Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-03-25 / 12. szám

2 -m 20X2. március 25. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio BÖJT 5. VASÁRNAPJA (JUDICA) - ZSID 7,24-27 A tökéletes főpap oecumenica Igazságos és könyörületes Urunk! Hálát adunk azért, hogy Jézus Krisz­tusért Atyánkként szólíthatunk meg. Magasztalunk végtelen kegyelme­dért, hogy mélyre hajoltál értünk a kereszten. Nem ítéleted pusztító erejével versz végig rajtunk, aho­gyan megérdemelnénk, hanem in­kább hűségeddel és oltalmazó szere­­teteddel ölelsz körül. Köszönjük neked a böjt ajándéka­it, a veled és önmagunkkal való ta­lálkozás lehetőségét. Add, hogy az ünnepre készülve egyre inkább ki­nyíljon, kibontakozzon számunkra ennek a drága időnek a gazdag tar­talma. Te, aki igazán látsz minket, végy kezedbe, formálj, ahogyan a fa­zekas dolgozik az agyaggal. Hadd újuljunk meg, alakuljunk át, hadd le­hessünk olyanokká, amilyennek te megálmodtál minket. Köszönjük életet megtartó igédet, szavadat. Köszönjük, hogy volt ma is friss, útbaigazító üzeneted a szá­munkra. Köszönjük Jézus Urunk ígéretét, amely ennek a szónak a ha­lálon túl is megtartó erejét hirdeti. Valljuk, hogy aki hittel fogadja, az nem merül el, nem fullad bele a minden irányból fenyegető bűnök, kölöncök, terhek, gondok áradatá­ba, hanem erőt és bátorságot kap­hat a holnapra. Urunk, irgalmadba ajánljuk az egyházat és az egész keresztyénséget. Add, hogy tanítványként mi se má­son tájékozódjunk, hanem te légy és maradj az egyetlen igazodási pont a számunkra. Legyen láthatóvá raj­tunk irgalmad, emberszereteted és akaratod. Tégy alkalmas eszközeid­dé bennünket, és ajándékozz meg azoknak az erejével, akik félelemtől mentesen képviselnek téged ebben a világban. Add, hogy a környezetünkben ne csupán aggodalommal tekintsünk körül, hanem indíts felelősségteljes, másokért áldozatot vállaló szeretet­­re. Ne hagyd, hogy érzéketlenek ma­radjunk a sokféle nyomorúság, a fáj­dalom, a panasz, az ellehetetlenülő emberi kapcsolatok, a társadalmi feszültségek láttán. Add, hogy legyen időnk meghallgatni a ránk bízottakat, kicsinyeket és nagyokat egyaránt, de add meg azt is kegyelmesen, hogy legyen bátorságunk szólni is, amikor szólni kell. Ha kevésnek, kicsinek érezzük sokszor magunkat a raj­tunk túlnövő erőkhöz képest, emlé­keztess el nem múló jelenlétedre, ha­talmad erőforrásaira. A te kezedbe tesszük le a sokszí­nű világ sokszor a számunkra is ért­hetetlen ellentmondásait. Te fékezd meg a gyűlöletet, törd le az agresszió erejét. Zárd el a keserűség, a tehetet­lenség, a düh feltörő forrásait. Könyörgünk népünkért, hazán­kért! Amikor olyan távolinak tűnik a kibontakozás lehetősége, érezhes­­sük, hogy megtartó, védelmező ke­zed nemzetünk jövőjét is hordozza. Könyörgünk minden népért és nem­zetért, az egész emberiségért. Irgalmadba ajánljuk a betegeket, szenvedőket, a halál révén állókat, a magukra maradt embereket. Kö­nyörgünk a célt vesztett életekért, az ellehetetlenült körülmények között vergődőkért. Állj a testi-lelki kínok­kal küszködök mellett nehéz óráikon. Te vezess, hogy az igazság és jogos­ság mértékét ne máshol, hanem ná­lad keressük, megmentő és oltal­mazó Urunk. Ámen. EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED. ÉLEDT Böjt ötödik vasárnapja Krisztust mint az új szövetség főpapját állítja elénk. A Zsidókhoz írt levél hetedik fejezetéből kijelölt szakasz nem értel­mezhető helyesen a kilencedik feje­zetben olvasható kijelentés nélkül: „Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sá­toron át jelent meg amely nem em­berkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha ba­kok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek ál­tal önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisz­títja lelkiismeretünket a holt cseleke­detektől, hogy szolgáljunk az élő Isten­nek” (Zsid 9,11-14) A levél szerzője itt mindenekelőtt a főpap kettős funkciójára mutat rá: egyrészt Isten elé kell lépnie, hogy közbenjárjon a rábízottakért, más­részt az értük bemutatott áldozat vérével meg kell tisztítania őket a bűntől. Az ószövetségi főpap csak a temp­lomnak az Isten mennyei lakóhelyét jelképező, kárpittal elválasztott leg­belső szentélyébe léphetett be, de va­lósággal nem jelenhetett meg Isten mennyei trónja előtt, hogy a népért közbenjárjon. Az általa bemutatott áldozat vére is csak külsőleg tette tisz­tává azokat, akikért felajánlotta. A bűn azonban nem külsőleg szennyezi be az embert, hanem a szí­vét és a lelkét teszi tisztátalanná. A bakok és bikák vére, amellyel az ószövetségi főpap évente, az engesz­telési napon meghintette a gyüleke-A böjti vasárnapok tematikája hal­latlan nagy kincs. Lehet ugyan úgy élni és szervezni a gyülekezeti éle­tet, hogy ezt figyelmen kívül hagy­juk, de hihetetlen lelki gazdagságtól fosztjuk meg magunkat, ha ezt tesszük. Bár a böjti időszak liturgikus szí­ne, a lila (violett) egységes idősza­kot és tematikát sejtet, de aki - akár lelkész, akár gyülekezeti tag - egy­szer veszi a fáradságot, és tudatosan végigjárja a böjt hétheti útját, az rá­jön, hogy ez az egység sokféle színből áll össze. Ezen a palettán a múlt vasár­nap (Örvendj, Isten népe - Laetare) ró­zsaszínű volt, a mai szín a fekete. A zsoltárok kezdőszava vezet min­ket az úton, ezek azok a mérföldkö­vek, amelyeknél megállunk, és „len­dületet” veszünk. „ítélj meg engem, Istenem...” - hangzik a mai bevezető zsoltár (int­­roitus) kezdőmondata (Judica me Domine). A böjti időszak forduló­pontjához ért. A múlt heti „öröm­vasárnap” kifejezte azt, hogy a hús­­vétkor keresztelésre készülők „alig fékezhető örömmel” gondolnak a nagy pillanatra, amikor személyre szólóan hangzik Isten gyermekévé fogadó szava. Judica vasárnapjától most már a készülődésben a befelé fordulás időszaka következik. Nem Laetare vasárnapjának - hús­­véttal és a keresztség ajándékával összefüggő - örömét kell elfojta­nunk, hanem bűnbánattal, józan ön­értékeléssel és az Isten ítélőszéke elé állva kell készülnünk az igazi A VASÁRNAP IGÉJE zetet, csak külsőleg jelezte, hogy a je­lenlévők Istennek vannak szentelve, de szívüket és lelkűket nem tudta a bűntől megtisztítani. Következés­képpen a lelkiismeretüket sem. Ezzel szemben Krisztus, az új szö­vetség főpapja egyrészt valósággal megjelent Isten mennyei trónja előtt, másrészt áldozatul adott vére az ember mások számára hozzáférhetet­len belső világában: szívében, lelké­ben, lelkiismeretében végzi el a bűn­től való megtisztítás munkáját. Ha a Zsidókhoz írt levélnek csak a mára kijelölt mondataira összponto­sítjuk figyelmünket, akkor könnyen szem elől téveszthetjük a főpapi funkció második mozzanatát, a lel­kiismeretnek a bűntől való megtisz­títását, ami elképzelhetetlen a bűn el­takarítása nélkül onnan, ahol valójá­ban fészkel: az ember érzelmi, értel­mi és akarati központját jelképező szívből. Ez pedig belső munka! Ott kell elvégezni, ahová földi halandó - amilyenek az ószövetségi főpapok is voltak - nem léphet. A másik embernek az a belső szfé­rája, amelyet az ókorban szívnek ne­veztek, számunkra pont olyan elérhe­tetlen, mint Isten mennyei lakóhelye. Ám a magát nagypénteken áldozatul adó, de harmadnapra föltámadt Krisztus számára elérhető. Mert ő az­zal, hogy áthatolt a mennyen, és va­lósággal megjelent Isten trónja előtt, arra is hatalmat nyert, hogy a mi szí­vünkbe behatoljon. így nemcsak húsvéti örömre. Ezért kérjük a zsol­­tárossal: „ítélj meg engem, Iste­nem...” s azután folytatódik az ősi imádság: „...légy pártfogóm..., ments meg engem...” De miért „feketevasárnap” a mai? Nem pusztán azért, mert az ön­vizsgálat gyászos eredményre vezet - kiderül, mennyi indulat, mennyi Istentől távoli érzés lakik a szívünk mélyén -, nem is azért, mert ennél még sötétebb a kép, ha nem az em­beri mércén, hanem az Isten ítélő mérlegén mérjük meg magunkat, ha­nem azért, mert egy réges-régi jel­kép részesei lehetünk. Judica va­sárnapján ugyanis a szépen díszített, minden elemében (tárgyak, beren­dezések, liturgikus eszközök, festmé­nyek, szobrok) színes és gazdag és beszédes templomot sötétbe öltöz­tették. Az oltárt, az oltárképet, a fe­születet, a keresztelőmedencét feke­te lepellel burkolták be. Nem egyszerűen gyászos hangu­latot akartak teremteni - a liturgi­ától (eszközeiben is) távol áll a hangulatkeltés. így mondták: ettől az időtől kezdődik a szemek böjtje. Nagypéntek felé haladva egyre in­kább Krisztus keresztje áll a közép­pontban. A kereszt pedig nem vi­zuális élmény, hanem a belső látás tárgya. Néha kell, hogy behunyjuk a szemünket, hogy jobban lássunk. (Nem csak a kis herceg tudta, hogy jól csak a szívével lát az ember...) Néha kell, hogy eltakarják a sze­münk elől a látványt, hogy jobban lássunk. külsőleg, hanem valódi értelmében tudja betölteni a főpap mindkét funkcióját. Mint az új szövetség főpapja Krisztus először is Isten mennyei trónja elé lép, hogy közbenjárva ér­tünk kegyelmi időt eszközöljön ki számunkra. Erre azért van szükség, hogy utána a szívünkbe, az éle­tünkbe lépjen, és vérével valósággal kitakarítsa onnan a bűnt. Ha erről a második főpapi funkcióról megfe­ledkezünk, könnyen az a vallásos képzetünk támadhat, hogy a bűn nem a mi bensőnkben lakó és éle­tünket romboló, végül pedig halál­ba vivő valóság, hanem csupán egy terhelő bejegyzés Istennek az éle­tünkről, szavainkról, cselekedete­inkről vezetett mennyei könyvelésé­ben. És azt gondolhatjuk, hogy az Is­ten mennyei trónja előtt megjelenő Krisztus vérével ebben a mennyei könyvelésben egyenlítette ki a bűne­ink okozta tartozásunkat. Ez könnyen ahhoz az üdvössé­günket veszélyeztető hamis biza­lomhoz vezethet, hogy hátralevő időnkben már nem kell az életün­ket megrontó bűn következményei miatt aggódnunk, és Krisztusnak sincs már több dolga a szívünkben lakó, érzelmeinket, gondolatainkat, indulatainkat beszennyező, szava­inkban és cselekedeteinkben nap mint nap megnyilvánuló bűnnel. Hi­szen közbenjárva értünk a mennyben egyszer s mindenkorra rendezte számlánkat Istennél. Krisztus azonban a főpap második funkcióját nem a mennyben, hanem az életünkben kell hogy betöltse. Neki van hatalma belépni az életünk­be, és ha hittel engedjük, akkor ezt meg is teszi. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS c a dnir Furcsa paradoxon ez. De talán ép­pen a mai valóság segít megérte­nünk. Olyan korban élünk, amikor a vizuális kultúra mindennél fonto­sabb. Emberek azt hiszik - mert ezt próbálják elhitetni velünk -, hogy csak az a valóság, amit látunk, amit meg lehet mutatni. Sok előadáson elsősorban már nem beszélnek, ha­nem prezentálnak. Innen már csak egy lépés, hogy a látványért mindent megtesznek, a csomagolás pedig fontosabb lett, mint az áru. A legna­gyobb torzulást éppen a szépségipar illusztrálja, amikor mindennemű (legtöbbször természetellenes) esz­közt bevet a látványért, s a belső tar­talom, a belülről jövő kisugárzás, az emberi érték már nem is számít. Csak a látszat. Ebben a látvány- és látszatvilág­ban hirdetjük meg böjt 5. vasárnap­ján a szemek böjtjét. Fizikai és átvitt értelemben egyaránt. Ne a látszat­ra figyeljünk - az csal. A kísértés­történet szerint az ördög is nagy lát­ványosságokat kínált Jézusnak. Mindennapjaink kísértéstörténete zajlik, amelyben a látványosságokat kínáló, esztétizálódás csapdájába esett világ eltereli a figyelmünket a Ennek első jeleként tapasztal­nunk kell, hogy bűneink, amelyek­kel addig békésen együtt éltünk, sőt többségükről tudomást sem vet­tünk - vagy ha mégis, akkor kellő mentséget találtunk rájuk -, most el­viselhetetlenül kezdik gyötörni a lelkiismeretünket. Mert ez a kö­vetkezménye, ha az életünkbe lépő Krisztus vére a bűneinket megérin­ti. De Krisztus, amikor az életünk­be lép - Luther szavával -, a Szent­­lelket is a „szívünkbe telepíti”: így a bűneit felismerő és miatta gyötrődő lelkiismeretünk egy pillanatra sem marad vigasztalás nélkül. De a Lélek erőt is ad, hogy a meg­ismert bűneink ellen életünk végéig, utolsó leheletünkig állhatatosan har­coljunk. Mert csak ekkor remélhet­jük joggal, hogy Krisztus a kereszt­fán a világ minden bűne fölött, így a mi bűneink fölött is egyszer s min­denkorra kivívott győzelmében része­síteni fog minket, és a számadás napján — az ő közbenjárására — ezt a győzelmet a mennyei Atya is nekünk tulajdonítja. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Örök Főpapunk! Te életedet áldoztad, hogy Atyádnál közbenjárva kegyelmi időt nyerj nekünk, hogy mielőtt Isten színe előtt számot kell adnunk éle­tünkről, véreddel bennünk munkál­kodva megtisztíts minket bűneinktől, és erőt adj, hogy Szentlelked segítsé­gével naponta ellenálljunk a bűn kí­sértésének. Ne engedd, hogy szívün­ket megkeményítve ellenálljunk ben­nünk végzett munkádnak, hanem add, hogy értünk hozott áldozatod üdvösségünkre legyen. Ámen. kereszt belső meglátásától. Ezért fontos, hogy be tudjuk csukni a sze­münket, hogy böjtöljünk a látniva­lókban (lehet az tévé, videó, inter­net, mutatós rendezvény, bármi, ami a külső szépséget és látványt emeli mindenek fölé), és próbáljunk meg a hit szemével nézni. „Szemem mindenkor az Úrra néz”- mondjuk együtt a zsoltárossal, hogy azután a hit látásával nézzük önmagunk életét, Isten értünk vég­hezvitt cselekedeteit (még ha azok nagyon kemények is néha), a nagy­hét eseményeit s mindenekelőtt a golgotái kereszten nyilvánvalóvá vá­ló halálos isteni szeretetet. A böjti felkészülés az utolsó sza­kaszába érkezett, már csak néhány nap, és beköszönt a nagyhét. Az egyház, amely nem a csillogás-villo­gás helye, nem is az öncélú esztéti­kumé, megpróbál belső látással a ke­resztre figyelni. Megváltásunk helyé­re, jelére és titkára. (Közben még a vallásos képeket s a hitgyakorlás többi kellékét is letakarja. Ecclesia passionis et crucis - az egyház a szenvedés és a kereszt egyháza -, emlékeztet Jánossy Lajos e vasárnap kapcsán. Ez az igazi valóság, s a nagy látvány majd odaát vár ránk, amikor színről színre láthatunk, s ahol már eltűnnek a latszatértékek, a becsapós „látványpékségek”. Addig pedig megmarad a hit - a bi­­zodalmas; a remény - a kereszt egye­düli reménye; és a szeretet - a nagy­pénteki-húsvéti isteni szeretet. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) A szemek böjtje Gondolatok Judica vasárnapján

Next

/
Oldalképek
Tartalom