Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-03-11 / 10. szám

„Isten viszont még ennél is többet vár el tőlünk! Feltétlen bizalmat abban, hogy meg­hallgatja imádságainkat.” Imaszárnyakon a légi közlekedés fellegvárában ^ 4■ oldal „Ha pedig betöltekezünk, akkor semmi esetre sem lehetünk megüresítve. Az üres szív csak az ellenségünk ügyét szolgálhatja - amelyik szívben nem Isten van, azt szívesen elfoglalja a sátán.” Divatböjt !► 11. oldal „A kötet, amely a szerző több mint egyéves intenzív kutató­munkájának eredménye, a Felsőszeli Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház történetét dolgozza fel. A szép küllemű, kellemes hangvételű kiadvány az egyházközséget részletesen bemutatja a kezdetektől, vagyis a 16. század elejétől napjainkig.” Gyülekezet- és iskolatörténet a Mátyusfóldről *• 14. oldal Lelkésziktatás Mórichidán ► 3. oldal A dunántúli kerületi napról ► 3. oldal Világimanap !► 4. oldal Egy papné titkos naplójából W- 6. oldal Böhm Károly filozófus emlékezete W 10. oldal Megszólítani az Urat !► 11. oldal jf j*n * «2 Jól bevált recept, némi extrával Bibliai családok a 11. országos evangélikus bábfesztiválon ^ A tavasz különösen mozgalmas hétvégéket, színes programokat jelent, illetve mindezek előké­szítését is a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Gyermek- és Ifjúsági Osztályán dolgozók számára. Március 3- án az alábbi receptet próbálták ki: végy egy napsütötte szomba­ti napot, többtucatnyi csillogó szemű, lelkes bábozó gyerme­ket, kétszáz ajándék bábfigurát, kétszázötven liter valódi gyü­mölcslevet és elegendő harapni­­valót, adj hozzá néhány bibliai családot, valamint szakembe­reket és segítőket. Keverd össze őket jó alaposan egy igazi szín­házban, és hidd el, hogy mindeb­ből valami nagyon jó, színvona­las dolog fog „kisülni” ha áldás van rajta. Ez a dolog esetünkben nem más, mint egyházunk ha­gyományos országos bábfeszti­válja, amelynek idén a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház adott otthont Budapesten, a Jókai téren. A Kolibri Színházba a bábfesztivál idei témájához, a Családok a Bibli­ában témakörhöz kapcsolódóan érkeztek gyülekezeti bábcsoportok előadásaikkal határokon belülről és túlról: Bátonyterenye-Szúpatak­­ról, Nagytétényből, Piliscsabáról, Tamásiból, Tengelicről, Zuglóból, illetve Kolozsvárról. A vendégek a távolabbi Ajkáról, Győrből, Harká­­ról, Pencről, illetve a közelebbi Jó­zsefvárosból, Kelenföldről, Pesthi­­degkútról és a Városligeti fasorból érkeztek, hogy részt vegyenek a bábfesztiválon. Kilenc óra előtt a szervezők izga­tottan várták az érkező fellépőket, akiknek a lepakolás után lehetősé­gük nyílt a színpad kipróbálására, a „színpadbejárásra”. A fesztivál tíz órakor közös énekléssel vette kezdetét. Pál Marietta gyermek- és ifjúsági referens, a program fő­szervezője köszöntötte a résztvevő­ket és a vendégeket, a zsűri tagja­it, illetve Szemerei Jánost - aki a gyermek- és ifjúsági munkáért fe­lelős püspökként a fesztivál nyitó­áhítatát tartotta a gyermekeknek - , és üdvözölte Adorjáni Dezső Zol­tánt, a Romániai Evangélikus-Lu­theránus Egyház püspökét. A szakértő zsűrit idén Granasztói Szilvia iparművész, művészetpedagó­gus - maga is bábjátékos, több bábos könyv szerzője -, Szluka Judit, a Ma­gyar Művelődési Intézet és Képzőmű­vészeti Lektorátus bábos referense, egyházunk részéről pedig Bencéné Szabó Márta, a budavári, illetve a bu­­dahegyvidéki evangélikus gyüleke­zet lelkésze alkotta. „Az élet játék, gyermekeim, és a játék lényege az, hogy játszani kell" - hangsúlyozta a főszervező - Za­lán Tibortól idézve - a bábjáték fontosságát, így kívánva jó játékot a szombati nap minden együtt töl­tött percére. A megnyitó után áhítatában Sze­merei János Bori bari nevű elveszett báránykáját kereste, aki imádja a csokit, és nagyon-nagyon szeret bújócskázni. A gyerekek segítségé­vel - nagy nevetések közepette - az­tán meg is találta Borit, majd együtt felelevenítették az elveszett bárány történetét. Folytatás a 7. oldalon Szépen szólt az ének Sopronban, az evangélikus középiskolák kórusainak ötödik országos találkozóján Képriportmellékletünk a 8-9. oldalon ♦ ♦ 1 ♦ / ♦ / Civilizáció és evangélizáció Európa - Magyarország - evangélikus egyház ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Böjtben vagyunk. A kellős közepén. Talán a jelképes, biblikus hamuszó­rás nem maradt formalitás, és egy ki­csit magunkba nézünk. Oculi vasár­napja van - a szemek vasárnapja (a nap névadó zsoltára: Zsolt 25,15). Ha csupán magunkba nézünk, el­­szörnyedünk. Mert azt látjuk, amit József Attila így panaszolt el: „Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség / barlangja szívem.” De ezen a napon a zsoltárossal valljuk: „Szemem szün­telen az Úrra néz.” Ez az egyetlen re­ményteli perspektíva. Őrá nézve re­ménykedhetünk, hogy a civilizációs bántalmak helyett evangélizációs ajándékok várnak. Kevésbé bonyolult világban éltek a régiek, hogy tisztábban láttak, mint mi? Csupán pár mondattal, nemes egyszerűséggel ki tudták fejez­ni azt, amit mi oly bonyolultan mon­dunk, hogy utána nem győzzük ele­mezni, majd magyarázni, miként is értsük. Ezért amikor a világ gondo­latai nagyon összekuszálódnak körü­löttem, már-már automatikus moz­dulattal nyújtom kezem az ágyam mellett álló könyvespolc felé, ahol a verseskötetek állnak, hogy levegyem Arany János verseit. Az a lényegre tö­rő egyszerűség, amellyel bonyolult eseményeket, zavaros folyamatokat el tud mondani, mindig lenyűgöz. S ami legalább ennyire fontos: ehhez a látáshoz és kifejezőkészséghez humor is társul. Csak a lelki derűvel, az alázatosan is felülről néző ember mosolyával lehet érteni a világot s rá­világítani a lényegre vagy éppen a visszásságra. Kedvenceim ezért az Arany-féle rövid négy- vagy nyolcsorosok. Ilyen a Civilizáció címet viselő is, hát ide­másolom: Ezelőtt a háborúban Nem követtek semmi elvet, Az erősebb a gyengétől Amit elvehetett, elvett. Most nem úgy van. A világot Értekezlet igazgatja: S az erősebb ha mi csínyt tesz, Összeül és - helybehagyja. Akarva-akaratlanul belecsöppent a magyar ember az Európai Parla­ment „munkájába”. Közéleti szerep­lésben jártas lelkemet azonban meg­terhelte az a stílus és az a módszer, ahogyan a levegőben röpködő, meg­alapozatlan kijelentések méltatlan helyzetet okoztak. A bizottsági és a plenáris ülés - gondoltam én, kis naiv - arra szolgál­na, hogy megértsük és a megértés nyomán segítsük egymást. Ehelyett az erősebb összefog a gyengébb ellen, és lekiabálja, lenyomja, lealázza. Né­ha ordenáré módon, néha ördögien kifinomult udvariassággal. Mintha csak emlék lenne az értékes, tartal­mas, megalapozott, hiteles szó. A bizottsági és a plenáris munka kapcsán kollektív bölcsességet sejte­nénk és remélnénk. De kiderül, hogy a bűnről szóló tanítás nem mese. A bűn az értelmünket is megrontotta. S azt, ami szellemi érték, átokká formálja. Csak a lelki derűvel, az alázatosan is felülről néző ember mosolyával lehet érteni a világot s rávilágítani a lényegre vagy éppen a visszásságra. És miközben azt gondolnánk, hogy az ülésezők értünk vannak, ki­csinyes érdekek mentén ellenünk fordulnak. Békesség helyett nyugta­lanságot keltenek, megegyezés he­lyett feszültséget szítanak, megoldás helyett bonyolítanak. A régi mondás - miszerint a bizott­ság az ügy halála - persze nem csak Brüsszelben vagy Strasbourgban érvé­nyes. Magyarországon is tapasztaljuk. A nagyon egyszerű dolgokat - nagy nehezen - sikerül bonyolulttá tenni. Csak egy bizottság kell hozzá. Az ügyeket le kell lassítani, le kell fékez­ni? Csak össze kell hívni egy ülést. S az­után rájönnek emberek, hogy mégis­csak egyszerűbb megoldásokra lenne szükségünk, de akkor már csak amo­lyan kerülő utak sikerednek. Államigazgatásban, önkormány­zati munkában, szervezetek tevé­kenységénél folyton ebbe boüom: a bi­­zottságosdi látszatdemokratikus ha­tásába. S szinte fizikai fájdalmat okoz, amikor hallom, mit sikerült lelassíta­ni, megfékezni, ellehetetleníteni - a jó ügyekből. Csak azért, mert elhangzik a varázsszó: alakítsunk bizottságot. A bizottság illetékesei majd összehívják az újabb értekezletet. S a bizottsági munka mögött érdekek, kicsinyes akaratok, buta okoskodások húzód­nak meg. Szépen csendben - de min­dent gátló módon. Talán próféta volt Arany János, amikor azt írta: a világot értekezlet igazgatja?! Attól félek, hogy ez a kísértés nem kerüli el az egyházat sem. A miénket sem. Hallom, hogy kicsiny egyházunk — egyszerűsítés után kiáltó szerveze­te, struktúrája ellenére - még több bizottságot hoz létre a jövőben, és a bizottság ugye az ügy... de nem is merem folytatni a mondatot, nehogy valósággá váljék. Ránk férne már a váltóállítás. Vak­vágányról arra, amelyen van előre - az igazi cél felé. Hogy az egyház ne egy intézmény, hanem egyház lehessen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom