazott Gáncs Péter. - Ahogy az egyik választott igétek is mondja, kegyelemből vagytok, akik vagytok, de így együtt, párban, egyházmegyei elnökségként biztosak lehettek abban, hogy Krisztus szeretete az az erő, amely összetarthat titeket, és segíthet benneteket abban, hogy az egyházmegye javára és Isten dicsőségére tudjatok munkálkodni.” Az ünnepi istentiszteletet követő közgyűlésen a beiktatott elnökség tagjai elsőként édesanyjukhoz és feleségükhöz fordultak a köszönet szavaival, majd a nyugdíjba vonuló Ribár János esperesnek és az egyházmegyei felügyelői tisztséget eddig betöltő Koszorús Oszkárnak köszönték meg szolgálatukat. Az új elnökséget a kerület nevében először Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő üdvözölte, majd Lupták György bács-kiskuni és Kondor Péter kelet-békési esperes, valamint Klenk József, a házigazda gyülekezet felügyelője mondta el jókívánságait. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével, és szívélyes hangú köszöntőt mondott Erdős Norbert kormánymegbízott, országgyűlési képviselő, Babák Mihály országgyűlési képviselő, Szarvas polgármestere és dr. Danes /ozse/országgyűlési képviselő, Orosháza polgármestere. ■ Bodazs Az egyházmegyei elnökség tagjaival interjú olvasható a Déli Egyházkerület honlapján: del.lutheran.hu/hirek Kincset kaptunk Csermely Péter a Puskin utcában Csermely Péter hálózatkutató, a Semmelweis Egyetem professzora hivatalában kereste fel Gáncs Péter elnökpüspököt. A találkozó egyik apropóját az adta, hogy az evangélikus professzor mint az Evangélikus Élet előfizetője magánlevélben értékelte az újságban is olvasható elnök-püspöki jelentést. A professzor és a püspök eleven diskurzus keretében vitatta meg egyházunk életének és stratégiaalkotásának aktuális kérdéseit. Gáncs Péter szakmai támogatást kért a megnövekedett iskolarendszerünkkel kapcsolatos hálózatépítés és tehetséggondozás elősegítése érdekében. Csermely professzor előadást vállalt a Déli Egyházkerület októberi gyülekezetvezetői konferenciáján, melynek tervezett címe: Isten hálózatai, evangélikus közösségteremtésünk a 21. században. ■ Kiss Tamás felvétele Evangélikus.hu A megszokott vasárnap délelőtti istentiszteleten került sor a Kelet-békési Egyházmegye elnökségének megáldására június 24-én Békéscsabán. A harmadik ciklusát megkezdő Kondor Péter esperes és elnöktársa, dr. Rück András egyházmegyei felügyelő beiktatásán Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kutyej Pál helyi lelkész és Lázár Zsolt új nyugatbékési esperes segédkezett. „Testvérek vagyunk, akiknek az Atya újra kiosztja azt, ami az övé. Szendéikét adja, hogy betöltsétek a küldetéseteket” - mondta Lk 15,11- 12 alapján tartott prédikációjában a püspök. Gáncs Péter felidézte Kondor Péter korábbi székfoglalójában mondott szavait, melyek szerint „a szeretet angyalaként” szeretne szolgálni az emberek között, majd arra biztatta az újraválasztott esperest és az egyházmegyei felügyelőt: tanítványként érezzék, hogy most valami új kezdődhet, mert az Atya újra megosztja velük a kincsét, újra bizalmat ad nekik a gyülekezetek bizalmán keresztül. A beiktatást követően a jelen lévő lelkészek a Confirma eléneklésével kérték Isten erejét az egyházmegyei elnökség további szolgálatához. ■ A. M. Az egyházmegyei elnökség tagjaival interjú olvasható a Déli Egyházkerület honlapján: del.lutheran.hu/hirek H m M T É ^ ^ ■ Meghívó Ezt mondja az Úr: „Örömmel teszek jót velük teljes szívemmel és lelkemmel.’’ (Jer 32,41) Urunk szerető gondoskodásának örvendezve adjuk hírül, hogy a szügyi evangélikus gyülekezet új parókiája elkészült. A Szügyben július í-jén, vasárnap 16 órakor kezdődő hálaadó istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke felszenteli az új épületet. Tisztelettel és szeretettel hívjuk ünnepi alkalmunkra! Az egyházközség elnöksége