Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-04-01 / 13. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. április 1. » 7 Újra zsendült Bonyhádon a szellem ► Négy saját szervezésű országos verseny döntőjének adott otthont március 23-24-én a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium. A kétnapos prog­ramsorozatra több mint kétszázötven diák és tanár érke­zett - képviseltette magát csaknem valamennyi evangé­likus testvérintézmény is. A versengésekkel párhuzamo­san a pedagógusok szakmai előadásokat hallgathattak, ké­ső délutántól pedig változatos szabadidős elfoglaltságok, színvonalas előadások közül válogathatott felnőtt és fi­atal egyaránt. A bonyhádi szellemi zsendülés elnevezésű rendezvénysoro­zat ünnepélyes megnyitóján Ónodi Szabolcs igazgató kö­szöntötte biztató szavakkal a résztvevőket a „táncterem­ben” az intézmény volt cipő­gyárból kialakított (és mél­tán irigyelt) atlétikai centru­mának legújabb, egy légterű közösségi helyiségében. Éppen tizedik alkalommal mérhették össze tudásukat a középiskolások az Ordass La­jos országos retorikaversenyen, melynek házigazdája ezúttal is Kutnyánszkyné Bácskái Eszter tanárnő volt. Hagyományosan idén is két kategóriában - magiszter, illetve primer - in­dulhattak a versenyzők; az előbbibe a korábbi retorika­vagy más anyanyelvi verse­nyek dobogósai tartoznak. A zsűri úgy ítélte meg, hogy a magiszterek közül a vendég­látó intézmény tanulója, Kovács Imola, a primerek közül pedig Béres Bence, az orosházi Szé­kács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulója „vitte a prímet” Lenczné Vrbovszki Judit igaz­gatóhelyettes az ötletgazdája és - immár ötödszörre - szerve­zője, háziasszonya a Lotz János szövegértési és helyesírási ver­senynek. A 7. évfolyamosok közül a zamárdi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulója, Csikós Marcell (felké-Verseny, szellemben... szítője: BenkőMargit), továbbá a váci Földváry Károly Általá­nos Iskolából Bálint János (ta­nára: ZsidekBéláné), a 8. évfo­lyamosok közül a dombóvári Apáczai Oktatási Központ Bel­városi Általános Iskolai Tagin­tézmény diákja, Szórádi Zsófia (tanára: Bódis Péterné), a 4. évfolyamosok közül pedig a siófoki Széchenyi István Álta­lános Iskola nebulója, Müller Ádám (felkészítője: Lipcseiné Nagy Mária) érdemelte ki az el­ső helyet. Nem véletlenül Ésszel já­rom be a Földet! a neve a negye­dik alkalommal megrendezett földrajzversenynek. Az első he­lyért kétfős csapatok küzdöttek, végül a Budapesti Piarista Gim­názium növendékei vitték el a pálmát. Nemcsak a dicsőség lett az övék, hanem - a társszerve­ző Földgömb magazin jóvoltá­ból - egy tíznapos út is Észak- Olaszországba. A nyereményt a házigazda szaktanár, Gruber László adta át. A Glasperlenspiel német nyelvi, kultúrtörténeti és or­szágismereti versenyt Hohlné Probszt Éva igazgatóhelyettes szervezte; az ötíetgazda egyben házigazdája is volt az idén har­madik alkalommal megrende­zett versengésnek. Itt három kategóriában mérhették össze tudásukat a jelentkezők. Az I. kategória (7-8. osztályosok) győztese a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium tanulója, Molnár Petra lett; a II. kategó­ria (9-10. osztályosok) első helyezettje - megosztva - a gy­­önki Tolnai Lajos Gimnázium diákja, Bíró Csenge és a házigaz­da Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulója, Kolozsi Zsófia; a III. kategória (11-12. osztályosok) nyertese szintén a bonyhádi intézmény hallgató­ja, Kiing Ádám. A versengések izgalmát és a szakmai előadások megkíván­ta figyelmet vacsora után Mo­­liére Tudós nők című darabjával igyekeztek oldani a szervezők. A Vörösmarty Mihály Álta­lános Művelődési Központ szín­háztermében a gimnázium - Kutnyánszkyné Bácskái Eszter vezette - színjátszó műhelye „zanzásította” a komédiát - nagy bravúrral, egyetlen órába. A bonyhádi szellemi zsendü­lés kínálatában a testi felüdülést szolgáló programok is helyet kaptak. A fiatalok körében a pingpongcsata, a csocsóviadal és a karaokeest aratott nagy tet­szést, a felnőttek pedig a jóízű beszélgetések mellé kínált völgységi borok zamatának hí­rét is hazavihették. ■ V. Gänszler Beáta Kecskeméten rendezték meg március 14-18. között a XXI. nemzetközi ma­gyar matematikaversenyt 249 Kár­pát-medencei tanuló és kísérőtanár részvételével. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangé­likus Gimnáziumot képviselő tanulók az előző évekhez hasonlóan sikeresen szerepeltek, valamennyien az élme­zőnyben végeztek. A 9. osztályos Ne­mes György és a 10. osztályos Kacz Dá­niel 3. helyezést ért el, a 11. osztályos Bősze Zsuzsanna dicséretet kapott. A csapat elsősorban egyenletes tel­jesítményével biztosította, hogy - a budapesti Fazekas- és Berzsenyi-, il­letve a szegedi Radnóti-gimnázium­­mal - ezúttal is a legeredményesebb négy iskola között végzett, megelőz­ve sok neves „specmatos” gimnáziu­mot és az összes határon túli iskolát. A bonyhádi diákokat kísérőtanáruk, dr. Katz Sándor készítette fel a meg­mérettetésre. Evangélikus borünnep Révfülöpön ► Az Ordass Lajos Oktatási Központban immáron hatod­ízben találkoztak böjt ötödik vasárnapját megelőzően az egyházunkhoz kötődő borászok. Az intézményvezetőjé­nek, ifi. dr. Hafenscher Károlynak a kezdeményezésére in­dult a mára hagyománnyá izmosodott összejövetelek so­rozata. Szerte az országból - Kőszegtől a Kunságig, Soprontól a Mecsekaljáig - érkeztek borászok és a jó bort tisztelők, hogy találkozzanak egymással, és nedűjüket meg is méressék a rangos borversenyen. majdnem feledésbe merült magyar szőlőfajtából, a baka­torból készült nedűjét (Brazsil Cseppek). Másnap a népes hallgatóság előtt mutatkozott be a csopa­ki Jásdi István és méltán híres pincéje. A lesencetomaji Aklan György pincéjéből vadon termő gyógynövényekkel házasított borok is kerülnek ki mostaná-A találkozót Lackner Pál, egy­házunk programkoordinátora fogta össze, a szakmai fővéd­nök tisztét ismét dr. Urbán András, a Hegyközségek Nem­zeti Tanácsának korábbi főtit­kára töltötte be. A péntek este az előadásoké volt. Dr. Schandl László dan­dártábornok, a Honvédkórház parancsnoka a bor élettani ha­tásáról szólt, rávilágítva, hogy szervezetünk számára mennyi fontos összetevő található egy pohár tiszta borban. Dr. Bra­zsil József, a Pannon Egyetem Georgikon Kar (Keszthely) egyetemi docense a szőlő és bor vertikum kilátásairól szólt, s az egybegyűltek nem utolsó­sorban megkóstolhatták a Dr. Brazsil József kóstol ban, izgalmas volt kóstolni őket. A Bruckner család Sopronból az ódon város gyönyörű íze­iről és illatairól me­sélt, megfejelve a családfő, Bruckner Nándor szőlőmet­szési tanácsaival. A szombatot a borverseny töltötte ki. Összesen kilenc­­venhárom mintát neveztek a gazdák az országos rangú < versenyre. Igen szép í eredmények szü­le lettek, tizennyolc ö aranyérmes bort £ talált a zsűri, két bor pedig nagyara­nyat kapott: Csepregi Kálmán (Lajoskomárom) 2011-es olasz­­rizlingje, valamint Galántai Károly (Soltvadkert) 2011-es évjáratú cserszegi fűszerese. A díjak értékét növeli, hogy Csepregi Kálmán valójában hobbiborász. Galántai Károly pedig évről évre egyenletes színvonalat felmutatva, a nagy­arany mellé négy „sima” ara­nyat begyűjtve bizonyította, hogy a pincészet jó úton jár. Megmérette magát az ifjú bo­rásznemzedék is, a kőszegi és a kiskőrösi vincellértanulók aranyat és ezüstöket érdemel­tek ki boraikkal. Vasárnap délelőtt a borász­sereg - megcsendesedve és kellően megilletődve - a leg­drágább ajándékot vehette magához, az Úr testét és vérét. A titok most is titok maradt - mi módon válik az ember­kéz készítette bor Krisztus vérévé. A testvéri közösségben megélt bűnbocsánat viszont valósággá lett újra. Isten sze­­retetét élhették át az egybe­gyűltek az ő közelségében és társaik körében. ■ Lupták György Udvaros Béla breviáriuma A megannyi emlékezetes rendezésének otthont adó Duna Palo­ta kamaratermében színművész leánya, Dorottya és szerkesztő barátja, Párkány László társaságában mutatta be Shakespeare­­breviárium című kötetét Udvaros Béla, az Evangélium Színház alapító direktora (képünkön középen). Az életének 87. évében is irigylésre méltó szellemi erőnlétben alkotó művész 2010-ben határozott úgy, hogy el-, illetve újra­olvassa William Shakespeare (1564-1616) mind a harminchét színpadi művét. Túl a kötetbe foglalt szemelvénygyűjteményen vállalkozása eredményének legfőképp azt tekinti, hogy immár osztani tudja Petőfi véleményét: „A Teremtés fele Shakespeare’.’ Nem elfogulatlan rajongás juttatta erre a költői következtetés­re, hiszen a „drámatúra” során újfent szembesült azzal, hogy a voltaképp csak egyetlen eredeti művet (Szentivánéji álom) jegy­ző szerző számos gyengébb darabot is írt. Udvaros Béla szemé­ben azonban épp azáltal vált óriássá az angol drámaköltő, hogy még leggyengébb opusai is dúskálnak szellemes bölcsességekben. El is hangzott ezekből néhány a március 22-i szerzői esten, amely­nek végén - az EvÉlet szerkesztőjének kérdésére válaszolva - a színházalapító az evangélium üzenetét is tolmácsolta legkedve­sebb drámája, a Hamlet néhány mondatával. ■ TPK Ä Magyar Örö fiség díjjal fiitüntetett Bornemisza Péter Magyar Elektra Tragédia magyar nyelven A görög drámák mindent elmondtak az emberről, s azóta min­den kor újramondja magának a görög tragédiákat. így tett velük az ifjú Bornemisza Péter is, aki 1558-ban Bécsben tanulván írta meg Magyar Elektra címmel illetett művét, melynek eredeti címe - „Tra­­goedia magyar nyelven az Sophocles Electrájából” - pontosan jel­zi, hogy az ifjú poéta eredeti művet alkotott. „Bornemisza nyelve ma is elevenen hat fülre és agyra, régi­ségében nincsen semmi avas íz, csak olyan az, mint az a zamat, melyet a finom régi bornak a kor ad” - veszi észre Schöpflin Ala­dár a múlt század elején. Maga Bornemisza pedig így ajánlja ne­­gyedfélszáz évvel korábban az olvasók (az akkori kortárs nézők?) figyelmébe munkáját: „Ez játékot kigyelmetek oly mulatságnak vélje, kibe emberi életnek módja jó erkölcsre igazittatik.” Az előadás rendezője: Katona Imre. Játsszák: Pelsőczy László, Szőcs Erika, Horváth László, Mol­nár Anikó, Ács Tamás, Szlúka Brigitta, Papp Attila, Müller Zsófia, Czár László. Időpontok: április 1. (vasárnap), 18 óra (bemutató előadás) • április 2. (hétfő), 19 óra ♦ április 3. (kedd), 15 és 19 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom