Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-03-25 / 12. szám

Evangélikus Élet élő víz 2012. március 25. *■ 11 Miért (avagy kinek) vagyunk hálásak? Az Egyesült Államokban minden év novemberében ünnepeljük a hála­adás hivatalos napját, habár tökéle­tesen tudjuk, hogy egész évben bármikor hálát adhatunk. Az ilyen ünnepekben az az egyik legjobb dolog, hogy sajátosan arra sarkall­nak, hogy egy picit megálljunk, el­gondolkozzunk, és emlékezzünk arra és azokra, amiért és akiknek há­lásak vagyunk. Ha az áldásként felfogott dolgaink­ra gondolunk, jellemzően anyagi természetűek jutnak eszünkbe, mint például az otthon, étel, ruházkodás, jövedelem, munkahely, egészség. Gon­doltunk azonban már valaha is arra, hogy azok felé forduljunk köszö­nettel, akik életünkre pozitív hatás­sal voltak? Mikor ilyen személyekre gondo­lok, rájövök, hogy meglehetősen hosszú a listám. Szerepelnek rajta a szüleim; egy nagybácsi, aki szinte apaszerepet töltött be az életemben, főleg tizenéves koromban és az egye­temi évek alatt; jó néhány tanár és professzor, különösen pár olyan, akik pályám legfontosabb döntései­ben vezettek, irányítottak. Aztán ott vannak azok, akik vállal­ták a kockázatot, hogy újságjuknál szerkesztőként alkalmaznak, elindít­va ezzel újságírói pályafutásomon. És azok is, akik felkértek, hogy csat­lakozzam a CBMC (www.cbmcint.org) csapatához, mely mind hivatásom szempontjából, mind lelkileg, szelle­mileg áldásnak bizonyult. A CBMC- nél végzett munkámnak köszönhe­tően egyrészt megvalósíthattam céljaim, hogy újságcikkeket és köny­veket írjak, másrészt eljutottam abba az életemet megváltoztató fejlődési szakaszba, hogy másokat mentorál­­hattam, külön-külön, egyénileg fog­lalkozva velük. A CBMC csapat tagjaként eltöl­tött húsz évem során részt vehettem konferenciákon, ahol más hivatásos íróktól és szerkesztőktől tanulhat­tam. Ráadásul barátságot kötöttem jó néhány olyan emberrel, akiket csodálni kezdtem, amiért egyszer­re tudnak elhivatottsággal dolgoz­ni - és egyben Istent is szolgálni. Ezzel megmutatták, hogyan kell sikeresen párosítani a hitet és a hi­vatást, bebizonyítván, hogy a ke­reszténység és a munkahelyi dolgok nem zárják ki egymást, és hatéko­nyan tudnak egymással működni anélkül, hogy kompromisszumokat kellene kötni. Kik azok, akiknek különösképp hálásak vagyunk - azok, akik kitöröl­hetetlen nyomot hagytak az életünk­ben, azzá formálva ezáltal személyi­ségünket, akik ma vagyunk? íme néhány egyéb javaslat, me­lyet a Biblia a hálaadással kapcso­latban említ. Legyünk hálásak mindenért. Köszö­netét kifejező szavaink gyakran csak a „jó dolgokra” irányulnak - olyanok­ra, melyek boldoggá tesznek ben­nünket. Életünk során azonban talál­kozunk kihívásokkal, csapásokkal is — ezek viszont hozzájárulnak belső fejlődésünkhöz, tehát értékesek, nem lebecsülendők. „Mindenkor örüljetek (...), mindenért hálát adjatok...” (iThessz 5,16.18) A hálaadásnak nincs határa. Akik hisznek Jézus Krisztusban, minden­féle szempontból bízhatnak benne. Nem kell félnünk a jövőtől, biztos, hogy az Úr gondoskodik szükségle­teinkről, és vezet bennünket, ha bár­milyen problémával kerülünk szem­be vagy szükséget szenvedünk. „Sem­miért se aggódjatok, hanem imádság­ban és könyörgésben mindenkor há­laadással tárjátok fel kéréseiteket Is­ten előtt...” (Fii 4,6) Mindig tudjuk, hogy legfőképp kinek tartozunk köszönettel. Amikor kifejez­zük a hálánkat, vannak, akik másként vélekednek: el is mondják, hogy a jó szerencsének, a sorsnak vagy a vélet­lennek tulajdonítják, ami történt. A Biblia tanítása szerint azonban az Úr vezérli lépteinket, és méltó arra, hogy hálát adjunk neki, és dicsérjük. „Men­jünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval!” (Zsolt 95,2) ■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna A múlt adósságai Dr. Ecsedy Aladár református lelkész 1943-ban előadást tartott Nyíregyhá­zán a múlt adósságairól. Az előadás anyaga A holnap felé című kiad­ványban jelent meg. Először 1945-ben olvastam, és akkor nagy hatással volt rám. Most újra olvasom, és ér­zem, mondanivalója ma is időszerű. Ecsedy két igével kezdte előadását: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressé­tek..” (Róm 13,8), illetve: „Mi, erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőt­lenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk” (Róm 15,1) Mindkét igében adósságról van szó, vagyis tartozásról. Az ember ál­talában nem szívesen hall arról, hogy tartozik. Az adósság bántó és kelle­metlen. Különösen kellemetlen, ami­kor régi adósságról, a múlt adósságá­ról van szó. Mint ahogy a régi dolgok elévülnek, úgy szeretnénk, ha ez így lenne a múlt adósságaival is. Szeret­nénk elfelejteni és elfelejtetni őket. A valóság azonban az, hogy a múlt adósságát sem elfelejteni, sem elfelej­tetni nem lehet. Előfordul, hogy egy ideig feledésbe megy, azután egyszer csak kiderül a teljes valóság. Dávid ar­ra kéri Istent, hogy ifjúságának vétke­iről és az ő bűneiről ne emlékezzék meg, de ugyanakkor nagyon jól ismeri bűneit. Nem felejtette el, megelevened­nek előtte, és pontosan tudatában van annak, hogy ezek a bűnök Isten előtt is nyilvánvalóak. Vannak emberek, akik úgy érzik, hogy sikerül a múlt bűneit elfelejteni és elfelejtetni egy egész életen át, s már­­már abba a hitbe ringatják magukat, hogy bűneik nem érik utol őket, meg­menekülhetnek. Nem számítanak ar­ra, hogy a halál pillanatában rájuk zú­dulnak bűneik, számot kell adni róluk: „Bizony, mondom néked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utol­só fillért is” (Mt 5,26) Rettenetes dolog az adósság. Még rettenetesebb a bűn adóssága. Hiába menekülünk előle, hiába költözünk miatta más vidékre, hiába keresünk új környezetet, nem rázhatjuk le ma­gunkról adósságunkat, mert követ mindenhová. Ha pénzről van szó, az adósnak lehet egy olyan titkos gondo­lata, hogy hátha meghal a hitelező, és akkor megszűnik a követelés. Bár az ilyen reménység is hiú, mert a lelkiis­meret vádjaitól nem szabadul meg a lélek - másfelől meghalhat ugyan az ember, akinél eladósodtam, de a bűnt gyűlölő, az igazságos és a bűnt meg­büntető Isten nem hal meg soha. Nézzük meg az első igében említett adósságunkat. Az egyik fenyegető tartozásunk: egymást szeressétek! Cselekedtük-e mi ezt? Cselekedtük-e úgy, ahogy Isten kívánja tőlünk? Vall­juk meg, ha semmi más adósság nem terhelne is bennünket, nagyon terhel az, hogy nem szeretjük egymást, vagy legalábbis nem eléggé, avagy nem úgy, ahogyan az Isten akarja. A második igénk arra figyelmeztet, hogy hordoznunk kell az erőtlenek erőtlenségeit, és nem szabad ma­gunknak kedveskednünk. Vajon cse­­lekedjük-e mi ezt? Oh, mennyire szeretünk mi magunknak kedvesked­ni! Jusson eszünkbe az Ige szava, és ébredjünk rá adósságunkra! Tarto­zunk azzal, hogy az erőtlenek erőt­lenségét hordozzuk. Azt várjuk, hogy hozzánk mindenki kedves legyen, bennünket szolgáljon ki. Jusson eszünkbe, hogy gyakran kizárólag magunknak kedveskedő emberek vagyunk csupán! Nem kis dolog az erőtleneket hor­dozni, a beteg lelkületű keresztyéne­ket gondozni, erősíteni, de tartozunk vele. Amíg nem késő, nézzünk végig adósságaink lajstromán. Ne halogas­suk őket halálunk órájáig, hanem ad­dig, amíg tart a kegyelem ideje, igye­kezzünk adósságunk megfizetésére! Mikor azt látjuk, hogy adósságunk rendezésére teljesen képtelenek va­gyunk, akkor forduljunk Jézushoz! Jézusunk ad egyedül lehetőséget arra, hogy múltunk minden adósságát tel­jesen és tökéletesen elrendezzük. Ne keressünk olyan szabadulást, amely megcsal, jusson eszünkbe az ige: „Csalódik, aki lovaktól vár segít­séget, mert nagy erejük nem ment meg” (Zsolt 33,17) Énekeljük boldogan a 138. Halle­­lujah-énekünk 4. versét, amely meg­határozza teendőnket: „Csak Jézus az, aki segíthet, / Üdvöt nem ad más, csakis Ő, /(...) / Mit késel? Nincs már sok idő! / Óh, bízd magad e kegye­lemre, / Mely gazdagon árad feléd, / Váltságát tedd a magadévá, / Hidd el, számodra is elég.” Én már megtettem, boldogan aján­lom: tedd meg te is! ■ Szenczi László Csalódik, ' « aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. v jg Zsolt 33,17 W * 4 HETI ÚTRAVALÓ „Az Emberfia nem azért jött, hogy ne­ki szolgáljanak, hanem hogy ő szol­gáljon, és életét adja váltságul soka­kért” (Mt 20,28) Böjt ötödik hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az igazi főpap szolgálatát állítják elénk. Ő föláldozta magát érettünk, helyettünk, miattunk, hogy mi el ne vesszünk bűneinkben, hanem a belé vetett hit által elnyerjük az örök életet. „Jézus Krisztus az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.” (íjn 2,2; LK) Ez a szenvedés-, passió- vagy feketevasárnap kérése és kérdése: Judica! „ítélj meg engem, Is­tenem, oltalmazd ügyemet a gonoszokkal szemben! / Miért kell gyászban jár­nom...?” (GyLK 705,1.3) Ez meg a Zebedeus fiainak kérése az uralkodásról: Jézus két oldalán szeretnénk ülni a mennyben! Jézus válasza a miniszteri szol­gálatról: „...aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája” (Mk 10,43-44) Sze­mélyes indoklását lásd heti igénkben. A Melkisédek rendje szerinti örök fő­pap, „jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és mi­után tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki” (Zsid 5,8-9) Mivel az örökre tökéletes Fiú „önma­gátadta áldozatul”, „ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járul­nak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” (Zsid 7,27.25) „Krisz­tus azzal, hogy pap, Istent Atyává teszi, magát pedig Urunkká. Csak egyszer áldozta fel magát. Maga a pap is, meg az áldozat is. Oltára pedig a kereszt. Drágább áldozatot nem adhatott az Isten, mint mikor magát odaadta, és el­emészti magát a szeretet tüzében”- vallja Luther. Ez Jób hitvallása az ő „tol­mácsolásában”: „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és ezután feltámaszt a por­ból. Akkor majd bőrömmel vesz körül, és testemben meglátom az Istent.” (Lásd Jób 19,25-26; Biblia magyarázó jegyzetekkel, 588. o.) Jézus főpapi áldozata na­gyobb az ószövetségi áldozatnál, mert ő tulajdon vérével örök váltságot szer­zett nekünk: „így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyer­jék az örökkévaló örökség ígéretét’.’ (Zsid 9,15) Pál a megfeszített Krisztust hir­deti nekünk „...a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék’.’ (íKor 2,4-5) Urunk áldozata egyszer s minden­korra érvényes, „mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentel­teket!’Általa Isten új szövetséget kötött népével (lásd Jer 31,33.34). „Aholpedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat’.’ (Zsid 10,14.18) János láthatta az Isten Bárányát a Jordán partján és a Sión hegyén is, ahol a győzelmes Bárány kíséretének vére árán megvétetett tagjai „új éneket éne­kelnek a trónus előtt, a négy élőlény és a vének előtt” (Jel 14,3). Kezdjük el most: „Mily csodás szeretet! // És értem ő, az Úr szolga lett. // Őt, Isten Bárányát zen­gi új énekem, / Őt áldja megváltott életem.” (EÉ 386,1.2-3) ■ Garai András HIRDETÉS_________________________________;_______________________________________________ Sulyok Imre-centenárium A kelenföldi evangélikus gyülekezet tisztelettel meghívja Önt és családját volt kántora, Sulyok Imre zeneszerző és orgonaművész születésének 100. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésre és hangversenyre, ame­lyet március 31-én, szombaton rendezünk a kelenföldi evangélikus gyüle­kezet tanácstermében és templomában (1114 Budapest, Bocskai út 10.). A centenáriumi délután programja: 16.30: Megemlékezés pályatársakkal. Felleért beszélgetőpartnereink: Trajtler Gábor lelkész, orgonaművész; Me­ző Imre zeneszerző, Liszt-kutató; Bence Gábor egyházzenész, karnagy. A beszélgetést Pál Diana, a kelenföldi gyülekezet orgonista kántora vezeti. 18.00: Emléktábla-avatás és hangverseny. A hangversenyen közreműködik Trajtler Gábor és Pál Diana (orgona), valamint a kelenföldi evangélikus gyülekezet ének- és zenekara Bence Gá­bor vezetésével. HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Pünkösdi rajz- és imádságpályázat gyermekeknek A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Osztálya rajz­és imádságíró pályázatot hirdet az Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ide­je - Pünkösd ünnepe témakörben. A gyermekek öt korosztályban pályáz­hatnak: óvodások, 1-2., 3-4., 5-6., 7-8. osztályosok. A rajzok mérete A/4-es legyen, készíté­sükhöz színes ceruza, filctoll, zsírkréta vagy festék használható. Az imádságok tetszőleges terjedelemben készülhetnek, olvasható formában kérjük beküldeni őket. A rajzok és imádságok hátulján szerepeljen a mű címe, a pályázó neve, életkora (osztá­lya), lakcíme, gyülekezetének, illetve oktatási intézményének neve. A pályázó gyermekek legfeljebb három rajzot és három imádságot küld­hetnek be, a pályázatok beérkezési határideje: április 27. (péntek). A munkákat a következő címre várjuk: MEE Gyermek- és Ifjúsági Osztály, 1450 Budapest, Pf. 21. A pályázat eredményét honlapunkon május 4-én tesszük közzé. A be­érkezett pályaművekből összeállított kiállítást május 12-én Piliscsabán, az országos evangélikus gyermeknapon tekinthetik meg az érdeklődők. Az egyes korosztályokban az első három helyezett részesül díjazásban. Az ajándékok átadása is a gyermeknap keretében történik. Szeretettel várjuk a rajzokat és az imádságokat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom