Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-06-03 / 22. szám

IO 41 2012. június 3. FÓKUSZ Evangélikus Élet „Börtönben voltam, és eljöttetek hozzám” Konzultáció a börtönpasztorációról ► „Mit jelent neked az a munka, amit a börtönben végzel?”- hangzott a kérdés az egyik lelkésznek címezve. A válasz pedig rövid és meg­lepő volt: „Mindent.” Ez a viszonyulás jellemezte azt a konzultáci­ót, amelyet Szeverényi János országos missziói lelkész szervezésé­ben május 22-én tartott egyházunk Budapesten, az Üllői út 24. szám alatt. Börtönlelkészeket és börtön közelségében lakó vagy börtön­missziós munkával már „beoltott” testvéreket és érdeklődőket hív­tak meg és vártak a szervezők. Szemerei János misszióért felelős püspök nyitotta meg áhítatával a konzultációt. Majd Jánosa Attila győri részmunkaidős börtönlelkész tartott vetítéssel egybekötött elő­adást a börtönpasztoráció bibliai, jogi, pszichológiai alapjairól és saját, valamint a misszióban részt vevő önkéntesek munkájáról. Ezt követően Roszík Gábor, a Ma­gyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szer­vezetének elnöke vette át a szót. Be­szélt azokról a tevékenységekről, amelyeket munkatársaival együtt missziósként végez a börtönökben, segítve ezzel nemcsak a büntetés­végrehajtás munkáját, de a lelkész­képzés céljainak megvalósítását is. Munkája túlterjed a határokon, és egyszerre jelent missziót és tapasz­talatszerzést, valamint a tapasztala­tok továbbadását is. A konzultáció azzal a céllal szer­veződött, hogy ismertebbé tegye a börtönmissziói munkát, és jobban rá­irányítsa a figyelmet. Az előadók ki­tértek arra, hogy a bűn nem ér véget a személyiség határainál, hanem mind eredetét tekintve, mind hatá­saiban és következményeiben bele­ágyazódik és belegyökerezik a társa­dalomba. Ez arra kötelez mindannyi­unkat, hogy fokozott figyelemmel forduljunk azok felé, akik a rácsok mögött várnak vigasztalást, helyes ér­tékrendet, fájdalmaik közepette út­mutatást és segítséget. A missziói pa­rancs hatálya nem torpan meg a rá­csok és a falak tövében. Ellenkezőleg: épp hogy különös hatállyal érvényes „ott, túl a rácson”. Ezért különösen fontos, hogy ne csak a börtönben hivatásszerűen dolgozó lelkészek érezzék a maguk feladatának a fogvatartottak meglá­togatását, hanem minden lelkész. Azok pedig különösen is, akiknek szolgálati területe közelében bünte­tés-végrehajtási intézet működik. Szó esett a külföldi tapasztala­tokról is. Van, ahol természetes, hogy egy adott régió lelkészei az év során be vannak osztva: félévente egy-egy alkalommal minden lelkész végez szolgálatot a börtönben, leül beszélgetni a fogvatartottakkal. Mi­lyen jó lenne, ha elérhetnénk, hogy nálunk is így legyen! Espereseink elkötelezettsége sokat jelentene a jó állapot megvalósulásában. A jelen levő, „börtönt járt” mun­katársak szívesen ajánlották fel segít­ségüket az esperesek meggyőzésében. De vegyük észre, hogy tapasztalha­tók már ez irányú pozitív lépések, hi­szen van egyházmegye, ahol nem számít különleges alkalomnak, hogy a rácsokon belül tartanak lelkészi munkaközösségi gyűlést. Van rá igény, és van küldeté­sünk a rácsokon túlra. Jézus nem­csak hogy nem fordult el ezektől az emberektől, hanem egyenesen azo­nosította magát velük, mikor így beszélt: „Börtönben voltam, és eljöt­tetek hozzám.” (Mt 25,36) A korai egyház sem elfordult a börtönben levőktől, éppen ellenkezőleg: „Pé­tert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.” (ApCsel 12,5) Imádkozzunk mi is azokért, akiket fogva tartanak. De ne csak imádkoz­zunk, lépjünk is oda hozzájuk, akár a rácsokon túl vannak még, akár a szabadulásuk után. Ne feledjük, ami­kor a keresztre és a rajta függő Jézus­ra tekintünk, benne egy rabot látunk, akin éppen végrehajtották az ítéletet. Miattunk és értünk. ■ Jánosa Attila HIRDETÉS Kollégiumi felhívás A Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiuma (VII. kerület, Rózsák tere 1.) felvételt hirdet a 2012/2013-as tanévre középfokú képzésben részt vevő lányoknak ésfiúknak egyaránt. Előnyünk a folyamatos nyitva tar­tás, a jó megközelíthetőség és a helyben főzött, változatos étrend. Ugyan­itt szorgalmi időszakon kívül szálláslehetőség - szolid helyen, szolid ára­kon - minden korosztály számára határon innen és határon túl! Érdeklődni és jelentkezni a vermesne.nikoletta@lutheran.hu e-mail cí­men, az 1/351-0522-es és a 20/824-9060-as telefonszámokon lehet. Sze­retettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket! HIRDETÉS________________________________________________________________________________________ Meghívó az ÖTK közgyűlésére Az Ökumenikus Tanulmányi Központ ez évi közgyűlését (a huszonket­tediket) június 15-én (pénteken) 14 és 18 óra között tartja a Magyaror­szági Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (Budapest XI., Ma­gyar tudósok körútja 3.). Fő témája az Európai Unió és Magyarország amelyről dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egy­ház Zsinatának lelkészi elnöke tart előadást. Minden ökumenikus lelkületű keresztyént és érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk. A fő előadást követően a korábbi években mindig élénk eszmecsere keretében szóltak hozzá a résztvevők a témához, amely nap­jainkban különösen sokakat érdekel határainkon belül és kívül egyaránt. Az egymással szorosabb együttműködést és kölcsönös megértést mun­káló ökumenikus találkozó igéje: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk!” (Zsolt 46,1) Örömteli búcsúzás... ► Chuck, azaz Charles W. Colson halálát követően sokan fölhívtak te­lefonon, még a büntetés-végrehajtás kilencvenes évekbeli országos pa­rancsnoka is, hogy -„jobb híján” - nekem fejezzék ki megrendülésü­ket, együttérzésüket, hiszen sokan tudták, mennyit köszönhetek Chucknak, mennyire fontos ember volt számomra. Nagyon szép és mél­tó megemlékezés jelent meg róla az Evangélikus Életben pár héttel ez­előtt (2012/17. szám, 10. o.) Békefy Lajos nyugalmazott református bör­tönlelkész tollából, ezúton is köszönet érte. Most - az Evangélikus Élet főszerkesztőjének kérésére - magam is személyes hangvételű írással kívánok emléket állítani a Testvéri Börtöntársaság alapítójának. Sokan tudják, hogy Charles W. Colson élete és szolgálata nagy hatást gyako­rolt nemcsak a fogvatartottak millió­ira és családtagjaikra, hanem a bün­tetés-végrehajtásra, az igazságszolgál­tatásra vagy épp a bűncselekmények áldozataira is az egész világon. Tőle származik az a megfogalmazás, hogy a börtönmisszió mindazok felé irányul, aldket egy-egy bűncselekmény elkö­vetése érint. Tehát nem korlátozódik a börtön falain belülre, hanem jósze­rivel az egész társadalmat érinti. Chuck olyan magával ragadó sze­mélyiség volt, hogy aki egyszer talál­kozott vele, az évtizedek múltán is em­lékezett rá. Szemerei János püspök testvérem meséli, hogy ott volt azon a nevezetes napon (1992. szeptember 11-én), amikor Chuck Budapesten - a képviselői irodaházban - előadást tartott. Nevezetes nap ez az én életem­ben is, hiszen én voltam Chuck tolmá­csa, én szerveztem meg budapesti programját, előadása után pedig együtt látogattuk meg a Budapesti Fegyház és Börtönt. Azóta is büszkén mondom el, ha lehetőségem van rá, hogy életem­ben először Chuck Colson oldalán lép­tem be egy börtön kapuján. Akkor nem gondoltam arra, hogy ez a találkozás fordulópontot jelent az életemben, hogy megváltozik lel­készi szolgálatom iránya, új világ nyílik meg előttem. A megelőző tíz hónapban számta­lanszor kértek, hogy szervezzem meg Magyarországon a Testvéri Börtöntár­saságot (Prison Fellowship). Mindig el­utasítottam a kérést, mondván: bár nagyon fontosnak tartom, most még­is fontosabb feladataim vannak... De te, és mosolyogva megkérdezte: „Tu­dod, hogy az Isten szeret téged?” „Tudom” - mondta a rab, és felemel­te a párnáját, amely alatt egy Biblia fe­küdt. Chuck megölelte. Egy másik rabtól azt kérdezte: „Ismered Jézust?” „Ismerem” - vála­szolta a kérdezett, és az ágya fölé mu­tatott egy kenyérbélből készített kis keresztre, amely fogkrémmel volt a falra ragasztva. Őt is megölelte. Aztán így ment fogolytól fogolyig, s mindenki érezte azt a szeretetet, amely belőle áradt. Nekem ez volt az első börtönélmé­nyem, s valahányszor kezet fogok egy fogvatartottak vagy megölelem, eszembe jut Chuck. Tőle tanultam. Ő meg Jézustól (ahogy végső soron persze magam is). De hogy ez mit je­lent, hogyan kell „csinálni” a való élet­ben, hogyan kell szeretettel fordulni a bűnös emberhez - még a börtön­ben is -, ezt kétségkívül Chucktól. Colson eljött könyvének magyar­­országi bemutatójára. Ez alkalomból az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád is fogadta. Számomra is nagy élmény volt a két „öreg”, börtönjárt ember beszélgetése... A könyvbemutatón egy újságíró megkérdezte Chucktól, mi a vélemé­nye a megélhetési bűnözésről. Szen­vedélyesen fejtette ki - ezt sokszor hallottam tőle -: „A bűnözés morá­lis kérdés.” Nem szociális kérdés, nem a megélhetés kérdése, hanem morális kérdés. Példaként említette - s elgondol­kodtató ez ma is - a következőt: Angliában statisztikailag kimutatták, hogy amikor elkezdett erősödni a szekularizáció, a hitoktatásban ré­szesülő gyerekek száma csökkent. Tíz évvel később pedig azt mutatták ki, hogy fordított arányban nőtt a bűncselekményt elkövető fiatalko­rúak száma... Chuck Colson rendületlenül hitte és hirdette, hogy az ember számára az el­ső helyen mindig az Isten kell, hogy áll­jon, aztán következik a család, és csak ezek után jön a munka, a hivatás. Két nagy példaképe volt Chucknak. Az egyik William Wilberforce 18. századi angol politikus, képviselő, akinek nevéhez a rabszolga-felszaba­dítás fűződik. (Sokszor beszélt róla, és egy általa alapított díjat is róla ne­vezett el.) A másik példakép Dietrich Bonhoeffer német evangélikus már­tír teológus, akit jól ismerhetnek az Evangélikus Élet olvasói. Április 16-án volt Charles W. Col­son búcsúztatása a washingtoni nemzeti katedrálisban, presbiteriá­­nus istentiszteleten. A búcsúztatást interneten is lehetett követni. (A felemelő hálaadó istentisztelet ma is megtekinthető a http://www.natw­­nalcathedral.org/exec/cathedral/ webhelyen.) Az emlékezők sorában először Colson leánya beszélt, aki elmondta: édesapjának az volt a kívánsága, hogy „a temetése örömteli legyen, ne szomorú” Nemrégen Torontóban, a Nem­zetközi Testvéri Börtöntársaság vi­Chuck Colsonnal 1992-ben... ...és 2007-ben már az első alkalommal olyan erővel ragadott meg az Isten Chuck Colso­­non keresztül, hogy jóval fontosabbá vált számomra a börtönmisszió, mint azt valaha elképzelni tudtam volna. Néhány hónappal később pedig már jobban éreztem magam egy börtön­ben (hirdetve az evangéliumot), mint a Parlamentben. (Ezen ma már senki nem csodálkozna, de akkor a parla­menti munka elképesztő tapasztala­tot, élményt jelentett nekem.) A büntetés-végrehajtás vezetői nagy fogadást rendeztek Colson tiszteletére a börtönben, de az ünne­pelt egy idő után feszengeni kezdett, és azt mondta, szeretne már fogva­tartottakkal is találkozni. Egy nyolc­személyes zárkába vezettek be min­ket, ahol - az országos parancs­nok, a börtönparancsnok és más kísérők jelenlétében - felejthetetlen dolgok történtek. Chuck odalépett egy rabhoz, aki vigyázzban állt az ágya mellett, kezet fogott vele, másik kezét a vállára tet­Aznap éjjel hajnalig beszélget­tünk: testvérekké, barátokká lettünk. A következő évben többször is ta­lálkoztunk. Egyszer Washingtonban, aztán Szöulban, ahol egy hétig voltunk együtt. Ezek az együttlétek szintén meghatározóak voltak számomra. 1993-ban jelent meg magyarul Born Again (Újonnan születtem) című könyve, amelyet számtalan nyelvre le­fordítottak, számtalan kiadást megért, s lett milliók számára nemcsak élve­zetes olvasmány, hanem bizonyságté­tel is Krisztus megváltó szeretetéről, a Szentlélek újjáteremtő erejéről. Chuck mesélte: valahányszor tudo­mására jutott, hogy egy politikus börtönbe került valahol a nagyvilág­ban - akkoriban legfőképpen vala­melyik afrikai országban -, küldött neki egy példányt ebből a könyvből. Sőt sokszor ő maga adta át egy-egy volt miniszternek vagy országgyűlé­si képviselőnek a cellájában. Ő, aki a washingtoni Fehér Ház „magaslata­iról” zuhanta börtönbe. , , . , lággyűlésén - ahová Magyarország­ról is népes delegációval érkeztünk - Chuck a halálhoz való viszonyá­ról beszélt. Elmondta, hogy szá­mára a halál - hazaérkezést jelent. Úgy érzi - mondta -, hogy készen áll a hazatérésre. Addig is minden nap kegyelem, az Isten irgalma, szeretete. Hálás vagyok az Istennek Chuck Colsonért. Minden napért, óráért, percért, amelyet vele tölthettem, és azért a szolgálatért, melyet az Isten rajta keresztül indított el bennem hu­szonegy évvel ezelőtt. Azzal az igével fejezem be, amely az egész világon börtönmissziós szolgálatunk igéje, és amelynek iga­zát milliók tapasztalhatták meg sze­mélyes életükben is. Te is, én is, Chuck Colson is. Hogy tudniillik Jézus Krisztus az, aki a „megrepedt nádszálat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja ki...”. ■ Roszík Gábor , . , , , , . evangélikus lelkész

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom