Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-03-25 / 12. szám

12 n 2012. március 25. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Az Igazi .Jsíézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, el­ment. Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. Ér­leli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó sző­lők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már.1” (Énekek éneke 2,11-13) Itt a tavasz! A napsütésben vidámsággal te­lik meg a szívünk. Reggelenként a hála érzése tölti be lelkünket, hogy a világosság ismét győ­zött a sötétség felett. A simogató napsugarak incselkedése közepette könnyebb pozitív lel­­külettel indulni az iskolába, a munkahelyre vagy a kertbe, valami újat kezdeni, remélni, hinni. A tavaszi zsongás a keresés és várakozás idő­szaka is egyben. A madarak lelkesebben csiri­pelnek, a lányok és a fiúk szerelemről ábrán­doznak. Az ifjak esküvőre készülnek, az idősek pedig őszinte szeretettel és nosztalgiával gon­dolnak vissza életük tavaszára. Valahol mindannyián az igazit keressük egész életünkben, és várjuk, hogy találkozzunk vele. Ha pedig már megtaláltuk, akkor hálás szívvel emlékezünk vissza a megtalálás örömé­re. Miért? Mert nincs is nagyobb boldogság, mint amikor rátalálunk az igazira, és megéljük a szerelem viszonzását. Talán furcsán hangzik, de a böjti idő is egy ilyen találkozásra készít fel. Böjtben a fokozott önvizsgálat eszközével élve és a lelki gazok ki­gyomlálásával ékesíthetjük fel bensőnket a kö­zelgő nagy találkozásra. A böjt nemcsak rávezet minket a nagyheti eseményekre, hanem különö­sen értékes idő lehet számunkra, csakúgy, mint amikor nagy gonddal ruhát választunk, frizurát készítünk és egyéb kellékekkel, kiegészítőkkel csi­nosítjuk magunkat egy randevú előtt. Készülődésünk annak a Jézus Krisztusnak szól, akinek hozzánk való ragaszkodását a Szentírás ezzel a szép szimbolikával fogalmaz­za meg: vőlegény ő, aki eljegyezte egyházát és benne téged is magának. Böjtben az Igazira vá­rakozás lázában éghetünk tehát, a vőlegény ér­kezése pedig már csak napok kérdése. Jól fontoljuk meg ezért, hogyan készülünk, ne­hogy úgy jáijunk, mint a balga szüzek, akiknek el­fogyott az olajuk, és lemaradtak a vőlegény érke­zéséről (Mt 25,1-13). Legyen várakozásunk és ké­szülődésünk gondos és örömteli, mert az Igazi érkezik. Az Igazi, akinek a szeretetétől és szerel­métől még a híres ásó, kapa, nagyharang sem vá­laszthat el bennünket. Aki irántunk való szerel­mét saját életével és vérével pecsételte meg. Ha e mély isteni szeretetre rezonál a mi szí­vünk is, akkor a saját böjti sóhajunkká lehet az ige szava: „Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!” ■ Agod Anett Névjegy: Agod Anett Szegeden születtem és végeztem tanulmányai­mat, 2009-ben jogi diplo­mát szereztem. 2006-ban párhuzamosan beirat­koztam az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára. Jelenleg a Cinkotai Evangélikus Egyházközségben töltöm az utolsó, a ha­todévemet. Augusztus óta boldog házas­ságban élünk férjemmel, László Virgillel, aki a budavári gyülekezetben hatodéves. MERÍTS! „Örömmel merítek a szabadulás vizéből” Szeretem a Balatont, és szere­tem a Szélrózsát; 2012 nyarán pedig találkozni fog a Balaton a Szélrózsával. ígéretesen hang­zik, nem? Ahogy előző év őszén a fonyódligeti part végte­len hosszúnak tűnő pla­tánsorán legeltettem a szemem, próbáltam ott, a helyszínen is elképzelni, hogy a víz értékhordozó, ihletadó, Szentiélekre mu­tató eszköz lesz a kezünk­ben a 2012-es országos evangélikus ifjúsági talál­kozó során. A Szélrózsa ugyanis itt lesz, a fonyód­ligeti ifjúsági táborban, ezen a parton; és itt fog terpeszkedni ez az irdatlan nagy vízfelület, és nem­csak helyet követel magá­nak, de meg akar szólalni, és még a színpadra, az azon felállított alkalmi ol­tárra, sőt még a szószék­re is felkapaszkodik. Egy bibliai mondás címként olvasható ige: „Öröm­mel merítek a szabadulás vizé­ből” (Ézs 12,3) - bukkant fel a gondolataimban, amikor el­töprengtem a víz hatalmáról és jelentőségéről. Azóta „ízlelge­tem, szopogatom” ezt a mon­datot - ahogy Luther mondta -, és attól kezdve nincs megál­lás: először csak a Tízek belső köre, majd a találkozó munka­társi gárdája, mostantól pedig egész egyházunk közvéleménye ízlelgetheti, forgathatja magá­ban minden egyes szavát. Örömmel... Közös tapasz­talatunk, hogy az öröm hatal­mas erő: egy egész napot, egy stresszes, küszködésekkel teli- a napot képes ellensúlyozni né­hány percnyi öröm. A próféta úgy mutatja be számunkra Istent, mint öröm­forrást. Jézus is beszél Istenről mint örömforrásról az elrejtett kincs és az igazgyöngy példáza­tában. Az egyik esetben az em­bernek az ölébe hullik az öröm. Kincsre talál teljesen váratla­nul, anélkül hogy kereste vol­na. Az igazgyöngy megtalálá­sa pedig a másik, a hosszú és fáradságos utat mutatja be, egy gyűjtő fáradhatatlan kere­sésének eredményét. Nem véletlen, hogy egy­más mellett, egymástól elvá­laszthatatlan módon van jelen Jézusnak ez a két példázata, mert ezzel azt akarta ki­fejezni, hogy ha Istenről mint örömforrásról be­szélünk, akkor mindket­tő lehetséges. Merítek... A bibliai idők sátoros ünnepén, mely hét napon át tar­tott, a csúcspontnak te­kinthető pillanatban a főpap és kísérete egy aranykorsót telemerített vízzel, a nép hangos uj­­jongása és zenélése köz­ben az oltárhoz vitte, és a vizet ezüstcsészékbe öntötte. Ez a vízöntési szertartás emlékeztette őket arra, hogy Isten a pusztában a sziklából vi­zet fakasztott. Hétszer ismételték meg a vízön­tést, emlékezve arra, hogy Jerikót is hétszer kerülték meg, míg falai leom­lottak. Az öröm az ünneplés során ekkor hágott a legmaga­sabbra. Még Jézus idején is az a mondás járta: nem látott még örömünnepet az, aki nem látta a lombsátor ünnepén a vízöntés szertartását. Az idei Szélrózsa találkozó reggeli és esti alkalmai majd er­re a bibliai időkbe visszanyúló különös liturgiára és perfor­­mance-ra fognak emlékeztet­ni, de természetesen mai tarta­lommal megtöltve. ■ Réz-Nagy Zoltán Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Mese, mese, meskete „Felhőt lépő” beszélgetés Fekete Gy. Viktorral ► Szeretitek a meséket - vagy tizen-, huszonéves fejjel úgy érzitek, már kinőttétek őket? És hivatásos mesemondók­ról hallottatok-e? Nem? Akkor most - a mese világnap­ja (április 2.) alkalmából - bemutatunk nektek egyet. Is­merkedjetek meg Felhőtlépővel, vagyis Fekete Gy. Viktor mesemondóval, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) katekéta szakos végzős hallgatójával!- Világéletemben szeret­tem rajzolni és írni, egészen fiatal korom óta ezek kötnek le. Békéscsabán, ahol éltem, lehetőségem volt ilyen irá­nyú tanulmányokat folytatni; az evangélikus gimnázium és művészeti szakközépiskola grafika szakán tanultam. Ott ismerkedtem meg a hittannal, a hitoktatással, a Bibliával, és bár ez akkoriban még nem annyira foglalkoztatott, még­is, etikailag sokat adott.- Ez mit jelent?- Azt jelenti, hogy megfog­tak a jézusi tanítások, az Ószö­vetségben pedig megtetszettek a történetek. Nem vallásos családból jövök, nem jártam hittanra azelőtt, egyke, ma­gamnak való „művésziélek” voltam, de aztán történt ez a fordulat. Megtaláltam a hi­tem, Isten megszólított, meg­tértem. Nem tudom már, mi­kor és hogyan történt, de mindaz, amit a középiskolá­ban magamba szívtam, hirte­len élni kezdett... Rátaláltam az evangélikus ifjúsági alkal­makra; azokon kezdtem el gi­tározni, ott mertem először ki­bontakozni. így lettem végül evangélikus, és kaptam elhí­vást arra, hogy Istent szol­gáljam.- Hogyan befolyásolta ez az életedet?- Azt tudtam, hogy nem akarom pénzért olyan dol­gokra használni a fantáziá­mat, amelyek számomra eset­leg vállalhatatlanok. Ezért miután leérettségiztem, és megszereztem a grafikusi vég­zettséget, már tudtam, hogy valamilyen formában inkább a pedagógia irányában akarok tovább tanulni.- így jött az EHE.- Igen, már évek óta szol­gáltam evangélikus gyüleke­zetben, és ajánlólevéllel kerül­tem az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetemre, teológus­lelkész szakra. Másfél évvel ké­sőbb, édesanyám halála miatt kicsit eltávolodtam az egész­től, magamba fordultam, ke­restem a választ a kérdéseim­re, és úgy éreztem, hogy nem tudnám folytatni a lelkész sza­kot. Végül több tanárom és lel­készem javaslatára az akkor indult katekéta szakon folytat­tam a tanulmányaimat. Úgy érzem, ez nagyon jó döntés volt. Amit én most katekétaként a rákosszentmi­­hályi és a maglódi gyülekezet­ben az istentiszteleteken, gitá­ros alkalmakon, ifjúsági órá­kon, nyári táborokban vég­zek, munkának kevés, szolgá­latként viszont megadja azt a pluszt, ami a hétköznapjaim­hoz, az életemhez kell, hogy teljesnek érezzem magam.- Változtak-e a kezed alól kikerült munkák a megtérésél­ményed miatt?- Érdekes módon nem, mert például Jézus alakja a megtérésem előtt is nagyon érdekelt. Az ő személyében, életében minden benne van, ami nekem rajztéma volt, ha egy eszményt akartam meg­rajzolni. Egy időben mégis kevesebbet foglalkoztam a rajzzal, mert sokáig nem tud­tam időben összeegyeztetni a gyülekezeti szolgálataimmal. Ha van egy jó témaötleted, és hajnalig rajzolsz, aztán reggel menni kell szolgálni, nem biztos, hogy érdekli a gyüle­kezetét, hogy éppen miért vagy fáradt.- A grafika és a teológia után hogyan jutottál el a me­­séléshez?- Föl akartam tenni a mun­káimat az internetre, de a honlapkészítésért olyan díjat szabtak, hogy úgy döntöt­tem, inkább megtanulok ma­gam honlapot szerkeszteni. Ebből aztán az lett, hogy nemcsak a sajátomat készítet­tem el, de például több evan­gélikus oldal létrehozásában is részt vettem. Tavaly a Holnemvolt mese­mondó fesztivál szervezői is engem kerestek meg, hogy készítsek honla­pot az eseménynek, így ismerkedtem meg a mesemondókkal, köztük Zalka Csengé­vel, és ekkor döntöt­tem el, hogy én is mesemondó leszek. Azt éreztem, hogy ide vezetett minden, amit eddig tanul­tam és átéltem: ho­gyan kell kiállni az emberek elé és mik­rofonba beszélni; miként kell embe­rekkel, gyerekekkel foglalkozni; hogyan kell bakizni, de meg­élni, amit mondok, nem csak ügyesen előadni. Ezeket mind megtanultam az egyetemen, közben formálódott a hitem, láttam, hogy mire nem va­gyok alkalmas, és mire igen. Tudom, hogy érdemes embe­rekkel foglalkoznom, ehhez megvan az adottságom, a mesemondáshoz pedig a fan­táziám.- Tehát végleg elkötelezted magad a mesemondás mel­lett. .. És nyilván ebben a szerep­ben is megjelenik a keresztény elkötelezettséged.- Hiszek az általam csak „nevetve nevelésnek” neve­zett módszerben, ahogyan ab­ban is, hogy a mesemondás felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt szól. Mivel azonban nem csupán keresztény közeg­ben lépek fel, ezért a „vallásos modorosságot” és a teológiai szóhasználatot kerülöm. Kicsit olyan ez, mint a színjátszás, ahol a történetek egy-egy sze­repre hasonlítanak: eldönt­heted, hogy melyiket játszod el és miért, de amikor előadod, nem sajátíthatod ki őket ked­ved szerint. Mesemondóként tehát nem az a dolgom, hogy igehirdetést tartsak. Hálás vagyok viszont mind­azért, amit kaptam, és ezt igyekszem példamutatóan vi­szonozni a magam lehetőségei szerint: a Mosolygó Kórház Alapítványt segítve például hetente járok be a gyerekkór­házakba mesélni és foglalkoz­ni a beteg gyerekekkel. Kicsit más közeg, mint a hagyomá­nyos fellépés, több figyelmet és rögtönzést kíván.- Hogyan néz ki egy hagyo­mányos előadás? Mit csinál pontosan egy mesemondó?- Mesét mond... Tudom, ez így elég tág megfogalmazás, de igazából kevés a konkrétum, mert minden mesemondó más. Én például egyaránt sze­retek gyerekeknek mesélni könyvtárakban, iskolákban és felnőttek előtt fellépni kávéhá­zakban vagy múzeumokban. Az előadásaim során több saját dalomat is eljátszom. Ezek nem gyerekmondókák, inkább a nagyobbaknak szól­nak. Ismerek mesemondót, aki madaras meséket mesél, mert számára fontos a madár­­védelem. Ilyen szempontból rám az jellemző, hogy elgon­dolkodtató meséket mesélek a magam humoros módján, mert számomra ez a két dolog az, ami fontos: az egészséges humor és a tanulság.- Végül megtudhatjuk, hon­nan jött a Felhőtlépő név?- Az egyik versemben, majd egy dalszövegemben szerepelt ez a kifejezés. Tetszett a hang­zása, és amikor észrevettem, hogy sok mesemondónak van művészneve, rögtön ezt vá­lasztottam. Azt üzeni, hogy a viselője határozottan tart va­lamerre. Célja, küldetése van, amihez felül kell emelkednie a földi utak nyújtotta lehető­ségeken, túl kell látnia az ép­pen aktuális látóhatáron. Er­ről szól az élet, erről szólnak a történeteim. ■ Liszka Viktor Fekete Gy. Viktor mesemondó és dalnok honlapja: http://feketegyviktor.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom