Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-12 / 32. szám
14 ■m 2012. augusztus 12. KRÓNIKA Evangélikus Élet ISTENTISZTELET-KÖZVETÍTÉS A MAGYAR RÁDIÓBAN A Szekszárdi Evangélikus Egyházközség A szekszárdi evangélikus gyülekezet megalapítását az előző századfordulón a környező nagyobb gyülekezetekből idevándorló evangélikus iparosok, tisztviselők kezdeményezték. Kérésük meghallgattatott: a püspök által kinevezett szervező adminisztrátor, Németh Gyula paksi segédlelkész 1908 szeptemberében megtartotta az első alakuló gyűlést, ahol a formálódó közösség felügyelőt, gondnokot, egyháztanácsost is választott. Az első istentisztelet 1908. szeptember 27-én volt. A gyülekezet húsz éven át élt templom nélkül, a Garay János Gimnázium dísztermét kapták meg istentiszteleti célokra. A saját lelki otthon építésének álma hosszú munka és pénzgyűjtés után 1928-ban valósult meg, amikor is elkészült a templom, a gyülekezeti terem és a papiak. Széles összefogással született meg a templom berendezése: helyi mesterek készítették a nagyobb harangot, a kisebbik az elárvult nagyszékelyi templomból került ide. A bonyhádi gyülekezet ajánlotta fel régi barokk orgonáját. Az oltárkép Szabó Dezső alkotása, mottója Jézus hívása: „Jöjjetek hozzám mindnyájan..!’ A színes ablakokat iparművész készítette. A fehérmárvány keresztelőmedencét egy család ajándékozta. Az oltár katolikus, a szószék református fafaragók kezének munkája. A gyülekezet hűséges felügyelői voltak: Hazslinszky Géza, Kurcz Vilmos, Tolnai-Knefély Ödön, Levente István, Lugosi Béla, majd a jelenleg a tisztséget betöltő dr. Muth Lajos (és Németh Judit felügyelőhelyettes) következett. Az első huszonöt évben huszonketten végeztek kántori szolgálatot, a megépült templom orgonájánál azután Győri János, Németh László, Komlósi Margit, majd 1938-tól a jelenleg is szolgáló Németh Pál. A lelkipásztorok sorában a negyven évig szolgáló Németh Gyula után fia, Németh István következett. Az ő négy évtizedes szolgálata után rövid időre Szkrinyák Katalin segédlelkész vette át a munkát, majd újra parókus lelkészként öt-öt évig Hafenscher Károly, illetve utódja, Johann Gyula. Újabb átmeneti két év következett, ekkor segédlelkészként Smidéliusz András és Szabados Regina végezte a szolgálatot, majd megválasztották a jelenlegi lelkészt, Sefcsik Zoltánt. Ő tizenegy éve él itt családjával. A gyülekezethez tartozik egy úgynevezett társ- és néhány szórványgyülekezet is: Felsőnána, Kéty, Decs és Zomba. Evangélikus istentisztelet a Magyar Rádióban Augusztus 19-én, a Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnapon 10.04-től istentiszteletet közvetít a Kossuth rádió Szekszárdról. Igét hirdet Sefcsik Zoltán lelkész. Elmondható, hogy kicsi, de nyitott szívű, lelkes közösség ez, melynek nyilvántartásában Szekszárdról nagyjából hatszáz ember tartozik ide, vasárnaponként kilencvenöt-száz hívő vesz részt az isteniszteleteken. A huszonnégy tagú presbitérium vezetésével színes közösségi élet zajlik: a több hittancsoport mellett él ifjúsági csoport, két felnőtt-bibliaóra, fiatalasszonyok órája, imakör működik, ezenkívül alkalmi csoportként félévente szerveződik Emmaus kör a hit iránt érdeklődőknek, azaz felnőttként keresztelkedni vagy konfirmálkodni vágyóknak. Van házaskor, és évente hatvan ember, négy generáció részvételével szerveznek gyülekezeti hétvégét. Igyekeznek nyitottan és örömmel fogadni minden érdeklődő, Krisztus után vágyódó embert. Istentiszteleti rend « 2012. augusztus 12. Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Lk 19,41-48; zMóz 19,1-7. Alapige: Róm 9,30-33. Énekek: 460., 323. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Bence Imre; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. 9. Veperdi Zoltán; Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/411. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Horváth Ferenc; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; Deák tér, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) dr. Lackner Pál; du. 6. (orgonazenés istentisztelet) Smidéliusz Gábor; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű, úrv.) Scott Ryll; de. 11. (úrv.); Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Románná Bolha Márta; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Románná Bolba Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Kovács Viktor; de. fél 11. (úrv.) Kovács Viktor; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Horváth-Hegyi Áron; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) dr. Bácskai Károly; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf Péter; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Szentpétery Péter; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) dr. Szentpétery Péter; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kovács Áron; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kovács Áron; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Éva; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Éva; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Hokker Zsolt; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Pilisvörösvár (református templom) du. 2.; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. [ dr. Lacknerné Puskás Sára. Összeállította: Boda Zsuzsa Lotz Tibor lelkész emlékezete Ha földi élete még tartana, augusztus 13-án töltené be századik életévét Lotz Tibor evangélikus lelkész. A délvidéki Bácskában, Óverbászon látta meg a napvilágot. Édesapja tanügyi főtanácsosként a település állami magyar gimnáziumának igazgatója volt. Miután Tibor a szigorúan szerető apa tekintetétől kísérve elvégezte a gimnáziumot, a hallei Luther Márton Egyetem Hittudományi Karára iratkozott be, ott végezte teológiai tanulmányait, szerzett diplomát. Dr. Popp Fülöp püspök szentelte lelkésszé 1936-ban Zágrábban. Édesapjától örökölt pedagógiai érzékenysége, a reformáció hazájában megerősödött lutheri, krisztocentrikus szemlélete, kitűnő németnyelvismerete egyaránt alkalmassá tette arra, hogy többnemzetiségű, -nyelvű gyülekezetben végezzen szolgálatot. Előbb Pancsován volt segédlelkész, hat évig Hertelendifalván szolgált lelkészként, majd Óverbászon, szülőhelyén munkálkodott missziói lelkészként 1945-ig. A háború viharai felszították a nemzeti, faji békétlenség tüzét. A háború végén - az 1942. januári újvidéki események retorziójaként - családjával együtt internálták Lotz Tibort. Internálótáboruk a magyar határ közelében, a Garával átellenben lévő falu volt. Innen menekültek át a határon 1947 áprilisában, elsősorban az éhhalál elől. Rövid makói tartózkodás után Gyulán telepedhettek le. A helyi gyülekezet nagy szeretettel és berendezett, otthonos lakással várta őket. Az öt családtagról gondoskodó lelkész erőt és szolgálatot, testvérszíveket és gyülekezeteket kapott Gyulán és a sarkadi misszióban, Benkő István személyében pedig igazi lelkész testvért, hogy gyermekeit felnevelhesse. A sarkadi misszióban nagy lendülettel látott neki a hatalmas szórványterületen élő hittestvérek gondozásának, közben a szolgálati motoron vitte az élelmet a magyar hazában deportáltaknak a megbeszélt rejtekhelyre. Áldott és örömteli szolgálat volt ez a táborból megmenekült lelkész számára. A hazaszeretet már diákkora óta élt a szívében. Az érettségi után nem azért ment Haliéba, a reformáció hazájába, hogy a teológiai fakultáson német nyelvű diplomát szerezve mélyítse nyelvtudását - szívesen végezte volna tanulmányait itthon, „a leghűségesebb városban” Sopronban. Élete során maga mögött hagyhatta volna a nehéz hazai viszonyokat, több lehetősége is kínálkozott erre (1956 stb.), de hazája iránti szeretete és a kitelepítésekkel szétszabdalt, megcsonkított gyülekezetekben végzett szolgálat iránti hűsége nem engedte. És itt jön szolgálatának egy másik vonása: lelkészi szolgálatát szétszakított gyülekezetekben végezte. Ez az időszak 1953-ban kezdődött számára, amikor a Dunántúlra került német ajkú gyülekezetekbe, a kitelepítés után megmaradt hívek közé. Talán itt volt a leginkább jelentősége annak, hogy több nyelven beszélt, és igét hirdetni is kifogástalan németséggel tudott. Lotz szolgálati idejében kevesen tudtak olyan precízen fogalmazni ezen a nyelven - akár élőbeszédben, akár igehirdetésben vagy fordításban -, mint ő. Lehetne szólni arról is, hogy egyházi vezetők és lelkésztársak is igénybe vették nyelvtudását egy-egy német szakkönyv fordításával kapcsolatban. De hadd legyek személyes: számomra, aki mint szülőfalum lelkészét sokszor hallgathattam, kiváló német igehirdetései rendkívül vonzóak voltak. Ám németnyelv-tudását nemcsak szülőfalumban, Csikóstőttősön (1953-1970) végzett lelkészi szolgálata során tudta kamatoztatni - a kitelepítés után itt maradt, német ajkú, főként idős testvérek között -, hanem Egyházaskozáron is (1970-1981), nyugdíjazása előtti gyülekezeti munkájában, illetve még Sopronban is igénybe vehettük némettudását, amíg egészségi állapota megengedte. Precizitása a lelkészi adminisztrációban is megnyilvánult, ezért egyházmegyei számvevőszéki elnök, majd megyei pénztáros, sőt országos számvevőszéki tag is lett. Teendőiben mindvégig segítette őt felesége, vállalva a kántorizálás szolgálatát. Csengő hangjával otthonos légkört tudott teremteni a látogatások során az idősek között. Pedig minden lépés kín volt számára; betegségét az internálás idején a metsző hidegben a térdig érő, jeges kenderáztatókban állva szerezte. De mindketten kikerültek ebből a földi pokolból, hogy hirdethessék a Keresztrefeszítettet és a Feltámadottat olyanoknak, akik másféle „pokoljárásban” élték földi életüket. Lotz Tibor kiválóan értett az ifjúság a gyermekek nyelvén. Talán a szülői házból hozta pedagógiai vénáját, tanár édesapjától örökölte. Bácskától a keleti Viharsarokig, majd a Dunántúlon a két kitelepített gyülekezetben nagy empátiával végezte a fiatalok hitbeli nevelését. Munkájának e területén is meghatározó volt a reformáció gyökereihez való kapcsolódás, amely minden szolgálatát jellemezte egyébként is. Pedagógiai érzékét leginkább talán leánya örökölte; ő óvodapedagógusként Sopronban végezte a hitoktatást, segítve a kezdeti időszak nehézségeinek zökkenőmentes áthidalását, miután egyházunk a városban is visszakapta oktatási intézményeit. Lotz Tibort kemény iskolában nevelte szolgálatát igénybe vevő Ura. Leánytestvére, Klára a háború végén Budán egy bombatámadás során meghalt. Temetésén Ordass Lajos - akkor kelenföldi lelkész - végezte a szolgálatot. A későbbi püspök, aki ugyancsak bácskai származású, ismerte a Lotz családot, és amikor az internálótáborból kimenekültek, mindent megtett, hogy az öttagú családnak megélhetést biztosítson. (Lotz öccse, Gyula utoljára Mágocson telepedett le, és az ottani temetőben pihen.) Lotznak lelkészként, szüleinek, családtagjainak keserves életsors jutott: édesapjának tömegsír, hitvesének koncentrációs tábor, neki külön egy másik; gyermekeiket elszakították tőlük. A lelkészt egyszer azzal zsarolták, hogy két gyermekét, Máriát és Ernőt kivégzik. Azon az éjszakán Lotz megőszült. A gyerekek életben maradtak, de az apának fájt, hogy a hosszabb elszakítottság után a kisebbik gyermek (Ernő) nem ismerte meg őt. („Te nem vagy az apám” - mondta.) Élete végéig gyötörte édesapja halála, akit négyszáz társával együtt végeztek ki a szerbek. Különösen bántotta az a magát erősen tartó óverbászi híradás, hogy édesapját - haldokolva ugyan, de - élve temették el. Lelki vívódásaiban családtagjai támogatása és a hitbizonyosság adott enyhülést számára: tudom, hogy az én Megváltóm él, és ő a tömegsírban pihenő szeretteinknek is Megváltója. És életre kelti a benne bízókat, akárhol pihennek is a földtekén ama napig. Lotz Tibor, apai szívű apósom 1993- június 22-én halt meg Sopronban. Áldott életű hitvesével a város temetőjében fekszik. Szüléimét ő temette szülőfalumban, őket pedig én kísértem utolsó földi útjukra. Apósom koporsója mellett közel húsz évvel ezelőtt Jn 15,1-5 alapján hirdettem az igét a szőlőtő és szőlővessző elszakíthatatlan kapcsolatáról, majd anyósom ravatala mellett Fii 4,13 alapján szólalt meg a vigasztaló üzenet: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Azóta fiuk, Ernő - ő Ózdon, a kohászati üzemekben mérnökként, majd vezérigazgatóként dolgozott, és az ózdi templomi orgonahangversenyeken is kapott lelkierőt Pintér Károly lelkész idejében - hatvanöt évesen követte őket, de unokák és dédunokák erősítik a család gyökereit. Reméljük, hogy a keresztség alapján az anyaszentegyházat is. Hálával gondolhatunk azokra, akik külföldiként a reformáció hazájában tanulva szívták magukba a Krisztus keresztjében gyökerező kizárólagosság (solus) titkát, mely kizár minden Isten előtti emberi érdemet. Ha az elsők közé soroljuk Dévai Bíró Mátyást, akit a reformáció bölcsőjében Luther „ringatott”, és mint „magyar Luther” terjesztette itthon az új tant, nem feledkezhetünk el azokról sem, akik azóta terjesztették az élő Krisztus evangéliumát. Közéjük tartozott Lotz Tibor lelkész is, aki a „magyar Lutherek” láncolatában a reformáció igazságának hirdetőjeként úgy szólta az igét nemzetiségi vonásokat hordozó hazai egyházunkban, hogy hallgatói megértehessék saját anyanyelvükön is. ■ Szimon JÁNOS Istentiszteletek a Balatonnál Alsódörgicse, Fő u. 43. de. 11.; Balatonakali, Templom tér du. 2.; Balatonaliga, Club Aliga üdülőközpont, Balatonvilágos, Aligai út 1. du. 6.; Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 25. du. 4.; Balatonboglár, Hétház u. 17. de. 11.; Balatonfenyves, református imaház, Bem u. 9. du. 6.; Balatonföldvár, Városháza, Petőfi u. 1. du. 2.; Balatonfüred, Bajcsy-Zs. u. 15. de. 9.; Balatonszárszó, Széchenyi u. de. fél 9.; Balatonszemes, Fő u. 34. de. fél 10.; Balatonszepezd, Árpád u. 2. de. 9.; Hévíz, Helikon u. 6. du. fél 5.; Kapolcs, Kossuth u. 26. du. fél 4.; Keszthely, Deák F. u. 18. de. fél 11.; Kötcse, Templom u. 7. de. 10.; Kővágóörs, Arany J. tér 2. de. fél 12.; Mencshely, Kossuth L. u. de. 11.; Nagyvázsony, Temető u. du. 2.; Révfülöp, Villa Filip tér 2. de. 10.; Siófok, Oulu park de. 10.; Szentantalfa, Fő u. de. háromnegyed 10.; Taliándörögd, Petőfi u. 1. du. 2.; Tapolca, Darányi u. 1. de. fél 9.; Veszprém, Kossuth u. 4. de. 10.; Zánka, Rákóczi u. de. fél 9. Összeállította: Boda Zsuzsa
