Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-29 / 4. szám
io ■m 2012. január 29. EVÉL&LEVÉL Evangélikus Élet Az istentisztelet evangéliuma Válasz Szilas Attila Evangélium és istentisztelet című írására (EvÉlet, január 22.) Azzal kezdem, amivel Szilas Attila befejezte: „Ha az istentisztelet abból áll, hogy a lelkész végigolvas kijelölt szövegeket, és húszperces beszédet tart, lehetőleg szórakoztató történetekkel és példákkal, akkor ott nehéz lesz meglátni az evangélium életet formáló erejét.” Ezzel teljes mértékben egyetérthetünk. Csakhogy amikor a templomba érkező hívek vagy maguk a lelkészek is mindössze ennyit látnak bele egy istentiszteletbe, akkor ott nem a liturgiával van a baj, hanem a szemléletünkkel. A keleti keresztények az istentiszteletet a „szent és isteni liturgia” névvel illetik, noha ők is tisztában vannak vele, hogy az az ókor végének, a középkor elejének produktuma, nem pedig az égből szállt alá. (Megjegyzendő egyébként, hogy azóta vajmi keveset változtattak rajta!) Mégis szent és isteni, mert nem az ember cselekvését kell látnunk benne, hanem Istenét. Szilas Attila szerint azonban ezt a „szent és isteni” liturgiát fel kellene váltanunk valami korszerűbbel, a személyes és kötetlen evangéliumhirdetéssel. „Istentiszteleteink ma nem tudják teljesíteni azt a feladatot, amellyel Urunk megbízott bennünket: az evangélium hirdetését” - állítja. Attól tartok, ez csak hárítás. Nem az istentisztelet, nem az egyház tradíciója a hibás abban, ha mi nem az evangéliumot hirdetjük. Nem lehet, hogy a gyakran olyannyira súlyos és minden esetben feltétlenül, szélsőségesen, mármár botránkoztatóan egyértelmű evangélium hirdetése helyett valami mást' próbálunk az egyház népének feltálalni, és ezért érezzük úgy, hogy nem szólal meg hatékonyan az Isten igéje? De nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen Szilas Attila nyilvánvaló tévedéseket fogalmaz meg írásában. Elfogadhatatlan és valóban az evangéliumot megkerülő és kirekesztő ugyanis az az álláspontja, amely szerint: „Az istentisztelet nem az egyház istentisztelete, nem is a lelkészé, hanem azoké az embereké, akik odajönnek vasárnap.” A baj éppen az, hogy istentiszteleteink közösségi alkalmakká szürkültek. A valódi istentiszteletet nem a lelkész „tartja” de nem is a hívő közösség. A liturgia végzője, az igazi cselekvő mindig Isten. A templomban nem mi látjuk vendégül őt, hanem ő bennünket. Emberközpontú istentisztelettel, illetve emberközpontú igehirdetéssel nem is megyünk semmire. Az csak szalma, amely elporlik Isten ítéletének tüzében. Ez az ítélet napjainkban talán éppen az üres - jóllehet gyakran időt, pénzt és fáradságot nem kímélve gyönyörűen felújított - templomaink látványában mutatkozik meg. Hiszen a szíveket csak a valódi evangélium képes meghódítani, az élményekre épített és emberközpontú közösségi alkalmak csakhamar veszítenek - az újszerűségük által törvényszerűen felfutott - kezdeti vonzerejükből. Ha Isten cselekszik a liturgiában, akkor nyilvánvaló, hogy abban az ember nem lehet főszereplő. Bár Szilas Attila kételkedik ebben, én személyes tapasztalataimra építve vallom, hogy „a liturgia is az evangélium hirdetése” Nemcsak azért, mert liturgiánk alapelemei döntően bibliai, illetve azokra alapozott szövegek. A liturgia mögött ott lüktet az egyház sok évszázados, imádságban megérlelt bizonyságtétele, amelynek középpontjában nem az egyéni lehetőségek kiaknázása áll, hanem a kereszt, illetve az azt hirdető evangélium. Ne feledjük: éppen ezért viseli a lelkész az istentiszteleten a személyiségét, emberségét eltakaró liturgikus öltözetet. Hiszen az istentiszteleten nem ő a főszereplő. Baj éppen akkor van, ha egy istentiszteleten a kereszt igéje és a gyülekezetét vendégül látó Krisztus helyett „középpontban van a személyes hangvétel és az egymásra figyelés"(kiemelés Szilas Attilától!). Magam éppen az ilyen istentiszteletektől viszolygok. A lutheri istentiszteleti reformnak pontosan ez a krisztocentrikus szemlélet a lényege. Kár, hogy mi nem mindig látjuk így, ami ismereteink felszínességét bizonyítja. Erről árulkodik Szilas Attilának az a megjegyzése, amely szerint a reformáció ugyan az evangélium hirdetésére összpontosított, de aztán a „legtöbb helyen, így a lutheránus egyházakban is, visszatértek a merev formákhoz, a központi irányításhoz”. Érthetetlen számomra, honnan szerezte Szilas Attila ezeket az értesüléseit. Élményszerű, szabad és emberközpontú istentiszteletről Luther és a wittenbergi reformátorok hallani sem akartak. Maga Luther 1522 tavaszán - a rá kimondott birodalmi átok dacára - tajtékozva robogott vissza Wartburgból Wittenbergbe annak hallatán, hogy egyetemi tanártársa, Karlstadt eltávolította a templomból a jelképeket, eltörölte a hagyományos misét, és egyoldalúan igehirdetés-központú istentiszteletet vezetett be. Luther úgy tett rendet, hogy visszaállította a mise hagyományos formáját. Ennek az élménynek a hatására kezdett el foglalkozni az istentisztelet kérdésével, és a következő években három írást is megjelentetett ebben a témában. E három lutheri iratot Szilas Attila nyilván ismeri, legalább nagy vonalakban. Az a baj, hogy egyházunk népe viszont leginkább csak évszázados, végtelenül eltorzult klisék alapján tájékozódik, nem pedig magára Lutherre figyelve. Ha nem így volna, akkor a legtöbben csak legyintenének Szilas Attila fenti gondolatmenetére, mert tisztában lennének azzal, hogy Luther alapvetően nem változtatott a mise kötött szövegén és formáin, csupán az evangéliummal ellentétes elemeket iktatta ki, vagyis azokat, amelyek az úrvacsorát emberi áldozatként értelmezték. A kötött liturgia ellenében Lutherre hivatkozni tehát vagy tájékozatlanság, vagy szándékos félrevezetés. Egyvalamire azonban mégis jó Szilas Attila írása. Nevezetesen arra, hogy kénytelenek vagyunk elgondolkodni arról: vajon helyesen éljük-e meg vasárnapról vasárnapra az istentiszteletet? Merthogy gyakran hallani lelkésztársak szájából: készülök az igehirdetésre... De vajon készülünk-e magára az istentiszteletre, a liturgiára? Vagy abban csak a „körítést” látjuk? Unalmas szöveget, amelyet ledarálunk, hogy aztán felléphessünk a szószékre, és elmondhassuk a... mit is? Talán a saját gondolatainkat? Nem éppen ez taszítja sok esetben az embereket? Egyáltalán: miért kellene az igehirdetést az istentisztelettől elválasztva kezelnünk? Ami a liturgiában előtte történik, az nem azért történik, hogy az igehirdetésre felkészítse a hívő közösséget? Ami utána történik, az nem a továbbgondolása annak? (Ezért felelünk az úgynevezett „új” liturgiában az igehirdetésre a hitvallással!) És maga az igehirdetés vajon nem abba az irányba indít tovább bennünket, hogy valami leírhatatlan csoda fog történni velünk, mert néhány perc múlva érdemtelenül - és minden hiedelemmel ellentétben felkészületlenül - magát Krisztust vesszük magunkhoz? Nem a levegőbe beszélek. Nagyjából egy esztendeje ugyanitt volt szerencsém megosztani azt az élményemet a lap olvasóival, hogy Luther 1523-as megreformált miséjének liturgusa lehettem a zuglói templomban. Az ősi és kötött, ráadásul latin nyelvű liturgiában végig felismerhető volt a valódi középpont: Jézus Krisztus. De ugyanezt élhetem át vasárnapról vasárnapra, a magunk liturgiája szerint végigünnepelve az istentiszteletet. Mert ott sem én, hanem ő cselekszik. Elnézést a talán frivolnak tűnő megjegyzésért: ha már az igehirdetésre való készülés során gyakran erőtlennek bizonyulok is, legalább a liturgia hirdesse Krisztust és az ő evangéliumát... Nem hinném, hogy ezt személyes hangvétellel és alkalmi egyénieskedéssel pótolni lehetne. Mert bizony az istentisztelet nem egyszerűen „abból áll, hogy a lelkész végigolvas kijelölt szövegeket, és húszperces beszédet tart, lehetőleg szórakoztató történetekkel és példákkal” Az sokkal több: emberi gondolatokkal elképzelhetetlen, emberi szavakkal leírhatatían misztérium, isteni cselekvés, a végtelenül örömteli mennyei liturgia halovány előképe. Nemcsak Szilas Attilának, de mindnyájunknak kívánom, hogy vasárnapról vasárnapra így is éljük végig. ■ Tubán József, a Csornai, valamint a Rábcakapi-Tárnokréti Evangélikus Egyházközség lelkésze HIRDETÉS__________________________________________________________________________________________ A nem lelkészi szolgálat egyházunkban Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) 2012. tavaszi sorozata Az alkalmak 17 órakor kezdődnek. Helyszín: Budapest VIII., Üllői út 24., földszinti terem. Február 9. Hogyan adok teret gyülekezetemben a nem lelkészi lelki szolgálatnak? - Áhítat: dr. Garádi Péter - Előadás: Endreffy Géza. • Március 8. Mit tanít a teológia az egyházon belüli nem lelkészi lelki szolgálatról? - Áhítat: Seben Glória - Előadás: dr. Reuss András. • Április 12. Hogyan végzem a nem lelkészi lelki szolgálatomat az egyházamban/gyülekezetemben? ♦ Áhítat: Melis Orsolya - Előadás: Bojtos Attila. ♦ Május 10. Mire terjedhet ki és mire nem a nem lelkészi lelki szolgálat a gyülekezetben? - Áhítat: Bálintné Varsányi Vilma - Előadás: Győri János Sámuel. ♦ Június 14. Van-e kényszerhelyzet a szórványhelyzetben a nem lelkészi szolgálat igénybevételére? - Áhítat: Karíné Csepregi Erzsébet - Előadás: Bakay Péter és dr. Garádi Péter. HIRDETÉS________________________________________________________________________________________ Meghívó - Új időpont! Aj. Evangélikus Külmissziói Egyesület 2012. évi közgyűlését és külmissziói napját a korábban jelzett február 18. helyett február 25-én, szombaton 10-15 óra között tartja a Deák téri evangélikus gyülekezet nagytermében (1052 Budapest, Deák tér 4.). Téma: Missziói felelősség nemzedékről nemzedékre. Előadást tart: Gáncs Péter elnök-püspök. Az ebédszünet utáni fórumbeszélgetést - melynek résztvevői Ihrig Dénes mérnök, Laborczi Géza lelkész, Kalocsa Zsuzsanna lelkész, Bence Zsófi Anna gyógytornász - B. Pintér Márta lelkész vezeti. Kérjük, hogy minél nagyobb létszámban, a missziós köröket is képviselve jöjjenek el Testvéreink. '««sor, íí . Válogasson az első magyar platformfüggetlen online újságosstand kínálatából, olvasson számítógépen, táblagépen vagy okostelefononl Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát! www.digitalstand.ht Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is! f A koncerten rövid igehirdetés is elhangzik, majd lehetőség nyílik arra, hogy a résztvevők áldást kérjenek életükre. Médiatámogatók: “Evangélikus ÉletS AO Protestáns Újságírók Szövetsége
