Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-08 / 1. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. január 8. *• 7 Jegyzetlapok (Napló, 2012) Új esztendő. Első napja verőfényes. Plusz öt fok. Az előző napokban langyos eső is esett, és föltámadt a goromba szél. A csendes, üres utcán sétáltam lefelé a bezárt templomig. Mindenütt az elmúlt éjszakák nyomai: szétszórt papírszemét, üvegszilánk, összetört padok a megállókban. Az emberek lelkében zavar, elégedetlenség, tájékozatlanság. Mivé lesz a világ? Hová hull? Kis háborúkba vagy a szétszakadás örvényébe? Vagy lehet, hogy Isten segítségével a béke dereng föl az arcokon. Arra gondoltam, hogy a kínai, egyiptomi, görög, római kultúra emberei, a középkor tömegei, sőt később is az emberek a maihoz hasonló sötétben éltek. Esti világításra csak keveseknek futotta, s miféle pislákoló mécsfény lehetett az, amely Galileinek, Shakespeare-nek, Luthernek világított? Évezredeken át derengő félhomályban éltek és alkottak hétköznapi emberek és lángelmék egyaránt. És mégis, milyen nagyszerű találmányokkal, magasrendű kultúrával ajándékozták meg korukat és az utánuk jövőket! Ebben reménykedem most, a sötétben felszikrázó gondolatokban, a reménytelennek tűnő napok teremtő lázában. * * * J. S. Bach. Kantáta karácsony napjaira. Az elmúlt esztendő egyik legszebb estje megint a Deák téri templomban volt. A Lutheránia énekkar mindent betöltő hangja fölemelte a szíveket! Isten háza zsúfolásig megtelt jóakaratú emberekkel, a szó igaz értelmében. DEÁK Itw BiWÉIMSTEWH. 2SE.JAU 112. \ HÉtVtf lián J. S. BACH: KARÁCSONYI omlóim w > m M. IV, ps \ kVVT.ÍTA / Dob, trombita, csembaló, fenséges orgonamuzsika zengte: „Hogyan fogadjalak Téged, / hogyan találkozzam Veled? Te, akire az egész világ vágyik, / szívem ékessége, / Ó, Jézus! Te add nekem a fényt, hogy ami neked kedves, / azt meglássam és megértsem.” Az evangélista mondta a jó hírt: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában" Végül a kórus hömpölygő hangja búcsúzott: „Mennyek Ura, hallgasd meg esdeklésünk, / add, hogy tetsszen Neked erőtlen énekünk...” És bizonyára tetszett, mert fölmelegedtek a lelkek, és taps helyett maradtak az emberek, beszélgettek, a szentestéről kérdezték egymást a téren. * * * Demokrácia. A magyarok legtöbbje úgy képzeli, hogy a társadalom minden tagját - még a ma született csecsemőt is - besorolják a legmagasabb fizetési osztályba! És hozzá adják a legjobb gépkocsit, vásárlási utalványt... s ha lehet, a teljes összeget nyugdíjnak, télire száraz, elvagdosott tüzelőfát. És türelmet és nyugalmat, hogy kitaláljanak új és új kívánságokat... * * * Vörösmarty és Arany. Mennyi kitérő, mennyi készület a tragédia kimondására. De végső kétségbeesésükben mindig nemzetet láttak maguk körül, Magyarországot, nagy veszélyben! Mi, ma élő méltatlan utódok csak a veszélyt érzékeljük, a nemzetet - nem. Alig vesszük észre haldoklását, kifosztottságát; a sok szegényt, a kivándorló fiatalokat. Talán az új évben kinyílik szemünk, és látni is fogunk. Megállunk egy-egy pillanatra, eltöprengünk: mit tehetnénk megmentéséért és jobbításáért. # # * A betűszedő. Vajon hányán tudják még, kit takar ez a szó? Ki volt, és mit csinált régen a nyomdász? Tavaly szeptemberben volt kétszáz éve, hogy megszületett „a magyar könyvkiadás aranyembere”, a reformkor nyomdásza, Heckenast Gusztáv. A cenzúra és az engedmények miatt sok bírálat érte társával együtt. A krónikák szerint egyetlen megbocsáthatatlan „bűne” volt: 1848. március 15-én távol maradt a Szép és a Hatvani utca sarkán álló nyomdájától. így nélküle nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a tizenkét pontot a lelkes márciusi ifjak. Az utókor hamar felejtett, jeles írók, politikusok fogadták el szolgálatát. „Heckenast volt az a magyar kiadó - írta Jókai Mór -, akinek eszméi voltak. Áldozatos tevékenységével a polgárosodás kibontakozásának egyik segítője lett.” Az Országos Széchényi Könyvtárban március 30-ig látható emlékkiállítás betekintést enged gazdag életútjába. A Kossuth szerkesztette Pesti Hírlapot, a Vasárnapi Újság töredezett példányait láthatjuk. A Magyar Remekírókat; Berzsenyi, Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty első válogatásait a vitrinekben. Lexikonok, szépirodalmi művek sorakoznak pilismaróti kúriájának berendezési tárgyai mellett. Hihetetlen: több mint ezer kiadvány fűződik nevéhez, s akkor még nem említettem hatalmas levelezését, amelyben munkára, a közösség jobbítására buzdította kortársait. * * » Sandai evangélikusok. Kicsiny lutheránus közösség a japán városban. Az istentisztelet a gyerekek összejövetelével kezdődik. Mivel kevesen vannak, a szomszédos falvakból is jönnek családok, apró csomagokkal: benne omlós süteménnyel és sűrű teával. Norvég misszionáriusok alapították, építették az egyszerű templomot - hetvenöt évvel ezelőtt. Most is itt van egy fiatal lelkész, ő beszél vasárnap délelőtt, és a huszonöt-harminc felnőtt hallgatja figyelmesen. „Japán a felkelő nap országa, Isten igéje is a fény, világol örök melegével!” - mondja befejezésül. Imádkoznak, felolvasnak a Bibliából. Késő este szeretettel kísérik haza a meredek úton az öregeket. * * * Kenyérsütés. Nézem az idős parasztasszonyt, ahogy hozzáfog a dagasztáshoz. Előtte imádkozik, hogy legyen ereje, és jól sikerüljön. Ne égjen meg, hanem ropogósra süljön és ízesre. Egy-két bizonytalan mozdulat után máris rátalál az ősi ritmusra. Mintha újszülöttet mosdatna, olyan szeretettel csinálja, fordítja hátára, hasára az engedelmes tésztát. Azután váratlanul énekelni kezd. Valamelyik régi évszázadból, önfeledt örömből buggyan föl a dal. Nem az asszony énekel, hanem a föltámadt múlt, időtlenül. * * * Falusi templom. Két lehajló fenyőfa mellett a karácsonyi istálló. Jézus születése dereng az éji csillagfényben. Nézem az ismeretlen régi mestert, a szeretet csodás alkotását, és nem hiszek a szememnek. Nemcsak Mária ölelő, féltő kezét, de a szamár és az ökör alakját is áhítattal faragta. A részletek olyan gazdagsága, harmóniája van itt, hogy alig bírok mozdulni. Egyedül József üldögél a szalmapárnás jászol előtt. Magányosan? Búsan? Nem, inkább töprengve: mi is történt itt igazából? * * * Nagy László: Napló. Nagy költőnk élete utolsó három esztendejében írta jegyzetlapjait. Eredetileg csak az álmait akarta megörökíteni, később azonban a valóság is diktálta drámai sorait. A mindig nyitott lélekkel figyelő és szigorúan ítélkező költő felbecsülhetetlen értékű dokumentumot hagyott az utókorra. 1978. január í-jén írta: „Rosszul aludtam, rossz virradás az új esztendőre. A bárányok csengői közel szólnak. M. siet a pásztorhoz, átbeszélik a folyót, harsog a szél. Átdobja a férfi a somfabotját, megvizsgálom, szép kosfej van rajta, a nyakán örvöcske, ő faragta. Boldog újévet kívánunk, s el a szélben, ő a két pulikutyájával. Este óriási csillagok, a vihar elállt. Énekelgetek a karácsonyfa alatt, M. muzsikál Kondor Béla szájharmonikáján.” * * * Ézs 40,31. „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg járnak, és nem fáradnak el’.’ Egyegy ilyen mondat kora reggel egész napra kimeríthetetlen erőt ad. A könyvek könyve mégis a legnagyobb erőforrás. Intelmei olykor vitára késztetnek, de a legfontosabb: az emberséges élet követelménye szüntelenül munkál bennem. Látszólag könnyűnek tűnik, de ahogy öregszem, egyre jobban érzem, nehéz ezt a létezést akarattal, jó cselekedettel megtölteni. Nagyon nehéz. De napi igyekezettel nem lehetetlen. * # * Kallós Zoltán. A Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tanult, 1946- ban tanítói oklevelet szerzett néprajzkutató, népzenegyűjtő hatalmas munkája, a Balladák könyve 1970- ben jelent meg, ezt követte az Újguzsalyam mellett 1973-ban, majd a Tegnap a Gyimesben jártam... - Gyimes-völgyi lírai dalok gyűjteménye látott napvilágot 1989-ben. Bejárta Moldvát, majd Erdélyt, táncosokat, zenészeket, énekeseket kutatott föl, ő az egyik életrehívója az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalomnak, népzenei és néptánctáborok fáradhatatlan szervezője... „Nem magamnak, a köznek dolgoztam - mondta tavaly, nyolcvanötödik születésnapján -, gyűjtöttem a veszendő értékeket!” „Még nem harangoznak, de már este van” - mondták a Mezőségben az öregek. Megértjük, de azért a régi szeretettel kérjük: adjon Isten még sok hasznos évet Kallós Zoltánnak, hogy minden veszendő éneket és balladás életet lemezre tudjon menteni! ■ Fenyvesi Félix Lajos Elírták a nevét az evangélikus párnak Igaz, nem az anyakönyvvezető, nem is a lelkész, hanem a - fazekasmester. Nem tudni, mennyire érintette súlyosan a soltvadkerti ifjú házaspárt, Katzenbach Henriket és Gszelmann Évát, amikor megkapták esküvői ajándékukat: egy kézzel festett, mázas kancsót. Merthogy így került rá a nevük: Katzenhak Henrik és Gyelman Éva. Ám talán soha nem is fogjuk megtudni, hiszen az eset több mint száz éve történt, és a nevezett személyek már a temetőben pihennek. karácsonyuk volt a múzeumbarátoknak - és velük együtt minden érdeklődő történelemkedvelőnek. A Thorma János Múzeumban fényes külsőségek közepette megnyitották a látványraktárt, amely TIOP- (Társadalmi infrastruktúra operatív program) támogatás keretében egy év alatt épült fel. Az új szárny a már meglévő épületrészekhez csatlakozik. Lift és más kényelmi berendezések is helyet kaptak benne. Azonkívül, hogy gyönyörű és látványos, a Kiskőrösi kis-És vajon tudja-e valaki, milyen értékes bútort kapott egy másik vadkerti evangélikus ifjú pár: Katzenbach Nicolaus és Gillich Katarina? 1849- ben készült, díszes szekrényük ugyancsak megvan, sőt - szebb, mint valaha! Mégis honnan tudjuk mindezt? A nevezett tárgyakat decemberben állították ki - több száz társukkal - Kiskunhalason. Ott ugyanis szép térségnek ugyancsak különösen értékes. Hogy miért? Számos helyi tárgyat, amely a múzeum birtokában van, itt mutattak be. Ládák, szekrények, tányérok és más használati eszközök, rajtuk keceli, kiskőrösi, vadkerti, bócsai nevekkel, adatokkal. Érdemes hát elmenni és megnézni ezeket a tárgyakat - köztük a hibás feliratú cserépedényt (képünkön)... ■ Ifj. Káposzta Lajos Bolygószomszédunk A szakmai körökben elismert asztronómust, a régi korok megfigyelési eredményeit feltáró csillagászattörténészt, az ismeretterjesztő írót és előadót, valamint a Biblia természettudományos vonatkozásainak elismert kutatóját, Ponori Thewrewk Aurélt tavaly tavasszal kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték. A legszebb születésnapi ajándék azonban kétségkívül új kötetének nyári megjelenése volt. Lapunkban rendre beszámoltunk a központi égitestünkről szóló A Nap fiai (megjelent 2007-ben) és a Földünk hűséges kísérőjét bemutató Az Ég Királynője (megjelent 2009- ben) című műveiről. A Bolygóistennő a trilógia záró kötete. „Főszereplője” a planétánkhoz legközelebbi bolygó, a Vénusz - a nép nyelvén a szürkületi és pirkadati feltűnésére utaló Esthajnalcsillag. A könyv egyik célja a természettudományos és műszaki ismeretterjesztés. A szerző bemutatja a Vénusz extrém fizikai viszonyait, valamint az űreszközök segítségével végzett megfigyelések eredményeit. A másik cél - mint az előző két kötet esetében is - a kultúrtörténeti elemek számbavétele: csokorba szedve olvashatók - Európát, Ázsiát, Afrikát és az Újvilágot egyaránt bejárva- az ősi civilizációk és középkori birodalmak népeinek gyakran valós megfigyeléseken nyugvó elképzelései a Vénuszról. Természetesen a bibliai vonatkozások sem maradnak el: a szerző elem-BOLYGOISTENNO zi a Vénusz mint istenség tiszteletével összefüggő ószövetségi utalásokat. ■ Rezsabek Nándor Ponori Thewrewk Aurél: Bolygóistennő-A Vénusz és kultúrtörténete. Magyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 2011. Ára 1800 forint.
