Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-03 / 22. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. június 3. !► 9 Nyirő József hazatér ► Nyirő József - írótársához, Tamási Áronhoz hasonlóan - a két háború közötti erdélyi magyar irodalom egyik legnépszerűbb írója. Műveit otthon, szülőföldjén a szabadelvű Erdélyi Szépmíves Céh jelentette meg, amelynek alapítói közé tartozott. Magyarországon a polgári körökben népszerű Révai Kiadó hozta forgalomba könyveit a székely harisnya anyagára emlékeztető, kényes halinakötésben és több tízezres példányszámban. A legutóbbi másfél évtizedben a Kairosz Kiadó tizenhét kötetben jelentette meg lezáratlan, folytatásra váró életműsorozatát. Négy évtizedes tiltás után újra hozzáférhetőek művei. Lelkének titkos belső rezdüléseihez hozzáférhetünk-e? Felismerjük-e műveinek valódi értékeit? ■ Medvigy Endre 1889. július 28-án a történelmi Magyarországon, Erdélyben, a székelyföldi Udvarhely megyében, a Rika rengeteg tövében, Homoródzsomborban született. A később Székelyzsombornak nevezett települést többségében evangélikus vallású székelyek lakták. Nyirő József szülőfaluja katolikus kisebbségéhez tartohogy tettük az erdélyi múlt nemes értékét, a tordai országgyűlés türelmi elvét visszhangozza. Bajorországban, az emigrációban tovább zeng Nyirőben e szép, zsoltáros gondolat. Szívesen emlékszik vissza arra az időre, amikor a két háború között a protestáns felekezetek püspökei a katolikus püspökkel nemritkán megtárgyalták, hogy mit is tehetnének közösen népük, az erdélyi magyarság érdekében. gáltatja magát Róth Sáminak. Ezzel a hatásos hangulatütemmel kezdődik a jelenet további sorozata: Bence a zsidó jóságosán biztató szavára bevallja, hogy halott édesanyja szemfedőjére kellett volna a krajcár: kezet fognak, kibékülnek; a zsidó eltávozik; majd később, míg Bence fenn jár a hegy ormon, hogy sírt ásson anyjának, a zsidó sírva, Ó, Adonájt... énekelve, titkon odalopja a halott asszony virágravatalára a »fajin finom szemfedőt«. Ez a jelenetkomplexum olyan részlete a magyar prózairodalomnak, amelyhez hasonlót lelki rajz, hangulati finomság hatáskeltő művésziesség tekintetében nem sokat találni irodalmunk zsidó vonatkozású lapjain” Ennek tükrében nem okoz meglepetést, hogy Nyirő József 1942-től 1945 márciusáig nem valamelyik radikális csoportosulásnak, hanem az Erdélyi Pártnak volt az országgyűlési képviselője a magyar parlamentben. Nyirő József első könyvétől, az 1924-ben Kolozsváron megjelent Jézott. (Ma Kunos Lajos evangélikus lelkész tartja ébren Székelyzsomborban az író emlékezetét.) Nyirő szívesen megfordult gyermekkorában Homoródzsombor ősi, középkori eredetű evangélikus templomában, ahol Erdély híres reneszánsz szárnyas oltárainak egyikét tekinthette meg. Az oltár a 16. század negyvenes éveiben készült, abban az időben, amikor az önálló Erdély, az Erdélyi Fejedelemség megszületett. Az említett műkincs később Kolozsvárra került, az Erdélyi Nemzeti Múzeumba. 1920 után az író Kolozsváron találkozhatott gyermekkora szárnyas oltárával, gyönyörködhetett ősvallásunk Boldogasszonyában és Szent István királyunk szobrában. Ekkor sokat álmodott arról a független Erdélyről, amelyben a híres oltárt megalkották a csillagfaragó művészek. Ifjú éveiben megtapasztalta szülőfaluja különböző felekezetű, de egy emberségű lakóinak a békéjét, harmonikus együttélését. Talán már a falu elemijében - ahol édesapja, Nyirő Mihály volt az igazgató tanító - hallhatott a tordai országgyűlés 1557- ben megfogalmazott türelmi elvéről, miszerint mindenki megvallhatja és szabadon gyakorolhatja a maga hitét. Ehhez hasonló elv törvénybe iktatására a tordai országgyűlés előtt Európában nem volt példa. E nemes gondolat jegyében a harmincas évek elején írta meg Erdély című elbeszélését. A falu határában egy ismeretlen halottat találnak, nem tudják a nevét, vallását, nemzetiségét. A különös halott előbb zavart okoz, a falu lakói nem tudják, mitévők legyenek. Aztán felülkerekedik a falusi közösség jobbik énje, a székely lélekben rejlő emberség és türelem. Végül együtt tesz végtisztességet a két protestáns felekezet lelkésze és a katolikus pap. Talán nem is tudják, Manapság, az olykor túl hangos disszonáns hangok idején felmerül a kérdés, hogy milyen viszonya volt Nyirő Józsefnek a zsidósággal. A mai politikai hangzavar miatt talán meglepőnek tűnhet a felelet, hogy igen jó. Ez megint az erdélyi múltból, a türelemből következik. Bethlen Gábor idején a szombatosok, az anabaptisták és a zsidók is háborítatlanul gyakorolhatták vallásukat. Nyirő József 1933-ban írta meg máig igen népszerű pikareszk regényét, az Uz Bencét. A regény XIV. fejezetében meghal Uz Bence édesanyja. Felravatalozza a Székelyföld egyik ormán, de szemfedőt nincs miből vegyen. Keservében szörnyű tettre, útonállásra szánja el magát. Az úton, egy fa mögül előlépve megállítja az első szekerest, a zsidó Róth Sámit. Azonban Bencének nincs az útonállásban tapasztalata, így fejszéje hamar Róth Sámi kezébe kerül. Az útonállásból az lesz, hogy Bence kisírja magát „áldozata” vállán, elmondja bánatát, majd útjára engedi a szekerest. A szemfedőt végül Róth Sámi szerzi meg és helyezi el a halott asszony ravatalán. A korabeli izraelita olvasóknak igen tetszhetett a történet. Ezt bizonyítja a Libanon zsidó tudományos és kritikai folyóirat 1936. július-augusztusi számában megjelent, igen barátságos, szeretetteljes könyvismertetés. Uz Bence belső világának pillanatképekre bontott rajzai között aligha akad léleksajgatóbb és nagyszerűbb jelenet, mint Uz Bence és Róth Sámi találkozása: „Lélektanilag is finom, emberileg pedig éppenséggel megdöbbentő Bence muszáj-útonállása, kiúttalan dilemmája, belső küszködése, ahogyan fejszét emel a rozoga szekerén döcögő báránybőrkereskedő zsidóra, ahogyan sápadt arccal, könnyező szemmel visszaadja a sovány erszényt, s kiszolzusfaragó embertől műveiben a székelység, szélesebb értelemben az erdélyi magyarság önazonosság-tudatának a rajzát adja. Erősíti a magyar olvasót identitásában. Ékes, virágos magyar nyelven ír, ritka székely tájszavakat használ. Ismeri a régi szokásokat, a székely-magyar hiedelemvilágot, a hunok műveltségét, a népi kultúra történelem előtti mélyrétegeit. Archaikus, mégis modern, nemcsak a régi magyar nyelv és irodalom értékeiből építkezik, az avantgárd törekvéseket is ismeri. Expresszionista stílusjegyek is jellemzik művészetét. Ki mit szeret benne? Van, aki prózában írt balladáit értékeli (Kopjafák), más természetábrázolásának szépségéért, annak panteista jellegéért lelkesedik (Havasok könyve). A magyar múltba révedők történelmi regényeit forgatják (A sibói bölény, Madéfalvi veszedelem). Aki Trianon előzményeire, az erdélyi föld elherdálásának folyamatára kíváncsi, az is talál Nyirőnél elmélyült elemzést, útmutatást (Néma küzdelem). A szülőföldtől való kényszerű távoliét lelki gyötrelmét és a menekülttábori létet is hitelesen ábrázolja a székely író (íme, az emberek!). Ideje, hogy minél többen találkozzanak életművének kincsestárával. Hazatérése, székelyudvarhelyi újratemetése több kegyeleti aktusnál. Alkalmat ad arra, hogy az életművet megismerje és birtokba vegye, akit illet: a magyarság. * * # (Székelyudvarhelyen 2012. május 27- én, pünkösd vasárnapján ökumenikus megemlékezésen, Nyirő Erdély című elbeszélésének szellemében együtt imádkozott és együtt gondolt a székely íróra az evangélikus, a református, az unitárius lelkész és a katolikus pap.) A szerző irodalomtörténész Hogyan juthatunk a mennyországba? ► Isten országának „körüljárására” vállalkoztak május 17-én a budai Próféta Galériában. Egy lelkipásztorra és egy képzőművészre hárult a feladat, akik egymástól teljesen különböző módon próbálták megragadni, mi több, formába önteni a témát. A Szakralitás és művészet sorozat záró előadása igen sok hallgatót vonzott. Nem véletlenül. Hogyan juthatunk a mennyországba? - szól a cím. Ezt olvasván feldereng az emberben a remény, hogy talán itt és most valaki tényleg beszámol majd arról, hogy mi is a mennyország, és nem utolsósorban arról, hogy miként érhető el. Persze van annak valami irracionalitása, hogy 2012-ben Budán, a Gellért téren, egy galériában ülve ez a téma teljesen megvilágosodhat az ember előtt. Habár tudvalevő, amikor vallásos témáról van szó, ez sohasem zárható ki! Az emberek kíváncsisága, transzcendensre való nyitottsága és érdeklőse a túlvilág iránt, amióta ember az ember, jelen van, volt és lesz. Arról nem is beszélve, hogy hitkérdésekkel foglalkozni manapság újra divat lett. Mintha az emberben kialakult volna egyfajta intellektuális és érzelmi igény arra, hogy ne érje be pár alkalmi bölcselő filozófiájával, hanem próbáljon a dolgok mögé nézni és meglátni a lényegüket. Az érdeklődők a Próféta Galériában is a „mennyország téma” mélyebb feltárását várták, és persze remélték a titok megfejtését: hogyan lehet oda bejutni. Mindezen elvárásoknak Jim Knies, a Fővárosi Baptista Gyülekezet prédikátora és Mátrai Erik kortárs képzőművész igyekezett eleget tenni, más-más módszerrel. Az érezhető igyekezet ellenére nem sikerült maradéktalanul megfelelni a hallgatóság várakozásainak. Jim Kniesnek a Római levél alapján - „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban" (6,23) - elhangzott szavai nem mondtak újat a hallgatóságnak. Néhány evangélikus hallgató kifejezetten kevesellte a lelkész elméleti és formális útmutatását. A reklamálók kifejtették: inkább arra lettek volna kíváncsiak, hogy miként valósítsák meg Isten országát maguk között - itt és most - , emberi kapcsolataikban. A kérdés megválaszolása láthatólag problémát okozott a lelkipásztornak, mivel ő maga a mennyországot és a poklot - a Biblia alapján - valóságos helynek, nem pedig közöttünk lévő isteni vagy ördögi állapotnak tekinti. Az ellentmondás csak látszólagos. Valójában mindkét vélemény releváns, és jól megfér egymás mellett. Mátrai Erik képzőművész nem vállalkozott arra, hogy eldöntse, hol van a mennyország, és hogyan lehet megközelíteni. Nem is volt feltétlenül elvárható tőle, hiszen őt nem a beszéd és a teológia tudományára képezték ki. Képeivel viszont annál többet mondott. Füsttel, fénnyel és videóinstallációkkal valósághű kapukat, utakat - például szétválasztott tengert - alkotott meg, amelyeken keresztül az emberek eljuthatnak valahonnan valahová. Feltehetőleg a mennyországba is valahonnan, valamin keresztül juthat el az ember - mondta. Ennek illusztrálásához elsőként egy olyan képsorozatot mutatott be, amely Krisztus tizenöt stációját ábrázolta. Krisztus útja volt az első út, amely elvezetett egészen a mennyországig. A többi alkotás megtekintése csak ezután következett, illetve következhetett. Az interaktív terek a látogatók számára is átjárhatónak bizonyultak. A különböző utak, alagutak, csatornák eljuttatták a látogatót - valahonnan valahová. Ezeknek az utaknak a falai, oszlopai, kapui nagyrészt fényből és füstből készültek, tehát elméletileg teljesen átjárhatók voltak, nem korlátozták a mozgásteret. Ennek ellenére a csalóka falak és oszlopok mentén - vallásos szimbólumok sokaságát alkalmazva - Mátrai Erik képes volt kifejezni azt, amit szavakkal ő sem tudott volna elmondani. Olyan az Isten országa, mint amilyennek elképzeljük? Jó úton haladunk felé, vagy csak az emberi képzelgés füst- és fényfalai mentén járunk? Mint ahogyan sejteni lehetett, Isten legnagyobb titkait nem sikerült megfejteni a Próféta Galériában, hiszen ma még „tükör által homályosan látunk” (íKor 13,12). A szervezők mindenesetre - őszre - újabb szakrális kiállítás- és előadás-sorozatot terveznek. ■ Gombkötő Beáta A székelyudvarhelyi pünkösdi megemlékezés helyszíne
