Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-15 / 2. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2012. január 15. m 5 Mi, „falusiak'!.. Gyorsjelentés egy zsugorodó világfaluból Közel és mégis távol Mindig is városban éltem, és számomra „természetes” hogy kevés kivételtől eltekintve nem tudom, ki lakik az utcában, a szomszéd házban vagy - ad absurdum - a társasházunk többi emeletén. Sajnos mifelénk nem szoktak köszönni egymásnak az utcabeliek sem, még ha látásból régóta ismerősek is egymás számára. Az, hogy a kis bolt és a közeli étterem tulajdonosával régóta fennálló ismeretségünk immár baráti és közvetlen - talán olyan kivétel, amely erősíti a fenti „szabályt” Egy régi nyaralás alkalmával falun töltöttem néhány napot. Nagymamámmal gyalog mentünk a boltba. Ő sem ott élt, ahol nyaraltunk, a közeli nagyobb városból a falucskába, nyári kis házába csak ritkán ment az unokákkal. Mégis mindenki ismerősként üdvözölt minket, engem is, s ezt én, a „pesti” unoka, ámulva és megilletődötten figyeltem. Tetszett... Az emberek, mi mindannyian rohanunk; űzöttek, bizalmatlanok és gyanakvók lettünk, emberi, családi kapcsolataink néha (de inkább sokszor) zűrösek, a három lépés távolságot egyre inkább betartjuk. Pedig... egyébre sem vágyunk, mint egy jó szóra, nem formális érdeklődésre, arra, hogy megkérdezzék, hogy vagyunk - és nem hiszem, hogy mindenkinek annyira kihűlt volna a szíve, hogy egyáltalán ne érdekelje a másik ember, akivel egy városban, egy kerületben, egy utcában, egy házban él. Lehet, hogy csak szemérmesek vagyunk, nem merünk közeledni, nem akarunk tolakodni, határt sérteni, így hát csak csendben bezárkózunk falaink közé, és magányunkat megszokottnak tekintve belefeledkezünk abba, amit a tévé nyújt - s máris elértünk ahhoz az abszurd jelenséghez, amelynek mindannyian részt vevő alanyai vagyunk. A tömegkommunikációs eszközök révén szinte azonnal és szinte mindent megtudunk a világról és a benne élő emberekről. Hősökről és antihősökről. Egyszerű emberekről. Világvégi helyek lakóiról. Globális gazdasági és pénzügyi válságról, háborúk áldozatairól, éhínségekről, természeti csapásokról, lottómilliárdosokról, hercegi esküvőkről, kínos politikai botrányokról. Tényekről és pletykákról. Mindenkiről mindent és azonnal. Mint egy faluban... Egy gigantikus falu A globális falu (global village) fogalmát Marshall McLuhan kanadai médiateoretikus alkotta meg az 1960-as évek elején. A kifejezés arra utal, hogy az elektronikus kommunikációs technológiák fejlődésével a világ oly mértékben vált összekötötté vagy „kicsivé”, mint egy falu, amelyben az emberek gyorsan kommunikálnak, és minden eseményről szinte azonnal értesülnek. A globális falu fogalmával harminc évvel korábban megjósolta a world wide web, azaz az internet létrejöttét. McLuhan a globális falu kifejezést A Gutenberg-galaxis című könyvében használja először: „Az azonban bizonyos, hogy az elektromagnetikus felfedezések újra létrehozták minden emberi viszonylatban az egyidejűség »mezőjét«, úgyhogy a mai emberiség családja most a »globális falu« állapotában él. Az egyetlen korlátozott térben élünk, amelyben a törzsek dobjai visszhangzanak.” És: „Mivel a világ elektronikusan össze van kötve, ezért nem több, mint egy falu.” De milyen népek is élnek ebben a faluban? Ha a szakemberek által készített felmérések alapján a Föld hétmilliárdos lakosságát egyetlen százfős faluba sűrítenénk, és az ott élő 100 ember arányosan reprezentálná a Föld teljes népességét, akkor lenne köztük 57 ázsiai, 21 európai, 14 amerikai és 8 afrikai. Lenne 52 nő és 48 férfi; 30 keresztény és 70 nem keresztény; 89 hetero- és 11 homoszexuális. 6 személy kezében összpontosulna Földünk vagyonának 59%-a, ők mindannyian az USA-ból származnának. 80 ember nyomorban élne, 70 analfabéta volna, 50 éhezne és alultáplált lenne. 1 haldokolna, 1 éppen akkor születne, 1 fő (!) rendelkezne számítógéppel, és csak egyiküknek lenne egyetemi végzettsége... Te ma egészségesen ébredtél? Szerencsés vagy! A világon egymillió ember nem fogja túlélni ezt a hetet. Ha nem élsz háborús övezetben, nem ismered a börtön magányát, a kínzások fájdalmát, az éhezés gyötrelmét, a halálfélelmet, jobb helyzetben vagy, mint 500 millió ember ma a Földön. Szabadon gyakorolhatod a vallásodat, és félelem és üldözés nélkül járhatsz a templomodba? Akkor szerencsésebb vagy, mint 3 milliárd (!) embertársad a világon. Ha van hűtőszekrényed, ráadásul élelmiszerrel tele, ha van az évszaknak megfelelő ruházatod, van tető a fejed felett, és ágyad, ahol álomra hajthatod a fejed, akkor sokkal gazdagabb vagy, mint a Föld lakosságának 75%-a. Ha van bankszámlád, és még készpénz, étkezési jegy is van a zsebedben, akkor olyan privilégiumaid vannak, amelyekkel a Föld népességének csupán 8%-a rendelkezik. Ha még élnek a szüleid, és együtt vannak, olyan különlegesen ritka és szerencsés személy vagy, mint kevesek ezen Földön. Végül, ha ezeket a sorokat e-mailen küldeném el neked, kedves Olvasó, és tudod fogadni, akkor még szűkebb kiváltságos kör tagjának érezheted magad, hiszen van asztali számítógéped vagy laptopod, ismered és használod az internetet. És azáltal, hogy az EvÉlet hasábjain találkozol ezekkel a sorokkal, azért (is) érezheted magad kivételesnek, mert tagja vagy egy közösségnek, vannak barátaid, ismerőseid, akikkel közös ügyet képviselsz és szolgálsz. S ami szintén lényeges szempont: nem tartozol azon több milliárd ember közé, akik még olvasni sem tudnak, így az emberi élet szellemi téren legjelentősebb építő és gazdagító ajándékától is meg vannak fosztva. Globalizált idegenség E falu lakóiként tehát sok szempontból vagyunk szerencsések és áldottak. És bár a globális faluban hasonló gyorsasággal terjednek a nagyvilág információi, mint a kis vidéki települések zárt életközösségében, a kettő között mégis akad egy jelentős különbség. A nagyvilág kis faluvá zsugorodása mégsem tesz bennünket „igazán” falusivá: minél „globálisabbak” vagyunk, annál kevesebbet tudunk a közvetlen környezetünkben élő embertársainkról. A globális falu információzuhataga egyre inkább csupán saját zárt világunk részét képezi (sokszor teljesen öncélúan), miközben közvetlen környezetünk mikrovilága, a mellettünk élő „másik ember” egyre idegenebbé válik. Sőt egy idő után saját személyiségünk lényege, magva is egyre távolibbá, ismeretlenebbé, idegenebbé válik a számunkra... A szociálpszichológia jól ismeri a modern tömegkommunikációs és multimédiás technikai eszközök hatására felerősödő negatív pszichés jelenséget, az úgynevezett elidegenedés folyamatát. Maga a lelki folyamat nem feltétlenül a műszaki eszközök közvetlen hatásának következménye, de tény, hogy azok nem kellően tudatos használata felerősíti ezt a káros, lélekromboló tendenciát. Az információáramlás mesterséges formáit lehetővé tevő eszközök (rádió, televízió, internet, mobiltelefon) kritikátlan, kontrollálatlan, (mértéktelen használata fokozatosan elszemélyteleníti az adó és a vevő közti információátadás teljes folyamatát. A jelenség úgy is felfogható, hogy minél több mesterséges eszközzel veszi körül magát az ember, személyiségének annál több „darabját” helyezi önmagán kívülre - vagyis egyszerre idegenedik el saját környező világától és önmaga tudattalanná váló lélekrészei miatt saját lelki mélységeitől, önmaga lényegétől is. Az elidegenedés jelensége azonban nem csupán ebben a két - horizontális - irányban megy végbe. A lélektan felismerései mellett és azokon túlmutatva a teológiai reflexió egy harmadik, vertikális irányt is feltár, és rámutat arra, hogy a globális falu lakója a létezés ősforrásától, a lét alapjától, Istentől is elidegenedik. Valóságos kapcsolatok és a szeretet cselekedetei És ezen a ponton szembesülünk a kikerülhetetlen kérdéssel: mi az, ami ebben a globálissá váló faluvilágunkban képes ezt a romboló tendenciát megakadályozni, feltartóztatni vagy legalább valamennyire mérsékelni? Mi az, ami megtart, és megóv az elidegenedés süllyedésétől? A sokféle irányban tájékozódó lehetséges válaszok között talán három dolgot érdemes megemlíteni: kapcsolat, közösség személyesség. Mindhárom rendelkezik megtartó erővel, s mindegyik benne foglaltatik a másik kettőben, ám nem mindegy, milyen minőségben fordulnak elő egy ember életében. Az ember társas lény, nem képes kapcsolatok nélkül élni. Csakhogy a pusztán elektronikus formákra redukált kapcsolattartás lelki értelemben meglehetősen szegényes és sivár; az embernek „hús-vér” kapcsolatokra van szüksége személyiségének teljes értékű lelki-szellemi kibontakozásához. Egy internetes közösség tagjának lenni nem rossz dolog; azt azonban aligha lehet kétségbe vonni, hogy egy ilyen közösséget nem hasonlíthatunk össze egy olyan közösséggel, amelynek tagjai nem a virtuális, hanem a fizikai térben jönnek össze, hogy valóságosan együtt legyenek úgy, hogy látják egymást, hallják egymás hangját, és beszélgetés közben a másik szemébe tudnak nézni. Az elektronikus médiumokon keresztül kétségtelenül megjelenhetnek, átjöhetnek a személyesség egyes - akár lényeges - vetületei; ám a fenti két példából már világosan kiderül, hogy a valódi személyesség értékének átadásához teljes jelenlétre van szükség. Mi, „falusiak” immár olyan világot alkottunk magunk köré, amelynek elszabadult erői a kapcsolatokat, a közösségeket és a személyességet is rombolják és gyengítik. Mit tehetünk hát azért, hogy ezek a megtartó erők ne vesszenek ki az életünkből? A lutheránus teológiának van egy kulcsfontosságú tétele, a sokak számára elcsépelten hangzó hitbőlfakadó jó cselekedetek, amelyek spontán megélése és magától értődő gyakorlása egészen bizonyosan fenntartja, erősíti, elmélyíti és megtartó erővel tölti meg emberi kapcsolatainkat, közösségi életünket és személyességünk mások számára sokat jelentő értékeit. S bár a teológiai reflexióban megkerülhetetlen szerepe van az istenhitnek, anélkül hogy e végtelen ősforrás jelentőségét relativizálnánk, hadd fejezzük ki most egyszerűbben e súlyos mélységű teológiai fogalom lényegét: azt, ami a legfalanszterikusabb globális faluban is megóv az elidegenedéstől, és az örökkévalóság távlatába helyezve őrzi meg társas kapcsolataink értékét, saját személyiségünk lényegét és létezésünk isteni gyökereinek tudatát - úgy hívják: a szeretet cselekedetei. ■ Kőháti Dóra - Petri Gábor
