Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-05-06 / 18. szám

2 -m 2012. május 6. FORRÁS Evangélikus Élet HÚSVÉT UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) - JEL 14,1-5 Új ének a Bárány követése által fakad Oratio oecumenica Nagyok és csodálatosak a te műve­id, mindenható Úr Isten, szerető mennyei Atyánk. Jézus Krisztusban testvérünkké lettél, az örök élet nyi­tottságával és örömével ajándékoztál meg. Az ő nevében kérünk, hall­gasd meg imádságunkat. Könyörgünk, Atyánk, hogy ebben a világban, ahol annyi bántó zaj, hamis hang, hazug beszéd hangzik el, szól­hasson a téged dicsérő ének, a rólad tanúságot tevő igehirdetés, a bátorsá­got, örömöt és életet ajándékozó evangélium. Könyörgünk azokért, akik csak panaszra nyithatják ki szájukat, vagy már panaszkodni sem tudnak, mert fásultan cipelik életük terheit. Te Fiadban megmutattad: szereted az embert, és nyomasztanak téged is terhei. Segíts, hogy a terhek alatt ros­­kadók meglássák: te ott vagy velük a terhek alatt. Ez adjon vigaszt, re­ménységet és erőt. Könyörgünk egyházadért, gyüle­kezetünkért. Igéd és szentségeid által arra hívtál el bennünket, hogy evan­géliumod ajándékát megéljük min­dennapjainkban. Segíts nekünk, hogy ebben az elhívatásban mindenki meg­találja azt a hangot, amelyen szólhat, énekelhet. Segíts megbecsülnünk a másikban kapott ajándékot. Ne engedd, hogy emberi hibáink, bűneink miatt hamisan szóljon egyházad hangja. Könyörgünk azért is, hogy mind­annyian úgy járhassunk ebben az életben, hogy minden kétség és fájda­lom ellenére meg tudjunk maradni a benned való reménység bizonyossá­gában. Tölts el minket újra és újra a benned való örömben, a benned va­ló élet biztonságában. Segíts meghal­lanunk a te tiszta hangodat, segíts meghallanunk mások panaszát és se­gítségkérését. És kérünk, adj nekünk is tiszta hangot, téged dicsérő ének­re induló lelket, a te vigaszodat, örömhíredet megélő életet. Nagyok és csodálatosak a te műve­id, mindenható Úr Isten, szerető mennyei Atyánk. Hálát adunk ne­ked, hogy egyházad éneke összecsen­dül az előrementek téged dicsérő énekével, és bennünket is vársz eljö­vendő országodban, ahol te leszel minden mindenekben örökkön-örök­­ké. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Dávid azonban a zsoltárait Izrael zsoltárainak nevezi. Nem akar hát azokkal kizárólagos tulajdonként csak maga dicsekedni, hanem azt akarja, hogy Izrael ismerjen ben­nük a magáéra. Mert nagyon fontos, hogy Isten népe egy igét s egy éne­ket fogadjon el. Ezért beszélünk mi, keresztyének a mi zsoltárosainkról. Ambrosius szép énekeit azért nevez­zük egyházi énekeknek, mert az egy­ház elfogadta s használja azokat, mintha tulajdon szerzeményei volná­nak. Ezért nem azt mondjuk: így éne­kel Ambrosius, Gergely, Prudentius vagy Sedulius, hanem, hogy így éne­kel, a keresztyén egyház. Mert Amb­rosius és a többi az egyházzal énekel s az egyház ővelük. Az egyház pedig akkor is megmarad, mikor ők meg­halnak, s tovább énekli énekeiket." M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) A VASÁRNAP IGÉJE Cantate vasárnapja van, a bevezető zsoltár biztatása így hangzik: „Énekel­jetek az Úrnak új éneket, mert csodá­kat tett!” Ebben a mondatban az is benne rejlik, hogy az Úrnak való éneklés belső megtapasztaláson ala­pul. Meglátni az Úr csodás tetteit, át­élni a szabadítást, megváltást, ez az indítóoka az éneklésnek. A mára kijelölt igeszakaszban is egy új ének hangzik. Senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. Ebből is az látszik, hogy az Urat dicsérő ének nem külsőleg megtanulható, hanem belülről fakad. Az ének an­nak kifejezése, ami a szívünkben la­kozik. Ilyenkor is a szív teljességé­ből szól a száj. Az Úrnak szóló ének nem megtanulható dolog. Mert ez nem profizmus, nem csupán zenei képzettség kérdése, hanem az Úrhoz tartozás kifejeződése. Ehhez belső megtapasztalás kell. Annak megtapasztalása, hogy az Úr­hoz tartozunk, hogy áron vétettünk meg. Ahogyan Pál apostol írja: „Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek te­hát Istent testetekben’.’ (íKor 6,20) Jé­zus az életét adta értünk, ez az alap­ja a dicsőítésnek. Ez parancsszóra nem működik, és megtanulni sem le­het. Hanem a megváltás megtapasz­talása ébreszti szívünkben a háladalt. A száznegyvennégyezer új éneke is kapcsolatban volt sajátos helyzetük­kel, megbízatásukkal. Az eddig történtek mondanivalóját egyetlen kérésbe és az azt magában foglaló imádságba tömöríti az ünnep kollektája: „Örökkévaló Isten, aki mindenütt jelen vagy, és mindent be­­töltesz, kérünk, lakozzál közöttünk ebben a hajlékban is: igéd és szent­ségeid által munkáld megtérésünket, Lelkeddel teremts újjá bennünket, hogy egykor színről színre láthassunk téged!” Az ószövetségi olvasmány már elhangzott, amikor a gyülekezet el­hagyta a korábbi istentiszteleti helyet. Itt az első olvasmány a Jelenések könyvének ismert fejezetéből való. A látó János tudósít az új teremtés mennyei valóságáról, ahol az Isten sá­tora az emberek közt van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük. Az evangélium Zákeus történeté­ről szól, arról, ahogy Jézus betér a vámszedő házába, majd elhangzik a csattanó: „Ma lett üdvössége ennek a háznak...” A bibliai olvasmányok után kezdő­dik a templomszentelő imádság. En­nek első része, amikor a gyülekezet - énekelve - könyörög a Szentléle­kért. Az éneket folytatva imádkozik a püspök, magasztalva Isten nagysá­gát, égen-földön túláradó dicsőségét. De ki ez a száznegyvennégyezer? Jel 7,4 alapján az Izrael tizenkét tör­zséből megjelöltek száma: tizenkét­szer tizenkétezer. Ők nem vették fel a fenevad bélyegét, hanem a Bá­ránynak és az ő Atyjának neve volt felírva homlokukra. Abban a kor­szakban, amikor a föld lakóinak túl­nyomó többsége homlokán vagy jobb kezén viseli a fenevad nevét vagy nevének számát, kifejezve az uralmá­val való azonosulását, abban a nagyon nehéz korszakban hordják ők a Bá­rány, Jézus Krisztus nevét. Mit jelent ez? A jel, pecsét min­den esetben a pecsét birtokosának tulajdonjogát fejezi ki a lepecsételt dolog vagy személy fölött, illetve a vele való összetartozás tényét jelzi. A Bárány nevét hordani annyit je­lent, mint elismerni tulajdonjogát életünk fölött, elkötelezni magunkat mellette minden helyzetben. Ez azonban nem minden korban könnyű. Ebben a fejezetben benne van, hogy két nagy táborra oszlik az emberiség: a Bárány népére és a fe­nevad népére. Akik felveszik a fene­vad pecsétjét, csak azok élvezhetnek bizonyos előnyöket. A nagy nyomo­rúság idején, amikor nem lehet az embereknek sem eladni, sem venni, ha nincs rajtuk a fenevad bélyege, ezek a hűségesek a Bárány türelmé­vel hordoznak minden nehézséget, és hűek maradnak ahhoz, akinek ne­vét a homlokukon viselik. Pontosan az ellenkezőjét fogják képviselni annak, amit a föld lakói­nak túlnyomó többsége cselekedni fog. Akkoriban Jézus nevét viselni nem lesz könnyű, hanem komoly kö­vetkezményeket von magával. De a száznegyvennégyezer kitart a ne­héz helyzetben, helytáll minden kö-Hálát ad Istennek a dicsőségénél is nagyobb irgalmáért, amellyel eljött közénk a világba, hogy üdvösséget szerezzen nekünk. A folytatást pedig érdemes szó sze­rint idézni: „Végtelen irgalmadért kérünk: ne vesd meg kezünk munká­ját, hanem használd fel üdvözítő akaratod szolgálatára ezt a templo­mot és mindazt, ami benne van. Gyújtsd össze benne a te népedet nemzedékről nemzedékre, és szen­teld meg a te Lelkeddel. Hirdettesd benne tisztán a te evangéliumodat, és nyisd meg előtte a gyülekezeted fü­lét és szívét. Teremtsd benne újjá a te gyermekeidet az új élet vizével, táp­láld őket a mennyből alászállt kenyér­rel, és tisztítsd meg őket az új szövet­ség vérével. Tekints kegyelmesen mindazokra, akik téged keresnek ezen a helyen. Szánd meg azt, aki éle­te terhét teszi le előtted. Szenteld meg azt, aki szíve örömét tárja eléd, és emeld fel az elesettet. Légy ereje a gyengének, támasza a botladozó­nak. Bocsásd meg bűnét annak, aki hozzád tér, és ajándékozd meg azt, aki áldásodat kéri. Mindazokért pe­dig, akik azt sem tudják, hogy mit és hogyan kérjenek, esedezzék a te Lel­ked kimondhatatlan esedezéssel, és teljesítsd rajtuk a te jótetszésedet, mi­rülmények között az antikrisztusi nagy nyomorúságban az Úr iránti hű­ségben, győzelmesen. Az ige még ezt írja róluk: ezek kö­vetik a Bárányt, ahova megy. Köve­tik Jézust mindenhova. Nemcsak oda, ahova kényelmes. Hanem ak­kor is megmaradnak mellette, ha an­nak ára van, ha az kellemetlen, szenvedéssel jár, sőt esetleg vértanú­ság a következménye. Eckhart mester írja: „Vannak em­berek, akik addig követik a Bárányt, amíg úgy megy, ahogy nekik tetszik, ha viszont nem az ő szándékuknak megfelelően megy, akkor visszafor­dulnak.” Szintén tőle olvasható: „Egy mester azt mondja, a halál ál­tal élünk. Ha meg akarok enni egy tyúkot vagy egy marhát, annak előbb meg kell halnia. Az embernek magára kell vennie a szenvedést, és követnie kell a Bárányt szenvedés­­ben-szeretetben. Az apostolok egy­formán magukra vették a szenvedést is, a szeretetet is, ezért volt számuk­ra olyan édes minden, amit elszen­vedtek; olyan édes volt nekik a ha­lál, akár az élet.” Tagadhatatlan, hogy Jézus követé­se áldozatot követel. Hiszen könnyű addig ragaszkodni Jézushoz, amíg az semmibe sem kerül. Az első keresz­tyének azonban saját bőrükön érez­ték ennek az árát, állandó életveszély­ben voltak. Számukra napi döntés volt, hogy ragaszkodnak-e Jézushoz akkor is, ha ezért üldöztetés vagy vér­tanúság a részük. Vajon mi tudjuk-e a mi sokkal könnyebb körülményeink között iga­zán vállalni a Bárányt, követni, aho­vá megy? Tudjuk-e vállalni azokat a feladatokat, amelyeket ő ad nekünk? Engedjük-e, hogy Jézus érvényesítse előtt ajkukra jönne a szó. Hallgass meg mindenkit, aki hozzád kiált ezen a helyen, egyszülött Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örök­­kön-örökké.” A nagy könyörgés után következik a templomszentelés rövid, tömör mondata. A püspök áldásra emeli kezét, és ezt mondja: „Az Úrnak szentelt legyen ez a templom, az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!” Itt már túl vagyunk emberi szándé­kokon, a gyülekezet, az egyház igye­kezetén, az összefogás erején. Igazi ma­gasfeszültség ez, ahol az Isten neve hangzik, a név, amelyben erő van. Olyan erő, amely nemcsak köveket és téglákat épít egymásra, de emberi éle­teket is formál, teremt újjá. Ő teheti és teszi kezünk munkáját lakóhelyévé, hogy a véges befogadja a végtelent. Isten szolgája a szentelő mondatot követően így folytatja: „Áldott legyen mindenki, aki átlépi küszöbét, hogy az örök és irgalmas Istent imádja lé­lekben és igazságban! Lakozzék e szent helyen Isten dicsősége! Épüljön benne szeretetben a Krisztus gyüle­kezete Isten templomává a Lélek egységében nemzedékről nemzedék­re! Ámen.” Erre válaszként hangzik a jelen levő lelkészek és a gyülekezet ké­rése: „Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk!” Az Isten házában - az új templom­ban - hangzik az ige, és részesülhe­tünk a szentségekben. Ezért szép, ha a templomszentelés alkalmával van keresztelő is, de elengedhetetlen, személyes életünkben tulajdonjo­gát, amelyet kereszthalálával szerzett? Dietrich Bonhoeffer a Követés című könyvében hangsúlyozta, hogy a ke­gyelem nem olcsó kegyelem. A kegyelem ingyen való, mégis drága. Ára van: mindent oda kell ad­nunk érte, nem lehet úgy elfogad­nunk, hogy mindazt meg akarjuk tartani, amin szívünk eddig csün­gött. Isten végtelen szeretetére más­ként nem felelhetünk, mint teljes odaadással és bátor engedelmes­séggel. A kegyelem nem mentesít Jé­zus követése alól, hanem odaadás­ra késztet. Ha ez megvan bennünk, akkor ju­tunk el odáig, hogy valóban di­csérni tudjuk az Urat. Ha meglátjuk kegyelmének nagyságát, hogy áron vétettünk meg, akkor háladal ébred szívünkben a nehézségek közepet­te is. Ha kitartunk a nehéz időszak­ban, és megőrizzük hitünket, akkor eljön az a nap, amikor győztesen a mennyei kórusban énekelhetünk. Ha a sötét időkben is hirdetjük, kö­vetjük a Bárányt, akkor vagyunk fel­készültek az új ének éneklésére, akkor tagjai lehetünk a mennyei kó­rusnak, amely az Urat szemtől szemben örökké dicsőíti és ma­gasztalja. ■ Verasztó Teodóra Imádkozzunk! Urunk! Köszönjük, hogy életedet adtad értünk. Kérünk, segíts, hogy áldozatodra teljes oda­adással válaszoljunk, vállaljuk a te követésedet akkor is, ha annak ára van. Segíts, hogy dicsérjünk téged a nehézségek közepette is, hogy egykor a mennyei kórusban énekelhessünk! Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS -L SAROK hogy legyen úrvacsora. Az úrvacso­rái liturgiában nincs semmi „külön­leges” de részei lehetünk a mindig is­métlődő csodának: látjuk és ízleljük, hogy jó az Úr! A megszokott, drága szavak között egyetlen, csak itt elhangzó mondatot találhatunk, a nagy hálaadó imádság betétmondatával: „Méltó és igaz, il­lő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk neked, min­denható Istenünk és Atyánk, a Jézus Krisztus által, aki a keresztfán maga lett értünk templom, oltár és áldozat, hogy feltámadása erejével élő lelki házzá építsen fel minket." Ezzel pe­dig eljutunk a templom legmélyebb jelképtartalmához. A templomszentelés ritka és áldott pillanat, a hálaadás, könyörgés és a re­ménység nagyszerű alkalma. Embe­rek igyekeznek, építenek, alkotnak, de az Isten áld, és tesz ezáltal teljessé. Emlékezzünk a zsoltáros szavára: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők.(...)De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget’.’ Ez a mi reménységünk: a jó néhány új magyar evangélikus templom nemcsak egyházunk szorgalmát di­cséri, hanem az Isten nagyságát és ajándékozó szeretetét is. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Az Úrnak szentelt legyen e ház A templomszentelés liturgiája 3. ► A korábbi istentiszteleti helytől való - hálaadó - búcsúzás, a rendezett, jelképes értelmű átvonulás, a kapuk liturgiája, a bevezető zsoltár, a Ky­rie és a Glória ráhangol a ritka és páratlan eseményre, a templomszen­telésre. Ennek formáját és tartalmát vesszük ma nagyító alá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom