Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-25 / 12. szám
6 41 2012. március 25. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Reménység a reménytelenségben Vörösmarty Mihály (1800. december 1. -1855. november 19.) ► Március 15. alkalmából új állandó kiállítás nyílt a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékmúzeumban. A „Hol reményben, hol bánatban”című kiállítást - az évfordulót megelőző nap délelőttjén - L. Simon László költő, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke nyitotta meg. A szülőhely új állandó kiállítása arra vállalkozik, hogy bemutassa Vörösmarty Mihály életútját, és közben ráirányítsa a figyelmet arra, hogy költői világában föld és menny, áhított világ és valóság, kétségbeesés és remény, kétely és hit kettősségei mindig új meg új dimenzióban mutatkoznak meg. Emlékezésünk szűk keretei között csak Vörösmarty költészetének alaphúrjait pendíthetjük meg: a tragikumot, amelyből erő és szépség, sőt remény is árad. Alkatilag hajlamos volt a búskomorságra, és sorsa sem kedvezett neki. Nagy belső terheket hordozott; anyagi gondok között töltött ifjúkor, megözvegyült, szegénységgel küszködő édesanya... Vörösmarty Mihályt két szenvedélyes érzelem, a hazaszeretet és a szerelem tartotta hatalmában, amely több kínt, mint örömöt adott a költőnek fiatal éveitől az utolsókig. ■ Pátkai Róbert Egyik végzete a haza szeretetének mély, személyes átélése volt. A hazafias gondolkodást apjától és a magyar íróktól szívta magába. Megismerte Kisfaludy Károly, Berzsenyi Dániel költészetét. Huszonnégy éves korában kapcsolatba került Szemere Pállal, Toldy Ferenccel és Deák Ferenccel. Falun élve közel került a néphez; János öccse így emlékezett vissza: „...a népmondákat, meséket, nótákat különös figyelemmel hallgatta. (...) A kukoricafosztáskor és szőlőszüretekben nagy élvezettel volt.” Az 1830-as évek elején megindult nemzeti függetlenségi mozgalmak feszült társadalmi légkörében cselekvőkedve megnövekedett, szenvedéllyel vetette bele magát a Magyar Tudós Társaság - a későbbi Magyar Tudományos Akadémia - munkájába. Javaslatot készített - Toldy Ferenccel - az akadémia szótári munkálataihoz, részt vett az 1832-ben napvilágot látott első akadémiai helyesírási szabályzat, majd a nyelvtan (A magyar nyelv rendszere, 1846) kidolgozásában, a Magyar tájszótár elkészítésében, magyar-német, német-magyar szótárt szerkesztett. Élethossziglan összekapcsolódott lelkében és verseiben a haza és az emberiség ügye, hajtotta a nemzeti megújhodás vágya. Negyvenéves korára, a halott nagyokat is megelőzve, az ország első költőjének számított, akinek szavát leste a nemzet. Az irodalmi közvélemény Kisfaludy Károly halála (1830) után őt tekintette a magyar irodalom vezéregyéniségének. A magyar irodalmi élet központi alakja lett, Petőfi is hozzá fordult segítségért. # # # Költői pályájának első szakaszában (1823-27) a nemzeti öntudat ébresztőjeként értékelhetjük. Vörösmartynál a történelmi múlt tisztelete összefonódott a nemzeti függetlenség igényével. A húszas években erősödő nemzeti ellenállás felfűtötte alkotókedvét. Megszületett a Zalán futása. Hősi eposzának célja a nemesség felrázása, tettre sarkallása volt a múlt példájával. De mivel az 1825-ös országgyűlés sem váltotta valóra reményeit, ráébredt az igazságra: nem elegendő a múlt dicsőségének idézése - költészetét tehát bámulatos tisztánlátással a múltból a jelen felé fordította. Ez a teljes azonosulás a haza ügyével, amelyet mindig az emberiség összefüggésében szemlélt, nem járhatott kétségek, fájdalmak, hullámzó érzések, nagy letörések nélkül. Gyötörte az ország sanyarú helyzete, nyomasztotta a történelmi körülmények terhe. Állandóan kísértette a nemzethalál látomása. Kínozta mindaz, amit nemzetében bajnak, hibának látott. Szerepet vállalt a politikai küzdelmekben is. Kapcsolatba került Széchenyivel, Kossuthtal, Wesselényivel. 1848. március 15-ét Szabad sajtó című versével üdvözölte. Eötvös József \állás- és közoktatásügyi miniszter még ez évben felajánlotta neki a pesti egyetem irodalmi tanszékét, de nem fogadta el. Július 10-én a bácsalmási választókerület, Kossuth ajánlására, a költőt országgyűlési képviselőjévé választotta. 1849 júniusában, a Habsburg-ház trónfosztása után Kossuth a kegyelmi törvényszék közbírájává nevezte ki. Követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra. A szabadságharc leverését követően osztozott a honi bujdosók sorsában, összetört testi-lelki állapotban élte át a nemzet gyászát. „Setét eszmék borítják eszemet. (...) Mi a világ nekem, ha nincs hazám?” - olvassuk az Emlékkönyvbe című versében. A Széchenyi István fellépése nyomán megélénkült politikai élet, majd az 1832-36-i reformországgyűlés hatására figyelme egyre inkább a kor társadalmi és nemzeti küzdelmeire, a közélet problémáira terelődött. Az 1836-ban írt Szózat fordulópontot jelentett pályáján: a múlt ösztönző példáit idézve buzdított, és igyekezett erőt adni a reformküzdelmekhez. A magyarság múltját az egész emberiség története részének tekintette. De - és ez a nagy dolog - hazafias költészetének minden borongásán, kétségbeesésén keresztültört régebben is, később is a nemzet talpra állására lelkesítő erő és a remény a reménytelenségben. A Szózatban egy jobb kor reménysége és a nemzet sírjának képe váltja egymást, de a költemény végkicsengése a tántoríthatatlan helytállásra való buzdítás: „Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.” Bizonyos értelemben hasonlóság figyelhető meg a Szózat és a Himnusz között, hiszen mindkét költemény fő kérdése az, hogy kiérdemelte-e a magyarság a jobb sorsot. A Szózat szintén végigvezeti az olvasót a múlt eseményein, de csak a dicsőséget, a győzelmeket mutatja be konkrét képekben, a negatív dolgok, vereségek általánosabban jelennek meg. Míg Kölcsey a Himnusz középpontjába az Istenhez való fohászkodást helyezi, Vörösmarty mozgósít: a jobb sors elérése érdekében cselekvésre, munkálkodásra szólít fel. Ez a reformkor hangja, a nemzeti romantika jellemzője. Egy évvel a költő halála előtt, 1854-ben, a krími háború idején keletkezett rapszódiája, A vén cigány a Bach-korszak borzalmai miatti kétségbeesését és vívódását tükrözi. Soraiban vad, tomboló fájdalom zokog: „Isten sírja reszket a szent honban”, a végén mégis megszólaltatja a jobb jövő reményét. Hirtelen abbahagyja az eszeveszett, keserű, gondűző mulatozást: „Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, / Lesz még egyszer ünnep a világon...” Babits Mihály A férfi Vörösmarty című tanulmányában az őrült elme versének nevezte A vén cigányt. A költő valóban a költészet határáig jut el, a romantikus líra lehetőségeinek végpontjáig. Ez a végpont jelentkezik abban, hogy a vers negyven százaléka refrén, ellentmondva mindenféle poétikai szabálynak. Mindezt talán azért, hogy a refrén belevésődjék agyunkba, meg azért is, hogy reményt adhasson a reménytelenségben. Valóban igaz, hogy Vörösmarty alkatilag hajlamos volt a szomorúságra, a lehangoltságra, és a sors sem kedvezett neki. Mégis, érdemes figyelemmel lenni arra, amit Gyulai Pál Vörösmarty életrajza című monográfiájában megfogalmazott: a költő mégsem volt az a merev, zord, kriptaszagú szobor - amilyennek sokszor egyoldalúan a tankönyvek mutatják -, aki egyebet sem tett, mint nemzete sorsán búsongott, vívódott. Volt egy vidám társasága, tagjai között például Deák Ferenccel, de főképp írókkal, költőkkel. Belőlük állt a hírneves pesti Csiga vendéglő törzsközönsége. Mulatoztak, vitatkoztak, de jártak vadászni is. Híresek voltak a szüreti mulatságaik. Ezt a másik Vörösmartyt tükrözi a Fóti dal, a Csongor és Tünde, A fátyol titkai és több tréfás verse. Az igaz viszont, hogy a forradalom bukása után eluralkodott rajta a búskomorság, s ezt csak fokozta tüdőbetegsége, legjobb barátainak hiánya és egyre súlyosbodó anyagi helyzete. # % * A Vörösmarty életét átszövő másik tragikus érzés a szerelem. Húszéves alig múlt, amikor reménytelen vonzalom támadt benne Perczel Etelka iránt - ő annak a földbirtokosnak, Perczel Sándornak volt a lánya, akinek a családjánál az ifjú nevelősködött. Ez a seb évek múltán is sajgott. A lassan kialvó szenvedély emléke azonban folyvást megtermékenyítette Vörösmarty költészetét: „És neked, ki szívkihalva, / Élsz magadtól iszonyodva, / Kell-e még halál?” (Az elhaló szerelem) Negyvenes éveiben aztán új szerelem ejtette rabul. A nála huszonhat évvel fiatalabb Csajághy Laura iránti ostromló vágyból szépséges költemények születtek. Kétesztendei várakozás után elnyerte az imádott lány kezét, de híres verse, A merengőhöz elárulja, hogy menyasszonya szívét nem kapta meg: „Hová merült el szép szemed világa? / Mi az, mit kétes távolban keres?" Sorsom te vagy - vallja meg Laurának. Az ilyen mély, mindent odaadó érzés magában hordja a beteljesületlenséget - a magyar szerelmi líra gyönyörű darabjai születtek ebből a Vörösmarty életét átszövő tragikus érzésből. * * * Befejezésül néhány életrajzi adat: Vörösmarty Mihály 1800. december í-jén született Pusztanyéken, elszegényedett katolikus nemesi családban. Apja, Vörösmarty Mihály gazdatiszt, majd bérlő, anyja Csáty Anna. Nyolc testvére volt. Középiskoláit 1811-től a székesfehérvári cisztercieknél, 1816-tól a pesti piaristáknál végezte. 1817-ben apja meghalt. A család nehéz anyagi helyzete miatt már a következő évben, tizennégy évesen, Perczel Sándor földbirtokos három fiának nevelője lett Pesten. Közben elvégezte a pesti egyetemet, 1826-ban letette az ügyvédi vizsgát. 1830. november 17-től az Akadémia rendes tagja. Rendszeres fizetést kapott. 1841-ben ismerte meg Csajághy Laurát, későbbi feleségét. Négy gyermekük született: Béla, Ilona, Erzsébet és Mihály, ez utóbbi kisgyerekként meghalt. Vörösmarty betegsége 1853 őszén fordult komolyabbra. 1855. november 19-én halt meg Pesten, november 21- én temették el. Temetésén óriási tömeg vett részt, néma tüntetés volt ez a Bach-korszak ellen. Deák Ferenc, aki gyámja is volt Vörösmarty gyermekeinek, országos gyűjtést indított özvegyen maradt felesége, Laura és hátramaradt árvái számára, ám a gyűjtést a hatalom betiltotta. így Deák a maga jogán írt nyolcszáz személyes levelet: nem kéregét, hanem kér az erkölcsi kötelezettség jegyében. Sok pénzt gyűjtött össze, amellyel gondosan és tételesen elszámolt a gyámhivatalnak. A reformkorszak legnagyobb nemesi költőjének, Vörösmarty Mihálynak a síremléke a Kerepesi temetőben áll. A szerző az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke (London) Aradi relikviák Kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban ► Március 15-én alig lehetett megtalálni az aradi relikviákból összeállított kiállítást, a válogatást az egykori Ereklyemúzeum kincseiből. Egy félig nyitott ajtó és az eltakart plakát nehezítette a látogatók "kozódását a budai vár* Hadtörténeti Intézet °umban... s 1948-ban, az évfordulón a kétezer-ötszáz darabos készlet legszebb, legféltettebb tárgyait mutatták be... A Ceausescu-diktatúra a sötét raktárak mélyére száműzte a hatalmas anyagot. Hosszú szünet után, az 1990- es évektől lehetett újból bemutatni. Egyre több helyen, új és új szempontok alapján láthattuk az értékes relikviákat. Ezekből nyílt kiállítás március 13-án Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében Volt egyszer egy múzeum - Válogatás az egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseiből címmel. Görgey Artúr honvéd tárnok pisztolykészlete fo' a látogatót. A mellette . vitrinben a III. zászlóaljban harcolók személyes tárgyait láthatjuk, de itt van Szemere Bertalan miniszterelnök tintatartója, távolabb Kossuth-bankók, aláírásklisé a bankjegy nyomtatásához. Bepillanthatunk a várbörtön hétköznapjaiba. Az asztalon Somogyi József hadnagy faragott sakk-készlete, Knothy Ödön bilincse, Nagy József felesége számára készített díszdoboza. A falon Rákóczy-Parchetich Hugó nemzetőr finom vonalú akvarellje a legtovább raboskodó Virágh Gedeon őrnagyról. A terem közepén hosszú, keskeny vitrinben gróf Vécsey Károly tábornok relikviái: tányérja, zsebkendője, kitüntetései. Egy másik vértanú, Leiningen-Westerburg Károly portréja (Barabás Miklós alkotása), porcelánkészlete, Kiss Ernő csappantyús pisztolya (iparművészeti remeklés), opálgombjai díszöltönyéről... Ritka tárgyakat láthatunk a benti szobában: Kossuth Lajos lőfegyvert rejtő sétapálcáját, házi sapkáját a turini számkivetésből. Petőfi Sándor nagyon szép, gyöngydíszes dohányzacskóját, gróf Batthyány Lajos sapkáját, díszfokosát, szemfedelének darabkáját. Damjanich János honvéd tábornok míves pisztolykészletét, csákója fehér tollát, mankóját, amellyel a bitófáig botladozott. Az utolsó falfelület a kiteljesedett dráma. Thorma János festménye a kötél által kivégzett kilenc férfit mutatja. Horváth József alkotása a négy főbelőtt utolsó perceit álmodja a vászonra. A nép sóhajtását: „Elvégeztetett!” És mi, kései utódok egy pillanatra megállunk. Fejet hajtunk gondolatban a megelevenedett múlt előtt. Bátor hőseink előtt, akik néhány órára most emberközelbe kerültek. Szinte halljuk az idő palánkja mögött búcsúszavukat, és látjuk biztató tekintetüket. ■ Fenyvesi Félix Lajos A kiállítás május 21-ig tekinthető meg. A múzeum március 31-ig keddtől vasárnapig 10 és 16 óra, április í-jétől 10 és 18 óra között tart nyitva.
