Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-26 / 8. szám
12 -m 2012. február 26. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Szüntelen várakozás Életünk folyamán szinte mindennap várakozunk valamire. Várunk emberekre, várjuk, hogy megérkezzen a vonat vagy a busz. Várjuk, hogy átmehessünk az úton, várunk egy-egy eredményre, várjuk, hogy életünk nagy mérföldköveihez érkezzünk, és bizonyos események bekövetkezzenek. Sokszor nagyon nehéz várni. A várakozás üresen, kitöltetlenül hagyott idő. Ilyenkor az ember legtöbbször nincs nyugalomban. Izgatott, türelmetlen, kalapál a szíve, kíváncsi, hogy mi fog történni. Szeretem az ilyen várakozási időket kitölteni valamivel, ami elvonja a figyelmemet. Szeretek nézelődni, feltérképezni a környezetet, új dolgokat megismerni, egy kicsit magamban ellenni, gondolkodni - a lényeg, hogy a várakozás helyett mással foglalkozni. „Légy csendben, és várj az Úrra!" - mondja a zsoltáros (Zsolt 37,7a). Sokszor nincs elég csendünk. Nem azért, mert a külvilág zajossá vált, hanem mert már elszoktunk és talán félünk is a csendtől. Hajszolt a világ, és ebben a hajszában nemcsak az idő rövidül meg, hanem mi is. Pedig a csend sok szépséget hordoz magában. Ajándékokat, amelyeket Isten ad számunkra, hogy életünk örvendező, gyönyörködő élet legyen. Egy kedves ismerősöm a napokban mondta, hogy már nagyon várja a böjtöt - de míg az emberek többsége az étkezéssel kapcsolatos különböző fogadalmakat, szabályokat tűz ki maga elé, addig ő minél több időt szeretne fordítani a csendre a következő időszakban. Szüntelen várakozunk. Hat évvel ezelőtt engem is várakozás töltött el, amikor kitöltöttem a jelentkezési lapomat a teológiára, majd jött a felvételi, a tanévnyitó, és az évek egymás után teltek. Közben (is) számtalanszor megtapasztaltam, hogy a rég várt dolgok is váratlanul tudnak érni bennünket, amikor bekövetkeznek. Emlékszem, elképzeltem, hogy az ötödik év után ösztöndíjjal német nyelvterületre szeretnék menni. Gondolatban mindig Németországban és Svájcban jártam. Aztán minden másképp - és egyben váratlanul - alakult. Helsinkiben tölthettem az ösztöndíjas évet, amit azóta sem bántam meg. Hirtelen jött, váratlanul, de annál nagyobb örömben volt részem. Régóta vártam már a gyakorlati évet is, amikor tényleg csak azt csinálhatom, amire mindig is vágytam: Istent szolgálni, őt hirdetni gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. S várakozás tölt el most is, a jövőt illetően. Szüntelen várunk valamire - általában csendben, a magunk belső világában. Ilyenkor sokszor talán egyedül is érezzük magunkat. De ne feledjük, Isten mindig ott van mellettünk! Megfogja a kezünket, mert gondja van minden várakozóra. Légy csendben, és várj az Úrra! ■ Németh Katalin Névjegy: Németh Katalin Hatodéves teológushallgató vagyok. Gyakorlati évemet a kőszegi gyülekezetben töltöm. Nagyon sok örömöm telik az itt végzett szolgálatban. Egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy a jövőben is gyülekezetben szeretnék szolgálni. MERÍTS! Még közelebb! Egyik szombaton egy népszerű fürdőhelyen voltunk a családdal. Két és fél éves kisfiam kiabált a csúszda tetejéről: „Apa, közelebb! Még közelebb!” Én meg persze közelebb mentem a medencében, hogy O. biztonságérzete meglegyen - aztán mikor elkezdett csúszni, újra hátráltam egy kicsit, nehogy arcon rúgás legyen a lendületből, végül kacagva az ölembe kaptam. Gyere közelebb! - kérjük a biztonságot adó figurától. Még közelebb! Az apostol arra hív bennünket (Jak 4,8), hogy közeledjünk Istenhez, és ígéretéhez híven ő is közeledni fog hozzánk. Ezt élhetjük meg, erre kapunk esélyt. Kaptam egy Facebookon terjedő képet. A bal oldali ábrán keressük Istent, és azt gondoljuk, hogy nagyon messze van. A jobb oldalin pedig azt látjuk, hogy Jézus(ban) annyira közel jön, hogy szinte észre sem vesszük. Lehet, hogy annyira közel jött Isten, hogy azért nem látjuk? Lehet, hogy annyira közel jött Jézusban, hogy olyan lett, mint közülünk egy? Lehet, hogy annyira közel jött hozzánk, hogy meg is érinthetjük - akár meg is ízlelhetjük? Lehet. Sőt hiszem. Hiszem, hogy ennek a találkozásnak a Szélrózsa is remek terepet ad. A fenti jakabi ige kapcsán talán most, az előtalálkozón is ezt élhették át azok, akik eljöttek, illetve a nyári, immár 9. fesztiválra készülve is ennek a kapcsolatnak a lehetőségét élhetjük át. Őszinte leszek. Elfogult vagyok a Szélrózsával kapcsolatban. Szeretem. Tudom, hogy rajtam kívül még sokan mások is így éreznek. És azt is tudom, hogy néhányan meg nem. Mert valami olyat kapcsolnak hozzá, ami soha nem volt. Ami soha nem volt az igénye. Amilyen célja soha nem volt. Azt is tudom, hogy nehéz úgynevezett premissziós alkalmat tartani, mert teljesítménycentrikus világunkban sokszor csak az eredményt akarjuk látni, még az egyházban is. Pedig nekem - őszintén - nem az eredményről szól a Szélrózsa, hanem a sokszínűségről. Egyházunk sokféleségéről és arról, hogy a szabadságunkat nem feladva tudunk úgy létezni, hogy a közös nevező (lásd a képen) mégis egyértelmű. Soha nem felejtem el: néhány éve valamelyik Szélrózsa után egyik felnőtt testvérem azt írta, hogy az édesanyjának (!) X. együttes koncertje volt a legrosszabb élménye a fesztiválon... Én meg arra gondoltam, hogy milyen jó - hiszen akkor rögtön felállhatott, és elmehetett egy másik színpadhoz/sátorhoz/teremhez, ahol remélhetőleg találhatott a maga számára kedves táplálékot. Hiszem, hogy ezzel az igényes sokszínűséggel találkozhatunk majd az idei Szélrózsán is. Hiszem, hogy a legtöbben elismerjük, hogy Bach és a Csík zenekar nehezen hasonlítható össze, mégis mindkettőnek helye van a Szélrózsán. Mint ahogy Kamarás Istvánnak és Pál Ferencnek, Klaus Douglassnak és a Kontrasztkiállításnak, az EKME-nek és az EBBE-nek és az EKE-nek és a... - amelyeknek a nevében az első betű mindig az evangélikust jelöli... Azt remélem, hogy majd minden, ami elhangzik, továbbgondolkodtat bennünket. Az áhítatok, beszélgetések, előadások, kulturális esemé-. nyék és a találkozások segítségével kerülhetünk aztán valóban közelebb Jézushoz is. A kérdés, hogy meglátjuk-e. Észrevesszük-e? így juthatunk minél közelebb ahhoz, aki az egész életünket meghatározza! Jussunk még közelebb együtt oda, ahol jó lesz találkozni. Balatonboglár után előbb Fonyódligeten - aztán remélhetőleg az örök hazában. ■ Mesterházy Balázs Szélrózsa-atya Méregteleníts, böjtölj! ^ Női magazinok életmóddal kapcsolatos írásaiban nem véletlenül találkozunk egyre gyakrabban a méregtelenítés fogalmával. A test megtisztítása a különböző divatos méregtelenítő módszerekkel napjaink egyik legfelkapottabb témájává vált. De mi is valójában a méregtelenítés? Milyen élettani hatásokkal jár egy méregtelenítő kúra? Olyan testi folyamatról van szó, amely segíti a szervezetben felhalmozódott káros, egészséget veszélyeztető anyagok kiürülését. Minderről alapvetően a test természetes méregtelenítő szervei - a máj, a vastagbél, a vese, az epe, a tüdő, a bőr, a nyirok és a vér - gondoskodnak, és ideális esetben könnyedén semlegesítik is a szervezetbe került mérgező anyagokat. Sokunk mai életmódja, illetve a környezet szennyezettsége azonban meghaladja természetes méregtelenítő kapacitásukat, a megfeszített küzdelem pedig kimeríti, legyengíti a szervezetet. Ennek legjellemzőbb tünetei a rendszeres fejfájás, a narancsbőr, a puffadás, a fáradékonyság, a legyengült immunrendszer, a gyakori fájdalom. A méregtelenítő kúrák során segítjük a szervezetet a káros szennyeződések elleni harcban, csökkentjük a felhalmozódott mérgező anyagokat. Növeljük a vitaminok és ásványi anyagok bevitelét, ezáltal erősítjük a szervezetet, nagy mennyiségű folyadék és magas rosttartalmú ételek fogyasztásával pedig gyorsítjuk az anyagcserét. Amint megszabadultunk a felesleges mérgektől, a felszabadult energiát testünk a sejtek megújítására, helyreállítására tudja fordítani. Az új erőre kapott immunrendszerrel hatékonyabban vehetjük fel a küzdelmet a krónikus megbetegedésekkel szemben, enyhülnek az allergiás reakciók, hajunk és bőrünk fényesebb, tisztább lesz. Segítjük a szervezetet a szabad gyökök elleni harcban, így megelőzhetjük a rák kialakulását, megtisztíthatjuk az emésztőrendszert és a vért. Azonban nem csak testünk megtisztítására és a jó közérzetre ajánlott odafigyelni; lelkünk egészsége legalább ennyire fontos! Állandó nyomás alatt élünk, mindennapos a stressz, az idegeskedés, a teljesítménykényszer, mind munkahelyünk, mind magánéletünk kiszámíthatatlan, bizonytalan - olyan tényezők, melyeknek komoly lelki következményei lehetnek, így agyunk és lelkünk méregtelenítése is elengedhetetlen. Az egyik legegyszerűbb, mégis leghasznosabb módszer a lelki méregtelenítésben a nevetés. Hiszen a stresszt nyilvánvalóan nem tudjuk teljes mértékben kizárni az életünkből, de megválaszthatjuk, hogyan viszonyulunk hozzá. Hasonlóan fontos a rokonainkkal, barátainkkal való kapcsolatok ápolása, hiszen ők azok, akikkel megoszthatjuk örömeinket, bánatunkat. Találjuk meg azt a tevékenységet, amelytől jól érezzük magunkat, amelytől feltöltődhetünk, és szakítsunk rendszeresen időt rá. És ami talán a legfontosabb, viszonyuljunk pozitívan, optimistán az élethez. Testi, lelki egészségünk és jó érzésünk érdekében érdemes legalább évente beiktatni egy méregtelenítő kúrát, mely már az ókori zsidók számára sem volt ismeretlen gyakorlat. A böjt mint az evéstől és esetleg az ivástól való önmegtartóztatás ugyanis már az Ószövetségben megjelenik, bár kifejezetten csak a nagy engesztelési napon (jóm kippur) teszi kötelezővé az írás. „Örök rendelkezés legyen ez nálatok: a hetedik hónap tizedikén tartóztassátok meg magatokat, ne végezzetek semmiféle munkát, sem a bennszülött, sem a közietek tartózkodó jövevény’.’ (3MÓZ 16,29) Adatokat találunk azonban arra, hogy a zsidók más esetekben is gyakorolták a böjtöt, így a fogság előtti korban általános böjtöt tartottak nemzeti veszedelmek és csapások esetén vagy valamilyen nagy megbotránkozáskor, esetleg nagy szomorúságban, például családi gyász alkalmával. A fogság utáni korban a böjtök száma megszaporodott. Zakariás próféta például négy böjtöt is említ: „Ezt mondja a Seregek Ura: a negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónapban tartott böjt vidám örvendezéssé és boldog ünneppé lesz Júda házában’.’ (Zak. 8,19) Szokásban maradtak még a nagy fontosságú események alkalmával tartott általános és az egyéni, önkéntes böjtök is. Hasonlóképpen az Újszövetségben, az evangéliumokban is van arra utalás, hogy a tekintélyesebb tanítók, akik tanítványokat gyűjtöttek maguk köré, azoknak külön böjtöket is szabtak. Az Újszövetségben két hely van, amely Jézusnak a böjtre vonatkozó felfogását világítja meg. Máté 9,14-17 szerint Jézus a böjtöt mint szokásban lévő vallásos gyakorlatot érintetlenül hagyja, csupán a böjtötök külsődleges, hivalkodó magatartását kárhoztatja. A másik igehely (Lk 5,33-39) alapján pedig az állapítható meg, hogy Jézus a böjtöt az Isten országa örvendetes eljövetelének hangulatához nem illőnek tartja, és szerinte az az elavult vallási gyakorlat körébe tartozik. Jézus tehát sem nem tiltotta, sem nem szentesítette a böjtöt, hanem azok közé a gyakorlatok közé sorolta, amelyeknek a kérdését a terjedő evangélium maga fogja megoldani. Az első keresztyén egyházban a böjt gyakorlása továbbra is jellemző volt. Meghagyta ezt a későbbi keresztyénség is, és csak a protestáns egyházak helyezkedtek arra az álláspontra, hogy hivatalosan megszabott böjtnapokra nincs szükség. Ennek ellenére szokás a nagypéntek megböjtölése vagy az úrvacsora vétele napján a reggeli evéstől való tartózkodás. A böjti időszak külső jegyekben is megmutatkozik, a bűnbánat jeleként az oltárterítő színe ilyenkor lila, nagypénteken pedig fekete, ami a gyászt jelzi. Sok helyen nagypénteken nincs virágdíszítés sem, és az oltárképet is fekete lepellel takarják el. Az orgona pedig csak a gyülekezeti éneket vezeti. A méregtelenítés tehát nemcsak testileg jelent megújulást, megtisztulást, hanem lelkileg is, és egy teljesen új életmód, lelki beállítódás megkezdésének lehetősége lehet. ■ Kiss Enikő Álarcok - meghirdették az első ökumenikus diákfilmszemlét A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium a katolikus, a református és az evangélikus általános és középiskolák diákjai számára országos filmszemlét hirdet. A filmek kiemelt témája: Álarcok. Amikor - szándékosan vagy akaratlanul - más látszik kívülről, mint ami belül van. Ezenkívül a szabadon választott kategóriában az alkotók bármilyen, őket foglalkoztató témát filmre vihetnek. A tíz percnél nem hosszabb filmek műfaja tetszőleges lehet: dokumentum-, kisjátékfilm, etűd, animáció, burleszk, klip, reklám... Az alkotók tetszőleges technikával dolgozhatnak, de kérik tőlük, hogy igényes, színvonalas módon bánjanak a lehetőségekkel. A beküldött műveknek az általános emberi értékeken túl a keresztény értékeket is tiszteletben kell tartaniuk. Lehetnek humorosak, problémafelvetők, ironikus hangvételűek, akár provokatívak is, de fontos, hogy a világ, az élet és a hit evangéliumi szemléletével összhangban álljanak. A szemle ünnepélyes, nyilvános bemutatója május 19-én, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a Sapientia Főiskola auditorium maximum termében. A filmek beküldési határideje május 2. A nevezési lap letölthető az Evangélikus.hu portálról. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit
