Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-12 / 32. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. augusztus 12. » 3 Magyar-finn ébredési napok Bakonycsernyén I* Folytatás az í. oldalról Mottóként a szervezők a Római levél í. fejezetének 12. versét választották: „Bátorodjunk meg egymás hite által’.’ Ennek jegyében zajlott a hétvége egész programja, amelyet - a „felébredtek” hagyományainak megfelelően - az igeorientáltság és az egyszerűség jellemzett. A templom mellett felállított sátrak alatt gyűltek össze a résztvevők az igei alkalmakra, az úgynevezett seuratokra. A fő témához kapcsolódó bibliai textusokat meghívott előadók - többek között a bakonycsernyei gyülekezetben korábban szolgáló Zászkaliczky Péter nyugdíjas lelkész és Bence Imre, a Budai Egyházmegye esperese -, valamint a finn Heikki Hurskainen magyarázták. A tolmácsolás feladatát Pap Kinga Marjatta, egyházunk országos irodája ökumenikus és külügyi osztályának munkatársa látta el. Szombaton este közös koncertet adott a házigazda közösség Örömhír kórusa és a nivalai gyülekezet énekkara és fúvósszextettje. A finn vendég zenészek a vasárnap délelőtti istentiszteleteken is aktív szerepet vállaltak. A súri evangélikus templomban augusztus 5-én délelőtt Martti Viljanen lelkész hirdette Isten igéjét Róm 1,12 alapján. „A nyelvrokonságnál is erősebb kötelék közös evangélikus hitünk - emelte ki -, mert ezáltal sokkal inkább érezzük, hogy testvérei vagyunk egymásnak.” A bakonycsernyei istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke szolgált.- Aid felfedezi, hogy Isten munkálkodik az övétől eltérő környezetben, az övétől eltérő szokások, gyakorlatok között is, annak a figyelme előbbutóbb a keretektől a lényeg felé, Isten munkája felé fordul. Mert valóban az a tapasztalatunk, hogy ő munkálkodik. Megragad és átformál embereket. Elveszi a félelmet, megerősít és megújít. Átrendezi a belső fontossági sorrendünket, békességgel ajándékoz meg. Még a reménytelenségben is távlatot, kapaszkodót kínál - fogalmazott prédikációjában az egyházkerület lelkészi vezetője. A testvéri közösség építésén túl g más pozitív tapasztalatokat is átéltek a résztvevők. Szarka István és felesége, Éva örömmel meséli, milyen jó hatása lett az alkalomnak a gyülekezetre.- Voltak kétségeim, őszintén megmondom, azzal kapcsolatban, fog-e ez itt működni, át lehet-e ültetni Magyarországra az uborkaszezon kellős közepén, amikor mindenki nyaral vagy arat - mondja a szervező lelkész. - De csoda történt velünk: nagyon sok segítőt kaptunk, mindenki átérezte a feladat komolyságát, nagyságát. Felsorakozott a rendezvény mögött a gyülekezet. Olyan összefogás volt, amilyet már régen nem tapasztaltam. Ez az egyik hozadéka. A másik pedig az- és ez a lényeg -, hogy igehirdetéseket hallgathattunk, nem is akármilyeneket. Lesz-e folytatás? Szarka Istvánék szeretnének hagyományt teremteni: az ébredési napok alatt gyűjtött kollektával is a következő találkozó létrejöttét akarják támogatni. Sőt, amint mondta, már néhány finn lelkész is jelezte, hogy szívesen csatlakozna a magyarországi ébredési napok közösségéhez. ■ Adámi Mária A finn-magyar ébredési napok összefoglaló üzenete olvasható így a meghívón és hetilapunkban, az Evangélikus Életben is: „Bátorodjunk meg egymás hite által!” Ez a célja ennek a találkozónak. S ha ez megtörténik, akkor ez a találkozó bennünket tovább kísérő áldása lesz. Ezért az áldásért vágyakozik Pál apostol Rómába utazni. A római gyülekezetét nem Pál apostol alapította. Oda sok más helyről érkeztek keresztyének, Jézus Krisztust megismert és őt követni kezdő emberek. Hiszen Róma a hatalmas Római Birodalom fővárosa volt, ahova sokan eljutottak. (...) A találkozások célja és áldása ez: megbátorodni egymás hite által. Két évezrede Rómában, ma és holnap Súron és Bakonycsernyén. A hitet kölcsönösen bátorító és erősítő találkozás után vágyott Pál apostol egykor, hitünket kölcsönösen bátorító és erősítő találkozássá lehet ez a mostani alkalom is. És mint egykor, ma is csak abban a tudatban, hogy gyengék is erősíthetik egymást. (Részlet Zászkaliczky Péter igehirdetéséből) Szarka István lelkész két, Finnországba most készülő fiatalt is bemutatott Finnországban több ébredési mozgalom is létezik. Az ébredési ünnep az úgynevezett „felébredtek” (körtük) rendszeres alkalma. A mozgalom tagjai minden nyáron összejönnek, hogy megemlékezzenek az ébredés kialakulásáról, és imádkozzanak közösségükért, illetve az egész népért. A „felébredtek” mozgalmának legismertebb alakja Paavo Ruotsalainen (1777-1852), akit parasztprófétának is neveznek. Ma az evangélikus egyház keretében működő mozgalomhoz egyaránt tartoznak lelkészek és laikus egyháztagok. „Az a szimpatikus bennük, hogy tényleg az egyházban vannak. Ők a saját maguk kegyességével az egyházat akarják szolgálni” - fogalmaz Szarka István lelkész. Püspökfalat-kóstoló Aki válaszol: Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke- Az idei Szélrózsa találkozón Püspökfalat címmel beszélgetéssorozat zajlott, melynek keretében egyházunk három püspöke főzött és mesélt. Püspök úr, Ön hogyan fogadta a „gasztroevangélizáció” ötletét?- Elég meghökkentő próbálkozás volt. Bennünket, akiket fölkértek, nyilván azért hozott egy kicsit zavarba, mert nem vagyunk konyhaművészek. Olyan területre hívott ez a próbálkozás, ahol nem mozgunk annyira otthonosan. Eltűnődtem azon, hogy mi akart ez lenni. Ténylegesen a fakanálforgatásunkra, a ránk bízott üzenetre vagy valami másra kíváncsiak? Arra jutottam, hogy az ötletet szülő legerősebb elem a „vagy valami más” lehetett. Abba itt most ne menjünk bele, hogy ez jó-e, vagy sem. A kezdeményezést felénk irányuló kérésként értelmeztem. A szervezők ezzel szerintem az életünk hivatalos szolgálaton túli részébe, annak emberi dimenziójába - ha úgy tetszik, az intim szféránkba - kopogtak be. Ez az igény feltételezhetően arra mutat rá, hogy a püspökökből látható kép egyoldalú. Sokan csak a médián keresztül vagy az emelkedett ünnepek ablakán át látják a püspököt. Lehet, hogy olyan képet látnak, mintha a püspöknek a lába nem is érne le a földre, mintha neki nem is lenne hétköznapi élete, mintha ő nem is ember lenne... Ha ez így van, akkor a gasztroevangélizáció - a furcsasága ellenére - lényegre tapintó kezdeményezés volt. A félreértések elkerülése végett fontos tudatosítani, hogy a püspök, a lelkész is ember. Emberként végez egy bizonyos egyházi szolgálatot, és emberként tanúskodik Jézus Krisztusról. Emberként éli a mindennapi életét, amelyhez esetleg a fakanál is hozzátartozik. Talán az sem baj, ha az is látszott, hogy a püspökök sem értenek mindenhez... Ez a találkozás, ez a közös főzés segíthetett abban, hogy kitűnjék: az egyházi szolgálatok mindegyike - ezek közé tartozik természetesen a püspöké is - arról szól, hogy embereket megérint az Isten igéje, és ezek az emberek az egyház életében valamelyik feladatkörben tanúskodnak arról, ami/aki megérintette őket. Tanúskodnak a rájuk bízott jó hírről, Krisztusról - miközben élik a hétköznapi életüket.- Sok személyes, tréfás sztorit megosztott hallgatóival a Némethné Tóth Szilviával folytatott beszélgetésben. Úgy tűnt, hogy egy főzőműsorban is nagyon jól megállná a helyét. Milyenfoglalkozást űzne, ha nem lenne lelkész, illetve püspök?- Az eredeti szakmám számítástechnikai műszerész. Nem voltam humán beállítottságú, így az is meglepett, amikor az Úristen utolért... Utána nagy pályaválasztási ötleteim már nem voltak.- A személyes történetek mellett komoly kérdések is felvetődtek. így például a halálbüntetés létjogosultságának etikai problémája, amelynek a Pécsett megöltfiatal lány ügye adott szomorú aktualitást. Ezzel kapcsolatban némelyek felvetették, hogy talán vissza kellene állítani a halálbüntetést Magyarországon. Mi a véleménye erről?- A halálbüntetéssel kapcsolatban az igazán komoly morális probléma az, hogy olyasmit venne el, amit mi nem tudunk adni. Az is tény, hogy az ószövetségi „szemet szemért, fogat fogért, életet életért” elv alapján a Bibliában is van halálbüntetés. Ezt sem szabad elfelejteni. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy Jézus bizonyos történetekben a törvény szerint halált érdemlő bűnt elkövetett embereken is segít. Mint például a házasságtörő nő esetében, amikor azt mondja: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ” Krisztus a saját életét adja oda, hogy a halálra méltó bűnös életet nyerjen. Nem azért jön, hogy a bűnösökkel leszámoljon, és a bűnösök életét megrövidítse, elvegye, hanem azért, hogy az élet lehetőségét számukra fölkínálja. Azt gondolom, hogy az életet ajándékozó Isten bennünket nem hatalmazott fel arra, hogy egymás életét kioltsuk, hanem azt bízta ránk, hogy védjük és oltalmazzuk! Nyilvánvaló, hogy vannak hátborzongató történetek, amelyek szinte ösztönöznek arra, hogy a gonosznak valamilyen módon - akár radikálisan is - útját álljuk. Ez a szándék teljesen érthető. A kérdés azonban az, hogy a halálbüntetéssel meg lehet-e állítani az erőszakot. A halálbüntetéssel azt az embert ki lehet iktatni, aki egy nagyon súlyos bűnt elkövetett, de hogy a gonoszságnak útját lehet-e vele állni, az kétséges. Úgy tudom, hogy a régi világban, amikor még Magyarországon is kiszabtak halálbüntetést, formálisan a hóhérokat is elítélték az ítélet végrehajtásakor elkövetett bűnért; majd feloldozták őket, és megbocsátottak nekik, miután „munkaköri kötelességből” és „jogszerűen” tették, amit tettek... A bűn és bűnös kérdésével kapcsolatban talán még annyit érdemes lenne elmondani, hogy az emberek nagyon különbözően tudják megítélni adott esetben ugyanazt a személyt, amikor különböző helyzetben látják. Amikor valakit rabláncon bevisznek, mondjuk, egy orvosi vizsgálatra, akkor az eset tanúi felháborodnak az emberhez méltatlan helyzeten. Ha viszont az e helyzetben megsajnált elítéltről azt tudnák meg, hogy miért van rabláncon, talán még neki is ugranának... Azt gondolom, hogy jelen van bennünk ez a kettősség: egy bizonyos helyzetben a bűnös úgy jelenik meg előttünk, mint egy szerencsétlen, összetört, elesett ember, aki a segítségünkre szorul vagy vár; a másik esetben pedig, amikor a gyalázatos tetteivel találkozunk, akkor azt mondjuk, hogy ezt nem lehet eltűrni, valamit mindenképpen tenni kellene. Számomra a bibliai üzenetben és az evangélikus liturgiában is kedves és iránymutató, hogy Isten elítéli a bűnt, de megmenti a bűnöst. Az evangélium lényege az, hogy a bűnös megmentéséért Isten a legnagyobb energiákat mozgósítja. A keresztyén hitnek, a keresztyén missziónak az ellenségszeretetről szóló üzenet az egyik kulcsmomentuma.- Van-e olyan szolgálata, amelyre ha visszagondol, még mindig megdobogtatja a szívét?- Amikor életemben először kellett felmennem egy szószékre, az rémes volt! Mintha megbillent volna a templom, és elkezdett fogyni a levegő... Mert én alapvetően inkább ÉGTÁJOLÓ visszahúzódó típus vagyok, és nem olyasvalaki, aki szívesen van reflektorfényben. Ilyen értelemben „jól megkaptam”. Nehéz volt megtanulnom, hogy mégis rendszeresen föl kell menni. Pozitív emlékem sokféle van. Például nagyon megható élményeim vannak a Szélrózsához kötődően is. Én ebben a találkozóban azt szeretem nagyon, hogy bár sokfélék vagyunk, ugyanakkor kötetlenül vagyunk együtt. Nem szükséges egyformán gondolkodni ahhoz, hogy szeressük egymást. Vannak, akik a komolyabb, mások a lazább műfajokat kedvelik, de egymásra tudunk találni. Annak ellenére megéljük az összetartozást, hogy nem vagyunk egyformák. Nekem ez nagyon fontos üzenet, és azt szeretném, ha az egész egyház számára is az lenne. Nagyon szeretném, ha ez a szemléletmód a kerületünkben, a közegyházban vagy mondjuk a zsinaton is meghonosodna... ■ A.M. Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület ADÁMI MÁRIA FELVÉTELE
