Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-05-06 / 18. szám

Evangélikus Élet élő víz 2012. május 6. *• n A HÓNAP IGÉJE „Az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele” (í Tim 4,4) A tengelici vasúti megálló olyan ki­csi, alig lehet észrevenni. De megje­gyeztem, hogy Nagydorog után kell leszállni, hát leszálltam. Akkor nem tűnt föl, hogy magas a vonatlépcső, vagy hogy túl alacsonyan van a peron, merthogy nincs peron - egy fiatal­ember cipelte a csomagomat, sűrűn köszöngettem neki. De este, vissza­felé, amikor vágtatva elértük a tenge­lici megálló valahai bakterházát - a találkozó szinte a vonat indulásáig tartott -, már két doboz házi tojás, Mirtill hatalmas adag csodás zserbó­­ja, Gergő körtefából faragott szőlőle­­vél-tálcája és Füller Timi pogácsája húzta a kiskocsimat - mit mondjak, nem voltam képes felszállni. Pedig a vonat Baja felől időben megjött, meg is állt, s a tüskehajú, termetes fiatal­ember kalauzi minőségben ott ma­gasodott és várakozott a lépcső tete­jén az egyetlen utasra. Hogy nemigen mozdultam, leszólt a mélybe. Rém­lik, kaján képpel érdeklődött.- Nem akar felszállni? Fölnéztem.- Hát, ha fölhúzná a táskámat, ta­lán sikerül... Ez a kalauz vagy óvatos, vagy kí­váncsi ember, gondoltam, mert meg­kérdezte:- Mi van benne?- Pogácsa - mondtam, még min­dig a tengelici murván álldogálva. A kalauz lejjebb lépett, és fölkap­ta a táskát.- Hát mért nem ezzel kezdte, asszonyom... Füttyszó harsant, már fönt is vol­tam a peronon, az ajtó zárult, alig tudtam integetni, a vonat kihúzott. Balra is, jobbra is mehettem vol­na, de nem volt kérdés, a tüskehajú kalauz már ott ült két utas mellett. Is­merősei lehettek, mint később kide­rült, nővérek a szekszárdi kórházból, most mentek haza - szóval a kalauz eldöntötte.- Ide jöjjön, itt megbízható társa­ság van. És meleg! Leültem velük átellenben. A met­sző szél után valóban jólesett a fűtött kupé. A kalauz ekkor felállt, és kér­te a jegyeket. Nem adtam. Helyette Füller Timi pogácsáit tartottam elé.- Ne akarjon megvesztegetni - meresztette rám a szemét a kalauz, és beleharapott a pogácsába. Vettek a nővérek is, eszegettünk, nevettünk, Attila - ez a kalauz becsü­letes neve - elemében volt. A barna hajú fiatalasszony a nevetéstől már törölgette a szemét.- Mindig ilyen. Ha ő van szolgá­latban, az ember kedve is más lesz... A jegyemet azért csak elkérte, forgatta, sokáig nézegette.- Délután jött, aztán már megy is vissza?- Legközelebb tovább maradok. Attila, a kalauz nagy lélegzetet vett, látszott, hogy fontos kijelentés­re készül.- A nők ezt nagyon értik. Legkö­zelebb... Hányszor mondták nekem is, hogy legközelebb... Aztán vagy be­tartják, vagy nem. Az egyik asszony faggatni próbálta.- Nem vagy jóban a nőkkel, Attila?- Csak utazz holnap az én vona­lamon, majd meglátod, de mennyi­re jóban vagyok! Kérdezték, mire készül holnap, de csak titokzatoskodott. Próbáltam a helyzetet menteni Mirtill zserbójával. Kisebb szeletekre vágtam - jusson a családnak is és körbekínáltam. Attila, aki, gyanítom, nem az a könnyen dicsérős fajta, ég­nek emelte a szemét, amikor beleha­rapott, és csak annyit kérdezett:- Vihetek ebből a kocsivezetőnek? Tán még rá is kapcsol, ha megkós­tolja... És vitt, és a kocsivezető rá is kap­csolt, mert úgy szállt az idő, észre se vettem a múlását. Nagydorogot már elhagytuk, Vaj­­tát is, a két nővérke leszállt, kezdtem faggatni Attilát, a kalauzt.- Mire készül holnap?- Amire évek óta minden márci­us nyolcadikán. Ma van hetedike, igaz? Este szépen hazamegyek, elő­veszek egy ilyen tömböt, és az üres oldalára tulipánt rajzolok, ibolyát, rózsát, mire mit. És ráírom, hogy Boldog nőnapot! Aztán minden nő utasomnak kitépek egy lapot, és átadom. Néztem a tüskehajú kalauzt, aki ugyan olyan mormogós, kritizálós fajta, dicsérni nem szeret, de akko­ra szíve van, nem fér se a kabátja alá, se a kalauztáskába. Hát kiteszi a te­nyerére, s adja mindenkinek, aki föl­­száll a vonatára, s elfogadja. Mire Sárbogárdra értünk, én is kaptam valamit, bár még csak már­cius hetedikének késő estéje volt. Egy helybiztosítási blokkfüzet hosszú­kás lapjára - olyan, mint egy színház­jegy - golyóstollal csokorba rende­zett néhány szál virágot rajzolt Atti­la, a kalauz, mellette ez állt: Boldog Nőnapot! MÁV-START ZRT. 831-es kocsijárat. 2012. március 7-8. Kértem, írja már rá a nevét is. De nem tudtam rávenni.- Nincs már időnk - nézett kaján képpel. - Sárbogárd. Végállomás, leszállás! Na, adja azt a táskát...! ■ Schaffer Erzsébet Az írás megjelent a Nők Lapja 2012. március 28-i számában Ne légy a végletek embere! Élj kiegyen­súlyozott életet! - ez mostani igénk üzenete. A táplálkozás területén „di­vatszó" lett a bulimia és az anorexia, a „túlfogyasztás” és enni nem tudás be­tegsége. Az egyik ifjú leány a gyüleke­zetünkben odáig jutott, hogy már nem tudott enni, és végzetesen fogyott. Amikor beszélgettünk, kiderült, hogy számára a sovány, karcsú külső volt a minta, ezért fogta magát koplalásra. De egy bizonyos ponton túl nem volt megállás. Amikor azonban ez a hely­zet világos lett számára, megvallotta bűnét Istennek, és szinte azonnal rendbe jött. Hatalmas Istenünk van. A Barbie baba is csalóka példa volt egy időben a fiatal lányok előtt. So­kan akartak rá hasonlítani. Az egyik szomszédunk is „Barbie feleséget” ke­resett és szerzett, noha tudta, hogy a lány összes többi tulajdonsága két­séges. A babához, a kitalált alakhoz igyekeztek sokan „igazítani” magu­kat, Barbie-vá igyekeztek válni. Vé­gül - micsoda hamis világ! - lettek is ilyen személyek „élőben” akiket tu­lajdonképpen a tévé, a reklám, a já­tékbolt formált ki. így vagyunk az étellel is. Módjával és hálaadással minden a javunkra van. Izráel népénél volt egy isteni rend az étkezéssel kapcsolatban. Megvolt ennek a magyarázata. De amikor Jézus eljött, és az evangélium elérte a pogányokat is, új útra léptek ezen a területen is. Az első jeruzsálemi zsinat határo­zott arról, hogy a pogányokból meg­térő keresztyéneknek nem kell előbb a zsidó szertartásoknak és szokások­nak alávetni magukat. Ide tartozott az étkezés is. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!” (Zsolt 98,1) Pál tulajdonképpen azt mondja Ti­­móteusnak: „Isten minden eledelt az ember táplálására adott. Csak helye­sen kell élni vele.” Ez akkor azt jelen­tette, hogy nincs tisztátalan eledel, ha az egészséges, és nem kell félni meg­enni a bálványozok mészárszékéről vett húst. A lényeg, hogy te tudd: ez közönséges eledel, és Isten a mi táp­lálásunkra adta. Ma félünk, nem tudjuk, melyik ételben milyen káros vegyület, hor­mon vagy génkezelt anyag van. Há­nyán rettegnek: mit ehetek meg? Vagy még egyszerűbb példa: jaj, egy kis zsír van a hús szélén, jaj, mi­lyen egészségtelen! - Istenünk nem azért teremtette az eledelt, hogy kínozzuk magunkat. Táplálásunkra, javunkra adta. Döntsd el bölcs be­látásod szerint, hogy ez és ez való­színűleg jó, és nyugodtan egyél be­lőle. De mértékkel, mint mindenből. Mert ez a bajunk: a kiegyensúlyo­zatlanság, falánkság, tetszeni vá­gyás, mértéktelenség. Légy kiegyensúlyozott minden­ben, és bízd a többit az Úrra. Az Is­tentől ihletett Dávid ezt mondja: „Gyermek voltam, és már megvénül­­tem, de nem láttam, hogy elhagyot­tá lett volna az igaz, sem azt, hogy magzata kenyeret kéregetett volna” A szilárd élet titka: bízz Istenben, és ő megsegít téged, de még gyerme­keidet is. ígérete az, hogy nem ke­rülsz elviselhetetlen ínségbe. Ha az Úr iránti hálával veszed a kenyeredet, a napi munkádat, a családodat és kö­zösségedet, akkor ő kiegyensúlyozot­tá tesz, hogy ott megleld azt, ami szükséges: a boldogságodat. ■ Széll Bulcsú áíí? IX0YC Húsvét ünnepe után a negyedik héten az Útmutató reggeli s heti igéi az élő Krisztus elhalkuló énekű gyülekeze- -----­tét bátorítják; mert az Úr csodálatosan cselekedett: énekeljetek! „Jó dolog di­csérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh, Felséges!” (Zsolt 92,2) Can­tate - „Énekeljetek az Úrnak új éneket!” (GyLK 737) „Mert Isten megvidámí­­totta szívünket, lelkünket egyszülött Fiával, akit értünk adott bűntől, haláltól és ördögtől való váltságul. Aki ezt komolyan hiszi, az nem tehet mást, mint ujjong; vidám lélekkel róla beszél s énekel, hogy mások is hadd hallják, s hoz­zájussanak.” (Luther) „Atyánk, Fiadat halálon aratott győzelméért új énekkel dicsőítjük, és ezért áldunk, magasztalunk téged, és ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét!” (LK) Ezt tette Jézus is -.„Magasztallak, Atyám, menny és fold Ura... Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagy­tok terhelve, és én megnyugvást adok nektek’.’ (Mt 11,25.28) Aki Jézus igája alá helyezi magát, azt Jézus hordozza inkább, mint ő az igát! És aki felöltözte már az új embert - „öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust” (Róm 13,14) -»az tud eleget tenni e kérésnek: „... intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki éne­kekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek’.’ (Kol 3,16) Ő újjászült minket az üdvösség örömhírével, „hogy mintegy első zsengéje legyünk teremt­ményeinek”. Ezt kéri Jakab: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat’.’ (Jak 1,18.22) A tanítványok örvendező kiál­tása az angyalok dicsőítő énekét is visszhangozta: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38; 2,14) Pál nem mások missziói munkaterületén végezte Isten evangéliumának pa­pi szolgálatát, beteljesítve a próféciát (lásd Ézs 52,15): „Meglátják őt azok, akik­nek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik!’ (Róm 15,21) Ez tanításának lényege a nyelveken való szólásról és a prófétálásról: „Imád­kozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is!’„...de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyel­veken!’ (íKor 14,15.19) És a Gecsemáné-kertben Jézus térdre borulva így imád­kozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg hanem a tied’.’ És ő minket is erre biztat: „Imád­kozzatok, hogy kísértésbe ne essetek’.’ (Lk 22,42.40; s lásd Mt 6,9.10.13) „...az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital!’ Jézus e kemény beszédén so­kan megbotránkoztak, és nem jártak többé ővele. A tizenkettő szószólója, Péter így vallott: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje” - az élő Isten Fia! (Jn 6,55.68-69) Mi is átélhetjük: „Ó, Jézus, terhed nem nehéz, / És gyönyörű a te igád, // És aki győzött idelenn, / Fenn örök himnuszt énekel.” (EÉ 461,4.5) ■ Garai András Anyáim napjára Anya csak egy van? Tudom, sokak számára egyértelmű, megingatha­tatlan „igen” a válasz. Bennem ez mindig nyitott kérdés volt... Természetesen engem is egy édes­anya szült meg, nevelt, igazgatta az életem útját legjobb tudása szerint, de őmellette még annyian vannak, akik nélkül nem lehetnék az, aki va­gyok. Hogy lehetne csak egy anya? Nem is értem. Valószínűleg a családom sem értette, mert a szüleimmel minden anyák napján végig­jártuk az összes nagyma­mánkat, keresztanyánkat, gyerektelen, ölelő karú nagy­­nénénket, kedves, egyedülál­ló szomszéd néninket. Min­denkit, aki vigyázott ránk, ha a szüleim nem tudtak velünk len ni; menő, csíkos sálat kötött ne- * künk ki tudja, honnan előhalászott maradék fonalakból, fél éjszaka vasal­ta számunkra az elfelejtett, de más­napra beadandó préseltvirág-gyűjte­­mény darabjait, kakaós csigát sütött hétköznap uzsonnára, vagy enge­dett tehenet fejni, pedig úgy sokkal tovább tartott. És hogy lehetett volna egyetlen anyám, amikor ő elég korán - még gyerekkoromban - beteg lett, és so­káig nélkülöznünk kellett a gyógyke­zelések miatt. És ilyenkor - utólag lá­tom csak - valahogy mindig kárpó­tolt az Isten. Hol a gyülekezetből, hol a rokonok közül szinte minden ne­héz pillanatomban kaptam felülről valakit, aki olyan szeretettel vett kö­rül, fogadott be, hordozott, ahogy csak egy anya képes. Emlékszem Eszterre, a gitártaná­romra: hogy hallgatta a titkaimat, hogy drukkolt az első kis plátói sze­relmeimnél, hogy dugott a zsebem­be egy pár új harisnyára valót, ami­kor elherdáltam a zsebpénzem. Vagy Györgyire, aki érettségire készült, de ha csipetnyi szabad időmben át­futottam hozzá, mindig félretette a könyveit, füzeteit, és a rendelkezé­semre állt. Lenke nénire, aki szerény kis nyugdíjából sokakat vendégelt meg rajtam kívül is, hihetetlen lele­ménnyel beosztva a keveset, hogy a hétvégén bennmaradt kollégistáknak vasárnap ünnepi ebédjük is legyen az istentisztelet után. Emlékszem Pálmára, aki csokis keksztortát épített nekem, mikor elő­ször töltöttem távol az otthonomtól a születésnapomat. Zsuzsára, akinél bármikor alhattam, ha vágytam egy kis egyedüllétre a kollégista évek alatt. És Évára, aki - amikor észrevet­te, mennyire rettegek a kórusunk kéthetes külföldi turnéjától - képes volt az utolsó három éjszaka mind a tizennégy távol- töltendő napomra ^ írni nekem egy-egy levelet. Ma is csodálom érte. Sok-sok „anyám” segített fi­atal papné koromban egy öle­léssel, imádsággal, néhány jó tanáccsal, tapintatos, biztató szóval. És örökké álmos kis­gyerekes anyaként egy tálca süteménnyel, egy óra szabad időt ajándékozva megértőén, f vagy szó nélkül átvéve tőlem egy-egy fölém tornyosuló fel­adatot. Szerettek egyszerű, szükség­ben lévő emberként is. Szültek vagy nem szültek, már nem is lényeges, mert mind anya, aki befogad, hor­doz, az életre segít. Körülvettek mindenütt az anyák. Mintha egy nagy folyam áradna az Is­ten szívéből rajtuk keresztül. így hát ma is sokkal tartozom. Anyák napján nem is érek körbe. Marad adósságom az év többi napjára is. Marad olyan is, amit már nem tudok annak visszaad­ni, akitől kaptam. Adom hát annak, akinek szüksége van rá: síró kisgyerek­nek, csüggedőnek, betegnek, meglan­­kadtnak, szomorkodónak. Adja rajtam keresztül az anyai és apai szeretettel is szerető Isten. ■ Füller Tímea »MEG KELL TANULNUNK VÁGYAKOZNI AZ UTÁN, AMI A MIÉNK« (SIMONE WEIL) Végállomás, leszállás! HETI ÚTRAVALÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom